2011. október 11., kedd

Egyre nagyobb cseppekben adagolják a mérget!

Még nem sikerült kiderítenem, hogy helyi sajátosság-e, vagy országos baromság az, hogy laborvizsgálathoz is már időpontot kell kérni ez év október 3. óta.   
 
Aki nem tudná, hogy mi az a laborvizsgálat, szerencsés embernek mondhatja magát, mert pl. a cukorbetegeknek hetente kétszer is el kell menniük vérvételre, hogy ellenőrizhessék a vércukor szintjüket. Hál' Istennek nálam nem erről van szó, hanem rutin vizsgálatról: koleszterinszint ellenőrzésről. (Ez a koleszterinről keltett hisztéria is megérne egy misét!)
 
Ilyenkor általában teljes laborvizsgálat van, ami magába foglalja a vitt vizeletminta vizsgálatát is. Ami még kellemetlen, hogy éhgyomorral kell megjelenni. Azoknak persze ez nem probléma, akik nem szoktak reggelizni.
 
Tehát a laborban beleböknek egy tűt a vénába (van, aki elájul) majd 4-5 vákuumos fiolába veszik le a vért, amit valahol máshol különböző ellenőrzések, vizsgálatok alá vonják.
 
A helyszín Budapest, XIII. kerület, Visegrádi-utcai szakrendelő-intézet, 2011. október 11. reggel 8 óra. Mit sem sejtve megyek ma reggel erre a fajta vérszívásra, és már egy ideje várakozom, amikor kezdem sejteni, miről is van szó. Idősebb asszonyok egymás közt beszélgetnek, és központi témájuk az "időpont". Az, hogy mennyit kellett telefonálniuk eredménytelenül; az hogy a végén időpontkérés miatt be kellett jönniük a rendelőintézetbe, mert senki se vette fel a telefont, stb. stb. stb.
 
Kezdtem már attól tartani, hogy esetleg a laborvizsgálattal függhet össze a dolog, de magamtól el-elhessegettem ezt teljesen a hülye gondolatot; mígnem egy férfi nagy hangoskodás közepette jött ki a vizsgáló helyiségből, vélhetően már vér-leszívott állapotban. Most nem akarom idézni, hogy miket mondott, de igaza volt. A helyzethez képest egészen úri módon vélekedett, viselkedett!
 
Na mondom, itt időpontot kell kérni a laborvizsgálathoz. Még mindig hitetlenkedve léptem ki a sorból, hogy elolvassam a falon kihelyezett értesítést, aminek értelmében bizony, bizony!
 
Újabban időpontot kell már kérni ehhez is, és nincs pardon! Időpont nélkül el lehet szépen menni.
 
Nos, szerintem annak a vadbarom állatnak kellene innen, ebből az országból elmennie, de jó messzire, esetleg tel-avivbe! aki ezt kitalálta. Ez nem olyan vizsgálat, amit tízévente se végeznek el az átlagemberen, és ami akár félóráig is eltarthat. A laborvizsgálat néhány perc csupán, ha nem ájul el a páciens. Pik-pak, és kész. Van akinek hetente kétszer is laborba kell mennie. Ide időpontot kérni? -- hogy akkor, azon az átkozott napon, szakadt volna bele a feje az anyja ....! -- aki ezt kitalálta.  
 
Mint a tárgyban már jeleztem, egyre nagyobb cseppekben csepegtetik belénk a mérget. Minden napra jut legalább egy bosszúság, ami teljesen felborzolja az idegeinket. Ezek jóllehet "csak" órákkal rövidíti meg életünket, de megrövidítik. Sok kicsi sokra megy.
 
Érdekes módon, ma a szokásosnál jóval kevesebb volt a vérvételre várakozó "beteg". Netán amiatt, hogy ide is időpontot kell kérni már, mert eddig csupán szórakozásból jártak ide az emberek? Élvezték, hogy a vénájukba böködnek, és erről a továbbiakban inkább lemondanak?
 
Miért a sokkal kevesebb várakozó beteg? Netán azért mert inkább sokan feldobják a talpukat, mintsem naphosszat telefonáljanak esetleg teljesen hiába? Ezt a sok mérget, ami az embert éri, már nemigen tudjuk kezelni, csak drága gyógyszerekkel. Ilyen gyógyszerek rendszeres szedésével csökkenthető a vérnyomás is! -- ami ilyen helyzetekben jelentősen felmegy. Sok honfitársunknak azonban már kenyérre se telik.
 
Hát akkor mit is ér az a sok drága gyógyszer, az ilymódon normalizált vérnyomás annak, aki az éhhalál küszöbén van már?  
 
PUSZTULJ MAGYAR! Mert ennek jegyében történik itt már minden. Aki nem hiszi, hamarosan meg fog erről bizonyosodni, de akkor lehet, hogy késő lesz már.
 
Konklúzió: Különösebb erőfeszítés nem kell a zsidónak ahhoz, hogy naponta képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel álljon elő, hiszen genetikailag úgy van programozva, hogy romboljon, pusztítson. Ha netán mégis építene az ő szabad akaratából, azt kizárólag magának teszi! -- de utána meg lehet nézni, hogy eközben mit rombolt le, mit pusztított el, mit irtott ki. A látvány siralmas. Csak körül kell nézni ebben a gazdaságilag, erkölcsileg tönkrevert, egykor virágzó hazában!
 
Minden rosszban azonban van valami jó is! Nem megyünk laborvizsgálatra; nem járunk orvoshoz, mert az úgyis mindig laborba küld előbb; tehát megmarad a pénzünk, és emellett még kevesebbet is mérgelődünk. Amúgy is csak a tünetek enyhítésére vannak a drága gyógyszerek, amelyek közül van olyan gyógyszernek nevezett szintetikus méreg, amelyen állítólag háromezerszeres hasznot csinál a zsidó! Ebből egyre többen már nem kérünk. Tehát az orránál tovább nem látó zsidó ezzel is öngólt rúgott megint. Nem beszélve arról, hogy újabb okot adott nekünk arra, hogy ne szeressük annyira.
 
Tehát arra késztetnek minket, hogy álljunk rá a tudatos táplálkozásra, amellyel valójában megelőzzük a betegségeket. Ha lehet, elhagyjuk a gyakran csak tudományosnak nevezett orvoslást, és szépen visszatérünk a népi, természetes, valóságos gyógymódokhoz! Visszatérünk ahhoz, amit a középkorban tűzzel-vassal üldöztek, kiirtottak. Hogy miért irtották ki? Mert a zsidó ehhez nem értett, csak az uzsorához, és a népi gyógyászat nem hozott semmit az ő konyhájára!
 
Vattay Szabolcs

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése