2010. július 9., péntek

Ismét gárdisták csaptak össze rendőrökkel

http://orszaginfo.hu/budapest/tortenesek/5031-ismet-gardistak-csaptak-ossze-rendorokkel-fotok

Már az elején könnygázt vetett be a rendőrség, aztán visszavonultak

Fotó: MTI
 
A Magyar Nemzeti Gárda vasárnap délután megemlékezést és avatóünnepséget tartott az Erzsébet téren, amelyen felszólalt Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. A rendezvényen volt zsidózás, sünözés és gyurcsányozás, de az oszlatás sem maradhatott el. A rendőrök 70 embert állítottak elő, többen könnyebben megsérültek.
Oszsza meg másokkal is
Bookmark and
 Share
Fokozott rendőri jelenlét mellett tartotta megemlékezését és avató ünnepségét a Magyar Nemzeti Gárda Budapesten. Az Erzsébet tér már kora délután megtelt terepszínű ruhába öltözött emberekkel, akik a fűben üldögélve várták az öt órai kezdést.

A balhé ezúttal sem maradhatott el, a hivatalos kezdés előtt pár perccel rendőrök lepték el a teret, akik a tömegen átsétálva a színpad mögé mentek, ahol oszlatásba kezdtek. Mint később kiderült, a rendőrök szerint a gárdisták alakzatban álltak, ezért döntöttek az oszlatás mellett, melyben többen megsérültek.

A tömeget érezhetően felbőszítette a rendőri fellépés, többen dobálni kezdték az egyenruhásokat, és előjött a már rég óta nem hallott sünözés is. A felbőszült gárdistákat Vona Gábor pártelnök megérkezése csitította le.

Az első beszédet Pörzse Sándor mondta, aki a gárda szükségességét hangsúlyozta, kiemelte továbbá, hogy semmi nem változott tavalyhoz képest. "A rendőrök megint itt vannak, megint lefújnak minket" - jelentette ki.

Pörzse után Ifj. Hegedűs Lóránt következett, aki ismét megdöntötte a "hogyan mondjuk ki egy beszédben minél többször azt, hogy zsidó" rekordot. A lelkész beszéde közben Gaudi-Nagy Tamás és Vona Gábor a színpad mellett egyezkedett a rendőrök vezetőjével, akivel végül abban állapodtak meg, hogy ha nem állnak alakzatban a gárdisták, akkor nem lesz több oszlatás sem.

Az esemény fénypontja Vona Gábor volt, aki három, ünnepi díszbe öltözött ember kíséretében lépett fel a színpadra a Szent Korona másával, hogy előolvassa a Magyar Nemzeti Gárda esküszövegét.

"Arra kérek mindenkit, hogy ezen a meleg, nyári napon - és itt a meleg szót valódi értelmében értem - mindenki mondjon el velünk egy fogadalomtételt" - kezdte Vona Gábor az előolvasást, majd a megjelentek esküt tettek.

Vona Gábor eskü utáni beszédében kiemelte, szerinte a kormány nem a fontos ügyekkel foglalkozik, és ígéreteit sem teljesíti. A pártelnök hiányolta az elszámoltatást, mint mondta, szeretné börtönben látni Gyurcsány Ferencet. Vona szót ejtett a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatról is, hangsúlyozva, hogy hamarosan az is előfordulhat, hogy Orbán Viktor képét is ki kell tenni az intézményekben.

Vona beszéde után a Szózat és a Székely Himnusz jött, majd a tömeg egy része elindult hazafelé, mivel Pörzse a rendezvény végét jelentette be. Utána kiderült, hogy az eseménynek még sincs vége, az elköszönés után Kiss Róbert, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője mondott még egy beszédet. Úgy tűnik, róla elfeledkeztek.

forrás : STOP / Szerző: -bab-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése