2010. október 11., hétfő

Meditációs segítség Devecser térségének

Kedves Olvasó!

Az elmúlt hét sajnos olyan tragédiát hozott Magyarországnak és az egész világnak, ami "mozgósításra", segítségnyújtásra készteti az embereket. Kérem Önöket, lehetőségeikhez mérten segítsenek a vörös iszap áldozatain! Azonban nem csak anyagi segítségre gondolok, bár itt, és most erre van a legnagyobb szükség, hanem spirituális segítségnyújtásra is. Gondoljunk a jövőnkre, gyermekeink jövőjére, de egy pillanat erejéig idézzük fel a múltat.

A tiszai ciánszennyezéskor is összefogtunk, és megtörtént a csoda. Most is sikerül az, ami tíz évvel ezelőtt sikerült. Akkor is tudtuk, hogy mikor kell imádkozni, meditálni a Tiszáért. Tudtuk, hogy az Istenek útja, a Tejút mikor árasztja reánk regeneráló energiáit. Tudtuk, hogy ekkor kell imáinkkal, fohászainkkal, meditációinkkal és egyéb "varázstechnikákkal" a Tiszát tisztítani, életre kelteni. Tegyük meg szerencsétlenül járt embertársainkért, szent Földünkért, éltető folyóinkért, hogy mindenki a maga módján imádkozik és meditál a megújulásért, az életért.

FONTOS! Imáink, meditációink kelet felé fordulva 11 óra 40 perc és 14 óra 30 perc közötti időben a leghatékonyabbak! Ezen belül is a legintenzívebben ható varázsidőt 13 óra 20 perc és 13 óra 30 perc között tudjuk működtetni!

Déli irányba fordulva is tudunk segíteni meditációinkkal! Ennek időintervallumai: 19 óra 30 perc és 22 óra 15 perc között. A leghatékonyabb erők déli irányba fordulva azonban 17 óra 30 perc és 17 óra 40 perc között működtethetők.

A megadott időpontok október 10 - 17-e közötti időszakra vonatkozóan az északi félteke (Európa, Észak-Amerika, stb) minden országára érvényesek!

Imáink, meditációink, angyalkommunikációink ideje alatt égjen a gyertya, így jóval hatékonyabb a segítségünk! Mindenkinek köszönöm, hogy segítünk egymáson, hiszen mindannyian tudjuk, hogy semmi sem fontosabb a szeretetnél!

Amennyiben úgy gondolja, hogy ezek az információk, illetve aktuális kisfilmünk segítségére lehetnek szeretteinek, barátainak, ismerőseinek, kérem küldje tovább nekik is ezt a levelet. Tudom, hogy számukra is egészséget, fényt, és harmóniát hoznak az Ég, a csillagok és a planéták üzenetei!

Áldás, és szeretet kísér minket az Úton!
A Csillag TV csapata nevében: Paksi Zoltán
www.asztrozofia.hu
www.csillagtv.com

Csillagüzenetek 2010. október 10-től 17-ig

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése