Kiválasztott nép-e a zsidó?

http://betiltva.com/files/reed.php

Kiválasztott nép-e a zsidó?

ELŐSZÓ
Tizenhat éve az európai politikával foglalkozó hírlapíró lévén, Douglas Reed-nek nincs szüksége ajánlásra, ha mint nemzetközi ügyeket tárgyaló író mutatkozik be. Douglas Reed látta és tanulmányozta a Nemzeti Szocializmus keletkezését, s figyelte, hogyan fejlődik halalommá e mozgalom Németországban. Mint minden parancsuralmi rendszer elvi ellenzője, igyekszik megelőzni Angliában hasonló rendszer életbeléptetését. Azt mondja, hogy a megelőzéshez azonban szükséges, hogy Anglia megszabaduljon a Nemzeti Szocializmus fő okozóitól, azaz meg kell oldania azt a két főproblémát, melyek e mozgalmat létrehozták. Nevezetesen, javítani kell a munkásság életszínvonalán, munkalehetőségein és meg kell szüntetni a zsidó bevándorlottak gazdasági és politikai befolyását, mely létszámukhoz képest aránytalanul nagy, s melyet a bennszülött, árja lakosság hátrányára használnak ki Angliában is éppúgy, mint azokban az országokban, ahonnan kiűzték őket.
Azoknak a zsidó háborús uszítóknak, akik évekkel a tényleges hadüzenet előtt is sürgették már az angol nép hadba lépését a németek ellen, Douglas Reed azt mondja: ha a zsidók Németország ellen akarnak harcolni, soroztassák be magukat katonának, ne pedig másokat buzdítsanak háborúra.
1938. tavaszán Londonban voltam és meg akartam látogatni egy magas állású tisztviselőt a Whitehall-ban. Mivel egy félórával a kelleténél korábban érkeztem, bementem egy teaszalonba, - ez az egyetlen dolog, amit az ember csinálhat Londonban, ha valahová kelleténél korábban érkezik, - és rendeltem abból a nedves, barna és meleg anyagból egy csészével, amit itt kávénak neveznek. Ekkor egy hang azt kiáltotta "Reed" és mikor arrafelé fordultam, megláttam egy ismerősömet, - nevezzük Blumenlevynek - amint régi terjedelmességében ült egy sarokasztalnál.
Berlinben ismertem meg őt, néhány évvel Hitler uralomra jutása előtt. Ekkoriban vagyonos és tekintélyes em­bernek ismerték és senki se mondta volna rá, hogy nem német, legkevésbé ő maga. Berlinnek alkotórésze volt, s úgy látszott, hogy ott fogja leélni hátralevő napjait. De jött Hitler és Blumenlevy Bécsbe költözött. Hírtelen, felfedezte, hogy osztrák születésű, keblében fellobbant a hazaszeretet lángja és kész volt Ausztria függetlenségét megvédelmezni, - bárki más utolsó csepp véréig.
Mikor Mussolini Hitlerrel barátságot kötött, Blumenlevy gyorsan a monarchisták közé állt és hévvel sürgette a fiatal Ottó hazaszállítását Bécsbe, mert ez látszott az egyetlen lehetőségnek arra, hogy Ausztria megőrizhesse függetlenségét.
Néhány nappal Hitlernek Ausztriába való bevonulása előtt, véletlenül találkoztam Blumenlevy-vel egy kávéházban. Mesélte, hogy éppen most jön egy vezető monarchista férfiútól, - nevezzük A-nak, - akinél sürgette a monarchisták felfegyverzését. "De A gyönge ember" - mondta - "és nem értett velem egyet. Én megcsinálnám, én nem haboznék. (Ich binein Drafggänger)!"
Ránéztem, ahogy előttem állt, kövéren, lihegve, öregen s azt kellett gondolnom: Óh, jaj! (Azt elhiszem!)
Mikor Ausztria függetlensége megszűnt, ő már itt volt Londonban, máris félig angollá válva, egy magas rangú úrral való találkozásra várt, jó kilátásokkal a honosítás megszerzésére és nemsokára sürgetni fogja az angolokat, hogy fogjanak fegyvert Németország ellen. Figyelve Blumenlévyt, arra gondoltam, hogy ha a zsidók a németek ellen akarnak harcolni, álljanak ki gátra, mint katonák és ne másokat buzdítsanak a háborúra.
Blumenlevy alakját rosszindulat nélkül rajzoltam meg. Ez azonban csak egy a sok közül. Íme egy másik:
Ama szeptemberi válság egyik legforróbb napján Budapesten voltam, egy újság szerkesztőségében beszélgetve egy fiatal zsidó hírlapíróval. "A háború mellett szavazom - ­ mondta hangosan -, ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy a németeket megállítsák!"
"Ön?" - kérdeztem - de mit fog ön csinálni ebben a háborúban?" "Óh - felelte könnyedén, - igyekezni fogok túlélni azt."
"Miért akar háborút, ha nem akar harcolni?" kérdeztem.
"Mit csinálhatok?" - mondta.
"Miért nem megy akkor Spanyolországba, és miért nem harcol a köztársasági spanyolak oldalán, - mondtam - vagy Csehországba, és miért nem harcol a csehek mellett?"
"Ez nehéz lenne" - felelte türelmetlenül.
Ez az ember is arra a háborúra gondol, melyet árja népek egymás ellen viselnek azért, hogy az antiszemitizmust kipusztítsák.
Lássunk újabb képet:
Azon eseménydús és vészterhes nyár egyik napján Prágában egy kávéházban ültem. Egyszerre csak meglátok egy zsidó nőt, kit Bécsből ismertem. Akkoriban mindig súlyt helyezett arra, hogy osztrák, érzelmeit senki se vonhassa kétségbe, és sokszor hangsúlyozta, hogy mennyire szereti Bécset.
Lépten-nyomon elmondta, hogy a régi osztrák császári hadsereg egy tisztjének a lánya, s nagyon vágyik arra, hogy lássa a császárt visszajönni. Odajött hozzám, leült mellém.
"Maga visszavágyik Ausztriába?" kérdezte.
"Igen" - feleltem - s mindig is fogok".
"Nekem nincs honvágyam - mondta jókedvűen - egy cseppet se. Gyűlölöm Ausztriát, nem maradt meg bennem semmi ragaszkodás iránta. Úgy érzem, mintha újjászülettem volna, mióta elhagytam."
Ránéztem. Tökéletesen meg tudtam érteni saját érzéseit. Én azonban tudtam, hogy én, az árja angol, ha osztráknak és árjának születtem volna és Hitler bevonulásakor bármilyen okból is, el kellett volna Ausztriából menekülnöm, életem utolsó napjáig szerettem volni hazámat és visszavágytam volna oda.
Ez az a különbség, mely mély, örök és kiirthatatlan. 1938. távlatából három képet mutattam be. Száz másikat is mutathatnék!
Azokhoz az emberekhez tartozom, kik a hűséget az emberi erények köze sorolják, és nem feledkeznek meg azokról a zsidókról, akiket a háború alatt az angol hadsereg kötelékében megismertem. Ezekkel, az Angliában régóta megtelepedett zsidókkal rendben van a dolog. De a most tömegesen bevándorló új zsidóság halálos veszedelmet jelent Anglia számára.
Nem vagyok híve a Nemzeti Szocializmusnak és a nemzeti szocialista Németországnak. Mégis kemény szavakat fogok szólni a zsidókról. Figyeltem őket egész Európában, éveken keresztül és ismerem őket.
Angliában divat meg nem érteni azt, az Európában mind nagyobb teret hódító mozgalmat, mely a zsidóság befolyásának korlátozását tűzte ki céljául. Ez az állásfoglalás a zsidóság mellett azon angol embereknek menedéke, akik emberiességre való folytonos törekvésükben, az önmegelégedés válaszfalát emelik maguk köré úgy, hogy a kellemetlen kérdések kívül maradjanak. Hogyan lehetne igaza annak az idegennek, aki álnoksággal, önhittséggel, hatalmaskodással vagy emberietlenséggel vádolja őket, ha a zsidósággal szemben ennyire türelmesnek és nagylelkűnek mutatkoznak és a zsidókkal szemben tanúsított bánásmód láttára vagy hallatára "nemes felháborodást" éreznek?
A mi szemünkben - mondják ezek az emberek - nem létezik zsidókérdés! Éppígy nincs szegénykérdés sem, a rövidlátás és nemtörődömség e szerencsés képviselői számára. Igen, valahol van talán egy szegénynegyed, mely fölött alkalomadtán "nemesen felháborodnak!"
A valóságban azonban a zsidókérdés fennáll. Ezt is, mint a szegénynegyedek kérdését, addig hagyják majd megoldatlanul, míg az túlnő a megoldhatóság határán és felfalja Angliát.
Az "Insanity Fair"-ben néhány kijelentést tettem a zsidókról. Mivel sokan vagy nem értették meg, vagy nem fogadták el állításaimat, ezúttal kristálytisztán fogom közölni mondanivalóimat.
Egy angol és két amerikai újság szemrehányásokat tett nekem antiszemitizmusom miatt. És a zsidókérdés fölött bárhol is vita kezdődik, mindjárt az égig kiabálják az "antiszemita" jelzőt, és pedig legtöbbször azok, akik csak lanyha közömbösséggel nézik a problémát és csak azért, mert az angol ember e fajtája szeret hasonló szólamokat hangoztatni éppúgy, mint ahogy szeret crickettet játszani.
Egy palesztinai olvasóm levelében a következőket írja: Könyve nagyon jó, kivéve a zsidókkal szemben elfoglalt álláspontját, mely elcsüggesztő, járatlanságot és érzéketlenséget árul el." Ez nem győzött meg engem, mert már sokaktól hallottam hasonló dolgokat az "Insanity-ről. A kommunisták azt mondták jó könyv, kivéve a Szovjet­-Oroszországról szóló részt, a fasisztáknak tetszett, kivéve az Olaszországot és Németországot tárgyaló szakaszt, a régi iskola híveinek véleménye az volt, hogy a könyv jó, de ami az angol nyilvános iskolai rendszerteszmeáramlatok kőzött.
Két levél azonban gondolkodóba ejtett és arra indított, hogy újra vizsgálat tárgyává tegyem tudásomat, érzéseimet és meggyőződésemet, vajon nem mérgezték-e meg azokat a tudatlanság és előítélet mikrobái. Hosszú és alapos önvizsgálat után igazam tudatában megnyugodtam. Elhatároztam, hogy ezt a két levelet választom tárgyalásaim alapjául, ha legközelebb a zsidókról írok.
Az egyik levelet fiatal zsidó írta. Nagy érdeklődéssel olvasta végig kétszer is az Insanity Fair-t - írja - s azóta fő a feje, olyan zsidókra vonatkozó kérdésekről, amelyekre saját erejéből nem tud feleletet találni, úgyhogy hozzám fordul - meglehetősen fellengző stílusban - felvilágosításért. Mit gondolok én róluk tulajdonképpen? Úgy vette ki a könyvemből, mintha a zsidóság bajaiért bizonyos fokig a zsidókat magukat tenném felelőssé. Valóban úgy gondolom-e? Neki az a véleménye, ami őt illeti, teljesen elvesztette a zsidó összetartozandóság érzését.
Igen, ezt gondolom. De nem hiszem azt, hogy legyen bárhol a világon egy zsidó, aki elvesztette a zsidó összetartozandóság iránti érzékét. Sokan vannak, akik szeretnék ezt megtenni, de egyik sem teszi meg.
A másik levél Dél-Afrikából jött, egy zsidó nő írta. Az "Insanity fair"-ben leírt események fölött nagyon el volt keseredve. Egészen a legutóbbi időkig - írja - azt hitte, hogy Angliának valami titkos szándéka van, de most látja, hogy "Anglia erős karja, mellyel eddig dicsőségesen forgatta fegyverét, elsorvadva fekszik Flandria pipacsos dombjai alatt." Mégis a könyv nagy vigasztalására volt lelki gyötrődésében, kitörő szuperlatívuszokban magasztosnak, előkelőnek, óriásinak nevezte azt. Azután így folytatja: Ön ismételten "zsidó ismerőseiről" ír. Sohasem volt zsidó barátja? Mit érez szívében a zsidóság iránt? Szánalmat?
E mondatok úgy hatottak rám, mint a színészre a végszó, melynél színpadra kell lépnie: szólásra ösztönöztek.
Az "ismerősök" szót szándékosan választottam. Sohasem volt zsidó barátom. Nem is lesz. Talán lenne, ha a zsidók, zsidók lennének, egy zsidó állam polgárai, akik más országban elismerten idegenek, s nem vallanák magukat angoloknak, németeknek, magyaroknak osztrákoknak vagy lengyeleknek.
A zsidókkal való beszélgetés szellemem élesítésére szolgált és bámulom gyors észjárásukat. Ha volna valahol egy zsidó állam, szeretném azt Anglia szövetségesévé megnyerni, mert meg vagyok győződve arról, hogy a zsidók saját ügyükért szívósan harcolnának. Tudom, hogy sokan szolgáltak közülük az angol, francia és német hadseregben és tudom, hogy voltak e zsidók között olyanok, akik annak a félnek a győzelmét kívánták, akinek az oldalán harcoltak. De azt is tudom, hogy nem volt nagy okuk félni a háború elvesztésétől sem, mert elemük a zűrzavar és bomlás. Ezt láttam Németországban, Ausztriában és Magyarországon.
Puszta koholmány az, hogy zsidó lehet német, francia vagy angol. Ebben én nem hiszek, mert tudom, hogy az egész világ zsidósága szoros együttműködésben dolgozik - mindenekelőtt a zsidó ügyért. Csak végig kell menni egy szombat este az Oxford Streeten vagy a EgentPiccadilly és Marble Arch körüli mozikat és teaszalonokat. Lehet e ezekről elhinni, hogy angolok? Valóban azok?
Vajon ezek fognak segíteni nekünk abban, hogy Angliát újra a kézművesek, gazdák és hajósok szilárd, jól megalapozott államává építsük fel? Vajon nem inkább az angol munkásság verejtékes munkájával készített olcsó, mutatós ruhák (akiknek van ereje és ráérő ideje, menjen ki az East-Endre, látogassa meg azokat, akik ezeket a ruhákat szabják és varrják), a hitvány ékszerutánzatok, hamis márványcsarnokok és hervadt görlök mellett foglalnak állást, a könnyű kereseti lehetőségek pillanatában? De ez más kérdés. Semmiféle filléres automata nem működik olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan e kérdés megadja önmagára a felelet. És én tudom, ez hogy hangzik.
"Mit érez szívében a zsidóság iránt? Szánalmat?" A válaszom: Mit éreznek a zsidók az árják iránt? Egy csapással a dolog gyökeréhez érkeztünk. Nem a zsidóellenes mozgalom keletkezett először, hanem a zsidók keresztényellenes felfogása. Sokat beszélnek manapság Hitler nürnbergi tőrvényeiről, melyek tiltják a zsidó és árja fajok közti házasodást. Egy igen eszes, művelt és széles látókörű budapesti zsidó egyszer azt mondta nekem: "A nürnbergi törvények tulajdonképpen azonosak ama mózesi törvénnyel, mely tiltja a keresztényekkel való házasságot."
A faji ellenségeskedés megkezdődött, de nem az árja fajok kezdték, hanem a zsidók. Vallásuk parancsa ez. Az a faji öntudat, melyet gyűlölnek a németeknél, már évezredek óta megvan a zsidóságban. Ha a hatalom a kezükben van, élnek is vele: ha helyzetük a kereskedelem egyes ágaiban, vagy egyes szakmákban megszilárdul, a keresztényék kiszorítása megkezdődik. Ezért van az, hogy Berlinben, Bécsben, Budapesten, Prágában és Bukarestben vannak olyan újságok, melyek szerkesztőségében alig akad keresztény ember és mekkora azoknak a színházaknak a száma, melyeknek tulajdonosa zsidó, melyekben zsidó vezetés mellett, zsidó színésznők és színészek zsidó írók darabjait játsszák, s melyeket azután zsidó kritikusok, zsidó újságok hasábjain dicsérnek fel az egekig. E városokban egész utcákat láthatunk, ahol alig találni nemzsidó üzletet és a kiskereskedelem egyes ágait kizárólag zsidók tartják kezükben.
Ha valaki eléggé tisztában van ezekkel a vitathatatlan tényekkel, s eléggé jól ismeri a zsidókat, ahhoz, hogy a zsidók előtt is nyíltan merjenek beszélni, akkor elismerik, hogy ez az igazság. Nem is tagadják a tényeket.
Legyünk tisztában azzal, hogy a keresztény-ellenesség, (antichristianizmus) megelőzte az antiszemitizmust. Ez akadályozta meg a zsidók beolvadását. Ez teszi egyszer s mindenkorra lehetetlenné, hogy a zsidók angolokká, németekké, lengyelekké, olaszokká váljanak. Ez forrasztja őket össze idegen közösségekké az egyes államokban, még pedig végső fokon, az árja fajjal ellenséges közösségekké.
Vallásuk az oka? Lehet, de akkor egyszersmind e vallás az oka beolvadásra való alkalmatlanságuknak is.
Az első világháború után a vesztes államokban nagy hatalom került a zsidók kezébe. Ezt a tényt azonban ők nem használták fel a beolvadásra, az asszimiláció elősegítésére vagy meggyorsítására. Ellenkezőleg, arra használták föl, hogy a zsidó vagyont és hatalmat növeljék tovább. Ebben az időszakban erőteljesen indult meg a keresztények kiszorítása bizonyos foglalkozási ágakból, a kereskedelemből, különböző szakmákból. Ez volt a külső és látható jele annak, hogy a keresztényellenes érzés változatlanul és csorbítatlanul él a zsidóságban. A zsidósággal szemben addig fennálló faji korlátok ledőltek ugyan, de a zsidóságban élő faji korlátok továbbra is megmaradtak. Ezért éltek vissza szabadságukkal s adták ennek olyan súlyos jeleit, mint például a munkabérek lenyomása, a fiatal nemzsidó nők kihasználása, mely Bécsben és Berlinben az élet oly visszataszító sajátossága volt, s melyet Budapesten és Prágában még ma is láthatunk.
Ezek súlyos és komoly tények, melyeknek felismerése lényegbevágó.
A zsidó és árja fajok közt levő, látszólag áthidalhatatlan különbözőség sok zsidót a mimikri bizonyos fajtájára ösztönőz. Azaz arra, hogy látszatra, külsőleg, környezetével hasonlóvá igyekezzék válni, s ezzel elfeledtesse zsidó voltát. Így pl.: nevét megváltoztatja, nagyhangú hazafiságával felülmúlja keresztény szomszédait, keresztényekkel házasodik össze. Ezek az igazi zsidóság szemében renegátok, akik "hiten kívül" házasodtak, de mindez csak formalizmus. Ugyanez áll a megkeresztelkedésre is. A valóságban mindnyájan zsidók maradnak a lelkük mélyén. Ausztria bekebelezése óta három általam ismert közép-európai fővárosban a zsidók megkeresztelkedése külön iparággá fejtődőlt. Nem meggyőződésből teszik meg ezt a lépést, hanem teljes rideglelkűséggel úgy fogják fel a keresztség szentségének felvételét, mint üzleti fogást, eszközt, amely lehetővé teszi a zsidók bevándorlását tiltó államokba való letelepedést és az árral való úszást, sokáig, éveken keresztül, míg az antiszemita hullám lecsendesedik. A zsidók élcelődnek ezen egymás közt, sőt azok, akik őszintén beszélnek velem, mert tudják, hogy ismerem felfogásukat, az én jelenlétemben is megengednek maguknak rossz vicceket e kérdés fölött.
Íme egy jellemző eset: egy zsidó, akivel a kérdés szóba került elmesélte, hogy egy ismerőse - nagy bosszúságára - megtudta, hogy mielőtt az áhított keresztlevelét megkapja, át kell esnie a keresztény hitre vonatkozó bizonyos oktatásokon. Elmondta azután, hogyan vágta el az őt tanító pap szavát, mikor a szeplőtelen fogantatást magyarázták neki: Nézze - mondotta - én mindent elhiszek Magának! Az asztalnál ülők ezt igen jó viccnek találták, s harsogó kacajjal jutalmazták. Az említett fővárosok egyikében 1938-ban néhány száz zsidó belépett az egyik keresztény egyházba. Bizonyos furfanggal sikerült keresztleveleik keltezését évekkel 1938 elé tenni, úgyhogy áttérésük oka nem volt annyira nyilvánvaló. A más hitre kitért zsidó rendszerint visszatér a mózesi valláshoz, mihelyt az antiszemita mozgalom megszűnik.
A nem meggyőződésből megkeresztelkedett zsidók alkotják azt a nem árja keresztény csoportot, melyre papjaink állandóan hivatkoznak.
A zsidók szorongatott helyzete még egy különleges iparágat hozott létre, nevezetesen a házasságkötések vételét és eladását. Bizonyára minden angol ember olvasott már az újságban olyan esetről, hogy egy zsidó nő megfizetett egy idegen állampolgárt azért, hogy feleségül vegye őt s ezáltal idegen állampolgárrá váljék. Így lehetővé válik számára a zsidó bevándorlást tiltó törvények kijátszása és megszabadul az üzleti korlátozásoktól. A legtőbbet
Egy szabad szerelmet kínáló apróhirdetésekre alapozott prágai újság naponta szép pénzt tesz zsebre azért, mert olyan zsidók hirdetéseit közli, akik a kivándorláshoz kellő papírokat már megszerezték, és akik készek bárkit feleségül venni és feleségüket új hazájukba vinni, ha azoknak elég nagy a hozományuk. Más hirdetésekben zsidó nők ajánlanak nagy pénzbeli ellenszolgáltatást, idegen állampolgársággal, vagy a kivándorláshoz szükséges iratokkal
A zsidó sohasem téved azoknak az embereknek megítélésében, akikkel dolga akad. Rögtön tudja, hogy az illető zsidó-e vagy árja. Ez számára a legelső kérdés.
A keresztényekkel másképp áll a dolog. Legtöbb közülük nem ismeri fel rögtön a zsidót. Milyen gyakran lehet hallani: "Valóban zsidó? Sohasem hittem volnia. Nem látszik zsidónak!"
A családi nevelés még megerősíti a zsidóban azt az amúgy is veleszületett felfogást, hogy a keresztények ostobábbak minit a zsidók, és ezért nagyszerűen fel lehet őket használni arra, hogy haszonra és előnyökre tegyen szert általuk.
Ez az álláspont a kereszténységgel alapvetően ellentétes jellegű s a legnagyobb erőssége az, hogy a keresztények javarésze nem tud erről. A védekező leplezgetés minden eszközét felhasználják e tudatlanság fenntartására. A zsidó kifelé igen jó polgár, s kitűnően örül a kereszténnyel való találkozásnak. De ez nem szívből jön, amit könnyen megállapíthatunk, ha figyelmesen szemügyre vesszük az illetőt. A keresztény az ősi ellenség a zsidó szemében, akivel szemben agyának minden sejtjét latba veti, hogy helyzeti előnyeitől megfossza. Ezt parancsolja a zsidó vallás. Ez mind rendben is volna, ha mindkét fél tudná, mire megy a játék. De az öntudatlan keresztények rendszerint nem tudják ezt. A kérdés megoldására két, egymással homlokegyenest ellenlétes zsidó felfogási ismerünk. Az egyik szerint a cél az, hogy a zsidóság beolvadjon abba a népbe, amely között él és figyelmen kívül hagyja a zsidó és keresztény vallás közt levő áthidalhatatlan szakadékot, telepedjék bele a különböző nemzetek keresztény közösségébe is és vegye át annak életformáit és jellemző tulajdonságait.
Ha egy fiatal és erős népről van szó, mely között kevésszámú zsidó él, akkor ez lehetséges, mint például Szerbiában. A szerb nép túlságosan férfias ahhoz, hogy a zsidók aránytalanul nagy befolyáshoz juthassanak és nem is élt sok zsidó Szerbiában. De ha a háború vagy Szerbia szomszédságában fellépő antiszemita áramlat következtében újabb zsidók özönlenék el az országot, a zavarok azonnal megkezdődnének.
A másik felfogás hívei, bátran szembenézve az igazsággal, azt mondják, hogy a zsidók nem képesek a környező fajjal egybeolvadni s ezért egy zsidó nemzeti állam felállítását javasolják, melynek az egész világon élő összes zsidók állampolgárai lennének.
Nézetem szerint, ez lenne a zsidókérdés gyökeres megoldása, és mindent el kellene követni a zsidó állam megvalósítása érdekében. Akkor más országok polgárai tudnák, kivel van dolguk, és mit várhatnak ez új idegen állam polgáraitól. Akkor nem lenne többé olyan zsidó, akinek egy országhatár átlépése semmit sem jelent, aki állandóan változtatja nyelvét és nemzetiségét, ismételten más és más állam alattvalójának vallva magát. Aki ma német, holnap osztrák, holnapután magyar, s a jövő héten angol, aki mindig arra a kiváltságos helyzetre törekszik a világon, amely egyetlen más faj vagy vallás számra sincsen biztosítva, aki az iránt az ország iránt való hazaszeretetét hangoztatva, melyben pillanatnyilag tartózkodik, hangyaszorgalommal dolgozik az ellen az antiszemita állam ellen, melyet éppen elhagyott.
Újra szembeszökő itt az "ostoba keresztény" elméletnek alkalmazása, akit fel lehet bíztatni arra, hogy más, nemzsidó néppel háborút kezdjen az antiszemitizmus megszüntetéséért. A szervezett nemzetközi zsidóságnak meg kellene szüntetnie az ilyen irányú mesterkedéseket már csak önbecsülésből is. Tiltakozzanak és harcoljanak az antiszemitizmus ellen, amennyit csak akarnak, de ne várják más néptől azt, hogy az ő ügyükért fegyvert fogjon.
Éveket töltöttem Németországban Hitler uralomra jutása előtt éppúgy, mint azóta, így alkalmam volt a zsidókat megfigyelnem hatalmuk tetőpontján - kivéve a katonai hivatást - minden foglalkozási ág nyitva állott előttük. Az ezernyolcszázas években kezdődő liberális szabadság nagy lehetőségek korszakát jelentette számukra. Minden ajtó, a legmagasabbak is, tárva nyitva állottak a zsidók előtt. És mire használtak fel a szabadságnak ezt az arany időszakát? Vajon Németországért dolgoztak-e? Abból, amit láttam, nem hinném ezt. Ellenkezőleg! Kizárólag saját hatalmuk és vagyonuk növelésén dolgoztak a keresztény közösség hátrányára,
A zsidó nem okosabb a kereszténynél, ha az okosságot úgy értelmezzük, hogy választott foglalkozásában vagy szakmájában ügyes valaki. De a zsidó a közösségi érzést irgalmatlanul felhasználja arra, hogy először megvesse lábát valamely foglalkozási ágban, azután helyzete megszilárdulásával onnan a keresztényeket kiszorítsa, például: a hírlapírásnál.
Nem igaz az, hogy a zsidók jobb hírlapírók, mint a nemzsidók. Berlinben mégis majdnem minden hírlapíró zsidó volt, mert a laptulajdonosok, szerkesztők és kiadók is azok voltak. E zsidó újságok nézeteit külföldön úgy tekintették, mintha a német nép véleményét képviselték volna, holott az akkori német sajtó egyedül csak a zsidó érdekeket szolgálta bel- és külföldi vonatkozásban egyaránt. Barátságos arcot mutatott a zsidópártoló és ellenséges arcot az antiszemita államok felé.
Nem tudok elfelejteni egy esetet, amikor Berlin egyik polgármesterére rábizonyosodott, hogy valamelyik zsidó vállalkozó megvesztegette. A polgármester felesége igen drága nerc bundát kapott. A botrány az égig bűzlött. A gyerekek az utcán a népszérű "Wenn du einmal dein Herzverschenkst, dann Schenke ihn mir" (Ha valamikor a szívedet odaadod valakinek, add nekem) dallamára a következő szöveget énekelték: "Wenn du mal einen Nerz verschenkst, dann Schenke ihn mir" (Ha egyszer egy nercet ajándékozol, add nekem). Még élénken emlékszem reá, mennyire igyekeztek a zsidó újságok elsimítani a botrányt és elterelni a figyelmet arról a tényről, hogy a vesztegelő cég zsidó volt. Nemcsak Berlinben, de Bécsben is ugyanazt a magatartást figyeltem meg olyan pénzügyi botrányok és bűnügyi vizsgálatok végtelen során át, melyekben zsidók érdekelve voltak.
Ebben az időben a zsidó újságok Berlinben, Bécsben, Budapesten és Prágában egyaránt közöltek minden nap szabadszerelmet kínáló nagyhangú és szemérmetlen apróhirdetéseket, telefonszámot vagy címet is nyíltan megadták. Berlinben és Bécsben ez már megszűnt, de például Prágában még ma is folytatja az ilyen fajtájú hirdetések közlését, a következőkhöz hasonló tartalommal:
"Elragadó francia nő bérbe adná szépen bútorozott szobáját, Prágát látogató jómódú úrnak."
"Vonzó fiatal hölgy bérbe ad bútorozott szobát."
"Testkultúra. Jó erkölcsű fiatal hölgy újszerű tornaoktatást vállal."
És így tovább végtelen sorban.
Az újságírásnak micsoda formája ez? Ez az, amit úgy neveznek, hogy: "okosabbak, mint a keresztények?" Bécsben, 1937-ben még az is lehetséges volt, hogy egy, ilyen fajta újság egy szüzet kereső hirdetést közöljön, melyben ellenértékül tengermelléki tartózkodást ajánlottak fel. A hirdetés így hangzott:
"Fiatal ember, vonzó fiatal lány életének első barátja szeretne lenni, Olaszországban eltöltendő szabadságideje tartamára. Minden költséget visel. Három hét Tündérországban! Később szerető barátság."
Az egyetlen hatás, melyet ez a hirdetés annakidején kiváltott, a katolikus Reichspost részéről kifejezett enyhe rosszallás volt. A lap ezt a megjegyzést kockáztatta meg: "Ez már egy kicsit mégis sok!"
A tegnap Berlinjében a legtöbb színház tulajdonosa vagy bérlője, valamint a filmen és színpadon szereplő színészek legnagyobb része zsidói volt. Leggyakrabban német, osztrák és magyar zsidók színdarabjai voltak műsoron, melyeknek zsidó kritikusok tapsoltak, zsidó újságok hasábjain.
Vajon e zsidó fölény oka valóban a magasabb rendű tehetség volt? Nézetem szerint nem. Nem a tehetség érvényesült, hanem a protekció, az a bűvös hatalom, mely minden zsidó ajtót kinyit Hamburg és Constanza között.
Az eljárás a következő: Egy zsidó találkozik egy másik zsidóval. Az egyik tesz a másiknak valami csekély szívességet, valami olyasmit, ami szigorúan véve kissé szabálytalan. Ez az aznemzsidó tehetség ugyanígy tárt ajtókra találna-e a filmnél, a színháznál, az operánál, Londonban, Párizsban és New-York-ban? A természet külön játékának kell tekintenünk, hogy csak lengyel, orosz, galíciai vagy közép-európai zsidók írják az angol történelmi drámákat és csak ugyanezek képesek megjátszani egy Tudor herceget, vagy angol katonatisztet, a színpadon? Angol ember erre nem alkalmas?
A zsidó, a faji összetartás bázisán állva, nagy fölényben van a nemzsidó menekülővel szemben. Ez utóbbi, ha elhagyja hazáját, olyan világba kerül, ahol egyetlen barátja sincs, ahol mindent újból elölről kell kezdenie, ahol még az országhatárok átlépése is aránytalanul nagyobb akadályokba ütközik, mint a zsidónál, mert nincs protekciója a külső világban.
Élt Berliniben egy zsidó újságíró aki vezető tagja volt egyik véresszájú, szenzációt hajhászó, hálószobatitkokat szellőztető lapnak. Ez az ember Hitler uralomra jutásakor elvonult Bécsbe s ott belépett egy hasonló laphoz. Később mikor Ausztria függetlensége megszűnt, Prágába költözött. Nemsokára a németek bevonultak a Szudéta vidékre. Ezt az embert a legélénkebb képzelőtehetséggel sem lehet németnek, osztráknak vagy csehnek nevezni. Ez az ember zsidó, aki valahol ott született, ahol régebben Oroszország volt, most pedig Lengyelország, Litvánia, Észtország vagy a jó Isten tudja, mi van. Ő kürtölte világgá a német felfogást Berlinből, az "osztrák nézetet" Bécsből, a "csehszlovák véleményt" Prágából.
Akkoriban nap mint nap láttam őt szállodai hallokban, jóakaratú, de rosszul értesült angolokkal tárgyalásba merülve. Ezek az angolok azért jöttek, hogy "segítsenek a cseheken". Barátunk szívszaggató mesét adott elő nekik, közben öngyilkossággal fenyegetőzött. Pedig nem volt soha elhagyott, gyámoltalan és vagyontalan menekült, hanem egy ügyes fickó, aki mindig jó ruhákat hordott, jól táplálkozott és bármikor kieszközölte magának az engedélyt, hogy más országba költözhessenek, ha valamilyen felsőbb ok vándorlásra indította.
Ilyenformán egyike volt a legelsőknek, akik elmenekültek Prágából. Nem hiszem, hogy az angolok így értelmezték volna a "csehek megsegítését". Néhány hét múlva Londonban volt, Ismét néhány hét múlva egy prágai zsidóhoz intézett levelében a következőket írta: "Ragyogóan érzem magam. Egy angol lord házában élek, aki nagyon kedves hozzám. Ha feleségedet Angliába akarod küldeni, csak tudasd velem, azonnal el tudom intézni az engedély kérdését. Jó kilótásaim vannak arra, hogy egy angol újságnál állást kapok."
Nemsokára ez az ember az "angol nézet" szócsöve lesz és írni fog arról az óriási felháborodásról, melyet a Németországban történtek az angol népből kiváltottak.
Ott voltam, amikor a feni levelet felolvasták. Egy szintén jelenlevő zsidó így szólt: "A
A zsidók Angliába való bevándorlásának engedélyezési kizárólag a kormányzat ügyköre. Az esetleges zsidó sajtóhadjárat ellen a zsidó befolyástól mentes hírlapokat lehetne felhasználni. Máris a megfélemlítés sok eszközét használják fel a zsidó lapok azok ellen, akik helytelenítik a zsidó bevándorlás engedélyezését.
Ugyanilyen eszközökkel dolgoztak Berlinben, Bécsben és Budapesten is. Mihelyt valaki antiszemitizmus gyanújába keveredik, elkezdődik ellene az aknamunka. Pedig tulajdonképpen nem is antiszemitizmusról, hanem önvédelemről van szó. Herbert Matcalfenak az Old Street rendőrkapitányának, különleges beosztásánál fogva, sokszor akad dolga a zsidó vándorlókkal. Egy ízben különösen kellemellen ügyben kellett intézkednie. Kijelentette, hogy a sehova sem tartozó zsidók Angliába való özönlésének módja, sérelmes az országra nézve és helyes politika lenne őket szigorúan büntetni azért, mert engedély nélkül jöttek az országba. Nemcsak galléron fogni és kiutasítani kellene őket, hanem hat hónapi kényszermunka kirovása is rájuk férne.
Mi sem természetesebb, hogy nyomban e kijelentése után a vádolások és sértegetések pergőtüze indult meg Matcalfe ellen.
Hihető-e, hogy az ilyen sajtóhadjáratra csupán az angol ember veleszületett emberszeretete és az elnyomottakkal való együttérzés ad okot? Nem! Lehető, hogy részben a mai angol ember lelkiismeretének megnyugtatását célzó balzsamnak szánták, de emögött kétségkívül a zsidó izgatás lappang.
Angol honfitársaim jól tennék, ha tanulmányoznák, milyen nehéz egy magunkfajtájúnakDurbanbam, Yarow-ban, Shorenditsch-ben és Hoxton-ban, s tegyenek először az ott élő angolokért valamit!
Amikor utoljára Londonban voltam, sok ismert arcot, ismert faji jellegű embert láttam, és nem örültem annak, amit az utcán, az újságok képes mellékleteiben, a bűnügyekről szóló tudósításokban észrevettem.
Ha valaki nemcsak nézni, de látni is tud, szemlélje meg az 1939. év Londonját. Sétáljon el nyitott szemmel a Marble Arc-tól a Hyde-Park-Cornerig, végig a Piccadelly-n a LeicesterSquare-ig, le a Strand-on a Fleet Streetig és a Szt. Pál székesegyházig, innen a HolbornA szeme elé táruló látvány azt a benyomást kelti, mintha valaki óriási hálót dobott volna Berlinre, Bécsre, Budapestre, Prágára, Napolyra, Párizsra, Varsóra és Krakkóra, és amit ezzel fogott, azt kiürítette volna ebbe az aranyozott, krómozott, neonfényes és bársonyos paradicsomba, ahol egykor Shakespeare bírálóan szemlélte színészeit, ahol Milton és Chancer járkáltak, ahonnan Drake és Raleigh új világok felfedezésére indult, ahol valamikor angol mesteremberek jól kovácsolt vasból tömör kapukat készttettek és erős tölgyfából gátakat építettek, ahol az angol embert az angol ember marhahússal és sörrel kínálta, és ahol most az angol polgár, műmárvány csarnokban ülve, tükörtojást eszik és kávét iszik hozzá.
Menjen el az olyan éttermekbe, mint a Petit-Paris, Klein-Berlin, Mannana's, Hoggenstein's, Posenovitch's, Umpsky's és a többi és nézze meg, ki étkezik, és ki szolgál ki. Járja végig a Piccadelly, a Strand és a Marble Arc közelében lévő olcsó, de mutatós szállodákat és figyelje meg, micsoda népfaj képviselői ülnek hátradőlve a párnázott székek mélyén.
Vegye kezébe az újságot és nézze át a hirdetéseket: "Ignaco Franqois Wienrawldsky..."
Vagy: "én Aloysius Ibrahim Espagnolovitch ezúton tudatom, hogy nevemet ArthurEtonharrowra változtattam meg."
Fordítson és nézze az "Állást keres" rovatot: "Három bécsi nővér, (zsidó) akik nem szeretnének egymástól elválni, állást keresnek angol háztartásban." "Fiatal német (menekült) nevelőnői állást keres."
Érdemes volna megkérdezni azt, aki szerződtetett egyet az így ajánlkozók közül, vajon milyen hosszú ideig maradt alkalmazottjuk a helyén, s milyen egy-kettőre kezdett önállóan valamilyen kis üzleti vállalkozásba és vajon megtalálta-e módját annak, hogy nővérét, fiát, lányát szintén Angliába hozza? Ha újságjainkat figyelmesen és helyes ítélőképességgel olvassuk gondosan tanulmányozva a képeket és neveket, igaz képet kaphatunk Londonról. Ragadjunk ki néhány, a Timesben megjelent pár részletet:
Az első, két fiatal angolról szól:
Albert Smith, fuvarost, aki a Forst Gate 18. sz. alatt lakik, egy havi börtönre ítélte tegnap a West Ham-i rendőrbíróság, mert egy Forest Gate-i üzlet pénztárából 1 shillinget lopott. A Tharmes-i rendőrbíróság hat hónapi börtönre ítélte John Brown-t, mert munkaadójától 10 shillinget lopott. Ezekkel egyidejűleg jelent meg a Times-ben az alábbi tudósítás is:
Pénzügyi csalás. Csődbe jutott hollandust börtönbe vetettek. Dummet úr előtt a Bow-Street-iköveteléssel. Dummett úr az illetőt négy hónapi fogházra büntette. A föllebezést bejelentették. Egy asszony vándorlásai Európán keresztül. Angliába csempészték egy hajó széntartójában. - Tegnap a Bow-­Streetenelmondotta, hogy Hitler bevonulása után Lengyelországba menekült azután Antwerpenbe ment, ahol egy matróz ajánlkozott, hogy 10 fontért Angliába csempészi... harmadik napon jött a matróz s azt mondta: "Most már biztonságban van, Londonban vagyunk"... A rendőrkapitány kijelentette, hogy az asszony kiutasítására fog javaslatot tenni, de valószínűleg ez nem lesz végrehajtható. Névleges bírságként 10 S-et
Idegen bűnözők bebörtönzése. Három idegen, két férfi és egy nő állottak tegnap a Bow-Street-i bíróság előtt azzal vádolva, hogy a Bevándorlási Hivatal engedélye nélkül jöttek Angliába. (Meg kell jegyeznem ez annyit jeleni, hogy becsempészték őket pénzért és csak keveset sikerült közülük kézre keríteni). Az egyik ... orosz, a másik . orosz, a harmadik ... perui. Muchle detektívfelügyelő a repülő csoporttól előadta, hogy a vádlottakat Limehausebannő ... elmondta, hogy letartóztatása elölt egy órával érkezett Londonba, miután egy olyan kikötőben tették partra, melyet nem ismer. Egy görög matróznak 5 fontot fizetett, mire egy ismeretlen hajó fedélzetére vitték ... Angliában már kétszer volt elítélve és kiutasítva. 1934 -ben Detroitban (USA) is elítélték... feljegyzett ítélet nincs ellene ebben az országban, de a berlini rendőrség állítása szerint a párisi rendőrség más néven keresi... 1911 óta Drezdában, Bécsben, Varsóban, Milanóban, Koppenhágában, Zürich-ben ítélkeztek ellene. Kitiltott­ák Dániából és Olaszországból. Kitoloncolták Angliából. Muchle detektívfelügyelő a vádlottakat "veszedelmes nemzetközi bűnözök bandájának" nevezte. - Az ítéletet kihirdették. Muchle detektívfelügyelő előadta, hogy éppen most kapott sürgönyt, mely szerint a párisi rendőrség ujjlenyomatok alapján megállapította, hogy a nő azonos azzal az X név alatt ismert nővel; akit 1934 -ben Párizsban lopásért elítéltek.
Mindez pár hét alatt történt. A rendőrség hálója csak kevés számú kis halat fogott ki abból a tömegből, mely Londonban úszkál. Menjünk végig a West-Enden nyitott szemmel és nézzükKurtfürstendemmon, a Kärtnerstrassen, az Andrássy úton, a Vencel-téren sétálok. Itt voltak "Ők", - ez a veszedelmes szervezet, amely nem jár fáradozva és sietősen a mindennapi kenyér után, hanem kisujján gyémántgyűrűt villogtatva elfoglalja az olcsó, de mutatós szállodák minden jobb szobáját. Fél tucat nyelven olvassa az újságokat, és ott ül a hallokban, a kávéházakban, jól ápolt kézzel, örökké figyelő szemmel. Itt voltak "ők", olajozott hajukkal, jó ruhájukkal, tolakodó modorukkal éppoly otthonosan, mint ahogy fél tucat főváros utcáin és kávéházaiban már oly sokszor találkoztam velük.
Először akkor figyeltem fel ezekre a dolgokra, mikor Ausztria annektálása után Londonba tértem vissza. Már évek óta legfeljebb egy-két napig voltam otthon s megdöbbentem az előnytelen változáson, melyen London keresztül ment. Az angol főváros úgy festett, mintha fél Európa behajthatatlan emberadósságát magára vállalta volna. Elkezdtem közelebbről tanulmányozni az emberekei az olcsó szállodákban a Piccadylli körüli mozikban és éttermekben, masszázs- és műköröm szalonokban, az újságokat, s az újonnan megjelenő könyveket. Kerestem bizonyos jeleket s tudtam, hogy rájuk találok.
Ezek az emberek a bevándorlók söpredéke. Amennyire meg tudom ítélni, rendőrségünk nem tudja őket az országtól távol tartani. Újra és újra megkísérlik az országba való bejutást, és ha a Whitechapelben letartóztatják őket, szelíden kijelentik, hogy éppen ebben a pillanatban érkeztek meg, igazán nem tudják, hogy kerültek ide, és legjobb szándékkal jöttek: Néhány heti elzárás után kitoloncolják őket.
De hat hónap múlva újra itt vannak. Újra "találkoztak egy görög matrózzal, aki pénzért hajlandó volt őket Angliábá vinni"... Így regéli a kiszabadult rab, akinek egy fillér sincs a zsebében.
Majdnem naponta megjelenik az újságokban egy-egy, az alábbihoz hasonló tartalmú cikk is:
"Német menekült rettegésben". Egy német fogorvos, aki motorcsónakon Franciaországból Angliába csempészte utasát, tegnap előadta, hogy állandó rettegésben él és könyörgött, hogy ne küldjék őt vissza Németországba. Smith rendőr az Idegenek Szakosztályából jegyzőkönyvbe mondta, hogy az illető mondta, ... 500 frankot fizetett egy embernek Franciaországban azért, hogy vigye őt át Angliába.
"Bebörtönzött menekült" kéri a sajtót; hogy nevét ne közölje. Foglalkozása órás...nemzetiségnélküli. tegnap a Bow Street-en azzal vádolták, hogy a bevándorlási hivatal engedélye nélkül lépett partra Angliában. Brown rendőr, az Idegen Szakosztályból jelentette, hogy a vádlott hétfőn érkezett, mint potyautas egy hajón.
Ha figyelemmel kísérjük ezeket a rendszerint eldugott helyen megjelenő híreket, észrevehetjük, hogy a védőügyvéd neve rendszerint zsidó hangzású. Ha valamelyik bíró a zsidó bevándorlás kérdése iránt érdeklődést árul el, azonnal ki van téve annak, hogy a sajtóban vagy a parlamentben pellengérre állítják. Hogy az úgynevezett "menekültekkel" a valóságban mi történik, azt senki sem tudja. Az újságban ez áll: "a kitoloncolás kérdését a hatóság megfontolás tárgyává teszi", vagy: "kitoloncolást ajánlott" Véleményem szerint a zsidók legnagyobb része itt marad Angliában. Csak körül kell nézni, már látja is őket az ember mindenütt.
Ha valamely államban a zsidó lakosság létszáma nem változik lényegesen, azaz nincs tömeges bevándorlás, arra lehet következtetni, hogy a zsidók, minthogy a törvények kortálai közé vannak szorítva, nem szerezhetnek jogtalan hatalmat.
Mihelyt azonban félretesszük a zsidókat korlátozó törvényeket, és kitárjuk előttük az ajtót, még saját magunk oltalmazásáról sem gondoskodunk többé. Ha megengedjük számukra a korlátlan bevándorlást, a zavarok azonnal megkezdődnek.
A helyzet majdnem ez volt a háború előtt és pontosan ez lesz a háború után. Ez az oka minden bajnak és zavarnak. Ha a zsidókat állandó letelepedésre lehetne kényszeríteni, ­ és korlátokat lehetne szabni jogtalan meggazdagodásuk, azaz hatalmuk és befolyásuk elé, - minden rendben lenne. Ezt azonban nem lehel megvalósítani, a különböző időben jelentkező vándorlási hullámok miatt. Angliában sürgős intézkedéseket kellene foganatosítani, hogy ennek az újabb kiváltságos osztálynak kialakulása megakadályoztassék.
Mert a zsidóság kiváltságos osztállyá fejlődik, ha teljes szabadságot engedünk neki. Az együvé tartozás érzése összekapcsolja őket az uralkodó fajon belül egy szilárd kisebbségi egésszé, mely egy gépezet egyenletes ritmusával dolgozik. Nem mondom, hogy összeesküvést szőnek, attól függ, mit nevezünk összeesküvésnek. Valószínűleg csak az együvé tartozás érzése nagyon erős bennük és a kívánt cél elérésére is a legbiztosabb út a kölcsönös együttműködés.
Ne felejtsük el, hogy gazdagság, a földi javak megszerzése és az ezzel járó hatalom a zsidó szemében isteni kegy jele, mely tiszteltté teszi őt a többi zsidó közt. A keresztény közösség bizonyos fokú közömbösséggel fordul a gazdag keresztény felé. Úgy tekinti a vagyonos embert, mint aki szintén hozzájárul a rabszolgaság fenntartásához. Dolgozik neki, adót fizet neki; de nem tiszteli. Viszont a nagyon gazdag zsidót a szegény zsidó bámulja, és nagyra becsüli.
Ha a zsidóknak megadják a teljes szabadságot, azt ők kiváltságos csoport kifejlesztésére használják fel, nem pedig arra, hogy a környező fajtával egyenlővé váljanak. A céljuk elérésének érdekében használt módszer példájaképpen álljon itt egy, a legutóbbi időben a Haarley Street-re érkezelt zsidó eljárása, aki kérte egy berlini zsidó barátját arra, hogy az
Ismerek egy Közép-európai fővárosban működő újságot, ahol a kiadóhivatal és a szerkesztőség egész vezetősége zsidó volt, - csupán a szedők, a csomagolók, a gépírók, a kihordók, a kocsisok, a kifutófiúk voltak árják. Mikor az antiszemita hullám növekedésével mind közelebb került az említett fővároshoz, új kiadót szerződtettek, egy keresztény embert.
Kedves mosollyal mondta el nekem, hogy pontosan tudja miért szerződtették és mi lesz a szerepe az újságnál: a kirakat goj, a díszgoj. Ha a nap kisüt s a kirakatot újra rendezik, félreteszik majd, mint a divatjamúlt bábut. De miért foglalkoztatott ez az újság csak zsidó hírlapírókat? Véletlenül, vagy keresztény-ellenes érzésből?
Berlinben és Bécsben a zsidók mindig könyörtelenül alkalmazták a keresztények kiszorításának e módszerét. Az üzleti negyed főutcájában ritkaságszámba ment az árja bolt. Berlin üzleti negyedének főutcáját a Kurfürstendamm-ot 1938 novemberének zavaros napjaiban igen nagy százalékban zsidó üzletek foglalták el. Akkoriban kezünk ujjain megszámlálhattuk volna a szét nem rombolt, azaz keresztény üzleteket. Bécsben a kereskedelem bizonyos ágaiban zsidó egyeduralom volt: így a ruhanemű-, a bőráru-, a szőrme-, az arany- és ékszer-, a szénkereskedelemben. Az a keresztény pedig, aki a kereskedelem ez ágainak egyikében meg akarta volna vetni a lábát; a siker olyan eshetőségével indult, mint aminőkkel Ludendorff tábornok indulna egy szabadkőműves összejövetelen.
Mikor a rossz idők bekövetkeztek, az egymásközti aján­lás különleges szervezete tovább működött. Ez a szervezet határtalan lehetőségeket jelent a zsidónak, ha előnyök meg­szerzéséről van szó. A zsidó minden agysejtjének munkájával arra törekszik, hogy a keresztények rokonszenvét, vagy legalább szánalmát felkeltse maga iránt s azok segítségét minél nagyobb mértékben saját érdekeinek szolgálatába állítsa. A legnagyobb szolgálat vagy szívesség az a talaj, melybe a protekció magvát elvetik, és ha ez egyszer gyökeret ereszt, a zsidó helyzet javulásának babszára kel ki belőle, lassan az égig nyúlik fel s rajta: a zsidóság kapaszkodik ma­gasra.
Magyarország különösen jó példája azoknak az országoknak, melyek azt a zsidó fajtát termelik ki, aki ma jó magyar, holnap jó angol, a jövő héten jó német, a jövő hónapban jó kínai. Legjobb példája továbbá azoknak az országoknak is, amelyekben a zsidóság a keresztények kiközösítésének módszerében együttdolgozva, a hatalom és jó­lét olyan magas fokára emelkedett, mely messze meghaladja lélekszámának és érdemeinek megfelelő arányát.
Magyarország termelte ki a Trebitsch Lincoln fajtájú zsidó klasszikus példáit. Nézzük meg, ki ez a Trebitsch Lincoln? Zsidónak született Magyarországon. Szülei Lengyelországból, Oroszországból, vagy a jó Isten tudja honnan vándoroltak be, az Isten háta mögül, ahogy a magyarok mondják. Ha angol újságíró saját újságjának cikket írt volna róla, tárgyilagosan és a valóságnak látszólag megfelelően, azt írhatta volna: "egy magyar gyermek születet". Fiatal korában, ha jól emlékszem, a keresztény felekezetek egyikének papja volt, gondolom Kanadában. Ő volt az úgynevezett "nem-árja keresztény!" Kissé később nagy hatással volt a Quakerek szerető lelkére Angliában. Ismét kissé később jó angol hazafi lett belőle és az alsóház tagjainak sorában is helyet kapott.
Néhány év elmúltával kitört a világháború és Trebitsch Lincolnra rábizonyosodott, hogy Németország javára kémkedett, vagyis olyan ország szármára, melyhez semmiféle kötelezettség nem fűzte. De melyik ország iránt érzett egyáltalán kötelezettséget? Ha valamelyik iránt ragaszkodást kellett volna éreznie, úgy ez Anglia lett volna. De a Trebitschféle emberben nincs kötelességérzet.
Néhány évig sehol sem találkoztunk vele. Következett azonban a Kapp-puccs, a németek első nemzeti megmozdulása, melynek első célja a zsidóságra oly kedvező demokratikus-liberális rendszer megbuktatása volt, továbbá az, hogy a keresztény üzletembereket, földbirtokosokat, a monarchistákat és a militaristákat visszaültesse a hatalom székébe Németországban.
Ki volt a vezetőalakja e rövid életű hatalmi időszaknak? Trebitsch Lincoln, aki pillanatnyilag életre-halálra német lett. Trebitsch Lincoln az antiszemiták oldalán harcolt? Természetesen, hiszen keresztény.
Ezután néhány évre feledésbe merült a neve. Később hallottuk, hogy Kínában van, ahol éppen háború volt akkor. Itt vagy jó orosz bolsevista volt, vagy jó kínai, már elfelejtettem. Azután pár évig újra semmi hír. Egyszerre csak azt hallottuk, hogy Trebitsch Lincoln buddhista szerzetessé lett és később a posta hozta is fényképét, kis furcsa selyemsapkában, selyem tunikában, különös bugyogóban lefényképezve.
Nincs ebben az emberben se hit, se igazságérzet, se becsület, se hűség? Tévedés! Mélyen elrejtve mégis van hűség és ragaszkodás benne, s ez megmozdul, ha az érzékeny pontján érinti őt valami. Egy fia élt Angliában, aki az angol hadseregben szolgált. Ezt a fiút halálra ítélték s az ítélet végrehajtásának időpontját is kitűzték már. Messze Tibetben hallotta meg Trebitsch Lincoln ezt a hírt. Sietve keresztül utazta a fél világot, hogy még egyszer láthassa fiát. Íme az egyetlen pont, ahol még bizonyos hűséget lehet felfedezni benne, a zsidó ragaszkodását a családjához. Úgy emlékszem Southamptonba érkezett meg, az ítélet végrehajtása előtt pár órával. Nem engedték partra szállni. Elvitorlázott, újra felvéve vég nélküli utazásainak fonalát. Micsoda, ember! Néha azt kívánom, hogy szavak helyett üres, halvány szimbólumok helyett, savval, méreggel s tűzzel írhassak le olyan történetet, mely marná, perzselné, s hólyagosra égetné a lapokat, amint olvassák:
"Amikor az effajta zsidónak teljes szabadságot adsz, ez azt jelenti, hogy ugyanakkor házad kifosztását is kívánod. Emlékezz arra, hogy minden eszközt felhasznál majd saját céljai elérésére. Megkeresztelkedés... én zsidó? Dehogy, keresztény, sőt pap vagyok! Nyelv? Micsoda? Lincoln külföldi lenne? Hiszen tökéletesen beszél angolul! Névváltoztatás. Lincoln zsidó? És idegen? Lehetetlen, kifogástalan angol neve van, az alsóház tagja és nézetei feddhetetlenek! Ostobaság! Pusztuljon, aki ilyet állit!"
Az effajta zsidónak nincsenek gátlásai. Ha valaki nem hisz nekem, gondoljon TrebitschWilhelmstrassen a hatalom székhelyéhez. De bemutatom Trebitsch Lincoln korszerű kiadását is. Nem azokra a hitlerista zsidókra gondolok most, akik hír szerint a nemzeti szocialista uralom első napjaiban körüljárták Berlint egy "Hinaus mit uns!" (Dobjatok ki minket!) feliratú zászlóval.
Abban az időben, amikor a németek megszállták Csehszlovákiát, egy újság működött Budapesten, melynek vezetősége majdnem teljesen zsidó volt. A szerkesztőségben nem volt senki, aki ne remélte volna, hogy Hitler belebukik e vállalkozásba és Csehszlovákia, mely menedéket adott a német és osztrák zsidóknak, régi formájában megmarad. Ha ez nem így történik, akkor az antiszemitizmus újból egy lépéssel közeledik Magyarországhoz és idő kérdése, hogy mikor fog ott is fellobbanni.
Mégis, mivel nem akarták kockáztatni újságuknak a cseh-ellenes kormányzat által való betiltását, minden nap, a legelkeseredettebb hangon írtak a csehekről, elnevezvén azokat zsarnokoknak, gazembereknek, csőcseléknek és ünnepelték Németországot, amely térdre kényszerítette Csehszlovákiát.
Az általam ismert országok közül Magyarországon a leghatalmasabb a zsidóság. Az ártatlan külföldi, aki boldog és vidám napokat és éjszakákat tölt Budapesten, persze nem is sejti ezt, s azt hiszi, hogy a "magyarokat" ismeri meg. Ezért Magyarország a legalkalmasabb terep a zsidó kérdés tanulmányozására.
Egyszer egy kávéház teraszán ültem egy különösen értelmes zsidóval. Előttünk teljes pompájában tárult fel Budapest látképe. Az én emberem gondolatokba merülve nézett le a városra. "Hát nem gyönyörű ez? - szólt. Tudja, ez volt a zsidók paradicsoma, nem Bécs!" Eddig még nem gondoltam ennyire végig a dolgokat, de éreztem azonnal, hogy társamnak igaza van.
Egy idősebb magyar nemes úr mondta egyszer, hogy Magyarországon a nemesek és mágnások felfogása az volt, hogy az üzlet nem méltó a magyar emberhez. A zsidókat használták fel mindenféle vétel, eladás, kölcsön stb. lebonyolítására. Ezzel kiszolgáltatták az országot a zsidóknak és lemondtak azok javára az országon való uralkodásról.
A magyar nép, a tömeg, mely a földből és a munkából él, nem vette észre a nagy változást. Éppúgy dolgozott továbbra is, mint azelőtt az eke szarvánál vagy a gyárakban. Idővel azonban a gyárak napról napra jobban megszaporodtak és ugyanilyen arányban nőtt a gyárak állal táplált üzletek száma is. A zsidók hatalma nőttön-nőtt. A nemtörődömségbe süllyedt nemes alól pedig lassan kiszaladt a föld s mind nagyabb mértékben zsidó kézre került.
A zsidók ügyesen beszivárogtak a kúriák és kastélyok urai és szolgái közé, s nemsokára kifejlődött a zsidó egyeduralom azon a téren, melyet úr és szolga egyaránt nem ismert és nem értett: Az előbbi azért, mert túl gőgös és lusta volt, az utóbbi azért, mert tudatlanságboa és szolgaságban élt. Ez volt a zsidóság aranykora. Ahogy az én ismerősöm mondta: "Magyarországon volt a zsidók paradicsoma a világháború előtti fél évszázadban." Azután olyasmi következett, amire emlékezzék vissza mindenki, aki ezt a siránkozó felkiáltást hallja: "Jaj, mi lesz a zsidókkal tíz év alatt, ha ez így megy tovább! Mind kipusztulnak!"
Következett a proletárdiktatúra, a kommunista forradalom, majdnem teljesen zsidó vezetőségével. Utána a visszahatás, rövid de vad zsidóellenes korszakával és azután - a zsidó jólét újabb dicsőséges időszaka! Ezért olyan tanulságos éppen Magyarországon tanulmányozni a zsidókérdést. Németországtól eltekintve, ez az egyetlen ország Európában, ahol heves zsidóellenes mozgalom lépett fel a háború óta. Pár hónap alatt azonban minden feledésbe merült és a zsidók élete és hatalma újra megnövekedett. Ez a helyzet még ma is, mikor újra felhők gyülekeznek a zsidóság feje fölött északnyugat felől.
Az események a következők: 1919-ben kikiáltották a vörös köztársaságot Magyarországon. A 26 vezető népbiztos közül 18 zsidó volt! Magyarországon ebben az időben a zsidók a korlátlan hatalom birtokában voltak, magukhoz ragadták az ország kormányzását is szembeszökően valóságos uralkodó osztályt alkotlak.
Igaz, az elnöki szélben ült a jó kőművesmester, Garbai Sándor, de szava nem volt. Ő volt a vörös köztársaság "díszgoja". A zsidóké volt a magyar királyság, a hatalom és a dicsőség. Kun Béla (Aaron Cohen), Pogány Schwartz József, Szamuelly (Samuel) Tibor és a többiek ellenőrzés nélkül garázdálkodtak. Emlékezzünk e tetteikre!
Sokan megütköznek azon, hogy a zsidóság vezető szerepet vállalt a kommunista forradalomban. "Hogyan lehet az - kérdezik, - hogy a zsidó, aki "imádja" a pénzt, olyan tan szolgálatában áll, mely tagadja a magántulajdon jogosságát?" A magyarázat az, hogy ott fenn, a vezetőségben, mindig van pénz, de valami más is, ami a zsidó előtt még a pénznél is kívánatosabbnak tűnik: a hatalom!
A kommunista forradalom bukását követte Horthy Miklós altengernagy kormányzóvá választása. Kikerülhetetlenül bekövetkezett az antiszemitizmus fellobbanása.
Ez 1919-ben történt. 1920-ban már csökkenőben volt a zsidóellenes áramlat, 1921-ben már el is múlt. A zsidóság pedig elindult egy újabb befolyásbeli és növekedő hatalmi időszak felé. Különös jelenség, ha a magyar nép szegény sorsát és a fellobbant szenvedélyeket tekintetbe vesszük.
A zsidók legelőször is tömegesen megkeresztelkedtek, hogy hangsúlyozzák a vörös diktatúrától való elkülönülésüket, és hogy a valószínűleg bekövetkezendő megtorlás alól kivonják magukat. 1919-ben 7146, 1920-ban 1925, 1921-ben már csak 827, ezután elenyésző kevés zsidó keresztelkedett meg. Ekkor ugyanis csökkent már a védekező Ieplezgetés
17 évvel később, 1938-ban a magyarországi zsidók gazdagabbak és hatalmasabbak voltak, mint valaha. Úgy látszott, hogy Kun Béla emléke teljesen eltűnt a magyarok emlékezetéből. Az antiszemitizmus csak holt betű volt, eltekintve az északnyugatról közeledő, fenyegető égiháborútól. Papíroson a magyarországi zsidók csak az összes lakosság 6.5 százalékát tették. Szám szerint csak 600.000 zsidó élt Magyarországon, mely szám már a megkeresztelkedett és fél-zsidókat is magában foglalta.
A látszat azonban egész más volt. Ez a zsidó fölényt mutatta az élet igen sok viszonylatában, a zsidók lélekszámához viszonyítva messze kimagasló fölényt. A benyomás az volt, hogy sokkal többen vannak, mint ahogy azt a statisztikai adatok mutatják. Egy magas életszínvonalú, az ország minden más társadalmi osztályánál gazdagabb és hatalmasabb csoportot alkottak és alkotnak még mai is, mikor e sorokat iram.
A Magyarországi összes ipari vállalkozásoknak 46 százaléka, a vezető bankok részvényeinek 78-80 százaléka a zsidók tulajdonában volt. A nagy üzleti vállalkozások alkalmazottainak 70 százaléka, a magántisztviselők 67.2 százaléka és a banktisztviselők 36 százaléka zsidó volt. Sőt zsidó kezében volt egész Magyarország területinek 11.7 százaléka is, annak ellenére, hogy egy cionista vezető férfi sok évvel ezelőtt a magyarországi zsidóságot e szavakkal intette:
"Nagy és végzetes hibát követtek el, ha földbirtokokat szereztek. Az országban levő ingatlan vagyonnak már is több, mint a fele a tiétek. A nép nem fogja időtlen időkig tűrni az ilyen hódítást. Csak fegyverrel tarthat meg ilyen nagy birtokot az a kisebbség, mely a néphez idegen, és nincs történelmi igazolása, mint az arisztokráciának."
A nagyobb birtokok 17.6 százalékának zsidó tulajdonosa volt. Az orvosok 34.4 százaléka, az ügyvédek 40.2 százaléka, a hírlapírók 31.6 százaléka zsidó volt. Budapesten, a fővárosban, ahol a lakosságnak majdnem egyharmada zsidó, az arányszám még sokkal nagyobb. A kiadó és nyomdavállalatok majdnem teljesen, a magánszínházak mind és a mozik 40.5 százaléka zsidó kézen volt.
Hogy tisztább képet nyerjünk erről a majdnem kizárólagos zsidó egyeduralomról, nézzünk bele a 20 vezető iparvállalat üzleti szervezetébe az 1934-35. évben. Az itt szereplő 336 név közül 235 zsidó név. A legnagyobb ipari érdekeltségek közül 290 állt 10 vezető bank ellenőrzése alatt. Az itt szereplő 319 név közül 306 zsidó.
1936-ban 19 budapesti újság 418 kiadót, hírlapírót és munkatársat foglalkoztatott, ezek közül 306 zsidó.
Most nézzük a kiskereskedelmet, a zsidók legnagyobb erősségét. Itt szembeszökőbb a zsidó túlsúly, mert a bolti kiszolgáló-asztal mögött jobban észrevehető, mint az irodák falai közé zárva. Budapest utcáin néhol kilométereken keresztül hiába keresünk nemzsidó üzletet. Ha valamit vásárolni akarunk, nagyon nehéz azt kereszténynél megvenni.
Megdöbbentő és kétségbeejtő ellentét van a jól kereső egyénekből álló, erősen elsáncolt zsidó közösség jóléte és a Budapest határában lakó munkásság, vagy a vidéken élő parasztság nyomora között. A legtöbb munkás zsidónak dolgozik, s mikor megkapja sovány fizetését, átadja azt a feleségének, aki elindul, és zsidó kereskedőnél vásárol be. Így a pénz körbe jár és, eljut - hová? Semmiképp sem olyan helyre, ahol a munkás vagy a földműves hozzájuthatna.
Ez lényegében egy új zsarnokság, hasonló ahhoz, melyet a nemesség és az egyház a középkorban tartott fenn. Ez is éppúgy ellensúlyozásra szorul, mint más, ma is fennálló zsarnoki rendszer.
Ez nézetem szerint a megoldásra váró probléma lé­nyege. Mert ha a zsidónak megadjuk a teljes egyenlőséget, az rögtön a keresztények kiszorításán munkálkodik és kiváltságos helyzetet igyekszik biztosítani a maga, számára.
Menjünk vidékre, figyeljük a módszert, ahogy a zsidóság ott dolgozik.
Menjünk Mezőkövesdre, ahova a külföldieket tömegesen viszik vasárnaponként, mert vasárnap a nép felölti festői ünneplőjét, melyben a templomba megy, és a külföldiek nagyon élvezik e szép látványosságot. Az az érzésük, hogy végre valóban kezdik megismerni Magyarországot és a magyar népet. Jól megebédelnek a sarki kocsmában, melyet kizárólag a turisták számára rendeztek be magyar operett stílusban, és amelynek semmi vonatkozása sincs a mezőkövesdi élettel. Azután visszautaznak Budapestre!
De mi, akik mélyebbre óhajtunk tekinteni, nem vasárnap melyünk Mezőkövesdre, hanem szombat délután. A földmívesek, a falusiak munkában vannak, nincs rajtuk festői ünneplő ruha. Látástól vakulásig végzik nehéz munkájukat.
Amerre csak nézünk, gondoktól, fáradtságtól barázdált arcokat és nehéz munkában elnyűtt testeket látunk. De menjünk egy kicsit tovább, be a piactérre, ahol a templom áll és az út kiszélesedik. Látunk itt néhány üzletet, - a falu főterén, ahol a falu népe találkozik. Ha Mezőkövesd London volna, ez lenne a Piccadilly Circus. Az üzletek mindegyike fölött zsidó tulajdonos neve áll. Szombat este van, a kereskedők nem dolgoznak már. A fiatalja szerteszét ácsorog a piacon, az idősebb asszonyok és férfiak a boltokban ülnek és beszélgetnek.
Ha nem nézzük a környezetet, csak ezeket a tétlenül álldogáló fiatal embereket, akkor akár Londonban is lehetnénk a Piccadilyn. Ugyanezeket a figurákat láthatjuk ott is. Ruhájuk jó szabású, cipőjük jól illik lábukra, új kalapok vannak jólfésült fejükön. Jómódúak. Ők az urai ennek a távol eső kisvárosnak, göröngyös utjaival, szaladgáló libáival és lassan mozgó ökrösszekereivel együtt.
A többi csak háttér: a templom, a földműves nép, az egyszerű házacskák. Egész hosszú télen át a petróleumlámpa gyönge fénye mellett parasztasszonyok és lányok hímeznek, varrnak. A sarkon van egy üzlet, melyben jól öltözött zsidó ül és olvassa a Pesti Naplót. Itt megvehetjük azokat a gyönyörű terítőket és ágytakarókat, melyeket oly sok téli estén át, hímeztek és varrtak széppé az ottani nők. Áruk elég borsos. A készítők viszont meglehetős olcsón adják el ezeket a zsidónak. Budapesten is sok üzlet kirakatát tölti meg munkájával a magyar művészet és tehetség, úgy hogy a külföldi turisták a meglepetés és gyönyörködés kiáltásával állnak meg a tükörablakok elölt - de ezek az üzletek is mind zsidó kézen vannak.
Legközelebb, ha ilyen üzlet előtt megállsz, gondolj azokra, akik ezt a sok szép holmit készítik. Keress valakit, aki elvezet otthonába és figyeld meg őket munka közben.
Jöjjenek velem Esztergomba, Magyarország bölcsőjéhez, ahol az első magyar királyok palotája állott egy sziklás dombon a Duna fölött. A nagy folyón átívelő híd egészen a legutóbbi időkig Csehszlovákiába vezetett, most azonban újra magyar a folyó túlsó partja is. Ugyanazt a képet láthatjuk szombat délután az itteni főtéren is, mint Mezőkövesden. Száz év múlva talán Esztergomból nagy, gazdag, népes és fontos város lesz. A kis főtér megnő s helyi Piccadilyi-Circus válik belőle. Egész Esztergomban itt lesznek a házhelyek a legértékesebbek. Mindegyiknek zsidó a tulajdonosa, a boltok mindegyike fölött zsidó név áll első szerény vállalkozások, arany, króm, vagy neonfény keretében. A fiatal zsidók városi ruhában ácsorognak, beszélgetnek.
Nézzük meg Kecskemétet, ezt a már meglehetősen nagy várost. Itt főzik azt a kiváló barackpálinkát, melyet a walesi herceg fedezett fel a magyarok számára - így mondják Magyarországon. Itt a főtér nagy. A piactéren álló legnagyobb épületek egyike a zsinagóga. Rengeteg pénzbe kerül egy ilyen zsinagóga. Köröskörül a téren ugyancsak csillognak a zsidó cégtáblák. A zsinagógából jönnek kifelé Kecskemét zsidai, jólöltözötten, fontosságuk tudatával arcukon, széles taglejtésekkel beszélgetve. Különálló nép, idegen a magyartól.
De menjünk el Magyarország bármely városába vagy nagyobb falujába s látni fogjuk, hogy az egyik legnagyobb épület a zsinagóga és a bankok, az üzletek, a mozik, a benzinkutak tulajdonosai mind zsidók.
Egyszer elmentem egy Budapest környéki nagy kirakodó vásárra s megdöbbentem az itt látott olcsó gyári áruk lidércnyomásos tömege felett, melyet a környékből bejövű parasztok mohón vásároltak. Az egyik sátorban egy zsidó árulta a keresztény Isten és a zsidó próféták arany rámába foglalt legszörnyűbb olaj nyomatait. Az egész vásárt átkutattam valami után, amit megvehetnék, amire szívesen néznék akkor is, ha már más országban leszek, ami engem Magyarországra emlékeztetne, a vég nélküli búzavetéseket kaszáló magyarok gyönyörűséges országára s nem az alantas gyári áruk Magyarországára. Végre találtam néhány gömbölyűfenekű ivópoharat, amélyet ha ital van benne, vagy kézben kell tartani, vagy ki kell inni, mert az asztalra letenni s csendesen iszogatni belőle nem lehet, minthogy feldől. Gyönyörű darabok voltak. Négyet megvettem belőlük s csak azt sajnálom, hogy a még megmaradó kettőt is meg nem vettem. Sohasem nézek rájuk gyönyörködés nélkül. Darabjuk 6 pengőbe került, úgy tűnik nekem, hogy igen olcsón vásároltam.
Ismerősöm "zsidó paradicsomnak" nevezte Magyarországot. Jól kinyitottam a szememet Magyarországon jártamban s igazat kell adnom neki. Nem győzött meg engem azonban senki és semmi arról, hogy a zsidók is olyan jók lettek volna Magyarországhoz, mint az hozzájuk. Ha valaki tanulmányozni akarja a most olyan időszerűvé vált zsidókérdést, Magyarországot ajánlom, mint tanulmányai megkezdésére legalkalmasobb terepet.
Nagy hatással volt rám a zsidók látszólagos érzéketlensége is a világesemények iránt. Magyarországi tartózkodásom alatt éppúgy, mint Bécsben közvetlenül a németek bevonulása előtt, vagy Prágában ugyanezt tapasztaltam hasonló körülmények között. Míg Anglia, Franciaország és Amerika küzdött a zsidókérdések híreivel és meséjével, addig ezekben a varosokban, - Hitlerrel kapuik előtt -, a zsidók látszólag zavartalanul mentek útjukon tovább s nem változtatva semmit életmódjukon vagy szórakozásaikon, e válságos időkben is, éppúgy, mint addig megtöltötték a jobb kávéházak, éttermek, szállodák, bárok és éjszakai klubok helyiségeit. Ez így van még most is, mikor e sorokat írom, 1938 novemberében Prágában. Néhány kilométerrel odébb most zsinagógák égnek le. A zsidók ezreit küldik Németországból Lengyelországba és százakat Csehszlovákiába. Itt Prágában a zsidók nevetnek, esznek, isznak, táncolnak, mintha semmi gondjuk sem lenne. A zsidókról táplált téves nézetek közül a legveszedelmesebb az, hogy gyáváknak tartják fikat. Ellenkezőleg, a legbátrabbak, ha saját ügyükről van szó. Sőt, tolakodóak!
Sok olvasóm megütközött ama kijelentésemen, mely szerint a zsidók még száz év múlva is kereskedni fognak a Kurfürstendammon és a Kärtnerstrassen. "Bizonyos dolgokban igaza van önnek - mondották, de ebben az egyben nyilvánvalóan téved: A zsidókat kipusztítják, nemsokára egy sem marad belőlük!"
Ne higgyük ezt! Bolondot csinálunk magunkból, ha ezt elhisszük. Próbáljuk megérteni, hogy azoknak a zsidóknak a legnagyobb része, akik Hitler uralomra jutásakor Németországban voltak, most is ott vannak. Az üzleti negyed főutcáján, pl. a Kurfürstendamm-on levő boltok legnagyobb része zsidó és annak ellenére, hogy ezeket az üzleteket összezúzták, - törték - kíváncsi vagyok, hogy érzik magukat most az érdekelt angol biztosítóintézetek, minthogy ezek a zsidók ott maradtak.
Bizonyos, hogy, kemény időket fognak átélni, de maradnak és túlélik azokat. 1442-ben Bécsből "örök időkre" kitiltották a zsidókat. Ezt követően 1554-ben, 1567-ben, 1573-ban, 1575-ben, 1600-ban, 1614-ben és 1624-hen is megtisztították Bécset a zsidóktól. 1670-ben újra "örök időkre" kitiltották őket. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században - ismételt kiutasítások ellenére is - befolyásuk folyton növekedett. 1879-ben az utolsó bástyákat is bevették, beléptek az állam szolgálatába, egyetemi katedrát is kaptak. 1937.-ben Bécsben több zsidó volt, mint valaha és nagyszerűen gyara­podtak valamennyien.
De minthogy a zsidóság súlyosan visszaélt szabadságával, ezért mostanában le kell majd szállnia a hatalom ama csúcspontjáról, melyre a világháború révén jutott. A korlátozások új időszaka kezdődött meg számára. Senki sem láthatja előre, meddig fog ez még tartani s mennyi kárt okoz majd a zsidóságnak. Fair" érintő példázatait illeti, az "sajnálatos eltévelyedés a baloldali eszmék felé," ahogy magát egy, főleg női fehérnemű hirdetéseknek szentelt újság irodalmi kritikusa kifejezte. Talán egyszer majd lesz alkalmam kikutatni a szoros összefüggést a fehérneműgyártás, eladás, és a politikai Streeten és jól megnézni azokat a kalapnélküli fiatal férfiakat, azokat a gondosan öltözött, karonfogva járó fiatal nőket, kik ezerszámra jönnek a keleti városrészekből, hogy megszállják a óhajtott útlevél az angol - mert az útlevél megszerzése a cél, nem pedig a férj vagy a nemzethez való tartozandóság. Prágában egy zsidó azt mondta nekem: "Bármely fiatal angol kereshetne egymillió koronát, ha feleségül venne egy itteni zsidó nőt". Asztal szomszédja hozzátette: "Nem is kell fiatalnak lennie!" Hangos hahota követte a közbeszólást. rendelkező zsidóval való házasságért. Továbbiakban idegen állampolgárok hirdetéseit látjuk, melyekben ezek jó árért készek valamely zsidó nővel való házasságkötésre, hogy azok is részesülhessenek az idegen állampolgársággal járó előnyökben. Íme néhány az említett fajtájú hirdetésekből: "Amerikai állampolgár feleségül venne zsidó nőt." "Dél-Amerikába kivándorolni szándékozó fivérem számára keresek zsidó feleséget, 24 éven alul, hozomány elengedhetetlen." "Tekintélyes jugoszláv állampolgár alkalmi házasságot kötne", "Előkelő angol úr látszatházasságot kötne zsidó nővel". alap, melyre a protekció hatalmas palotája felépül, a messze ágazó ismeretségek és ajánlások szövevényével, mely túlterjed az országhatárokon és egyesíti a világzsidóságát. Hihető-e, hogy felsőbbrendű tehetsége képesíti a zsidó színészt arra, hogy, amikor a Hitleri-rendszer elől menekülve Berlinből Bécsbe költözik, zökkenésmentesen jusson főszerepekhez az ottani színpadokon is? Mikor azután Ausztriát Németországhoz csatolták, ugyanez az eset megismétlődjék Londonban? Vajon a legközelebbi levélben már azt fogja írni, hogy ő az angol lord és az igazi angol lordot kilökték az utcára!" Dörgő hahota kísérte a kijelentést. befolyás és pénz nélkül áttörni a kiváltságok, a vagyon, az atyafi pártolás és az osztálygyűlölet acél gyűrűjét. Nézzenek csak szét viadukthoz és vissza, végig az Oxford Streeten. honosításért folyamodott, ha bárkinek bármi olyan okról vagy akadályról tudomása van rendőrbíróságon azzal vádoltak egy holland állampolgárt, hogy rendezetlen csődadóssága ellenére érdekeltséget vállalt egy társaságnál a csődbíróság engedélye nélkül. 1939-ben mondták ki a csődöt 3547 fontra rúgó adóssággal és 11 s. 11 d. történt kihallgatásakor a vádlott szabott meg. látta meg és tartóztatta le. A meg mi történik Londonban. Mikor ott voltam, az volt néha az érzésem, hogy újra a szintén levélben óva intse az angol orvosoktól azokat a londoniakat, akikre ő mint páciensekre számíthatott. Így kezdődik az árják kiszorítása. Mindez 1938-ban történik, amikor a Német Birodalom elnyomja a zsidókat, Anglia viszont menedéket nyújt nekik, hogy boldogok lehessenek. Képzeljük csak el, hogyan dolgozna a zsidóság, ha az antiszemitizmus egyáltalán nem volna? Emlékezzünk vissza, hogyan viselkedlek a zsidók Németországban az antiszemitizmus fellobbanása előtt. Hol van a háládatosság az iránt a nemzet iránt, mely befogadta őket, illetve menedéket nyújtott nekik? Lincoln - Lincolnra, ahogy az antiszemitákat vezeti végig a szükségessége és a Mózes-valláshoz való visszatérések száma gyorsan növekedett. Részemről egy dologról meg vagyok győződve - és azt hiszem, a zsidók szívük mélyén egyetértenek velem: arról ugyanis, hogy helyzetüknek enyhülését, ha az bekövetkeznék, nem szabad többé a zsidóságnak arra felhasználnia, hogy újra a régi módszert kezdje alkalmazni. Londonban azonban ma még e jól bevált régi módszer szerint dolgoznak a zsidók s ezt baljóslatúnak, és kárhozatosnak találom.
Londonban a zsidók újra szerephez jutottak. Most ugyanazt csinálják, mint egykor Berlinben. Elhagyják a keleti városrészeket, elárasztják a nyugatot, Hampstead-et és Maida-Vale-t, kiszorítják helyükből a keresztényeket, büszkén páváskodnak.
Majdnem 2 millió munkanélküli van Angliában. Angol emberek milliói élnek olyan körülmények között, mely szégyenére válik a világ egyik leggazdagabb államának és még ez sem elég. A "szabad róka szabad tyúkketrecben" elmélet megérett arra, hogy felrobbantsák.
Miért írok ezekről a dolgokról ilyen hosszan és részletesen?
Először is azért, mert ismerem a problémát, és én aki szóval és tettel sok zsidón segítettem már, szeretem megmondani azt, amit akarok, ha az "antiszemita" jelzőt rám is ragasztják.
Másodszor, mert hiszem, hogy az egyetlen mód az örökös viszály elintézésére, egy zsidó nemzeti állam felállítása lenne, minthogy a zsidóság nem hajlandó keresztényellenes vallását őszintén megváltoztatni. Hitler helyében e tervet minden erőmmel támogatnám és megvalósítanám.
Harmadszor, mert hiszem azt, ha a zsidó nemzeti állam felállítása lehetetlen lenne, akkor a zsidókérdés egyetlen megoldása: lezárni minden ország határát a zsidók előtt s ezzel vándorlásukat megakadályozni, azután pedig minden eszközzel beolvasztani őket a környező népességbe. De ebben az esetben határozott korlátokat kellene állítani a zsidó befolyás és hatalom növekedése elé.
Prága egyik vasútállomásán megfigyeltem egy menekülőkkel megrakott vonat indulását az ismeretlen jövőbe. A menekülők mind férfiak voltak, a Szudéták vidékéről származó németek, akiknek élete szocialista vagy kommunista meggyőződésük miatt veszélyben forgott. Angliába irányították őket, azután ki tudja, hova kellett menniük.
Asszonyaik is gyermekeik a peronon álltak és sírtak, nem tudván mikor láthatják újra viszont férjüket és apjukat. A férfiak, jó erős német munkásemberek, a vonat ablakából néztek le síró családjukra. Alig szóltak egy szót, arcukon lemondás és szomorúság tükröződött. Csak álltak és figyelték a peronon szorongó családjukat.
Egy, a menekülők közül zsidó volt. Nővére és anyja szintén a peronon állt, jólöltözöttségében élesen kivált a környező munkásasszonyok tömegéből. A férfiak közül csak a zsidónak volt mondanivalója. "Visszajövünk!" - kiáltotta nagy hangon a várakozó tömeg felé. A többi férfi néma maradt és kifejezéstelen: tudták, hogy többé nem jönnek vissza. A zsidó így szólt a nővéréhez: "Igyekezzél hamarosan utánam jönni!" Csodálkoztam, miért beszél így, ha úgyis tudja, hogy hamarosan visszajön.
A vonat elindult. Az ablakban mozdulatlanul, némán álló férfiak szomorúan bólintottnak családjuk felé. A zsidó kihajolt az ablakon és ismét hangosan kiáltotta "Visszajövünk!" A tömeg hang nélkül bámult a vonat után, a hallgatag férfiak az ablaknál állva bólogattak fejükkel mintegy búcsúzóul. A zsidó összeszorított ököllel emelte fel karját a munkásköszöntésre. Kisujján fellángolt egy gyémánt tüze a lámpák fényében.
Furcsa, mondtam magamban, ahogy elmentem, ez az ember nem azok közé a munkás emberek közé tartozik, sem ő, sem a gyűrűje, sem színpadias magatartása, sem nővére, sem az anyja. Mind egészen mások, mint a többiek, valahová máshová tartoznak. Hogy kerül hát egyáltalán ide s mik a legbensőbb indító okai?
Nem találtam erre feleletet. Egyszerűen más volt, mint a többi.
Mialatt az angolok siránkoznak a németországi zsidók sorsa fölött, nem veszik észre, hogy közben Angliában a zsidóság lassan-lassan hatalmasabbá válik, mint valaha.
Minden, amit láttam és tapasztaltam, megerősíti azt a véleményemet, amely 11 évi, a kontinensen való vándorlásaim közben kialakult bennem. Maguk a zsidók erősítik azt meg.
Mostanában a zsidók mind Angliába, Amerikába vagy a dominiumokba szándékoznak kivándorolni. Ez azonban nem megoldás. Az új népvándorlás magával viszi majd az érdekelt országokba mindazokat a bajokat, melyek a Német Birodalomban, Ausztriában és Magyarországon az antiszemitizmus kitörését előidézték. Nevezetesen: a bennszülött lakosság életszínvonalának csökkenését és a zsidó jólét aránytalan és igazolatlan emelkedését. Azok az országok, melyekben antiszemita irányzat uralkodik, voltak a zsidók számára az "ígéret földje". Vonatkozik ez különösen Németországra, olyannyira, hogy minden zsidó, aki valaha ott élt, sóvárogva gondol régi hazájára. Ma sem tudnak Berlinről, Bécsről, Frankfurtról vagy Mannheimről beszélni anélkül, hogy vágy és sajnálkozás ne lopózzon hangjukba. De nem érdemelnének-e súlyos megrovást, ha fényűzés, gazdagság és hatalom utáni féktelen vágyukban eldobnák maguktól mindazt, amit ezek az országok ígértek nekik?

Douglas Reed

---