2014. május 15., csütörtök

Böjte Csaba és az ausztráliai magyarok üzenete a Világtalálkozónak


Böjte Csaba és az ausztráliai magyarok üzenete a Világtalálkozónak
  

Nem tudják felszámolni a magyarokat !


A Nemzeti Nagyvizit diagnózisa szerint nem vagyunk gyengék és elesettek, történelmünk során megharmincszoroztuk magunkat

Érdekes helyzet, mikor tudósokkal, írókkal vagy éppen filozófusokkal beszélget a magyarság sorsáról, ember és világ viszonyáról egy orvosprofesszor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. Ez Kásler Miklós műsora az M1-en, a Nemzeti Nagyvizit, melynek az a legfeltűnőbb jellegzetessége, hogy egymástól látszólag távol álló jelenségek között is keresi, s fel is fedezi az összefüggéseket.

Kásler
                                                          Miklós
                                                          orvosprofesszor:
                                                          A hatmillió
                                                          abortusz
                                                          nemzetünk
                                                          legnagyobb
                                                          katasztrófája
                                                          (Fotó: Horváth
                                                          Péter Gyula)

Kásler Miklós orvosprofesszor: A hatmillió abortusz nemzetünk legnagyobb katasztrófája (Fotó: Horváth Péter Gyula)
– Ön ismert orvosprofesszor, ám jártas a  történelemtudományban is, már-már annyira, mintha ez is a szakmája lenne…
– Mindig is nyitott voltam a világra, minden érdekelt. A biológia, a művészettörténet, az irodalom, s persze a történelem is. Sokat olvastam, ez töltötte ki a napomat, s nagyon intenzíven sportoltam is. Atletizáltam, futó voltam. Amikor egyetemre kerültem teljes mértékben lekötött az orvostudomány, de annyi időt mindig hagytam magamnak, hogy naponta olvashassak  szépirodalmi és történelmi munkákat is. Hiszem, hogy minden mindennel összefügg a világban, ezért kicsit   másként látom az eseményeket, mint mondjuk egy hivatásos történész.
– Van olyan korszak a történelemben, ami jobban érdekli önt, mint a többi?
– Az ókor. De rendkívüli módon vonz a magyar őstörténet is. Mert az nem úgy van, hogy hirtelen keletkezik egy nép, szinte a semmiből, azt sem tudjuk, honnan jött, mit akar, ide-oda vándorol a világban, közben űzik-hajtják is őt mások, aztán hirtelen teremt egy olyan államot, amely száz éven keresztül döntő módon belefolyik, meghatározza Európa sorsát. Sőt, négy-ötszáz éven keresztül pedig döntő tényező Bizánc és a Német–római Császárság közé ékelődve. És egyenrangú velük. Valaminek történnie kellett a tudományban, ha még én sem tanultam a pozsonyi csatáról, erről a fényes magyar győzelemről, csak véletlenül akadtam rá az olvasmá­nyaim során.
– Tudatos elhallgatásra gondol?
– Igen. Dezinformálásra, csúsztatásra, a tények meghamisítására. De miért is ne, hisz a Habsburgok trónra kerülésük után, fittyet hányva magyar királyi esküjükre, csak a birodalmuk érdekeivel foglalkoztak. Pedig az eskü abban a korban még fontos dolog volt. A magyaroknak korábban másfajta uralkodóik voltak.  Szakrális királyok, akik az isteni eredetű törvények jegyében uralkodtak. Ez majd mindegyik Árpád-házi uralkodónkra igaz volt, de az Anjoukra is. És akkor ide kerülnek a svájci rablólovagok, akiket ráadásul a magyarok juttattak lehetőséghez, mert a morva-mezei csatában a kun és a székely hadak képezték a nyolcvan százalékát Rudolf seregének. Ha a kunok és a székelyek nem nyerik meg neki az ütközetet, ott pusztul el a harc forgatagában. Már lenn volt a földön, le akarta fejezni az ellenség.
– Hogy jön ez a csúsztatásokhoz, dezinformációkhoz?
– Ha meg akarták őrizni a tekintélyüket és a fölényüket a Habsburgok, akkor ezeket a történeteket nem mondhatták el, sőt tudatosan át is írták a tényeket.  A folyamat a Bach-korszakban kulminált, amikor megjelent Hunsdorfer finnugor elmélete. Azért az érdekes, az 1700-as évek végéig senki sem vitatta  a hun–magyar rokonságot. A krónikák vagy a Fulda-i évkönyvek, az Altaich-i évkönyvek is hol türknek, hol hunnak, hol magyarnak nevezik őseinket. Ez nem véletlen, akkor sem voltak ostobák vagy elmebetegek az emberek, a dinasz­tiák pedig pontosan ismerték és számon tartották az eredetüket.
– A hun rokonság sokaknak olyan, mint tüske a köröm alatt… Még idehaza is elkeseredetten harcolnak ellene.
– Igen mert a hun kapcsolat azt jelentené, hogy a magyar nemes eredetű nép, melynek több olyan korszak volt a történelmében, amikor a dicsőség csúcsain állt. Mást nem mondok, mint hogy Atilla szervezte birodalommá az egész barbár világot, egy közösségbe terelte például a germán törzseket, ott indul az igazi germán történelem, ahol Atilla színre lép. Olvastam egy összefoglaló kötetet az Atillához kötődő  legendakörről. Ennek negyven százaléka germán, a másik negyven százaléka itáliai, szinte a magyar hagyománykör a legkisebb benne.
– Ez a nemes jelleg lenne az oka a ma is folyamatosan tapasztalható s látszólag ok nélküli magyarellenes támadásoknak?
– Ez és a mássága. Bizarr, hogy mostanság milyen jelentőséget kapott a másság tisztelete, csak éppen a másnak tekinthető magyaroknak nem jut ebből a tiszteletből. Miért különbözünk annyira? Mert a magyarságnak más volt az államszervezete, más volt a harcmodora, más volt a jogalkotó képessége. A Szent Korona-tan a világ legkáprázatosabb jog– és hagyomány­rendszere, a világi és a transzcendentális viszonylatok szintézise, s a demokrácia alapképlete  a maga megosztott hatalmi rendszerével. Az ellenállás joga is benne van. De más a magyarok kultúrája, habitusa is. Hadik András, kicselezve Nagy Frigyes seregeit, Berlinig hatolt. Volt másfél nap előnye, tehát nála volt a meglepetés ereje. Ám ő megállt a város kapuinál, s  beküldött egy futárt, hogy Nagy Frigyes felesége hagyja el Berlint, mert még baja történhet. Ezzel fel is adta a meglepetés erejét, csak másfél óra múlva lövettette szét a kaput, és sarcolta meg a várost. A királyné levélben válaszolt, mely szerint ő mindig is bízott a magyar nemesség jól ismert lovagiasságában, s köszönte a menekülés lehetőségét. Ilyen mozzanatokból áll össze a magyar történelem, ami nem jellemezte más népek történetét, akár az angolt, akár a frankot nézzük.
– Hol siklott ki a magyarság sorsa? A tatárjárásnál? Csak legenda lenne, hogy előbb üzentek, álljunk melléjük?
– Üzentek, egyben megszabták a feltételeket. Törvénykönyvük azt mondta, aki ellenáll, azt ki kell irtani. Aki nem áll ellen, az lehet szövetséges, de alárendelt szerepben. IV. Béla maradhatott volna a trónon, de alávetett uralkodóként. Ha Béla király ezt elfogadja, akkor Batu kán  meg sem áll az Atlanti-óceánig. A törökökkel szemben is ugyanígy áldozta fel magát a magyarság.
– Megalázónak tartjuk azt a hosszú hódoltságot…
– Miért? Egy négyszer nagyobb és erősebb államról volt szó. Csoda, hogy a magyarok 130 éven át ellent tudtak állni neki korábban. Ez jól mutatja a magyar katonai képességeket. Bíztunk Európában, de csak csekély segítség érkezett. Az, hogy vérzik a magyarság? Nem számított. A mi mentalitásunk és a lengyeleké akkor is élesen elkülönült a tőlünk nyugatabbra élő népekétől.
– Ez már a jele volt annak, hogy kiveszőben a Nyugatból az annyira fontos spiritualitás?
– Igen, ekkor kezdődött el a folyamat, aztán a francia forradalmat követően rendkívüli módon felgyorsult.
– Volt-e olyan pont a magyarság életében, amikor már látszott, nem tud visszafordulni a lejtőn?
Hatott egyébként a sok dezinformáció és csúsztatás?
– Hogyne. Így tették tönkre a cári birodalmat is a nyugati hatalmak. Ott voltak például a Romanovok, sokat tettek az orosz népért a 19. században, egymás után hozták a reformokat, mégis egymás után követték el ellenük a merényleteket. Európában a 18. században indult el a hamisítás, minden szálon. Az egyházellenesség, a papok kifigurázása, az inkvizíciónak tulajdonított több tízezer áldozat regéje… Holott lehetett néhány száz ember. Ráadásul a végső ítéletet nem az egyház mondta ki sohasem, hanem a világi hatalom. Kevesen tudják, hogy Kapisztrán Szent János Itália főinkvizítora volt, mielőtt durva köpenyében, kezében fakereszttel megindult volna a török ellen. Főinkvizítorsága alatt egyetlen halálos ítélet sem született, mert addig magyarázott az eretnekeknek, míg azok meg nem tértek.
– A magyar történelem szomorú eseményei, a sok frusztráció hogyan befolyásolta az évszázadok során a nép pszichéjét és egészségét?
– Egyrészt nehéz történelmünk volt. És ez nem maradhatott hatás nélkül. Ráadásul még folyamatosan  sulykolták is belénk, hogy mennyire sikertelenek, szerencsétlenek vagyunk.
De hát mennyivel voltak sikeresebbek a lengyelek vagy a balti népek?! Félmilliós lélekszámban érkezett ide a magyarság, s meg tudta harmincszorozni magát sok-sok háború, s a hatmillió abortusz ellenére! A hatmillió abortusz történelmünk legnagyobb katasztrófája. Mégis itt vagyunk. Tegyük hozzá, a környező országokhoz csatolt magyarságot sem tudták felszámolni, pedig szerették volna.
– Az mondják, a sok frusztráció miatt olyan rosszak európai össze­hasonlításban a daganatos sta­tisz­tikáink…
– Ezzel vigyázni kell. Az európai népesség 22 százaléka szerepel a nemzetközi rákregiszterben. A 78 százalék adatait a kórházi jelentések alapján vagy éppenséggel azok nélkül becsülik meg. Nincs egységes statisztikai módszer sem. 1994-ben a Free University Amsterdam vállalta fel, hogy kidolgoz egy egységes európai rákregiszter szisztémát, de azóta sem hallottam efelől semmit. Minden országban más statisztikai eljárásokat használnak, mindenki küld valamilyen adatot, ami vagy igaz, vagy nem. A román egészségügyi államtitkár előadást tartott egy konferencián, melyből az derült ki, hogy sokkal jobbak azok a statisztikáik, mint a miénk. Ekkor felállt egy erdélyi magyar orvos, mondván nem érti az egészet, hiszen Romá­niában se rákszűrés, se sugárterápia, s mégis jobbak az adatai? Annyit mondhatok, a magyar kimutatások pontosak. Igaz, az egyik évben lecserélték nálunk az addig használt statisztikai szoftvert egy másikra. Mindjárt ezerötszázzal csökkent a rákos halálozások száma, persze nem a valóságban, csak a kimutatásban.
– Tehát tévúton járnak, akik a frusztráció jelentőségéről beszélnek?
– A történelem rendkívüli módon befolyásolja a következő generációk életét. Őrült veszteségeink voltak, legalább ötször lefejezték a magyar értelmiséget, aztán jött ’56, amikor elvándorolt kétszázezer ember, s így tovább. Ha az ország úgy áll az élethez, hogy itt vagyunk, dolgozunk, s nem engedjük belénk törölni a lábát senkinek, mindjárt másként tekinthetünk magunkra. Nyelvünk egy csoda. A Nobel-díja­saink
is ezen a nyelven tanultak, gondolkodtak. Teller Ede meg sem tanult rendesen angolul, volt egy titkárnője, akinek csak az volt a feladata, hogy angolra fordítsa Teller mondatait.
– Miért éri ma is annyi támadás a magyarokat?
– Ez megy ezer éve. Folyton a vesztünkről, a megsemmisülésünkről folyik a szó. Arról, hogy eltűnünk. Miért, a baszkokat be tudták olvasztani? A bretonokról azt sem tudtuk, hogy élnek, most elkezdtek kelta nyelven beszélni. A történelem arra tanítja az embereket, hogy mindig eljön a kedvező pillanat a nemzetek számára, csak vannak nemzetek, akik ezt nem veszik észre. Vagy nincsenek felkészülve rá. Úgy érzem, ilyen volt az a magyaroknak 1990-ben, amikor fölkínálták számunkra Kárpátalját. De nem voltunk felkészülve a pillanatra. És nemcsak a történelem hordozhat sok frusztrációt, de a jelen is. Gondol-e komolyan arra valaki, hogy a mostani gyerekek fele elvált családban él? Vagy vizsgálja-e valami, mennyi kultúrszemetet önt a média  ezekre az amúgy is kiszolgáltatott gyerekekre?  
    Ez nem az egészségügy terepe…
    Szidják a hazai egészségügyet is. Egy disszidens magyar orvos jött ide hozzánk a Harvardról, hogy kezeljük a daganatos betegségét, mert nincs megelégedve a kinti orvosokkal. Négyszer volt vitánk szövettani kérdésben az egyik legfejlettebb s legnagyobb amerikai kórházzal. Mind a négy esetben  a mi patológusainknak volt igazuk, akik huszadannyit keresnek, mint a kintiek, s háromszor annyit dolgoznak. Nyilván hasonló a helyzet más orvosi területeken is idehaza. Mi mégis mindig a külföldit csodáljuk. Gátolni lehet a tehetséget, de kikezdeni nem. Egy nép kumulatív genetikai állománya konstans.
– Egy népé. De mi keverékek vagyunk már…
– Akkor is konstans. Ha olyan generációk lépnek színre, mint a reformkorban, vagy Erdélyben a Szépműves Céh tagjai, akkor most is itt kell len­niük a rendkívüli tehetségeknek, csak mindig minden a lehetőségeken múlik és a hiten, hogy meg tudom csinálni. 
És ne féljünk az ellenünk indított akcióktól.Minden akcióra születik reakció. Az erdélyi magyarok is eltűntek volna már, ha nem támadják őket. Támadnak? Csak azért is összekovácsolódunk. Érdekes, de erre odakint nem gondolnak?

ÖZÖN - Az Európában állítólag nem őshonos növényekről -


A történet Európában zajlik a XXI. században. Állítólagos környezetvédők azt állítják, hogy az akác nem őshonos felénk és úgynevezett özönfajnak nyilvánították. Ezért az az agyrohamuk támadt, ezt a növényt ki kell pusztítani a vén kontinensről, de legalább visszaszorítani.

Agyrohamon támadt. A ma Európában termesztett növények közül csak a legjelentősebbeket kiemelve alább néhányat felsorolok.
Európában az általános iskolai tantervek része a haszonnövényekről szólva a paradicsom, a paprika, a burgonya, a kukorica és a barack. Lehet, hogy még találhatnék többet, de most csak ezeknek néztem utána. Hogy hol? Az interneten. Méghozzá nemzetközileg elismert neves szakemberek írásaiból idézek, akiket nem lehet lesöpörni az asztalról. Még az Európa Tanácsban sem!

Vettem a fáradtságot, és kicsit elméláztam azon, mi lehet az oka az akác felé irányuló ilyettén haragnak. Az előbb felsorolt növények más nemzetközi növénytermesztő és növénynemesítő cégek érdeklődési körébe is beletartoznak.
Vizsgáljuk meg közelebbről, melyik lehet az a cég, aki jelenleg növelni szándékozik az általa forgalmazott vetőmagvak javára a termőterületet!
A két legjelentősebb tömegélelmezési növény a burgonya és a kukorica. Mindkettőnek Európába behurcolt számos kártevője ismert – bogarak, rovarok, baktériumok, növényi vírusok és növénykárosító gombák. Az ember, ha már haszonnövényként kezeli ezeket, törekszik a védelmükre és táplálásukra.
A hatalmas vegyipar előtti időkben voltak ennek a védekezésnek bevált népi receptjei. Majd az ember kitalálta, hogy ezek a praktikák nem elég hatékonyak. Elkezdtek tehát kutatni-fejleszteni. Megjelentek a műtrágyák, növényvédő vegyszerek. Etetni kell a tömeget!

Az nem érdekes számukra, hogy a vegyszereknek vannak közvetlen egészséget károsító hatásai. Az sem érdekes számukra, hogy a haszonállatokon keresztül ezek a mérgek közvetlenül beépülnek a táplálékláncba. Vonnak egyet a vállukon, hiszen a cégek hozama és osztaléka meredeken emelkedik.
Ezek után elkezdtek kutatni-fejleszteni a szintén az ő tulajdonukban garázdálkodó gyógyszeripari konszernek. Egyre több káros mellékhatást kivédő, ám más mellékhatást előidéző gyógyszernek hazudott mérget kevertek. Majd egyre több orvoslátogatót kezdtek alkalmazni az általuk kotyvasztott portékák forgalmának nagyobb dicsőségére. Az orvoslátogatókon keresztül behálózták az egészségügyi rendszereket, és ma már alig akad Hypokrates követői közül néhány, aki ellenükre szólni merhet. Hiszen a sarlatánok azonnal megbélyegzik őket, mint sarlatánokat. Hovatovább szakmailag és emberileg is elfogy körülöttük a levegő.

Végül az öröklődés felfedezése és kutatása elvezetett odáig, hogy a laboratóriumokban úgy szabják, vágják, illesztik össze a növényi géneket, ahogy éppen a gazdasági érdek szerintük kívánja.
Van is eredménye! Szárazságtűrés, csökkentett tápanyag-igény, rovarkártevőkkel szembeni fokozott ellenálló-képesség – hogy egyebet ne említsünk.
Sehol a világon nem található nyilvánosan hozzáférhető adatbázist a GMO hatástanulmányokkal kapcsolatban ezekről a szörnyszülött vetőmagokkal kapcsolatban.

Most nézzük egy másik vetületét a növényi özönfajokkal szembeni hisztériakeltés hátterének!
Az Európai Unió özönrendeleteket gyártott a GMO-ról. Aztán jöttek a nagy cégek. Megkérdezték a nyolc általánossal rendelkező bizottsági tagoktól, hogy ezt komolyan gondolták? Azok megszeppentek. Ha ilyen nagynak ismert tudósok megalapozottnak hazudott véleményével nem mertek szembeszállni. Álltak, nyakukat tövig behúzva, mint a kisdiák a hatalmas tábla előtt, ahová a hatalmasnak vélt tanár valami képletnek mondott krétajeleket rajzolt, és most nem tudják elmondani a leckét.

Ezek az undorítóan hatalmasra felfújt nemzetközi cégek ki is használják ezt a megszeppent állapotot. Meglendültek, és sorra léptetik életbe a nyugati eu-tagországok a GMO-lazítást.

Na, kérem, itt van az eb elhantolva! Ami nem a nemzetközi cégek égbeszökő hasznát növeli és érdekeltségi körét bővíti, az a multi szerint kiirtandó, azt el kell törölni a térképről.
Miközben a közgazdászok nem képesek felismerni, hogy a tőke szabad mozgásúvá lobbizott tömege éppen olyan gazdasági özön, mint az egyes növényi fajok ember általi elterjesztése, vagy szabadon engedése ezen a kontinensen.
Tessenek jó figyelni! Közgazdasági alapvetés következik.
A PÉNZ MAGA A VÁLSÁG! Ez nem vicc! Azért válság a pénz léte, mert magánbankok elorozták az emberektől a használatát, a felette gyakorolt ellenőrzést. Ezért az előjogért akár államfőket ölnek hidegvérrel.

Tetszenek ezt kapisgálni? Az már nem jut nekik nyakon felül csonton belülre, hogy a pénz a világ legveszélyesebb alapvírusa. Ennek a módosított változatai a bankok, a kamat, hova tovább a pénzpiacként megjelenített hazugságörvény.

Növényi özönfajok? Ugyan kérem! Nemzetközi tőkemozgatások. Ilyen egyszerű! Ilyen rémségesen egyszerű! Európa kicsit kapálózik kapálás helyett, és lassan beszivárog az életbe a sátáni GMO.
Ugye kedves műanyag barátaim? Az élet egyszerű és csodálatos – bank, multi és GMO NÉLKÜL.

Filmajánló:
Elelmiszeripar RT HD Teljes Film
https://www.youtube.com/watch?v=qSrT5MTmR4g

***

Hogyan jutott Európába a paradicsom?
http://www.balintgazda.hu/minden-heten-szuret/augusztus/paradicsom.html
*
Hogyan jutott Európába a paprika?
http://www.feltalaloink.hu/tudosok/szent-gyorgyialbert/html/sztgyoralbtal1.htm
*
Hogyan jutott Európába a burgonya?
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=17483
*
Hogyan jutott Európába a kukorica?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorica
*
Barack
http://gyumolcs.tlap.hu/Barack/
*
Kajszi - Kínából jött, Európában beilleszkedett
http://www.balintgazda.hu/minden-heten-szuret/julius/kajszi.html
***
Végül két özönjáték:

A sakk története
http://hu.wikipedia.org/wiki/A_sakk_t%C3%B6rt%C3%A9nete
*
Rubik-kocka
http://hu.wikipedia.org/wiki/Rubik-kocka

***********************************************************

Ferencváros, 2014. május. 13.
Lengyel Károly

2014. május 11., vasárnap

A Magyarországot érintő Trianoni-békeszerződés revíziója!

 A Magyarországot
  érintő Trianoni-békeszerződés revíziója!  
 
 
  Mivel lejárt a határideje ennek a
  szerzödésnek.
  Üdv.
  V._______________________________________________taltos


 

2014. május 9., péntek

A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése???

A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése???
TudnodKell | 2013.11.24.

A történelem ciklikusan váltakozik. A felhőkarcolókkal tűzdelt  mega-városok nem új keletűek. Sok millió évvel ezelőtt, jóval a dinók előtt is volt nem egy ilyen világ mint a mai.
Az Oroszország Hangja és más források arról számoltak be, hogy 300 millió éves alumínium gép darabját találták meg Vlagyivosztokban. Szakértők azt mondják, a talált fogaslécet gyártották, nem természeti erők műve.

Zamanskaya szerint, egy Vlagyivosztoki illetőségű férfi egy hideg téli estén bukkant a fogasléc formájú fémre, ami egy széndarabból állt ki, amivel éppen az otthonát akarta fűteni. A felfedezése megbabonázta, és mint felelős polgár úgy döntött, hogy segítséget kér a Primorye régióban élő tudósoktól. Miután vezető szakértők  megvizsgálták a fémtárgyat, a férfi megdöbbent, mikor megtudta felfedezésének feltételezett korát. A fémdarab feltehetően 300 millió éves, amire még a kutatók is csak azt tudták mondani, hogy valószínűleg nem természeti erők hozták létre, hanem azt valaki legyártotta. Az, hogy kik használhattak alumínium fogaskereket még az idők hajnalán, továbbra is megválaszolatlan kérdés.
A lelet nagyon hasonlít egy fogazott fémlécre, melyet mesterségesen hoztak létre. Olyan, mint a mikroszkópoknál használt fogasléc, illetve különböző műszaki és elektronikai eszközökben használatos alkatrész, mondja az író  Natalia Ostrowski a KP UA Daily munkatársa.

Napjainkban viszonylag gyakori, hogy furcsa tárgyak kerülnek elő ásványi anyagokból. Az első ilyesfajta felfedezés még 1851-ből való, mikor  Massachusetts-i bányászok találtak egy cink-ezüst, díszített vázát egy kibányászott kődarabban, melynek korát egészen a kambriumi időkre datálták, ami körülbelül 500 millió évet jelent. Hatvanegy évvel később amerikai tudósok Oklahomában egy vasedényt találtak, ami egy széndarabba volt ágyazódva, és ami 312 millió évesnek bizonyult. Aztán 1974-ben egy romániai homokkő bányában egy alumínium szerkezet részét találták meg, melynek eredete ismeretlen volt. Egy kalapácsra vagy egy Apolló űrhajókon használt lábtámaszra hasonlított, a darab korát a Júra korzsakra tették, melyet ember akkor nem készíthetett. Mindezek a felfedezések nemcsak, hogy tanácstalanná teszik a tudósokat, de aláássák a modern tudomány legalapvetőbb tanításait is.
A fémdarab, amit nemrég Vlagyivosztokban találtak egy újabb tény, ami zavarba ejti a tudósokat. A széndarab, amiből a tárgy előkerült a Chernogorodskiy bányából, Khakasia régióból került  Primorye-be. Tudva, hogy a szénkészletek ebben a régióban körülbelül 300 millió évesek, orosz szakértők csak arra tudnak következtetni, hogy a tárgy csak a szén képződése előtt kerülhetett oda.

Egy másik kérdés, ami nagyon érdekli a tudósokat, hogy az alumínium ötvözet vajon földi eredetű-e? Meteoritok tanulmányozása alapján ismert, hogy létezik a földön kívüli eredetű alumínium-26, mely ezt követően magnézium-26-tá bomlik le. A 2%-os magnézium tartalom talán jelentheti, hogy a darab a földön kívülről érkezett. De lehet bizonyíték korábban a Földön létező ismeretlen civilizációk létezésére is. Mindenesetre további vizsgálatok szükségesek ezen feltevések megerősítésére.
Az első vizsgálatokat Oroszországban végezte az  anomália kutató és biológus Valerij Brier, aki az alumíniumból vett mikroszkópikus méretű mintákat tanulmányozta.  Valery Brier  röntgendiffrakciós elemzésnek vetette alá a fémet. Ez azt mutatta, hogy nagy tisztaságú alumíniumról van szó, melynek mindössze 2-4% százalékos a magnézium tartalma. A Szentpétervári Magfizikai Intézet főmunkatársa Igor Okunev is megerősítette a lelet korát.

Egy Cape Nazimova közeli orosz szigeten végzett tengerfenék alatti 9 méter mélyen történt szikla minta fúrásakor egy furcsa fémötvözet került felszínre, melyet a történelem előtti korban a homokkő tartósított, korát 240 millió évesre tették. A különleges ötvözet drabjai szokatlan összetételűek voltak, és nem tett túl jót a fúrógépnek sem. Az ötvözetek egyértelműen mesterségesek voltak, amit csak intelligens lények hozhattak létre, mondta Brier.
Nem olyan régen szintén Oroszországban találtak egy mechanikus szerkezetet, mely vulkáni kőzetből került elő, korát 400 millió évre becsülik.

Megállapítást nyert, hogy a Kamcsatka-félszigeten, 150 mérföldre Tigil falutól a Szentpétervári Egyetem régészei furcsa kövületeket találtak. A leletek megbízhatóságát igazolták. Yuri Golubev régész szerint elcsodálkoztak azon, hogy a szakértők szerint ezek egy valamiféle gép alkatrészei.
A legősibb vázát 1851-ben  Massachusetts-ben egy kőbányában történt robbantás eredményeként fedezték fel. Ez egy ezüst-cink váza, melyen szőlőre hasonlító díszítés látható. A váza életkorát 534 millió évesnek találták, ahogy a sziklát is, amiből előkerült.
Egy másik furcsa lelet amit egy darab szénben találtak, egy fém edény, ahogy az alábbi képen is látható. 1912-ben Oklahomában került elő, korát 312 millió évre becsülik.

Romániában 1974-ben, egy homokkő bányában nem kevesebb mint 1 millió éves alumínium alkatrészt találtak, ami egy kalapácsra vagy a “Viking” és az “Apollo” űrhajókon található lábtámaszra hasonlít.

— Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes. Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából. Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra.
— Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük.
Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.
darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szemben álló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak.
Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog − ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne.
Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól − a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem.
Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá.
Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón. Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények.
A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik: „Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek.”
Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek. Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket.

500 − 600 millió éves vasból készült váza

Ma este csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.
Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain. Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves. A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog. Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki.
Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről? Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha „Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem.” Más szavakkal, hogyha a„leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni!”Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart. Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte. A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatóak, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet − a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi “X akták” eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik.
A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt. Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról.
Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? − kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat? A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem négymillió éves. A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat. Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában. A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény.
Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak. A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. háromszázezer éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni. Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben határozták meg a lelőhely korát. A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában, melyet végül fel kellett adnia. Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára.
Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk.
A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben. Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában. A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg.
Előadásom hátralévő két-három percében egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, háromszázmillió éves. Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel. Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón. Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki. Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.

Forrás:http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=lambert http://tudnodkell.info/a-mai-civilizacio-egy-regebbi-ismetlodese/



Titokzatos régészeti leletek 1.-2. rész

Titokzatos régészeti leletek 1.rész

Egyre több jel mutat arra, hogy több százezer, sőt millió évvel ezelőtt is éltek már civilizált emberek a Földön. Jó néhány olyan régészeti lelet került elő, amely több millió évvel ezelőtt élt értelmes, olykor a mainál is fejlettebb lényekre utal.

Van Oroszországban, azon belül is a Baskír Autonóm Köztársaságban egy kő, amely alapjaiban felforgathatja a történelmet. Olyan ez, mintha egy kalandos sci-fi vagy egy elejétől a végéig kitalált, felnőtteknek szóló mesefilm lenne.

A baskíriai Csandar nevű falu mellett 1999-ben orosz és kínai ősi kínai bevándorlók nyomait keresték. A régészek kőbe vésett kínai írásjelek után kutattak. Valaki jelezte, hogy a környéken számos ház alapjába és falába építettek be olyan kőlapokat, amelyeken különféle fura jelek láthatók. Az egyik helybeli lakos meg is mutatta a kutatóknak a saját háza falába épített, körülbelül másfélszer egy méteres kőlapot. A csaknem tonnányi lapot minimális rongálás árán sikerült kivenni a helyéről.


A különös, kínainak látszó írásjelek miatt a lapot további kutatás céljából egy darabban szállították az ufai egyetemre, ahol nagyon érdekes dolgok derültek ki róla. Először is az, hogy voltaképpen három rétegből áll, amiből csak az alsó lehetett természetes, arra vitték fel mesterséges úton a másik kettőt. Az információt hordozó második réteg üvegszerű anyag, ma még nem tudni, hogyan dolgozták rá az alsó dolomitra. A harmadik és legvékonyabb egy védőréteg, amely mindössze pár milliméter vastag és átlátszó.

A kőlap pedig nem más, mint az Ural-vidék háromdimenziós domborzati térképe!

A következő három évben ezt térképészek és más szaktudósok is igazolták. Az ismeretlenek által ismeretlen időpontban (korban) készített térkép döbbenetes pontossággal ábrázolta – ábrázolja - az Ural vidék hegyeit, völgyeit, folyóit. Ami még inkább meglepő: az a hegyek magassága. Még ma is komoly nehézségek, és intenzív számítógépes segítség kell ahhoz, hogy méretarányos domborzati térképeket készíthessenek, és ez a munka nem mindig jár sikerrel. Erős műszaki háttér kell hozzá és a gyártási eljárások sem mind kidolgozottak.
Döbbenetes pontosság

A térképészek szerint a mű annyira pontos, hogy azt földi mérésekkel nem is lehetett előállítani. Valószínű, hogy a valamikori térkép-készítők légi fényképezést alkalmaztak és valamilyen más, ismeretlen módon dolgoztak, csak így történhetett meg, hogy a ma is ismert hegycsúcsok, vonulatok, völgyek és fennsíkok magassága és mélysége a valós helyzethez és egymáshoz viszonyítva is hihetetlenül pontos!

De még ez sem minden. Ugyanis amiben ez a térkép mégsem “pontos”, az egy olyan nem a mai állapotokat mutatja. Némelyik folyó ma nem pontosan ott kanyarog, ahol a térképen látszik. Ennek több oka is lehet. Az egyik például az, hogy némelyik folyón keresztben gát is látható. De ma nincsenek ott gátak, és úgy tudjuk, hogy soha nem is voltak. Nos, a “soha” egy kicsit erős, mert hiszen a térkép szerint mégis voltak valaha. De mikor?
Azonfelül a mai valóságtól még két jelentős ponton eltér ez a kőtérkép. Az egyik a csatornák. Ugyanis több helyen szemmel láthatóan egyenes, mesterségesen épült csatornák kötik össze az egyes folyókat. Ma természetesen ezek sem léteznek.

A másik dolog egy kanyon, vagyis a talajba nagyon bemélyedt folyóvölgy. A térkép szerint ez a mai Ufa városától délre található. Nos, a térképen úgy ábrázolták, mintha létezne. Vagyis – akkor létezett, amikor a térképet készítették. De ma már nincs meg, viszont geológusok a kőtérképtől függetlenül évtizedekkel korábban megállapították egykori helyét!

Az évmilliókkal korábbi tektonikus törés a mai városok: Ufa és Sztyerlitamak között húzódott. Később újabb földmozgások miatt a föld ott összezárult és egy mai jelentéktelen folyó ágyát követi. Viszont a kőtérképen világosan látható, hogy ott valaha egy mély kanyon húzódott.

Az már csak “hab a tortán”, hogy a kőlapon (miként a környéken talált más köveken is látható) “kínai írásjelekről” egy erre felkért kínai egyetem tudósai megállapították: azok bizony nem kínaiak. Soha a múltban egyetlen kínaiak lakta vidéken, semmilyen törzs vagy népcsoport nem használt ilyen jeleket.
A jelek tehát más nép, más emberek írása volt. De mit lehet tenni, ha az nemcsak a kínaiakéhoz, ámde semmilyen más, a civilizációnkban valaha is használt jelrendszerhez, íráshoz nem hasonlít?
A kérdések szinte gépiesen merülnek fel. Ezek közül kettő a legfontosabb.

Mikor készülhetett ez a rejtélyes háromdimenziós térkép?

Az orosz kutatók kezdetben arra gyanakodtak, hogy maximum néhány ezer éves? Ám ennek rögtön számos részlet ellentmondott. Az egyik maga a kőlap a három rétegével. Itt jól látható, hogy nem egy természetes dolomit-, vagy gránit-, vagy márványlapra vésték rá a térképet. A körülbelül tizenöt centiméteres vastagságú dolomitlapot csupán alapnak, mondhatni hordozórétegnek használták. A második réteg, amibe magát a térképet belevésték, manapság diopszidüveg néven ismert.

A diopszid nagyon elterjedt pirozén ásványi anyag, vegyjele CaMgSi2O6. Kevés a vastartalma, zöldes színben játszik, kristályai oszloposak.
A fedőréteg egyfajta kalcium, amely a porcelán-réteghez hasonló bevonatot képez a térkép felületén. Mindössze pár milliméter vékony.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a térkép a maga rendkívüli földrajzi és méretarány-pontosságával nem készülhetett az emberi múltban, az eddig ismert múltunkban. Azért sem, mert elkészítéséhez a tudósok szerint légi fényképezésre volt szükség s csak a huszadik század végén értük el ezt a fajta pontosságot, amikor viszont a kőtérkép már régen be volt falazva egy ház alapjaiba.)
 
Van még érv a régi volta mellett. Például az, hogy a rajta jelölt kanyonok évmilliókkal korábban léteztek, ma viszont már nem láthatóak. Tehát a “Mikor?” kérdésre a válasz: biztos, hogy nem az utóbbi pár ezer évben készült. Ezzel együtt azt is kimondtuk, hogy akik készítették, nem lehettek a mi ma ismert és fokról fokra fejlődő civilizációnk élőlényei, tagjai.

És ezzel el is érkeztünk a második, talán még fontosabb kérdéshez:

Kik éltek itt sok millió évvel ezelőtt és készítettek ilyen térképeket?

Lehet, hogy tényleg létezett egy (vagy több) emberiség előtti civilizáció? 

“Jézus mondta: aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog, és a mindenségen uralkodni?” – ez az idézet Tamás evangéliumában olvasható. Vagyis egy olyan könyvben, amit manapság nem ismernek el Szent biblia részeként. Olyan művek között szerepel (Hénokh könyve, Mózes apokalipszise, Ezdrás apokalipszise, A tizenkét pátriárka végrendeletei, Apokrif evangéliumok) – amelyek valaha részei voltak a bibliának, de időközben a hivatalossá váló, uralkodó egyház “kitiltotta” onnan. Pedig nemcsak az Apokrifek, de három világrész “bibliái” és öt világrész mondái, legendái között is feltűnően sok az olyan közös elem, amely túlmutat az általunk ismert emberiség történetén és eseményein. A tudomány persze ezeket az írásokat igyekszik “egy az egyben” a fantázia világába sorolni. 

Mindenesetre egyre több bizonyíték van, ami amellett szól, hogy ősi múltunk valójában egészen más volt, mint eddig hittük, és mint ahogyan a nagy többség ezután is hinni fogja. Bizonyára sokakat meglep, hogy az ősi vallásos iratokban már két-három-négy-ötezer évvel ezelőtt teljesen mai, modern dolgokról szólnak. 
Sőt, az is kiderül, hogy valaha az emberek repkedtek, a világűrt kutatták, kiterjedt tudományos tevékenységet folytattak, ismerték az egész Földet, talán jobban, mint ma.
Felhasznált irodalom: Nemere István: Az előző emberiség   

Titokzatos régészeti leletek 2. rész

Lehet, hogy Dänikennek van igaza, amikor azt állítja, hogy kozmikus idegenek garázdálkodtak az őskorban Földünkön, és “lopták” az érceinket. Különben aligha van magyarázat a titokzatos amerikai és dél-európai leletekre.

Eddig a tudomány azt állította, hogy 10-15 ezer évvel ezelőtt csak gyűjtögető ősemberek szaladgáltak a földön, és az első földművelő kultúrák Mezopotámiában mindössze hatezer évvel ezelőtt jöttek létre. Nos, ehhez képest Ceylon szigetén (Sri Lanka) már 14 ezer évvel ezelőtt komoly földművelést folytattak. Vannak másféle, de legalább ennyire elgondolkoztató hírek is.
A régészek és más kutatók megállapították, hogy az ismert nagyon régi kultúrák színhelyeit nemcsak az ókorban, de még (-már) az őskorban is kereskedelmi útvonalak kötötték össze. Több tízezer évvel ezelőtt például egész Európát keresztül-kasul szabdalták a kereskedelmi útvonalak.

A feltárt sírokban talált leletek szerint az akkor élő (ős)emberek tekintélyes része bizony vadászat helyett azzal foglalkozott, hogy a legkülönfélébb anyagokat szállította ide-oda. Mellesleg nem csak Európában volt ez így, de itt sikerült kijelölni a legpontosabban a sajátos gyalogos karavánok által követett útvonalakat. A tudomány szerint mindenféle fémeket szállítottak. A mai angliai Cornwall-ból a mai francia Lyonon keresztül cinket vittek rendszeresen – Kréta szigetére! Nem tudni, hogyan keltek át a tengeren.

De voltak más útvonalak, ezek egy részét akár interkontinentálisnak is nevezhetnénk: például Dél-Afrikából Jeruzsálem környékére aranyat vittek rendszeresen. Mi több, ötezer évvel később, tehát körülbelül Kr.e. 300 környékén uránércet is szállítottak – szintén Angliából valahová Délkelet-Európába (a célállomást nem sikerült felderíteni, de lehet, az is Kréta volt?). A dologra úgy jöttek rá, hogy ezen útvonal mentén itt-ott “elpotyogtatott” ércmaradványokra leltek. Az ércekkel különben más földrészeken is érdekes dolgok történtek akkortájt.

Miértek és hogyanok

Például a Dél-Afrikában elterülő mai Lesotho királyság a modern időkben is termelt ki a Ngwenya-vasércbányából. De régészek az ércmező területén ősi bányákat tártak fel és arra a belátásra jutottak, hogy ott már 43 ezer (!) évvel ezelőtt kitermelés folyt!

De hasonló a helyzet az óceánon túl is. A mai USA területén, Michigan államban 6 ezer évvel ezelőtt – vagyis Kr.e. 4 ezer körül – egy ismeretlen embercsoport 200 ezer tonna vörösrézércet bányászott ki külszíni fejtéssel. Az az érc nyomtalanul eltűnt, ugyanis mindeddig egyetlen ókori civilizáció réztárgyaiban sem bukkantak azokra a vegyi összetétel-jellemzőkre, amelyekkel a michigani érc megkülönböztethető minden más bányából származó réztől. Ha Dänikennek adunk igazat, akkor mind Lesothoban, mind Michigan-ben kozmikus idegenek garázdálkodtak, mondhatni “lopták” a mi érceinket – de minek tették volna? És ez sem adna magyarázatot arra, hogy 10 ezer évvel ezelőtt valakik mindenféle érceket hurcoltak fel-alá három vagy több kontinensen a feldolgozás, hasznosítás legcsekélyebb reménye nélkül?? Akkor miért tették volna? Nem inkább arról lehetett szó, hogy az érceket régen az elődök termelték ki?
A fémekkel kapcsolatos másik dolog: a nagyon régi leletek egyszerűen mintha kiestek volna az időből – olyan korban keletkeztek, amikor még nem is létezett az a technológia, amellyel létre lehetett azokat hozni!
Konkrétan az egyik a platina, a másik az alumínium. A régi Kínában, a Csou-dinasztia (Kr.e.1100 és 526 között uralkodott) egyik hadvezérének sírjára annak idején egy emlékművet emeltetett a hálás uralkodó. A kegyelet szép dolog, az viszont döbbenetes, hogy metallurgia szakemberek vizsgálata szerint a síremlék 85 százalékban alumíniumot tartalmaz.

Alumíniumgyártás áram nélkül?

Eddig úgy tudtuk, és ez az információ az utóbbi évtizedekben sem változott meg – hogy az alumínium gyártását az elektromos áram alkalmazása tette lehetővé. Elektrolízis révén alumíniumot először 1808-ban készítettek. Hihető-e, hogy háromezer évvel korában a Csou-dinasztia tudósai már elektrolízist alkalmaztak volna?

És ha igen, hová lett később ez a tudás? Persze, a mi számunkra sokkal valószínűbb, hogy fogalmuk sem volt az áramról vagy az alumíniumról. Valakik valaha más céllal készítették azt -nyilván az elődök – és a furcsa, semmi máshoz nem hasonlító fémdarab fennmaradt, majd amikor a hálás túlélők a hadvezér dicsőségét akarták zengeni, hát feláldozták a kincstár egyik szép darabját és a vezér sírjára helyezték.

Egy régész a perui hegyek között platinából készült és szépen kidolgozott dísztárgyra bukkant. Ma is mutogatják valamelyik múzeumban, mint az egykori primitív hegylakó törzsek munkáját. Ki gondol arra, hogy a Kolumbusz előtti időkben – ugyanúgy, mint manapság – a platina csak 1773,5 Celsius fokos hőmérsékleten állítható elő?? Ezt még ma sem könnyű elérni. A kunyhókban éldegélő egyszerű emberek vajon hogyan munkálták meg a platinát? És ha már egyszer sikerült nekik, miért nem gyártottak belőle többet – sokat?

Felhasznált irodalom: Nemere István: Az előző emberiség
Forrás: http://rejtelyekszigete.com/rejtelyek/titokzatos-regeszeti-leletek-2-resz-2/







Határtalan összefogás értékeinkért

SAJTÓKÖZLEMÉNY - szabad felhasználásra

Budapest és Ópusztaszer ad otthont a IV. Magyar Világtalálkozó nyolc napos rendezvénysorozatának

Határtalan összefogás értékeinkért

Határtalan összefogás értékeinkért - e jelmondat szellemében indul útjára május 18-tól a IV. Magyar Világtalálkozó nyolcnapos eseménysorozata Budapest több helyszínén és az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban -, hangzott el az Uránia Nemzeti Filmszínházban szerdán megtartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A zsúfolásig megtelt kávézóban művészeti kiállítás, díszruha bemutató, gyermekkórus, neves előadóművészek műsora, az előző világtalálkozókat bemutató kisfilmek fogadták a közönséget, s a Szervezőbizottság tagjai sorra nyújtották át a különféle események meghívóit. Minden műfajban, minden korosztály számára kínálnak programokat a világ minden részéből összesereglő magyarok fesztiválhangulatú találkozóján, amelyen a kultúra, a közélet, a tudomány, a művészet, a civilszféra, az üzleti világ, a hitélet, s és a sport szereplői mutatkoznak be. Idén Kárpátalja magyarsága lesz a díszvendég és kiemelt figyelem övezi az ifjúsági korosztályt, valamint a magyarság iránt rokonszenvet érző, baráti kapcsolatokat ápoló külföldieket - hangsúlyozta a világtalálkozót beszédében dr. Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke.

Felépítenek a SYMA Rendezvényközpontban egy úgynevezett Világfalut, amely három napon át a magyar-magyar együttműködéseket, más népek, nemzetek közötti kapcsolatépítést szorgalmazza, s az idelátogató sok ezer érdeklődő megismerkedhet a világ számos országának kultúrájával, képviselőivel. A Találkozások Terén, a  kiállítói pavilonokban a látogatók megismerkedhetnek a külhonban élő magyarság képviselőivel, szervezeteivel, továbbá az őket befogadó országok kultúrájával, ismerkedésekre, tartalmas  beszélgetésekre kerülhet sor. A Világfaluban megkóstolhatják a magyar konyha ízeit, finomságait és italait, megtekinthetik a jurta sátrak műsorait. A Találmányok tere, a Gyógyító övezet, a Magyar Értékek Utcája, a Kézművesek sora és a különféle kiállítók - termékeikkel és szolgáltatásaikkal - várják az érdeklődőket. A fiatalabb korosztályt aGyermekuradalom, a Botond- és Íjászudvar programjai várják. Nagy érdeklődésre tartanak számot az Egészségkonferencia, az Ázsia Fórum és az Üzleti Találkozó programjai.

A Világfalu nagyszínpadán a nyitástól zárásig tartó műsorfolyamban minden műfaj helyet kap: a népzenétől az operetten át a pop-rockig, a legnépszerűbb előadóművészek, együttesek előadásában. Többek között fellép Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós, Tamás Gábor, Vastag Csaba, Nyári Károly, lesz Jimmy-emlékkoncert, Operettgála, népi együttesek, pop és fúvós zenekarok mutatják be műsorukat, s kiderül majd, hogy idén ki nyeri el a Világtalálkozó Szépe címet. Ezer torokból csendül fel a legnépszerűbb 10 magyar népdal, hírességek, „dalos bokrok” és számos ország énekeseinek közreműködésével. A hazai zenei élet képviselői szerepelnek Joó Géza zenés beszélgető műsorában: Takács Nikolas, Csepregi Éva, Malek Andrea, Csobot Adél, Vásáry André, Rácz Kati, a ByTheWay és még sokan mások. A Magyarsághíd teremben folyamatosan zajlanak az előadások, dr. Papp Lajos szívsebész professzortól kezdve Farkas Bertalan, első űrhajósunkon át Csontos Sandra, a Gyere Haza Alapítvány vezetőjéig sok-sok érdekes témakörben szólalnak meg neves előadók, s válaszolnak a jelenlévők kérdéseire.

Hazádnak rendületlenül légy híve, óh, magyar! - ezt a gondolatkört képviseli az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében rendezendő Megnyitó ünnepség, ahol egy kulturális gálaműsor keretében átadják A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti civilelismeréseket, a Tiszteletbeli Magyar címeket, s az Összefogás a Magyarságért Díjakat. Csaknem kétszáz előadó - a Kárpát-medence szinte minden jelentős egyetemi műhelyét is képviselve - mutatkozik be az Óbudai Egyetemen rendezendő kétnaposTudóskonferencián. A Duna Palota ad otthont - a Nemzetstratégia Kutató Intézet elnöke, Szász Jenő fővédnökségével - a Közép-Európai Club Pannónia közös rendezésében zajló közéleti konferenciának, amelyen a „Nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében” címmel hangzanak el előadások. Ezt követően a Társadalmi Párbeszéd Fórumon Közép-Európa helyzete kerül terítékre kiváló előadók közreműködésével dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács, s a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, valamint Hg. Esterhazy Antal KEP-elnök fővédnökségével. A The Aquincum Hotel ad otthont a Gazdasági Fórum és Üzletember Találkozónak, amelyen a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit veszik sorra a magyar és külföldi cégek, vállalkozások vezetői.

Sokszínű kulturális és művészeti események kísérik a világtalálkozó programjait: elkészül a Világok virága monumentális festmény, amelyre a Világfaluba kilátogató művészek festhetik fel tenyérnyi nagyságú alkotásaikat. Több mint félszáz művésznek nyújt lehetőséget bemutatkozásra Nívó VilágGaléria Gyűjtemény, amely a Világtalálkozót követő hónapokban bebarangolja a Kárpát-medence és a nagyvilág számos kiállítótermét. Adyról és Dankó Pistáról szól a Fészek Klubban rendezendő színházi est, Erdélyről pedig a Bujdosó Székely Étteremben tartandó esti program. Az öt kontinens nyolcvan országát behálózó, s a főszervezői szerepet betöltő Világklubok - melyek száma mostanra elérte a 140-et - vezetői pedig a Thököly Étteremben találkoznak egy zenés, vacsora est keretében.

A hitéleti programok fontos részét képezik az eseménysorozatnak. A Világtalálkozó hagyományosan Istentiszteleten való részvétellel indul - ezúttal a zuglói Páduai Szent Antal templomba mennek a világtalálkozóra érkezők, de a további  programok keretében lesz Vallások párbeszéde program a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában; Népfőiskola Collégiumi ünnepség, s a megrendezik a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatát.

Kiemelt szerepet kap a rendezvénysorozaton az ópusztaszeri Európai Ifjúsági Nap, Gyere haza, várunk! címmel. Estig zajlanak majd a különféle szabadidős, kulturális programok a skanzenben, a jurtákban, a nomád parkban, a monostorban és a Rotundában. Egész nap rendelkezésre áll a látogatók számára - tárlatvezetéssel egybekötve - a Feszty-körkép. Lesz lovas- és íjászbemutató, kézműves foglalkozások és kreatív játékok sora a szabadban, beszélgetős műsorok a nagyszínpadon. Különféle kiállítók, gasztronómiai és az egészséges életmóddal kapcsolatos bemutatók, s Kulturális Gálaműsor várja az érdeklődőket a szabadtéri sátorban, ahol neves népművészeti együttesek, énekesek, zenekarok lépnek fel. A folklór-programon belül magyarországi és határon túli országokból, valamint a távoli kontinensek képviseletében is meghívnak fellépőket. A délelőtti órákban kerül sor a Magyarsághíd-konferencia megrendezésére, melynek célja,  egyfajta szellemi híd építése a Kárpát-medence magyarsága, s a világba szétszéledt honfitársaink, valamint Magyarország barátai között, kiemelten foglalkozva az ifjúság helyzetével. Ezután megkondulnak a harangok, a Nemzeti Összetartozás Emlékművénél gyülekeznek a csoportok,  hogy a  színes kulturális műsor közepette együtt ünnepeljenek  és erősítsék  az összefogás jelentőségét.
A sajtótájékoztatón jelentették be a Világtalálkozó békeútját: Zelei József kerékpáros békenagykövet a korábbi amerikai, majd ausztráliai-új-zélandi, s Kárpát-medencei útjai után most az I. Világháborús emlékhelyekre viszi el a Világtalálkozó békeüzenetét, Szarajevótól Párizsig - több mint félszáz emlékhelyet felkeresve - 4000 kilométert kerekez.

A világtalálkozó kabala állata, a koromfekete Lelle puli, aki 2011. április 1-jén született, és jelképesen a világ magyarságának összetereléséről gondoskodik, akárcsak a szervezők, akik a rendezvénysorozatra elsősorban azokat várják, akiknek fontos a magyarság összetartozása, értékeinek megőrzése. (A IV. Magyar Világtalálkozó részletes programja és érdekességei awww.vilagtalalkozo.hu honlapon olvashatóak.)


Budapest, 2014. május 7.


Tisztelettel,

a Magyar Világtalálkozó
Szervezőbizottsága

2013. május 30., csütörtök

Petőfi elveszett levelei....


Petőfi
                                                          elveszett
                                                          levelei
I.
Az elmúlt hét során szenzációs hír bejelentésére került sor a Kultúr-Kör című népszerű irodalmi folyóirat hasábjain. Dr.Vasváry Kálmán, egyetemi professzor, régész és elismert műértő szót ejtett ugyanis legújabb felfedezéséről, nemzetünk legnagyobb költőjének, Petőfi Sándornak forradalom korában elveszett Esthajnal-ciklust tartalmazó apró bőrkötésű füzetéről.
Budapest VII. kerületében, egy, a reformkorban épült lakóhaz lebontása során - melyen tiltakozásképp a professzor úr is részt vett - bukkantak e különleges dokumentumra. Egy erősen elhasznált, barna bőr fedőlapú füzet bukkant elő a mélyből, mely egy tucatnyi romantika korabeli - egész pontosan 1849 júliusából származó - szerelmes verset tartalmazott. A rombolásra ítélt ház pincéjében talált felbecsülhetetlen értékű dokumentumot ezután laboratóriumi körülmények közé helyezve tartósításnak vetették alá.
Összehasonlították a költő egyéb, kéziratban fennmaradt munkáival, s a vizsgálódás eredményeképp 98 százalékos bizonyossággal megállapították, hogy az újonnan fellelt versek mindegyike, tehát azok is, melyek jelöletlen, aláírás nélküli és a többitől eltérő tintával írott darabjai a papirkötegnek, Petőfi Sándor tollából származnak, az ő kései költészetét dicsérve. Költőnk legutolsó, az irodalom könyvekből mindeddig kimaradt verseiről van tehát szó.
petofi
Konkrétumot azonban velük kapcsolatban nem árult el a professzor. A dokumentum részleteinek felfedésétől, verseinek nyilvánosságra hozásától határozottan elzárkózott. Most azonban, stábunk tehetséges és rátarti munkatársának közbenjárása és hosszas győzködése után alkalmunk nyílott először részletet közölni a hosszú ideig elveszettnek hitt dokumentumból. A nyilvánosság elől bőszen elzárkózó professzort csodák csodájára egy rövid interjú erejéig még szóra bírnunk is sikerült:

Mi az oka annak, hogy ily váratlan hirtelenséggel mégis úgy döntött, nyilvánosságra hozza a dokumentum részleteit?
- Úgy gondolom, minden magyar testvéremnek, minden az irodalom és egyáltalában kultúránk, közös ősi múltunk iránt érdeklődő honfitársamnak határon innen és túl joga van gyönyörködni ezen nagyszerű verseiben szeretett poétánknak. Ez az ósdi ház pincéjében talált kincs mindnyájunk kincse. Nem sajátítható ki.
Mi hát mégis mi az oka, hogy másfél héttel ezelőtt a Kultúr-Kör kérelmét a dokumentumok nyilvánosságra hozását illetően elutasította? S miért épp a mi stábunknak árulja el most mégis annak részleteit?
- Minden tiszteletem a Kultúr-Kör munkatársaié, de ezt a csodálatos felfedezést, úgy érzem nem megfelelően, nem rangjához méltón kezelték, hanem élvhajhász módon, sikersztoryt remélvén tőle. És nekem ez a fajta hozzáállás egy ilyen kaliberű dokumentummal szemben igen helytelen és mélyen sértő. Ezért nem közöltem hát részleteket belőle. Maguk azonban, úgy érzem, érdemesek arra, hogy elsőként lehessenek eme lehengerlő csoda részesei. Egyébként is szívemen viselem a felvidéki magyarság sorsát, s ez az esemény, úgy érzem, most különleges ünnep lehet számára.
Megtisztelőek szavai. Igazán jól esőek. Mondom ezt most minden kedves honfitársam nevében. Lehetne még egy utolsó kérdésem?
- Persze
-Pontosan a költő mely korszakából, élethelyzetéből származnak a fellelt költemények és szerelmes levelek?
-Mindőjük 1849 július harmadika és 27-e között született. A legutolsó darabot tehát négy nappal halála előtt jegyezte le a költő. A forradalom lassan a végéhez közeledett már, mikor ezek a költemények megtermettek poétánk fejében. A csaták, melyekben részt vett, egyre borzalmasabbak és véresebbek lettek,  s szerzőnknek ezen pokol elől egyedül emlékei, feleségéhez kötődő emlékei nyújthattak menedéket búvóhelyet az ölő kínok közepette. A fellelt versek mindegyike tehát a hitvesi szerelem emlékező - vágyakozó hevét viselik magukon, a boldog együttlétek korának emlékét, melyet Petrovics oly nagy szeretettel idézett fel magában. A most bemutatásra kerülő rövid, Szendrey Júliának címzett szerelmetes levele s a benne foglalt gyönyörű költemény, mely júliusnak derekán vettetett papírra, sajnálatos módon sohasem került Júlia kezébe. A költő halálát követően ugyanis az Esthajnal - cikluselveszett és csak most, 163 évvel később került újra nyilvánosságra. A drága Szendrey Júlia tehát sohasem olvashatta férje gyönyörű, táborban írott sorait. Eme tragédia tükrében beűi, azt hiszem még gyönyörűbbekké és szívfajdítóbbakká válnak majd szemeikben.
-Köszönjük türelmét Vasváry doktor és köszönjük, hogy ily készséges volt felénk. A reánk bízott dokumentumot igazi kincsként kezeljük majd mindannyian, s büszkék vagyunk elsőségünkre.
 300px-Petofi_halala_Hegedus_Laszlo_festmenye_1855_korul
1.levél
" Édes Júliám,
Hűvös táborom borzasztó magányából írom most e sorokat néked. Néked, ki minden gondolatom betöltöd, s ki mint hű társam, egyedüli menedéket nyújtsz nekem most e szörny-világ ölő kínjaiban. Rég volt részem már ily sötét éjszakában. Újhold van, hideg és csendes éj. Koromfekete a tágas égbolt és felhős. Július legnagyobb szégyenére napok óta reszketek. Fázom, mint a haldokló, vagy mint a kétségbeesett gyermek, ki figyelmetlenségében a jég alá esett, s eszeveszett módon kapkod, hogy életben maradhasson. Nem is tudom, a csatáktól, s kimenetelüktől való bizonytalanságom s félelmem, vagy a te egyre fokozódó, elviselhetetlen hiányod reszketteti-e így meg egész testem s lelkem. Hiányzol Júliám! Mindennél jobban hiányzol most nekem.
Fürödni szeretnék újra szereteted meleg patakában. Átölelni derekad újra, és csókolni kicsiny szád épp oly forrón és igazul, mint 3 év előtt, mikor beléd szerettem, s először húzhattalak közel magamhoz. Szeretni kívánlak, ölembe ültetni és ringatni téged, mint legbecsesebb kincsemet, egyetlen reményemet széles e világon. Szerelmem irántad, így a távolság fényében csak még mélyebb és igazabb lett. Érik, mint a jó bor. Félelem és fájdalom,  emlékezés dagasztják. Nékem már csak te maradtál. Ölelő karod, kebled és öled melege, szavaid selyme, s biztató szemed. És persze a kicsiny Zoltánka szeretete. Kettőtök köre jelenti már a világom. Életem értelmét s célját. Körűltem minden egyre bizonytalanabb, s ti jelentetek csak szegény lelkemnek erős talajt e szörnyű kétség közepette. Isten áldása legyen rajtatok!
Remélem, engedi a Úr, hogy lássalak még titeket, elereszt még egyszer e bús táborból, hol minden lélegzet és gondolat nehéz, hová megsemmisülni érkezik az ember, hol felemésztődik, hol kétségek s félelem csak kenyere és álma. Elgyötört emberré lettem. Fáradtan és lelketlen, hamis lobogással végzem én a dolgomat, megtépázott kedély- és reményekkel. Csak reggelente érzek enyhülést idebenn, vagy épp ha nyári zuhatag áztatja a földeket. Olyankor megtisztúlok minden világi tehertől, hisz jól tudod, mennyire is szeretem az esőt. Ám azt hiszem, egyedül az én poéta lelkemnek tesznek jót a magas kék ég könnyei, mert Bem szörnyű dühöt érez valahányszor rákezdenek az Égiek. Érthető is persze, hisz ázott földön, sárban megfeneklett ágyukkal s erőlködéssel lehet csak számolnia. Kellemetlenségekkel tehát.
Most azonban be kel fejezzem, nyugovóra tér a tábor. Holnap erőltetett menet vár ránk, s ha még az eső is lehull az éjjel, nehéz utunk lesz. Vigyáz rám Bem, ne aggódj hát értem.  Fiának szólít, atyámként szeret éngem s óv minden veszélytől, védelmez.
Búcsúzom Júliám, ám engedd még meg, hogy egy verssel is megajándékozzalak, melyet egyik téli szép esténk emléke ihletett.
  
Éjfél felé jár az óra és a gyertya hűen ég,
Álmos sárga fénycsóvája nem ringatta el őt még.
Fínoman hull szép hajára kedvesemnek a sugár,
S élvezém, hogy újra látom, s felém kitárt karja vár.

Borospohár csügg kezében, föl ajkához emeli,
 S mámorától részegülten fáradt szemem figyeli.
Hűvös télből jöttem ide földúlván a holt teret,
Takarója alá bújni, fölfedvén szerelmemet.

Ledőlök hát szőnyegére, haloványszín, tarka, szép
S várok, amíg föl nem emel s engem el nem ringaték.
Majd fölém nyúl, átkarol és lefeküdvén ölében,
Föloldozást remélve én fölolvadok kezében.

Barna haja reámhullik s fínom bőre illata,
Fehér szatén pizsamának álmot adó gyöngyhava.
S elalszom én csókja után, elhalkúl a furcsa nesz,
S álmaimnak nála mindig ragyogó vágy színe lesz.

Forró öleléssel.

Szerető férjed,
Sándor
1849. júl. 9