ha meghallod a dallamtalan dallamot,
ha felfénylesz, bár sötétben botladozol,
s úgy érzed, éppen átmész a falon,
köddé vált vágyaid többé nem sajnálod,
harsányan, nevetve ruháid eldobod,
szárnyakat növesztve járod a világot,
kezdeteid körében leled az otthont,
csillaghunyorgásban megéled önvalód….
Ráckevei hév, 2010. augusztus 5.
Lengyel Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése