2011. július 31., vasárnap

Második Trianon fenyegeti hazánkat

barikad.hu 2011, június 2 - 14:27

A hazai földek megvédése már nemcsak társadalmi és gazdasági kérdés, hanem Magyarország megmaradásnak egyik sarkalatos pontja.

Bana Tibor a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékozatóján elmondta: a Fidesz ismételten megmutatta az igaz arcát a magyar termőföld és ivóvízkincs védelmével kapcsolatban. Ugyanis a Vas Megyei Közgyűlésben az összes Fideszes képviselő egyhangúlag utasította el Rába Kálmán a Jobbik megyei képviselőjének azon indítványát, amelyben egy ideiglenes bizottság felállítását kezdeményezte. Azzal a céllal, hogy kivizsgálják a Vas megyei földek milyen arányban vannak zsebszerződések révén külföldiek kezében.

A politikus hozzátette, egyáltalán nem lepődött meg, hogy a Fidesz elutasított e javaslatukat. Hiszen még az alkotmányozás során a magyar termőföldek és ivóvíz védelmében benyújtott módosító indítványukat név szerint szavazáson az összes kormánypárti képviselő elutasította.

A képviselő felhívta a fegyelmet arra, hogy a magyar termőföld és ivóvízkincs magyar kézben tartása nemzetstratégiai kérdés, amely hosszú évtizedekre meghatározza hazánk és nemzetünk jövőjét. Ezért indítottak el nemrég egy földvédelmi razziát, melynek első állomása Vas megyei Őrségben volt. Azért itt, mert ebben megyében került a legtöbb termőföld elsősorban osztrák gazdák kezébe. A razzia alkalmával szomorúan tapasztalat, hogy a külföldi birtokába jutott termőföldeket szabályosan kizsigerelik.

Elsősorban energianövényeket termesztenek, de ezeket már nem itt dolgozzák fel, hanem kiviszik Ausztriába. Munkaerőt nem foglalkoztatnak, adót ás ÁFA-t nem fizetnek. Így sem az államnak sem a helyben élőknek semmilyen hasznuk nem származik a földekből. A razziájukat sikeresnek értékelte, mert azóta tömegesen kapják az információkat a megye földjeivel kapcsolatban.

A politikus kiemelte második Trianonról lehet már beszélni, ugyanis a magyar termőföldeknek országos szinten már több mint a harmada, a nyugati országrészben több mint a fele, Vas Megyében pedig 80-90 százaléka került külföldiek tulajdonába. Felszólította a kormányt, hogy a kétharmados többségével, akár Brüsszel akaratával szembe menve, azonnal tegye meg a szükséges lépéseket a magyar termőföld és ivóvízkincs védelmében. Hozzátette, mindaddig nyomást fognak gyakorolni a kormányra, amíg ez nem teljesül.

Bana Tibornak az a határozott véleménye, hogy a zsebszerződésekkel a külföldieknek kijátszott termőföldeket vissza kell venni állami tulajdonba, majd ezeket tartós bérletbe helyben lakó magyar gazdáknak kell átadni művelésre.

Rába Kálmán a Jobbik Vas megyei képviselője hozzátette: Nyugat-Magyarországon a földkérdés a huszonnegyedik órába ért, pedig a mezőgadaság és a feldolgozó ipar talpra állítása lehet a kulcsa az ország felemelkedésének. Ennek ellenére a nyugati megyék egyes területein a földeknek több mint 80 százaléka, az Alpok lábánál található földeknek pedig már 100 százaléka a külföldiek kezében van. Tőkeerős magánemberek, vállalkozók, bankok sok esetben spekulációs céllal felvásárolták Nyugat-Magyarországot. Ennek folytatódása újabb nemzeti tragédiával fenyeget. A külföldiek a jogi kiskapuk kihasználásával és magyar ügyvédi irodák asszisztálásával zsebszerződések útján szerzik meg a magyar földeket.

A politikus azért kezdeményezte az ideiglenes bizottsági felállítását, hogy valós képet kaphassanak földkérdésről. Tudni szerette volna, hogy melyek azok a termőföldek, amiket osztrák, szlovén, és holland befektetők vásároltak meg. Továbbá az is a célja volt, hogy a termőföldek védelmében hatékonyabb jogi védelmet tudjanak nyújtani. Egy kampány beindítását is fontosnak tartotta, azzal a céllal, hogy a megye lakosságát tájékoztassák arról, hogy milyen hátrányokkal jár az, ha a földjeiket "elherdálják".

Nagyon sajnálatosnak tartja, hogy ezen indítványát a megye kormánypárti többsége lesöpörte az asztalról. Kovács Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés Fideszes elnöke ezt azzal indokolta, hogy nem szükséges ezzel foglakozni, mert a vidékfejlesztési államtitkár V. Német Zsolt éjt nappallá téve ezzel foglakozik és már nagyon közel jár a megoldáshoz. A képviselő maga is szeretne meggyőződni az elért eredményekről ezért kérni fogja az államtitkár úrtól a részletes beszámolót.

Rába Kálmán végezetül elmondta: a kormányzati impotencia rövid időn belül azt foga eredményezni, hogy még nagyobb arányban fognak megjelelni a földpiacon a tőkeerős külföldi vállalkozók. Akikkel szemben a gazdasági válság miatt egyébként is nehéz helyzetben lévő magyar gazdák nem fogják tudni felvenni a versenyt. A hazai földek megvédése már nemcsak társadalmi és gazdasági kérdés, hanem Magyarország megmaradásnak egyik sarkalatos pontja.

J.F. - barikad.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése