Szőke István Atilla : A halál és az uzsorás
emlékezés a Don-kanyarnál elesett
magyar katonákra
Hosszú, aszott-lassú sorokban mennek
az ijesztő ronggyá szürkült katonák,
rogyadozva támolyognak s lépkednek
a fehér, megfagyott végtelenen át.
Nyomukat belepi a sűrű-síró hó,
a pokol mély bugyrába tűnt el a nyár,
minden homályos, fáradt és pusztuló,
aki eldől, fel nem ébred soha már.
Papírtalp-bakancsuk szétázó halál,
megint kidől egy némán, nem kiabál,
aztán még egy s mind, sírt senki nem ás.
A hóesés betakar minden foltot,
lassan eltűnnek az emberi foltok...
s a szobában szivaroz egy uzsorás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése