Szőke István Atilla
Hajtóvadászat a XXI. Században
Nyirő József emlékére
Keresték kocsiban, lezárt koporsóban.
vizslatták urnában s kérdezgették, hol van?
Firtattak utazót morcos, mérges szemmel,
ruhát tapogattak konok kárörömmel.
Megfélemlítették az éppen arra járót,
arrébb taszajtották a csendben megállót.
Úgy tettek keresztbe, ahogyan csak bírtak.
engedélyt rontottak, számot félre írtak,
Fondorlatos módon, gyűlölve kerestek,
bárhogy hadakoztak, meg semmit sem leltek.
Mégis mit kerestek, mégis kit kerestek,
ilyen veszett dühvel vajon kire lestek?
A Székely Apostolt, bizony őt keresték!
Hazavágyó s térő székely lelkét lesték,
hogy ne nyugodhasson atyái földjében,
és ne pihenhessen megérkezve, szépen.
Balgák, ó ti balgák, nem ott kell keresni,
nem ott kell kutatni, biz nem ott kell lesni!
A Székely Apostol máshol van már régen,
mint egy fehér felhő fent figyel az égen.
S itt van lenn a földön, fűben, fában, csöndben,
az esőcseppekben, nagy gomolygó ködben.
A lónyerítésben, forráscsobogásban,
szerelmetes szóban, édes udvarlásban.
Érezni mint szellőt, lobogtatja hajad,
hangos csobogással szalad, mint a patak.
Fejszék élén csillan, fáknak kérgén táncol,
ősi ösvényeken örömmel viháncol.
Mint díszítő ösztön ott van tarisznyákon,
ha béhunyom szemem még akkor is látom.
Tündöklik vasárnap ingek fehérségén,
könyvek betűiben s rímként a vers végén.
S ott van Madéfalván, a veszedelemben,
Sibón is, mint bölény az ellennel szemben.
Fenn a Havasokban, harmatban és hóban,
néma küzdelemben s a kimondott szóban.
Faragott kapukon, szép, szülői házban,
góbés huncutságban, imában, fohászban.
Életadó lisztben, 'mit a malom őröl,
a vén várfalakban, amit véstek kőből,
Hallod, mint vad vihar, szélvész, fákat tépő,
hegyeket ölelő sóhaj, halkan lépő.
Ott van a vetésben és az aratásban,
bölcsőnyikorgásban, csillagragyogásban.
Hegedűknek húrján, furulyák beszédén,
párnahaj közepén s a terítők szélén.
S ott van a székelyek s magyarok szívében,
s mindörökre ott van Istennél, a Fényben.
Hajtóvadászat a XXI. Században
Nyirő József emlékére
Keresték kocsiban, lezárt koporsóban.
vizslatták urnában s kérdezgették, hol van?
Firtattak utazót morcos, mérges szemmel,
ruhát tapogattak konok kárörömmel.
Megfélemlítették az éppen arra járót,
arrébb taszajtották a csendben megállót.
Úgy tettek keresztbe, ahogyan csak bírtak.
engedélyt rontottak, számot félre írtak,
Fondorlatos módon, gyűlölve kerestek,
bárhogy hadakoztak, meg semmit sem leltek.
Mégis mit kerestek, mégis kit kerestek,
ilyen veszett dühvel vajon kire lestek?
A Székely Apostolt, bizony őt keresték!
Hazavágyó s térő székely lelkét lesték,
hogy ne nyugodhasson atyái földjében,
és ne pihenhessen megérkezve, szépen.
Balgák, ó ti balgák, nem ott kell keresni,
nem ott kell kutatni, biz nem ott kell lesni!
A Székely Apostol máshol van már régen,
mint egy fehér felhő fent figyel az égen.
S itt van lenn a földön, fűben, fában, csöndben,
az esőcseppekben, nagy gomolygó ködben.
A lónyerítésben, forráscsobogásban,
szerelmetes szóban, édes udvarlásban.
Érezni mint szellőt, lobogtatja hajad,
hangos csobogással szalad, mint a patak.
Fejszék élén csillan, fáknak kérgén táncol,
ősi ösvényeken örömmel viháncol.
Mint díszítő ösztön ott van tarisznyákon,
ha béhunyom szemem még akkor is látom.
Tündöklik vasárnap ingek fehérségén,
könyvek betűiben s rímként a vers végén.
S ott van Madéfalván, a veszedelemben,
Sibón is, mint bölény az ellennel szemben.
Fenn a Havasokban, harmatban és hóban,
néma küzdelemben s a kimondott szóban.
Faragott kapukon, szép, szülői házban,
góbés huncutságban, imában, fohászban.
Életadó lisztben, 'mit a malom őröl,
a vén várfalakban, amit véstek kőből,
Hallod, mint vad vihar, szélvész, fákat tépő,
hegyeket ölelő sóhaj, halkan lépő.
Ott van a vetésben és az aratásban,
bölcsőnyikorgásban, csillagragyogásban.
Hegedűknek húrján, furulyák beszédén,
párnahaj közepén s a terítők szélén.
S ott van a székelyek s magyarok szívében,
s mindörökre ott van Istennél, a Fényben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése