Ősvallásunk papjai, a táltosok, mindenben megfeleltek a jézusi elhívásnak: „Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!” (Mt. 10./7-9.) Ők nemcsak mindenben megfeleltek Urunk parancsainak, de eleget is tettek nekik. Csak egy zsidókeresztény papot, pópát vagy lelkészt mutasson nekem manapság valaki, aki minden részletében komolyan vette e küldetést. Az illetőnek rendkívül nehéz dolga lesz. Csak nagyon kivételes esetben találkozunk egyházi emberek személyében olyanokkal, akik képesek e feladatok elvégzésére és végre is hajtják ezeket. Őket nevezzük szentnek. E tételt tovább vezetve pedig kijelenthetjük, hogy minden hiteles magyar táltos egyben szentéletű ember is.
A gyógyító erejű szent helyekhez régen gyakorta, és még ma is elvétve, szorosan hozzátartozott a gyógyító ember, azaz a táltospap is, aki a rábízott embernyáj egészségének helyreállításáért is felelt az Istentől reátestált erő és bölcsesség adományával.
Ide kívánkozik e téma nagy ismerőjétől, Molnár V. Józseftől egy fontos idézet, mely egy előadásából származik. Ha itt-ott túl egyszerűnek találnánk fogalmazásmódját, ne feledjük, hogy a leírt szöveg esetében mindenkinek van ideje mondandója pontos és szabatos, stilárisan fennkölt megszerkesztésére. Ha valaki papír nélkül előad, mint az ő esetében, akkor nyilvánvaló, hogy e kritériumoknak nem tud mindenben megfelelni, mégha virtuóz előadó is, mint ő. Az élő szóval előadott mondandót, ha szó szerint lejegyzi valaki, amit leírt, híjával van az előadó személyes kisugárzásának. Ezáltal is veszíthet az ily módon leírt szöveg hatásából. Molnár V. esetében azonban ez a fent ecsetelt jelenség csak elvétve fordul elő. A továbbiakban még sokszor fordulunk hozzá és magvas megfogalmazásaihoz segítségért.
Most pontokba szedve és a lényegre összpontosítva körbejárjuk a szkíta-magyar kereszténység papjának, a táltosnak alakját.
Molnár V. József: „A Teremtő folyamatosan elhív papi szolgálatra embereket. Ők nagyon ritkán tartoznak az egyházhoz mint intézményhez. ... A magyarság a szkíta gyökerek óta keresztény, a Teremtő közénk születése előtt is keresztény volt, akármilyen furcsán hangzik is ez. Az a viselkedés, az a fajta magatartás, amit a szkítafajú népek, nem földreszállt angyalként (!), itt a földön valósítottak, az ószövetsége annak, amit Jézus hozott nekünk. Nem az az ószövetsége a jézusi tanításnak, ami a zsidóságból való. Annak semmi köze Jézus tanításához! Ne keressünk hát semmiféle ’pogánykodást’ táltosainknál, ami nem jellemzi őket! ... Ezek a táltosok kivétel nélkül mind keresztények. Nem a judeokrisztiánizmus rabjai, hanem keresztények. Ezt hangsúlyozom. A kettő között lényegi különbség van. A judeokrisztiánizmusban elsősorban a judeo hangsúlyos, és az európai népek, amelyek kereszténynek tartják magukat, judeokereszténynek, azok a mózesi törvény szerint élnek és viselkednek a világban. Ezeket a táltosokat, akik valóban keresztények, üldözték a római egyház papjai. Ez két különböző dolog. Ettől még ők, a táltosok a keresztények! ”
Ha valaki olvasta Wass Alberttől, a nagy erdélyi írófejedelemtől a „Hagyaték” című dokumentumértékű beszámolót, az ez alapján pontosan tudja, hogy Molnár V. e fejtegetésében nincsen se túlzás, se hamis állítás.
Ha tehát ősvallásunk táltospapjairól beszélünk, hogy megközelíthessük miben- és kibenlétük lényegét, két különbségtételt kell tennünk.
Előszöris az ő papi hivatásukat kategórikusan el kell választanunk a hatalmi hierarchiára épülő és ennélfogva korrupt, politikai istenképpel rendelkező zsidókeresztény egyházak papságának félreértelmezett tevékenységi körétől. A judeokeresztény egyház csak nevében keresztény, reálhétköznapi működésében nem az. Jézus a zsidókkal összefüggésben idézi Izaiás prófétát, mely a zsidó gyökerű egyházak magatartására is világos fényt vet: „Ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol marad tőlem. Hamisan tisztelnek engem, tanításuk csak emberi parancs.” „Ők nagyon ritkán tartoznak az egyházhoz mint intézményhez.” – mondja a táltosokról a szintén táltosi adottságokkal rendelkező Molnár V. József, mint ahogy fentebb olvashattuk már.
A második különbségtétel, melynek elmulasztása nélkül csorbát szenvedne a táltosról kialakítandó pontos kép, a táltos és a sámán fogalmának tisztázása és éles szétválasztása.
Az ún. természeti népek, mint Szibéria tajga- és tundralakó néptöredékei, az észak-amerikai préri vagy a dél-amerikai esőerdők őslakos indiánjai, de a fekete-afrikai néger törzsek körében is, világszerte élnek különleges képességekkel rendelkező, gyógyító és/vagy jóstehetségű emberek. Ezeket nevezi a szakirodalom sámánoknak. A magyarságnak is megvoltak és megvannak a maga „sámánjai”, ezeket azonban inkább javas vagy javós embernek, asszonynak hívnám, akik ráolvasással, imával és gyógyfüvekkel gyógyítanak. Akad köztük jósképességű is, de mindenképpen tudákos, a szó jobbik értelmében kuruzsló emberek.
A sámán – mondjuk ki nyíltan – mélyen a magyar táltos alatt áll a ranglétrán. A sámán foglalkozásként űzi a gyógyítást és a jóslást, minden esetben ellenszolgáltatás fejében teszi ezt. A táltos a jézusi küldetés szellemében segít bajba jutott, beteg embertársain fizetség nélkül: „ingyen kaptátok, ingyen is adjátok”. Ha a megsegített természetbeni juttatásban részesíti őt, tehát ha élelmiszert ad neki, azt köszönettel elfogadja ugyan, de nem teszi a segítségnyújtás feltételévé.
A sámán, hogy kapcsolatba léphessen nálánál hatalmasabb, anyagvilág feletti erőkkel, lényekkel, melyek gyakran válogatatlanul jönnek mind az angyali, mind a démoni világból, arra kényszerül, hogy saját elhatározásából, saját kezdeményezéséből különböző kábítószertartalmú magok, gombák, italok és fülsiketítő, zajszerű, vad zene hatására révüljön, egyfajta extatikus transzállapotba kerüljön. Ilyenkor előfordult már, hogy lelke más, testenkívüli szférákba távozott, és gyakran meg kellett küzdjön a hozzá segítségért forduló beteg embertársát fogva tartó hatalmakkal. Ez az utóbbi küzdelem-motívum, ha más-más szinten is érvényesül, rokon a sámán és a táltos között. A sámán lelke sokszor állatkülsőt, a totemős testi jegyeit ölti magára a küzdelem alatt.
(Kép következik)
Észak-amerikai indián sámán révülés közben (balra) és szibériai kollégája (jobbra).
A magyar táltos esetében a kezdeményezés mindig a Teremtő Istentől indul. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a táltos valóban ki van választva Isten által, az isteni megbízást úgy kapja meg, hogy az Isten, képi nyelven szólva, a tenyerére emeli. Ahogyan Molnár. V. fogalmaz: „A táltos égbe emelkedése szent időben és szent helyen történik.” És ami nagyon fontos: „A táltos a Jóistennel nem úgy bánik, mintha a kutyája lenne. Nem mondja neki, hogy: ’Lábhoz!’. A táltosnak soha nem jön le semmi. A táltos égbe emelkedik Isten tenyerére akkor, ha feladatot kap.”
Hogy hiteles, valódi táltosról sem az interneten, sem egyebütt nem talál az ember authentikus fotót, akik pedig ma is jelen vannak hazánkban, egy pillanatra sem vesztve szem elől nemzet- és országvédő küldetésüket, annak nyomós oka van. Egyikük sem kérkedik vásári ripők módjára képességeivel, bölcsességével. A táltos viselkedését tekintve a remete lelki párja. Beszélnek táltos rejtezésről (hajj, rege rejtöm, hajj, rege rejtöm), melyet a táltos földi síkon Erdély babonás susogású fenyveseiben, kénköves kigőzölgésű mocsarak rejtekén megbújó kunyhókban, a hegyvidékek menedéket nyújtó, langyos levegőjű barlangjainak félhomályán, mély medrű, sötét tükrű tavak, folyók partjának csöndáztatta ártereiben félrevonultságban valósít meg a társadalom sürgés-forgásától távolmaradva a szent ember. A rejtezésnek azonban van egy másik formája, és ez a fontosabb: amikor előre nem tudott módon az Isten őt nem a táltos saját kezdeményezésére (!) időről-időre tenyerére emeli, hogy újabb megbízással és megújult erővel ajándékozza meg kiválasztottját. Ilyenkor „léte fölé emelkedik. Kiemeli őt a Teremtő a téridőből, mert fontos közlése van számára.” – mint lejjebb hosszabb szövegbe ágyazottan majd ismét olvashatjuk.
A sámán sokszor transzállapotban képes fölemelkedni a földről. Ez történhet akár démonok segítségével is – mivel a sámánok világlátása animista, vallása természetvallás, a személyes Teremtő Istenig nem ér el sem a tudásuk, sem a tudatszintjük, és a jó és gonosz lelkek megkülönböztetésének szentléleki adományába sincsenek beavatva. A magyar táltost azonban, mint mondottuk, mindig a Teremtő emeli a mennyei szférába.
Az ilyen égbeemelkedésnek, bárhol történjék is a világon, szinte azonosak a mozzanatai, az élménybeszámolók leírásai alapján. A legrégibb írásban fennmaradt ilyen égbeemelkedés (nem égbeszállás!) leírása a sumér „Etana égbeemelkedése” című mítosz. Ez megtalálható Dr. Zakar András: A sumér hitvilág és a Biblia című könyvének 51-61. oldalain.
Molnár V. József: „A világ minden táján, ha valakit Isten a tenyerére emel, ezt hasonlóképpen teszi, s ha ezt az ember tudja, akkor tudja, hogy szélhámossal van-e dolga, vagy valóban olyannal, aki égbe emelkedett. ... Léte fölé emelkedik (nem repül!). Kiemeli őt a Teremtő Úr a téridőből, mert fontos közlése van számára. Az emelkedésnél – nagyon, nagyon fontos dolog – rögtön nem jut a Teremtő Isten színe elé. Megütközik valamibe. Amikor az ember léte fölé emelkedik, akkor egy burokból kikerül. Ez a téridőnek a burka, és egy fényös, fényös villanás kíséri, mely után ő nem találkozik a ’kaporszakállú’ Istennel. Ezt ne várjuk, mert ha találkozik vele, akkor gond van.”
A két különbségtétellel járó elválasztó vonalak meghúzása után két fogalmat, a táltos és a mágus mibenlétét, azonosságát - ha nem is mindenben - kell hangsúlyoznunk, aláhúznunk.
Egy rendkívül fontos idézet Dion Chrysostomostól: „A mágusok olyan emberek, akik legméltóbbak az igazsághoz, az Istennel való érintkezésre képesek, és az istenség lényének szolgálatához értenek, míg a nép, nem tudván a név jelentését, a varázslókat nevezi így.”
A Bécsi Kódex, vagy más néven Révai-kódex, egyik becses magyar nyelvemlékünk a XV. század elejéről, mely nem más, mint a Szent Hieronymus-féle latinnyelvű Vulgata korabeli magyar nyelvre történt fordítása. Fordítói két, a huszitizmus tanaitól megérintett ferences szerzetes, Pécsi Tamás és Újlaky Bálint lehettek a kutatás mai állása szerint, ezért Huszita Bibliaként is emlegetik a Müncheni és az Apor kódexszel együtt, melyek ugyancsak tartalmaznak hasonló szellemiségű magyar Bilblia-fordításokat.
A Bécsi Kódex író-fordítója Dániel könyvének fordításában a híres királyi álomfejtés jelenetében a mágus szót következetesen TÁLTOS-ként fordítja a legnagyobb magátólértetődöttséggel: „ ... parancsola kedég királ, hog egybe hivattatnának az oltáron nézőc, a táltosoc, hogy királnac megjelentetnéc ő álmait. ... A titkot, mellet királ kérd, a bölcsec, táltosoc, oltáron nézőc ... nem jelenthetic.”
A korábbi fejezetekből ismerjük már, hogy az ősidők, a kőkorok mélyén létező Kárpát-medence a ragozó nyelveket beszélő, szkíta vagy proto-szkítafajú, írás- és kultúrateremtő, európai ősnép, vagyis eleink lakóhelye volt, ahonnan az Isteni Őskinyilatkoztatás Tudását magukkal víve felemelték a többi – főleg eurázsiai-északafrikai - népcsoportot „a földlakók makogó és torzonborz” (Padányi) világából. Itt közbeszúrnék egy rövid idézetet Biblios Philótól, aki Egyiptommal és Phöníciával kapcsolatban említ írásaiban egy Tautos (tátos!) nevű kultúrhéroszt, (minden bizonnyal az egyiptomiasan Thotnak ejtett, a helyiek által istenként tisztelt táltosról van szó), „aki minden tudomány és művészet ősatyjának és az emberiség ősatyjának tartatott, s ez által mintegy közvetítve az istenek és halandók közt állott. Neki tulajdonítá a két nép nagyságát s gyarapodását, minden találmányát s előmenetelét”. (Ipolyi: Magy. Myth.; 447-448. o.) Mint neve is mutatja, a Kárpát-medencéből kirajzó tá(l)tos-mágusok egyikéről van szó.
Nem minden magyar mágus volt táltos, mert a mágusokat hosszú novíciátus (próbaidő) után művi úton vetették alá beavatási szertartásnak, akárcsak a keresztény köntösbe öltöztetett mágusrend, a középkori magyar pálosok esetében. A táltos mágus is egyben, mégpedig a legeslegmagasabb beavatási fokozatot elnyert mágus, akit maga az Élő Isten avat adeptussá. Alexandriai Szent Kelemen, aki maga is az egyiptomi rítus szerint beavatott mágus volt keresztény hitre térése előtt, így ír a beavatás lényegéről: „Itt vége van minden tanításnak. Az ember LÁTJA a természetet és összes dolgait.” Remek, elmélkedésre indító gondolat!
A középkori latinnyelvű táltos inkvizíciós jegyzőkönyvek (pl. Kassai Kódex; Fehér Mátyás Jenő) tanúsága szerint leggyakrabban a szintén magyar eredető magus, és ritkábban a magyar táltos megjelölést használják a vádlott foglalkozását megnevezendő.
A magyarság, mint neve is mutatja, mindig is a táltos-mágusok, a MAG-TUDÁS népe volt. A méd (mat-madai) mágusok ugyanúgy, akárcsak a csillagvezérelte, Jézusnak születésekor a galileai Beth-Lahmiban (Beth-lehem) hódoló turáni pártus mágusok, ebből az Istentől reánktestált őskinyilatkozásból és hagyományból merítették tudásukat és erejüket.
Nem árt tudni, hogy az átkozódó és szitkozódó zsidó rabbinikus hagyomány (Talmud, Sulhan aruch, Toledót Yeschu stb.) Jézust sokhelyütt „pártus mágus”-nak, majd pedig „Nimrud fiának”, a bábeli toronyépítő, a magyarság ősatyja, a mágikus művészetek szerzője fiának, sőt, „Rabbi ben Panther”-nek nevezi, ami annyit tesz, mint „Párducfia Mester”. Ez egyben utalás párducos Nimródra, és ne feledjük el, hogy Árpád apánknak is állandó epitheton ornansa, sokrétű jelentésű eposzi díszítőjelzője a „párducos” (párduckacagányos, a párducos Nimród és Gilgames leszármazotta stb.) jelző: párducos Árpád. Nimród a sumér ékiratokban NIB-UR-ként jelenik meg, ami annyit jelent: PÁRDUC-HŐS. NIB = PÁRDUC, UR = HŐS, URASÁG, BÁTOR. A csángó és a székely néphagyomány Jézust Égi Táltosnak vagy Főtáltosnak nevezi. „Tessék Máté evangéliumát elolvasni! A táltosi gyógyításnak szinte minden módszere Máténál és Lukácsnál megtalálható.” (Molnár V.József) Népünk Bibliától független hagyománya őrizte meg Nimród apánkról azt az információt, hogy ő a bábeli torony építője. Erről nincs említés a zsidó iratokban. Ezt nagyon fontos tudnunk!
c/3.
Most néhány axiómaértékű kijelentést kell tennünk a táltosi jelenség leírásában:
1.) „Táltosnak születni kell, kiképeztetés által senki táltos nem lehet.” (Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia; 449. o.)
„A táltos a környezetéből soha semmit nem tanul. A táltos a tudását közvetlenül Istentől kapja.” (Molnár V. József)
„A táltost kiiktatni nem lehet. A táltost kiiktatni soha nem is lehet majd, tehát a táltos az egy időtlen minőség. Mert nem iskolához, nem tételes valláshoz kötődik az ő személye. A táltosságra születni kell.” A táltos „tudományt” „iskolában, intézményi keretek között megtanulni nem lehet.” (Szántai Lajos)
Részlet Bartha Andrásné táltosnő peréből:
„ - Kitől tanulta az orvoslást, mikor és hol? Könnyen-é?
- Az orvoslást bátyámtól, Balási Páltól, aki maga is táltos. Ersók leányom is úgy született, két foggal az ínye között.
- Tanított-e másokat reá, kiket és mi módon?
- A táltosságra nem tanítottam senkit, (ez lehetetlen), mert azt az Isten az anyja méhiben úgy formálja.
- Micsoda erejek s tisztek van a táltosoknak?
- Viaskodnak az égben a birodalomért.
- Gyalog ment-e oda, vagy másképp.
- Az Isten vitt a maga szárnyai alatt, és szárnyakat ad, mint a madárnak.”
A sumér Etana királyfi is egy „sas” hátán emelkedett a téridőn kívülre.
Eddig a vallatási jegyzőkönyv.
Szerencse, hogy a varázslással megvádolt táltos saját szájából, tehát első kézből hallhatunk egy olyan rövid és tömör összefoglalást a táltosi minőségről, mely pregnánsan összegezi mindazt az ismeretanyagot, mely magyar földön ősvallásunk bölcs és Isten által beavatott papjairól régóta közszájon forog.
Foglalkozzunk először az első általam kiemelt szövegszakasszal: „ ... mert azt az Isten az anyja méhiben úgy formálja.” A jövendő táltos tehát már megfoganása, zigótává válása előtt a Legfelsőbb Lény által eleve ki lett jelölve e magasztos táltosi szerepre. Ennélfogva fentről hozza magával, magában hordozza a földön elvégzendő feladatához szükséges erőt és tudást, mindazt a többletet, melyre őt maga az Isten tanította és beavatta. Ez a magyarázata annak, hogy iskolában, intézményes keretek között senkiből nem válik táltos. Mint tudjuk, erre születni kell. Tehát nem lehet más, csak szélhámos az a személy, aki táltosiskolának csinál reklámot.
A második kiemelés a táltosnő vallomásából: „Viaskodnak az égben a birodalomért.” Egy biztos, hogy nem a Mennyei Birodalomról van itt szó. A menny angyali légiói Szent Mihály arkangyal vezetése alatt jó kezekben vannak, emberi segítségre nem szorulnak. A magyar táltosok a magyar földért, a magyar birodalmért viaskodnak az égben. A táltosság, akár a pilisi energiaközpont működtetése, ahogyan Szántai Lajos fogalmaz, szintén etnikumspecifikus. Tevékenységük kizárólag a magyar föld és a rajta élők védelmére a transzcendentális dimenziókban, a földi téreken pedig a beteg lakosság gyógyítására, tanítására a helyes istenismeretről irányul. A táltos nem istenhívő, hanem istentudó ember. A pálos rend is hasonló feladatokat látott el, hiszen az a mondás járta már a középkorban: Ha van pálos rend, akkor van Magyarország is. Ha nincs pálos rend, nincs Magyarország.
2.) A második kijelentés is a táltos születésével van összefüggésben.
Ha táltos születik, ezt mindig feltűnő, természetellenes testi jegyek kísérik. Leginkább csonttöbblet jelzi, hogy nem akárkivel van dolgunk: 6 ujj kézen vagy lábon, foggal való születés vagy pl. eggyel több csigolya, de ritkább esetben előfordult már ujjhiány is. Egyre azonban oda kell figyelnünk, hogy e rendkívüli születési jegyek még korántsem jelentik azt, hogy minden egyes esetben, melyben fellépnek, később táltos lesz az újszülöttből. Akiből azonban valóban táltos lett, szinte kivétel nélkül rendelkezett e rendkívüli testi „rendellenességekkel”.
(Kép következik)
Egy példa a hat ujjal való születésre
Nemzetünk táltosi úton megszentelt, beavatott nemzet. Ez a minőség alapvetően különbözik mindenféle kiválasztottságtól. Több annál! A hétköznapok alpári emberi megnyilatkozásai ellenére is. A csőcselék meglétéért, a lealjasodott chiméra-lét elkeserítő tüneteiért nem minden esetben az adott lezüllesztett nép a felelős. Hazánkban a Habsburg-megszállás eleje óta tervszerű és szándékos nemzetpusztítás folyik mindmáig mind a nemzet materiális vagyonában, mind szellemi kincseink pusztításában, különösen történelmünk minden mértéket meghaladó meghamisításának terén.
A minden történelmi korszakban köztünk élő, rejtőzködő táltosaink teremtésközeli erőket, az őskinyilatkoztatás és a szemtől-szembeni istenlátás valóságát tartják ébren országunkban, azt az időtlen, eredendő szellemiséget, mely még legnagyobb szorongattatásaink idején is megvéd bennünket – nem a szenvedésektől (!) -, hanem a végső pusztulástól. Nincsen olyan időszaka történelmünknek, amikor táltos nélkül maradtunk volna. Azaz nem volt még oly idő, hogy teljesen magára hagyott volna bennünket a Teremtő s áldott Boldogasszony.
Nekünk, magyaroknak táltos festőművészt is ajándékozott a Teremtő. Őt Csontváry Kosztka Tivadarnak hívják. Őt az égi elhívás már meglett férfi korában, okleveles gyógyszerészként éri. Erről a következőképpen fogalmaz önéletrajzában: „Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot. A principálisom nesztelenül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött: ’Mit csinál: hisz maga festőnek született.’ Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. ... Ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot (a cédrusfának van háromszögletű magja!; LP) pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: ’Te leszel a világ legnagyobb napút (plein air; LP) festője, nagyobb Raffaelnél.’”(Csontváry-emlékkönyv; Csontváry kiadatlan önéletrajza; 73. o.)
Megszívlelendő, hogy Csontváry mi módon értekezik a táltos (az ő szótárában „zseni”-nek neveztetik) születéséről és kibenlétéről. Minden szava egy-egy gyöngyszem: „Zseni lehet, aki soron van, akit a sors keze kiválasztott, akinek ősei akaraterővel, lelkiműveltséggel, a művészi tehetséggel voltak felruházva, aki telivérrel – szerelemmel – jött a világra, aki szerelmes volt a dajkájába, aki szerelmes volt a napba, szerelmes volt az üstökös csillagba; a ki a szabadba kívánkozott s pille után futkosott, aki szerette az igazságot, magában soha nem unatkozott, aki a munkát szeretettel végzé – a gondolattal a jövőt keresé, aki szakított a jelennel s útrakelt a sejtelemmel, aki mindenütt és mindenben szívét használta a küzdelemben ... aki első szerelmét Plátóilag nézte, közelebbről a csalódás kísérte, aki szerelmes volt a hazájába s szeretettel gondolt a nagyvilágra, aki le tudott mondani mindenről – gazdagságot, hatalmat nem irigyelt senkitől ... aki folyton küzdött önmagával s küzdelmét nem tudatta a világgal, aki álmában is nyugtalankodott – s önmagával megelégedve nem volt, aki a szépben gyönyörködött s a naplementében ábrándozott; akit a küzdelem közepette az ihlettség meglepte; aki az ihlettség örömére új világ jöttét érezte, aki láthatatlan ihlettől minden ismeretnek az ismeretét – minden tudásnak a tudását sejtette, aki a láthatatlan hangot felfogta és megértette ... .” (Csontváry-emlékkönyv; A lángész – Ki lehet és ki nem lehet zseni; 61-62. o.; Corvina Kiadó, Kner Nyomda, Gyoma, 1976.) Ezek a magvas szavak, azt hiszem, nem igényelnek alaposabb magyarázatot.
Az utóbbi háromszáz év a démoniság teljes eluralkodásának az ideje volt az emberi élettérben. Ez az időszak két apokaliptikus tényező és erő sikertörténetével egyenlő: a Habsburgok és a titkos társaságokba szerveződő, hatalmi tébolytól megszállott zsidóság előrenyomulásával. Ha e két tényező csak Magyarországgal kapcsolatos ténykedését vesszük szemügyre, megfagy az ember ereiben a vér az anyagi és szellemi-erkölcsi rombolás láttán, amit elkövettek ellenünk.
A technomágia csillogó vívmányai lidércfényeinek elhatalmasodása arányában lett egyre pislákolóbb az ember belső, lelki fénye, mely ma már a teljes kihúnyás határán van. A külső, mesterséges fény és zaj növekedése a lélek belső, természetes világának és hangjainak elhomályosodását, elnémulását eredményezte.
A Habsburg Mária Teréziáig semmilyen törvény nem korlátozta vagy tiltotta e születési csonttöbbletek megtartását. E császárnő hozta meg azt a rendeletet, hogy a több, mint öt ujjal világra jött újszülöttek „fölösleges” ujját a szülők megkérdezése nélkül le kell metélni, ennyire féltek a táltos nemzetmentő erejétől. És ezt a gonosz rendeletet máig nem vonták még vissza! Ady Endre, táltosköltőnk is ennek köszönheti hatodik ujjának elvesztését.
3.)
„Nem véletlen az, hogy a táltoselhívásnak az általános ideje a hétéves kor, ugyanis hétesztendős koráig minden kisgyermek eleink tudásában Isten tenyerén él. Ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy minden lényegi tudást a kisgyerek közvetlenül a Teremtőtől kap. Téridőn kívüli, ha hagyjuk, a kisgyerek cselekvése. Révületben teszi a dolgát. A gyereknek mi a dolga: hogy játsszon.” (Molnár V. József)
Ipolyi Arnold másfélszáz évvel ezelőtt ugyanezt gyűjtötte fel kutatásai során: „A tátos gyermek, ki fogakkal jő a világra, bölcs és tudákos, a nélkül, hogy taníták, tud könyvből (azaz olvasni), sok rejtett dolgokat ismer és megjövendöl, tudja minden házban mit hol főznek, de csak hetedik évig él meg, azután egyszerre eltűnik, sohasem tudják meg hollétét. ... Általánosan kiemelve áll elől a nézet a fogakkal születő gyermek érettsége s bölcseségéről, lehet tehát, hogy az ily gyermekek választattak ki a táltosi hivatalra. Kik már hét éves korukban elvitetve az atyai házból a táltosok körébe neveltetésül. ... Talán a sok tekintetben vallási hét szám volt itt is a mérv, valamint általában a gyermek neveltetése kezdetére alkalmas idő, melyben ezek kiválasztattak a családi életből.” (Ipolyi: Magy. Myth. 451. o.)
(Kép következik)
Táltos-„korona”; feltűnő a Szent Koronával azonos szerkezete. Ez azonban nem véletlen, mert koronánk táltoskirályoknak készült.
Ma már közhelyszámba megy, hogy Turul-házi királyaink túlnyomó többsége a táltosi beavatáson átesett szakrális uralkodó, táltoskirály volt, akik álomlátásokban, víziók, éber sejtelmek és megérzések formájában előre látták a jövőt, és külső veszély esetén időben megelőző intézkedéseket tudtak hozni az ország népének védelmében. Szentségük is többek között táltosi mivoltukban gyökerezik. Erre a legjobb példa, amit Szent István királyról jegyeztek fel a nagy besenyő betörés kapcsán: Egy vadászat során álló délben egy fa tövében elszenderedett és álomlátásban volt része. Látta, hogy keletről nagyszámú ellenséges csapatok közelednek az erdélyi végekhez. Felébredvén azonnal intézkedéseket foganatosított, és megerősíttette a keleti gyepürendszert, valamint csapatokat küldött arra a részre. Így hiúsult meg a besenyők támadása. A legjellegzetesebb táltos vonásokat magán viselő szent királyunk Szent László volt, a nagy lovagkirály. Följegyezték róla, – mintha csak népmeséink világa elevenedne meg –, hogy táltoslova volt, akit Szögnek hívtak. Szent István táltoslovának Holdas volt a neve.
Arról is maradtak fenn írásos tudósítások, hogy nem egy királyunk csonttöblettel született, ezzel a Teremtő által látható módon előre jelezve, hogy a világrajött újszülött trónvárományos rendkívüli, természetfeletti adottságokkal bír majd. IV. Béláról, a második honalapítóról pontosan tudjuk, hogy egyik kezén hat ujja volt.
Királyaink mindig is bensőséges viszonyban állottak a táltosokkal. És itt most nem egy I. Endrére vagy jellemtelen fiára, Salamon királyra, nem egy I. Habsburg Albertre, nem egy Jagelló III. Lászlóra, a várnai csata lefejezettjére, nem egy V. Lászlóra, egy „Dobzse” Lászlóra vagy egy II. Lajosra kell gondolnunk, hanem kizárólag a Turul-ház azon tagjaira (Mátyás király is mint Luxemburgi Zsigmond király vérszerinti unokája ide tartozik!), akik véresen komolyan vették apostol-királyi, táltos-királyi szakrális szerepkörüket népük és az ország védelmében és megszentelésében.
A magyar királyok udvarában szinte mindegyik uralkodónk regnálása alatt ott a táltos a király tanácsadója szerepkörében. IV. Béla (maga is táltos!), V. István és IV. Kun László mellett ott áll a híres Csák nemzetségbeli Csák Péter, Luxemburgi Zsigmond mellett Tar Lőrinc (vö. Tar Lőrinc pokoljárása), aki a király fősáfárja és híres vitéz is volt, és még tovább sorolhatnánk. Mátyás királyról többen is följegyezték, hogy különösen intenzív és bensőséges viszonyt alakított ki mind egynémely táltossal, mind a pálos mágusrenddel. Galeotto Marzio, nagy királyunk olasz származású udvari történetírója följegyezte, hogy a királyi tanácsban nem egy embernek volt hat ujja, köztük még egy főpapnak is.
Ipolyi Arnold is beszámol egy fennmaradt történetről Mátyás királlyal kapcsolatban:
„Érdekesben tüntetik fel még a táltosróli képzetet egyes regék. Ilyen különösen élénken szól egy Kampó nevű táltosról (gy. 290 Debrecenitől): a jégtestű (?), alacsony termetű, vastag lábszárú Kampó táltos Temesvárott lakott, honnét Budára a királyhoz szokott volt járni ebédre. Mátyás király mindig igen megsüvegölte őtet; miért is a királyné igen átallá a dolgot, és sokszor kérdezte urát, valjon micsoda oknál fogva tartja oly nagy tiszteletben e hitvány embert? A király megunta már, s végre egyszer felelet helyett felszólítá Kampót, mutatná meg emberségét a királyné előtt. Másnap eljővén Kampó táltos ebédre, a palota ajtó kinyitásakor felső állkapcáját az ajtó felső részébe, alsó állkapcáját pedig a küszöbbe akasztá, s a királyi palotába tüzet okáda. A királyné rémültében székébe hanyatlott, de csak hamar Kampó ölében termett. ... Ekkép táltos-embernek neveztetik egyenesen azon Göncöl is, ki a kocsit feltalálta, igen tudákos ember volt, mindennemű dolgokról tudott, beszélt a madarakkal, fákkal, növényekkel, értette a csillagok jelentését, sok csodákat tett, halálát nem látták; úgy vélték, hogy az égbe tűnt el. Valamint a földön görbe rúdu kocsin járt, úgy most az égen utaz éjenként a csillagzatban.” (Ipolyi Arnold: Magy. Myth.; 450. o.)
Innen a Nagy Medve magyar elnevezése, a Göncöl szekere. Szántai Lajos említette egyik előadásában, hogy a középkori pálos kolostorok mellett nincs temető. A szentéletű atyák Göncöl táltoshoz hasonlóan az égbe ragadtattak haláluk pillanatában, nem rothadtak el. Mert akinek a teste halála után rothadásnak indul, ott bajok voltak az élet során. (Szántai)
Boldog Özséb, a pálos rend alapítója. Botrány, hogy még mindig csak „boldog” és nem szent. Ez a Vatikán szándékos és magyargyűlöletből fakadó, gonosz mulasztása.
Hogy táltosaink bizonyíthatóan jelen vannak történelmünknek jelenlegi sosem megtapasztalt mélypontján is, arra bizonyítékot szolgáltat egy lánglelkű néprajz- és magyarságkutatónk, Molnár V. József által készített dokumentumfilm a Csíksomlyóval kapcsolatban már említett oroszhegyi táltosról, Bálint Lászlóról, aki az 1990-es évek vége felé, több, mint 90 éves korában távozott a mennyei fénybe.
Mialatt a Teremtő a tenyerére emelte, a nagy „fényös, fényös villanás” után, amikor lelke áttörte a téridő burkát, csupa L-alakra, az ő szavával élve: „vinklire” lett figyelmes. „Nagyon sokan vannak, s rajoznak, mint a méhek.” – mondotta.
Molnár V. József: „A téridőn kívüli létben csupa-csupa L-alakok vannak. ... Az ember a kőkortól kezdve folyamatosan használ egy alapjelet, mely életcsíraként használtatik a természetes műveltségben. ... Ez az életcsíra nem más, mint az L-alak. Isten terve a világról. Ez ősképként veleszületik minden emberrel, és a természetes környezetben élő ember, az Élő Isten törvényét tiszteletben tartó ember alapjelként, alapformaként használja. Az egész élő szervezetünk ilyen L-alakokból áll, épül fel.” Bálint László 300 ilyen életcsírát kapott a téridőn kívüli szférában, mely erőt, tudást és hatalmat kölcsönzött neki Istentől reárótt feladatának elvégzéséhez.
„Amikor lefelé jöttek, egy lépcsőn, csigalépcsőn haladtak lefelé.” (A lépcső, képzeljük magunk elé, csupa L-alakokból épül fel. LP) „Amikor leérkezik, akkor a m i n ő s í t e t t t e- r e t kapja. Elmondja, mit lát keletre, elmondja, mit lát délre, mit lát nyugatra és mit lát északra. És amikor elindul a küldetését teljesíteni, akkor ez a minősített tér személyekkel telik meg. Ez ősképi, bizonyítottan ősképi. Kelet felől is, nyugat felől is ott van valaki: két magyar szent király a jelenésnél”. (Szent István és Szent László; LP) „Előtte (délen; LP) is ott van valaki: ez maga Szent Péter, aki annak a vidéknek az erejét adja, ahol a jelenés történik. Ő pedig hátul áll. A minősített térben középen ott van Boldogasszony, Babba Mária. Itt kezdődik küldetésének a második szakasza. Első szakasza az, hogy neki, megkapván a három csapatot (300 életcsírát; LP) el kell mennie Csíksomlyóra. Nem akármikor, hanem búcsú idején.” 1962-ben történt mindez. 1949 és 1962 között, mint már egyszer írtam, a román néphadsereg a pünkösdi búcsú idején éleslövészetet tartott Csíksomlyón, hogy elriassza a híveket a búcsún való részvételtől. „Bálint László azért kapta ezt a többlet erőt, hogyha ő elmegy Csíksomlyóra, akkor attól kezdve oda román katonát nem vezényelnek többé. Pünkösd előtti pénteken érkezik. Elmondja az ottani szerzetesnek, hogy mi járatban van. Az azt hitte, hogy a székely atyafi bepálinkázott. Másnap, szombaton lesi a szerzetes vele együtt, hogy jön-e a katonaság. Nem jött. Csak egy magányos repülőgép tett néhány kört a környék fölött, aztán az is eltűnt. És többet nem ment katonaság oda pünkösdi búcsú idején.! ... Isten, amikor nagy baj van, mindig elhív szolgálatra embereket. ... Csíksomlyón van egy Péter-Pál kápolna. Itt a szentpéteri erők érvényesülnek. Babba Mária is Szent Péter erejében valósítja azt a feladatot, amit az Isten rászabott. Maga Mária a Kárpáthaza örökös Királynőasszonya. De Babba Mária is tiszteletben kell tartsa Szent Péter erejét ott, azon a helyen. Ez az ország tele van ilyen szent helyekkel. Tele van szentlászlói, szentmártoni, szentgyörgyi (szentmihályi, szentandrási, szentistváni; LP) szentpéteri szent helyekkel. E környéknek az ereje a péteri erő. Ott Szent Péter van otthon. A régi ember ezt tudja. Attól függően, hogy miben akar megerősödni, mi az, amiben rendeződnie kell, választja ki magának a szenthelyet.”
Fölbecsülhetetlen értéket képvisel, hogy mozgóképes dokumentummal rendelkezünk Molnár V. József és filmes stábja jóvoltából egy kortárs és abszolút hiteles, élő táltos, oroszhegyi Bálint László történetéről. Első kézből, élménybeszámolószerűen kapjuk az információkat a táltosi beavatás részleteiről a személyes átéltség megrázó beszámolójának formájában. Bálint László amit mond, semmit sem talált ki, beszámolója egybecseng ősidők áthagyományozott tapasztalataival, története csak úgy hemzseg az ősképektől, melyek hitelesítik. Amiről ő tudósít, minden a Teremtőtől kapott hiteles élményből és tudásból fakad.
Még egy érdekesség: Amit Bálint László a minősített térben látott, nem egyéb, mint a híres Magyar Oltár képi rendje. A Magyar Oltáron bal oldalon Szent István király, a jobb oldalon Szent László király, míg középen a Boldogasszony Mária foglalnak helyet. Az oltár előtt imádkozó hívő Bálint László alakjával helyettesíthető be, vele egészül ki, lesz teljessé a kép. A Magyar Oltár képi rendjében tehát a minősített tér van jelen!
Nem lenne teljes a képünk a magyar üdvtörténet egyik kulcsfigurájáról, a táltosról, ha nem tennénk említést a táltosság harcos jellegéről. A legtöbb esetben ott áll régi királyaink mellett egy-egy vitéz dalia, aki egyben táltosi képességekkel is rendelkezik részlegesen. Említettük már Luxemburgi Zsigmonddal kapcsolatban Tar Lőrincet. Nagy Lajos mellett ott áll a verhetetlen, Arany János által halhatatlanná tett Toldi Miklós, Hunyadi Mátyást pedig a kenyérmezei hős (1479), Kinizsi Pál támogatja.
Ipolyi Arnold, a nagytudású nagyváradi püspök erről így értekezik: „A hősre is táltosi vonások mehettek át abban, hogy csodás lova azonosul az istentiszteleti jós tátoslóval, hogy ő is fensőbb bűvös erővel viszi véghez hős tetteit, kezében fegyverei, mint bűvszerek állnak, testét sérthetetlenné tudja tenni, felsőbb tudománnyal bír, hogy érti szinte az állatok beszédét, a növények erejét, mint Csaba és László. (Csaba, Attila király Hadak Útján, „csillagösvényen” harcoló fia; László, azaz Szent László táltoskirály; LP) ... Az őskor nálunk nehezen választá meg a papi hivatalt annyira, hogy annak istentiszteleti köre mellett, szinte ne lett volna egyik foglalatossága az általános harcias vitézi élet, sőt utóbbi nyomok arra fognak mutatni, hogy papbírói kormányzó hivatalaiknál fogva, ezekben különösen előkelő hadvezéri hatósággal is bírtak.” (Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia; 451. o.)
Szántai Lajos pálosokról szóló előadásából tudom, hogy a fehérruhás középkori magyar mágusrend tagjai közé kizárólag testileg hibátlan, legalább 180 cm magas, a magyarság legkiválóbb nemesi családjaiból származó fiatalembereket vett csak föl, akik nemcsak beavatva, hanem a harci tudományokban is magas fokon ki lettek képezve. A középkori pálosoknak semmi, de semmi köze sincs a mai, azonos néven emlegetett zsidókeresztény rendhez! A visegrádi várat közel 250 pálos szerzetes védte meg a török ostrom idején, éspedig sikerrel.
A fennmaradt ókori írásos hagyomány arról számol be, hogy a mezopotámiai mágusok földig érő fehér köpenyt hordtak, akárcsak a görög pythagoreusok, akik a káld-babiloni mágusoktól kapták bölcsességüket és tanaikat. Nem véletlen tehát, hogy a pálosok ugyancsak fehér szerzetesi ruhát viseltek, ellentétben az akkor legnagyobb befolyással bíró zsidókeresztény renddel, a fekete ruhás bencésekkel. A színek ebben az esetben is beszédesek.
Arról is hírt adnak e források, hogy a mágusok semmilyen ékszert vagy testen hordható dísztárgyat nem viseltek. Ez szigorúan tilos volt számukra. A még a középkor évszázadaiban is elevenen élő ősi hagyomány elemei félreérthetetlen módon a jézusi mágusi örökséghez kapcsolják nemzetünket.
Senki félre ne értsen! Az eredendő mágus, vagy mágusi kifejezések egyáltalán nem hordoznak pejoratív vagy gonosz jelentést. A judeokrisztiánus egyház ragasztotta a mágus alakjára a gonosz varázslóval összefüggő asszociációkat a zsidó hagyománynak megfelelően, mely a káld-sumér mágusokban mind tudásban, mind életszentségben óriási fölénnyel rendelkező konkurrenciát látott, és kígyót-békát kiabált rájuk. A mi mágusainknak semmi köze sem volt a fekete mágiához. Nemzetünk gyógyítói és az ősi hit titkainak féltő őrei voltak, akárcsak a régi pálosok és Isten kiválasztottai a nemzet szolgálatára, a hiteles magyar táltosok, akik rejtőzve ma is itt vannak közöttünk. Ez a tény is reményünk záloga.
mariaorszaga.hu
