Felmegy a cukrunk

 Egy barátom mesélte a történetet, amit most leírok.
Pár éve megjelent néhány ,,tisztességes" kereskedő Szerencsen és
környékén.
Felderítették a nagyobb összefüggő cukorrépa földeket, gazdáikat
megkeresték.
 Ajánlatot tettek a földek két-három éves bérletére. Előre kifizetik a
bérletet,
 a szerződés lejárta után a gazdáé marad a föld, szólt az ajánlat.
Rendeltetésszerűen
 használják, nem lesz gond a talajjal. Vonzó volt az ajánlat, a
bizonytalan termés
 helyett egy biztos bevétel, annyit hoz a bérlet, mint a jó termés
esetén az átvevő
 ad. Ráadásul dolgozni sem kell, aggódni az időjárás miatt. A pénz is
itt lenne, előre
 két három évre. Ki tudja, mi lesz itt két év múlva, ez meg biztos. Nem
bíztak azonban
 a gazdák a tetűhintásokban, nincs jó hírük. Amerre járnak,
kifizetetlen számlák, becsapott
 gazdák emlegetik őket. Mit tegyenek? Ügyvédek sora segít a szerződések
megfogalmazásában.
Sikerül. Némi ajvékolás után aláírják a kereskedők a bérleti
szerződéseket. Jön a vetés ideje.
 A magyar gazda kíváncsi, mit ültet a bérlő a földbe. Hiába adta bérbe,
mégis csak az övé, az
ő földje. Kimegy a határba, semmi mozgás. Kimegy másnap is, de semmi.
Nem érti a dolgot.
 Az első évben az új ,,gazda" nem ültetett semmit. Aztán a másodikban
sem. Nem azért bérelte
 a földet, hogy ültessen bele, fáradjon vele, naponta aggódva nézzen az
égre, hol esőt, hol
 napsütést kérve a Teremtőtől. Más tervei voltak az új gazdának.
 A cukorgyár az ősz beköszöntével várta a répát. Jött is egy kevés, a
kicsiktől, akik nem adták
 bérbe a földet, illetve azoktól, akik nem hittek a kufároknak. Erre
azonban nem lehetett alapozni
 a termelést. A környéken répa nincs, külföldről hozatni költséges.
Csökken a termelés a gyárban.
 A feleslegessé vált dolgozóknak felmondanak. A harmadik évre addig
jutott a dolog, hogy
bezárták a gyárat. Nem érdemes cukorrépát termelni a parasztnak, ezért
nem foglalkoznak vele,
áll a hírekben. Ha nincs répa, nincs termelés, nem kell a gyár sem. Az
üres gyárat őrzik, a fémek
 kelendőek a környéken. Az őrzés is tetemes összeg. Jön az ötlet,
bontsuk le. Egyszeri költség,
 nincs vele többet gond. A jó ötletet hamarosan a tettek követik.
Rohammunkában ledózerolják a
cukorgyárat. Mire a
régi gazda visszakapta a földet, lejárt a bérlet arra már fölösleges
volt répát ültetni, nem volt
hova, kinek leadni.
 Fenti minta jól működik, behelyettesíthető a répa más terményekre is.
A következmények láthatóak.
 Munkanélküliség, emelkedő árak, elégedetlenség. Természetesen a valódi
felelősök a háttérben
maradnak. Az általuk irányított médiában a hír annyi ezzel
kapcsolatban, hogy a paraszt nem termel,
 nem éri meg neki, ezért kell nekünk többet fizetnünk a cukorért. Így
lesz a parasztból bűnbak,
akit naponta szidunk, ha elkészül a teánk, kávénk, vagy ha lesz még mit
befőzni a nyáron. Zárójelben
jegyezném meg, hogy az ősi,nálunk honos gyümölcsfák szaporítása is
tilos. Csak az uniós fajtákat
 lehet szaporítani. Azt, amelyiket évente többször kell permetezni,
mindenre érzékeny. Mákot is
 csak olyat ültethetünk, amit ők engedélyeznek.
Fogalmuk sincs róla Brüsszelben, milyen íze van egy jó kis házi tökös-mákos rétesnek.
 Vajon a mi gyerekeink, unokáink tudni fogják?