Ez a mai magyar valóság, sírni való!
Akinek nem inge ne vegye magára!
De akinek inge, az tűnjön el örökre a magyar közszereplők közül és a gazdasági életből!
Soha többé nem írok semmit maguknak, mert nem érdemlik meg senki magyar jó szavát.
Ma MAGYARORSZÁGON több millió ember hordozhatná az „Éhes vagyok!” feliratú táblát!
Azért nem teszik, mert maguk és vörös hóhér elődeik, szégyenbe taszították és tartották őket!
Nem szakad le az arcukról a bőr?
Nem köpi szemközt magukat a tükör?
Tudnak aludni?
Vádolom a senkiházi szálláscsinálókat a magam és milliónyi magyar nevében,
- hogy üveggyöngyökért eladták azokat a javakat, amihez semmi közük nem volt és ma sincs,
- hogy nagyszüleink és szüleink forognak a sírjukban, mert nem ezért hallgatták évtizedeken át, hogy majd holnap jobb lesz, hogy most ragályként tomboljon a nyomor,
- hogy tömegeket taszítottak olyan kilátástalan helyzetbe, amiből csak a padlás gerendáján át van kiút,
- hogy engedték belecsalni az embereket idegen érdekeket kiszolgáló hazaáruló módjára gazdasági csapdába,
- hogy meg sem próbáltak megálljt parancsolni idegen, megnevezhetetlen származású gazdasági rablóhadjáratnak, ami a magyar élettér egyértelmű csalással történő elorzására tört és tör.
Nincs bocsánat a huszonkét évre,
- hogy meg sem próbálták kicsavarni a karvalytőke markából a rablott javainkat, amiért több nemzedék görnyedve izzadott, megvonva szájától a falatot utódai jobb sora reményében hitegettetve
- hogy nem csak a jelen kilátástalan a magyarok számára, de jövőt már nem is tudnak elképzelni,
- hogy minden felkészültségük ellenére a kisujjukat sem mozdították véreik hitelcsalás-csapdába kerüléséből szabadítani,
- hogy önként, saját haszon reményében talicskázták ki az országból idegenek hasznára a mi javainknak nem csupán hasznát, de valódi értékét, miközben a megrablottak szemét szép szavak szíkporával hintették,
- hogy a már jelen lévő idegeneket a mi terhünkre és kárunkra, ellenünkbe tömegesen letelepítve átrendezik a Kárpát-Haza összetételét és tulajdoni viszonyait.
MAGYARORSZÁG számára nem maradt más lehetőség, mint új törekvési rendszert felépíteni mi magunk. Maguk nélkül a Szent Korona értékrendje, és mindenféle élősködő népség, a kárunkra önmagát vezetőnek kikiáltó, egy hamis közjogi rendszer hazug passzusai alapján regnáló politikai társadalmi élősködő réteg nélkül.
Maguknak semmi közük a politikához, csakis az önös haszonelvűség mentén gondolkodnak és cselekszenek
- mert eljátszották a hitelesség legkisebb látszatát is,
- meg hasznaik titkain kívül, amit nemzetbiztonsági érdeknek hazudva előlünk takargattak, semmi - mással nem foglalkoztak hivatali idejükben a magyar adófizetők pénzén el és kitartva,
- mert már nem tűr meg más érveket a mai magyar valóság, mint a teljes szabadulást minden szenvedhetetlen iga alól,
- mert aki vezető ennek nem képes, vagy nem hajlandó eleget tenni, annak nincs jövője ebben az országban,
- mert annak tudatában bitorolták az ország vezetését, hogy a szakadékba engedik vezetni – nem maguk vezettek, hiszen maguk a hódítók szemében már múltidőben élnek.
Ebből elég, nem kérünk többet belőle
- mert van a magyaroknak hiteles törvénye, amit úgy méltatnak mai napig Európa szerte, hogy a Szent Korona Alkotmánya,
- mert a magyarok milliói nem képesek, és nem is akarják viselni ezt az igát,
- mert minden csak fegyverrel ránk kényszerített hazugság volt az életünkben 1944. március 19 után,
- mert utódaink jövőjét kívánjuk biztosítani, és erre a maguk szándékával együtt tetteik nem adtak és nem adnak egy betűnyi becsületes biztosítékot sem,
- mert ebben az országban elfogyott a levegő, és mi újra szabadon kívánunk élni.
Nem bosszúvágy vezette soraim megírását, hanem a szenvedésünkkel szegett országos nyomor!
A szökőárrá dagadt nélkülözés tengere indított, amire évtizedeken át maguk nem is akartak figyelni.
Régen kevesek ahhoz, hogy megérdemeljék a bosszút, de az igazságtételt nem kerülhetik majd el.
Maguk egy szóból értenek, és ez a szó: okupacia. Ez biztosította hatalmukat, és biztosította szabadrablásukat az idegen katonai jelenlét megszűnése után is. A kapcsolatrendszer a kárunkra.
A magyar nem szomjazza a bosszút, de igazság nélkül nem élhet!
Amikor eljön az igazság órája a magyarok életében, beleremeg a cifra falak rejteke. Mert az most nem az ország háza. Az a ház most a merániság háza. A jog ma nem azonos az igazsággal. Ezért ez az ország ma élhetetlen. Ebből a helyzetből csak a valódi Szabadságon keresztül van kiút.
Márpedig az Igazság szabaddá tesz. Ezt az igazat tömegek fogják kimondani.
Ezt az igazságot pedig egyedül a Szent Korona Alkotmánya adja nekünk – maguk nélkül.
Azt remélem, gondolataim rátalálnak minden igaz magyar szívre. Azt remélem elgondolkodva felette erőt gyűjtenek, mert az Igazság nehéz teher, de éltetve megtart.
Viseljék hát cselekedeteik, mulasztásaik következményét:- egy egész nemzedék megvetését az elmúlt huszonkét miatt,
- hallgassák az éhezők kiáltását, futó lépteik dobogását,
- csak álmok után kapkodhassanak, de a hatalom után soha többé.
Az az ország, ahol erővel, hazugsággal némítják el az igazságot, ott egyszerűvé nemesedik az igazságtétel.
Lengyel Károly
2012. október 15.
Akinek nem inge ne vegye magára!
De akinek inge, az tűnjön el örökre a magyar közszereplők közül és a gazdasági életből!
Soha többé nem írok semmit maguknak, mert nem érdemlik meg senki magyar jó szavát.
Ma MAGYARORSZÁGON több millió ember hordozhatná az „Éhes vagyok!” feliratú táblát!
Azért nem teszik, mert maguk és vörös hóhér elődeik, szégyenbe taszították és tartották őket!
Nem szakad le az arcukról a bőr?
Nem köpi szemközt magukat a tükör?
Tudnak aludni?
Vádolom a senkiházi szálláscsinálókat a magam és milliónyi magyar nevében,
- hogy üveggyöngyökért eladták azokat a javakat, amihez semmi közük nem volt és ma sincs,
- hogy nagyszüleink és szüleink forognak a sírjukban, mert nem ezért hallgatták évtizedeken át, hogy majd holnap jobb lesz, hogy most ragályként tomboljon a nyomor,
- hogy tömegeket taszítottak olyan kilátástalan helyzetbe, amiből csak a padlás gerendáján át van kiút,
- hogy engedték belecsalni az embereket idegen érdekeket kiszolgáló hazaáruló módjára gazdasági csapdába,
- hogy meg sem próbáltak megálljt parancsolni idegen, megnevezhetetlen származású gazdasági rablóhadjáratnak, ami a magyar élettér egyértelmű csalással történő elorzására tört és tör.
Nincs bocsánat a huszonkét évre,
- hogy meg sem próbálták kicsavarni a karvalytőke markából a rablott javainkat, amiért több nemzedék görnyedve izzadott, megvonva szájától a falatot utódai jobb sora reményében hitegettetve
- hogy nem csak a jelen kilátástalan a magyarok számára, de jövőt már nem is tudnak elképzelni,
- hogy minden felkészültségük ellenére a kisujjukat sem mozdították véreik hitelcsalás-csapdába kerüléséből szabadítani,
- hogy önként, saját haszon reményében talicskázták ki az országból idegenek hasznára a mi javainknak nem csupán hasznát, de valódi értékét, miközben a megrablottak szemét szép szavak szíkporával hintették,
- hogy a már jelen lévő idegeneket a mi terhünkre és kárunkra, ellenünkbe tömegesen letelepítve átrendezik a Kárpát-Haza összetételét és tulajdoni viszonyait.
MAGYARORSZÁG számára nem maradt más lehetőség, mint új törekvési rendszert felépíteni mi magunk. Maguk nélkül a Szent Korona értékrendje, és mindenféle élősködő népség, a kárunkra önmagát vezetőnek kikiáltó, egy hamis közjogi rendszer hazug passzusai alapján regnáló politikai társadalmi élősködő réteg nélkül.
Maguknak semmi közük a politikához, csakis az önös haszonelvűség mentén gondolkodnak és cselekszenek
- mert eljátszották a hitelesség legkisebb látszatát is,
- meg hasznaik titkain kívül, amit nemzetbiztonsági érdeknek hazudva előlünk takargattak, semmi - mással nem foglalkoztak hivatali idejükben a magyar adófizetők pénzén el és kitartva,
- mert már nem tűr meg más érveket a mai magyar valóság, mint a teljes szabadulást minden szenvedhetetlen iga alól,
- mert aki vezető ennek nem képes, vagy nem hajlandó eleget tenni, annak nincs jövője ebben az országban,
- mert annak tudatában bitorolták az ország vezetését, hogy a szakadékba engedik vezetni – nem maguk vezettek, hiszen maguk a hódítók szemében már múltidőben élnek.
Ebből elég, nem kérünk többet belőle
- mert van a magyaroknak hiteles törvénye, amit úgy méltatnak mai napig Európa szerte, hogy a Szent Korona Alkotmánya,
- mert a magyarok milliói nem képesek, és nem is akarják viselni ezt az igát,
- mert minden csak fegyverrel ránk kényszerített hazugság volt az életünkben 1944. március 19 után,
- mert utódaink jövőjét kívánjuk biztosítani, és erre a maguk szándékával együtt tetteik nem adtak és nem adnak egy betűnyi becsületes biztosítékot sem,
- mert ebben az országban elfogyott a levegő, és mi újra szabadon kívánunk élni.
Nem bosszúvágy vezette soraim megírását, hanem a szenvedésünkkel szegett országos nyomor!
A szökőárrá dagadt nélkülözés tengere indított, amire évtizedeken át maguk nem is akartak figyelni.
Régen kevesek ahhoz, hogy megérdemeljék a bosszút, de az igazságtételt nem kerülhetik majd el.
Maguk egy szóból értenek, és ez a szó: okupacia. Ez biztosította hatalmukat, és biztosította szabadrablásukat az idegen katonai jelenlét megszűnése után is. A kapcsolatrendszer a kárunkra.
A magyar nem szomjazza a bosszút, de igazság nélkül nem élhet!
Amikor eljön az igazság órája a magyarok életében, beleremeg a cifra falak rejteke. Mert az most nem az ország háza. Az a ház most a merániság háza. A jog ma nem azonos az igazsággal. Ezért ez az ország ma élhetetlen. Ebből a helyzetből csak a valódi Szabadságon keresztül van kiút.
Márpedig az Igazság szabaddá tesz. Ezt az igazat tömegek fogják kimondani.
Ezt az igazságot pedig egyedül a Szent Korona Alkotmánya adja nekünk – maguk nélkül.
Azt remélem, gondolataim rátalálnak minden igaz magyar szívre. Azt remélem elgondolkodva felette erőt gyűjtenek, mert az Igazság nehéz teher, de éltetve megtart.
Viseljék hát cselekedeteik, mulasztásaik következményét:- egy egész nemzedék megvetését az elmúlt huszonkét miatt,
- hallgassák az éhezők kiáltását, futó lépteik dobogását,
- csak álmok után kapkodhassanak, de a hatalom után soha többé.
Az az ország, ahol erővel, hazugsággal némítják el az igazságot, ott egyszerűvé nemesedik az igazságtétel.
Lengyel Károly
2012. október 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése