Erdélyi magyarként hosszú távon a Felvidéken

Erdélyi magyarként hosszú távon a Felvidéken

  Magamról elöljáróban annyit szeretnék közölni, hogy erdélyi magyar vagyok, aki Kolozsváron él lassan tíz éve, és a Budapesti Corvinus Egyetemen doktorál Politikatudományok szakon. A doktori munkámhoz a terepkutatásomat a Felvidéken és Erdélyben végzem. Így kerültem tíz hónapra Szlovákiába. A kutatást Somorjáról, a Fórum Kisebbségkutató Intézetből végeztem, a Fórum Intézet szakmai, és a Slovac Academic Information Agency (Szlovák Akadémiai Információs Ügynökség) pénzügyi támogatásával.

A szakmai dolgokat tovább nem szeretném ragozni, hiszen ezt nem szakmai, hanem egyszerű élménybeszámolónak szánom. A szlovákiai tartózkodásom 2009. szeptember 1-én kezdődött, ugyanaznap, amikor érvénybe lépett a nyelvtörvény, illetve a nyelvtörvény elleni tüntetés zajlott Dunaszerdahelyen. Az, hogy ilyen időpontban kezdtem el kutatásomat, nagy mértékben rányomta bélyegét szlovákiai élményeimre.

Erdélyi magyarként tisztában voltam vele, hogy a szlovák nyelv ismerete nélkül nem fogok boldogulni a mindennapokban. Ezt az álláspontomat csak tovább erősítette néhány tapasztalat. Lévén, hogy ezek a tapasztalatok meghatározóak voltak számomra, sorra bemutatom ezeket.

Hosszas szlovákiai tartózkodásom miatt tartózkodási engedélyre volt szükségem, amelyet a tartózkodás első tíz napjában és az Idegenrendészeten tudtam kiváltani. Az érdekes az volt, hogy a tartózkodási engedélyt igénylő űrlap kizárólag szlovák nyelvű volt. Ott, azon a helyen, ahol éppen csak szlovák állampolgár nem fog megjelenni, viszont idegen országból mindenki. A lényeg, hogy nagyon örültem volna pl. angol nyelvű űrlapnak, de az, sajnos, nem volt. Ehhez kapcsolódóan, amikor kézhez

 kaptam a tartózkodási engedélyt, volt mellé egy tájékoztató, hogy mit szabad és mit nem szabad tennem. Hadd ne mondjam, hogy ez a kétoldalas, sűrűn teleírt dokumentum is csak szlovák nyelven volt. Itt is örültem volna egy angol nyelvű változatnak, hogy megint ne csak segítséggel érthessem meg a jogaimat ill. kötelezettségeimet.

A bankszámla nyitása ugyanígy csak segítséggel volt lehetséges, ugyanis ott is minden anyag kizárólag szlovákul volt meg, a szerződés is, amelyet alá kellett írnom. Lehet, hogy OTP Bankban ez másképp lett volna, én azonban nem azt választottam.

Ilyen volt a kezdet, és hivatalos ügyintézés része az itt tartózkodásomnak.

Ezek a tapasztalatok megerősítettek abban, hogy itt bizony valamennyire meg kell tanulni szlovák nyelven, másképpen igen kellemetlen élményekkel gazdagodhatok. Így szépen elkezdtem tanulni. Mindenféle módon. Különórákra jártam egy szlovák anyanyelvű tanárnőhöz, rendszeresen. Könyvekkel, rádióval, tévével és google translate-el próbálkoztam. Az alapvető mindennapi dolgokat meg is tanultam, tudok kérni mindazt amire szükségem van, ezeket a mondatokat megtanultam. Viszont korlátozott szókincsem és a hiányos nyelvtani ismereteim miatt más mondatokat képtelen vagyok alkotni, és az élő beszédet sem értem.

Az első hónapban viszonylag intenzív társasági életet éltem. Ekkor szembesültem azzal, hogy a kávézókban, éttermekben és kocsmákban szinte sehol sincs angol nyelvű étlap (magyart nem is reméltem), és a pincérek is csak nagyon ritkán beszélnek bármilyen idegen nyelveket. Ezt, Kolozsváron élőként, nagyon furcsának tartom. A kolozsvári kávézókban, éttermekben és kocsmákban majdnem mindenhol van angol/német nyelvű menü,

 néhány magyar tulajdonossal bíró egységben pedig magyar nyelvű menü is. Ezeket a gesztusokat fontosnak – majdnem egyértelműnek – tartanám minden olyan helyen, ahol gyakran megfordulnak a turisták. Márpedig egy fővárosban és annak környéken gyakori jelenség lehet a turista.

Nyelvi problémáim igazából a Fórumban, illetve azon a néhány pozsonyi magyar diákok által szervezett rendezvényen nem volt, amelyen részt vettem.

A nagyon minimális és inkább passzív, mint aktív szlovák nyelvtudásom miatt több kellemetlen élményem is volt, amelyet úgy érzem, ki kell írnom magamból. Kezdjük azzal, hogy elmentem egy cukrászdába, és tortát szerettem volna vásárolni. Megkérdeztem a kiszolgálót, hogy esetleg beszél-e angolul vagy magyarul. Nem beszélt. A válaszát igazából nem értettem, de a gesztusaiból meg abból, ahogyan mondta, arra következtettem, hogy kb. azt mondhatta, hogy ha Szlovákiában élek, akkor igazán illene megtanulnom szlovákul beszélni. Többé ezt a vendéglátóipari egységet nem látogattam.

Aztán egyik reggel egy pozsonyi magyar buliból jöttem, és a buszmegállóban vártam a buszt. Egy középkorú hölgy megszólított szlovákul, amit egyáltalán nem értettem, és mondtam neki szlovákul, hogy „Nem beszélem a szlovák nyelvet”. Hiba volt. Utána ugyanis magyarul és nagyon pökhendien ezt kérdezte tőlem: „Nem beszélünk szlovákul?” A válaszom az volt: „Nem, de nem vagyok szlovák állampolgár”. A reakció: „Ja, Magyarból vagy?” Mondtam neki, hogy „Nem, hanem Erdélyből”. Mindezazért lepett meg, mert nagyon jól mutatja, hogy milyen a közhangulat, mennyire érzékeny mindenki arra – a magyarok is, mint ahogyan a fenti példa is mutatja -, ha valaki nem beszél szlovákul, és az ugyan eszükbe sem jut, hogy valaki esetleg

 turistaként van itt, és azért nem beszéli az állam nyelvét. Az még rosszabb, ha valaki szlovákul ugyan nem beszél, de magyarul igen, mert egyből sztereotipizálják: „Na, még egy személy, aki itt él és nem ismeri az államnyelvet.”

Mindenféle egyéb vásárláskor is voltak nyelvi gondjaim. Néha negatívan álltak ahhoz, hogy nem beszélek szlovákul, más alkalommal hajlandóak voltak általában angolul, de legutóbb magyarul is megszólalni. Ezek – az előző tapasztalataim fényében – igen pozitív élmények voltak. Igaz, mindez már az utóbbi két hónapban történt, talán a politikai változások miatt (is) enyhült a közhangulat.

A nyelvi gondok, érzéseim szerint, túlzottak voltak, és számomra nagyon élesen jelentek meg. Hasonló jellegű gondjaim Erdélyben nem voltak (valójában életem során mindössze két alkalommal), de nem ilyen gyakorisággal. Az is tény, hogy a román nyelvet sokkal jobban beszélem, mint a szlovákot.

Azt mondhatom, hogy szlovákiai tartózkodásom alatt a legerősebb élményt ezek a nyelvi tapasztalatok jelentették. Emellett többször jártam Pozsonyban és gyönyörködtem az Óvárosban. Ezelőtt pár évvel Pozsony egyike volt kedvenc városaimnak. Az itt eltöltött idő azonban, és ahogyan megismertem a várost, illetve az élményeim hatására a város egyszerűen közömbössé vált számomra. Még mindig jól érzem magam, ha az Óvárosban sétálok, de csak ennyi pozitív élményt jelent számomra. Igyekeztem megismerni Somorját, a várost, ahol mindennapjaimat töltöm. Kedves, csendes és nagyon praktikus kis város. Néhányszor meglátogattam Dunaszerdahelyet, amely nem ragadott meg különösen, de ott soha nem volt problémám a szlovák nyelv ismeretének hiánya miatt. Révkomáromban is tiszteletemet tettem egyszer. Hosszabb

 utazásokra Szlovákia területén nem vállalkoztam, az államnyelv korlátozott ismerete miatt. Máshová azonban ellátogattam: pl. pár napra Prágába, illetve Angliába. Ez előbbi szervezett kirándulás volt, utóbbi, majdnem tíz napos, egyéni kirándulás.

A mérleg másik, pozitív oldalát a felvidéki magyarok jelentik, akikkel most, vagy már korábban megismerkedtem. Részben szakmai tevékenységem során: pl. a Fórum Intézetben, vagy mert interjúalanyok voltak a kutatásomban. A szabadidős programokon való részvétel által többnyire a Diákhálózat és tagszervezetei vonzáskörébe tartozó személyeket ismertem meg. Az ismerkedés helyétől, vagy helyzetétől teljesen függetlenül, mindenki nagyon kedves, segítőkész és érdeklődő volt. Ebbe beletartozik az is, hogy gyakran enyhítették számomra a nyelvismeret hiánya miatti problémákat. Ezúton köszönöm mindenkinek a kedvességét, türelmét, előzékenységét.

A pozitívumokhoz az is, hozzátartozik, hogy Szlovákiában, véleményem szerint a fiatalemberek megjelenése – általában – kifejezetten esztétikai élményszámba megy. Az igazat megvallva, sehol a világon nem találkoztam ilyen gyakorisággal ilyen sok jóképű fiatalemberrel, mint itt.

A mai napon lejár a szlovákiai tartózkodásom szakmai része, így most alkalmasnak gondoltam szlovákiai élményeim megosztását az olvasókkal. Pár napos minivakáció következik számomra ugyanitt. Bízom abban, hogy kellemes szabadidős élményekkel fogok gazdagodni ez idő alatt. Utána pedig a hazatérés következik. Nem mondom, hogy várva várt hazatérés, mert összességében jól éreztem itt magam. Talán majd egyszer még visszatérek. A lehetőség hivatalosan is adott: a tartózkodási engedélyem további négy évig érvényes.

sztünde, korkep.sk

http://erdely.ma/tarsmagyarsag.php?id=71066&cim=erdelyi_magyarkent_hosszu_tavon_a_felvideken