2012. január 11., szerda

Méregtelenítés belsőleg


Egy olyan világban, ahol minden nap testünk számára idegen anyagok kerülnek szervezetünkbe, időszakosan szükségünk van tisztulásra, szervezetünk nagytakarítására.
Ezt sokan érezzük is, hisz a különböző méreganyagok megterhelik minden egyes szervünket. Bár legnagyobbrészt a zsír- és izomszövetekbe képesek lerakódni, rontják az emésztésünket, nehezítik a máj működését, megterhelik a veséket, a légzőrendszert, sőt bőrelváltozásokat is okoznak.
A szervezet egyik reakciója ezen anyagok gyors megkötésére, hogy nyákfelszaporodást okoznak, ami eldugíthatja orr- és melléküregeinket is, és megvastagítja a bélnyálkahártya belső rétegét, ami felszívódási zavarokhoz vezethet.
A méregtelenítő eljárások célja, hogy időnként semlegesítsük és eltávolítsuk a lerakódott toxinokat, mint ahogy a port is letöröljük időnként lakásunk eldugott zugaiban.
Előzzük meg a mérgek felhalmozódását!
Az elsődleges és legfontosabb feladat itt is a megelőzés, tehát az életmódi elemek megváltoztatásával meg kell akadályoznunk a toxikus anyagok felhalmozódását.
Mérsékelni kell a környezeti ártalmakat, a túlságosan feldolgozott ételek, valamint az alkohol fogyasztását, a dohányzást, és a mesterséges kozmetikai szerek használatát.
Fontos továbbá, hogy folyamatosan gondoskodjuk a szervezetünkbe jutó,  nem oda való anyagok eltávolításáról. Épp ezért a megfelelő minőségű, mennyiségű folyadékfogyasztás, melynek révén a toxinok gyorsabban képesek eltávozni testünkből, talán a legfontosabb életmódi elem. E mellett a rendszeres testmozgás - a keringés és a nyirokkeringés fokozása révén - még a rejtett zugokból is könnyebben előhozza az oda bekerülő környezeti mérgeket.
Támogassuk a méregtelenítő funkciókat!
Mivel a környezeti mérgek nagy része a bélrendszeren keresztül jut a testünkbe, ez az a hely, ami a legnagyobb terhelésnek van kitéve. Kézenfekvő tehát, hogy bélrendszerünk tisztítása a méregtelenítés első eleme.
A máj méregtelenítő folyamatainak végtermékei - vagy legalábbis egy részük - szintén a bélrendszeren keresztül távoznak, így terhelt bélrendszer esetén könnyebben vissza is kerülnek testünkbe.
Különböző béltisztító eljárások léteznek, melyek a bélrendszerben megrekedő lerakódások eltávolítására szolgálnak. Ezek egy része az egyszerű beöntésektől a colon hidroterápiáig terjed. Ez utóbbi egy speciális eszközzel végzett vizsgálat, amivel nagyobb bélszakaszt és alaposabban lehet kiöblíteni, mint sima beöntéssel. Mindkettőre igaz azonban, hogy hatásuk csak a bélrendszer alsó szakaszára terjed ki. E mellett azonban fontos az is, hogy mit viszünk be szájon keresztül, ami az egész bélrendszeren végigmegy.
Léteznek gyógynövények, amelyek magas rosttartalmuknál fogva saját tömegüknél sokkal több vizet képesek magukhoz venni, így „öblítik” át a béltraktus egészét, de egyes összetevők fizikailag is képesek „lesúrolni” a bélfal hámjáról az ott megrekedt, de nem odavaló anyagokat, nyákot. Ilyenek a lenmag, a Psyllium Husk, a zsúrlófű, a zab, béta glukán, CascaraSagrada is. Komplex termékként pedig a Fitline Basics >>
Ha székrekedésünk van, vagy csak lassabb a bélműködésünk, a méreganyagok áthaladása is lassabb. Minél több ideig vannak a bélrendszerben, annál nagyobb esélyük van minél nagyobb mennyiségben felszívódni.
A betegségek legnagyobb része a bélrendszerben kezdődik, ezért tartsuk szem előtt: ha nincs legalább naponta egyszer székletünk, az komoly kockázati tényező a betegségek kialakulása szempontjából. Épp ezért lehetséges az például, hogy a rostmentes táplálkozás nem csak a vastagbélrák kockázatát növeli, de éppúgy kockázati tényezője a cukorbetegségnek és a szív-érrendszeri betegségeknek is.
Meg kell említeni az különböző agyagkészítményeket is. Ilyenek a Bentonit anyag és a Montmorillonit agyag. Ezek az agyagok korábbi vulkáni tevékenység során kialakuló hamuból jöttek létre, amielyek aztán sokáig a tengerfenekén voltak. Hatalmas belső felületük révén rengeteg toxin - és egyes adatok szerint nehézfémek - megkötésére alkalmasak. E mellett nagy mennyiségben tartalmaznak ásványi anyagokat.
Hatásukat az aktív szénhez lehet hasonlítani, ám toxinkötő hatásuk sokkal hatékonyabb és nem okoznak székrekedést. Ilyen készítmény (Montmorillonit) az Earth Essence.
A bélrendszer támogatásához a bélflóra, azaz a bélben található jó és rossz baktériumok arányának helyreállítása fontos feladat. Erre alkalmasak a különböző probiotikus készítmények, melyek közül egy-egy tisztítókúra kapcsán érdemes a kapszulás változatot alkalmazni pl.: BioFlora, mivel a tejtermékek nyákképző hatásúak lehetnek. A köztes időben azonban probiotikus joghurtrendszeres fogyasztása mindenképp javasolt. FitLine All in 1000 >>
Fontos még megjegyezni az emésztőenzimeket, melyek hiánya felszívódási zavarokhoz vezethet, sőt az allergiák melegágya is lehet. Esetenként ezért ezek pótlására is szükség lehet.
A felszívódás fő helye a bélrendszer, a kiválasztás fő szerve pedig a vese. A vese támogatása a hatékony méregtelenítés másik fő eleme. Azonban jó ha tudjuk, hogy a mérgek kiválasztása csak egy kis része a vese feladatának. E szervünk szabályozza a vérben levő ionok összetételét, gondoskodik a megfelelő vízháztartásról, szabályozza a sav-bázis háztartást, szabályozza a vérnyomást, részt vesz a D-vitamin aktiválásában és még a vörösvérsejtek termelését is serkenti.
A vese megfelelő működéséhez megfelelő mennyiségű folyadékra van szükség. Hiába áramlik át rajta a véráram 20%-a, ha szinte mindent vissza kell szívnia, hogy bent tartsa a vizet a testben. Tehát a megfelelő folyadékfogyasztás elengedhetetlen része nem csak a méregtelenítésnek, de alapvető része kell legyen a napi rutinnak is.
Méregtelenítés alatt az a jó, ha a vizelet színe nagyon világos, szinte áttetsző. Ez ugyanis azt jelenti, hogy kicsi benne az oldott anyagok koncentrációja, tehát könnyen távoznak a testünkből. A vesét vízhajtó és vizeletfertőtlenítő gyógynövény teákkal is támogathatjuk (csalán, zsúrló, medveszőlőlevél, kisvirágú füzike stb.).
A méreganyagok hatástalanításában a máj játszik központi szerepet.
A máj méregtelenítő funkcióit többféle anyaggal támogathatjuk. Fontos tudni azonban, hogy a máj működése során szabadul fel a legtöbb ártalmas szabadgyök. Épp ezért a májban található a legtöbb gyökfogó enzim is. Ezek működésének támogatására azonban igen fontos a megfelelő ellátottság C-vitaminnal, Szelénnel, E-vitaminnal és Béta- karotinnal.
A májműködés serkentésére a máriatövis és homoktövis hatóanyagai a legjobbak, de meg kell említeni ebből a szempontból a brokkolit (és a többi keresztes virágú növényt), illetve a grapefruitot is. Emellett különböző májtisztító programok nagyobb mennyiségű (napi 1-2 dl) olívaolaj fogyasztását is javasolják, ami az epetermelés serkentésével „átmossa” a májat.
Tisztító eljárások fajtái
Méregtelenítés során tehát a bő folyadékfogyasztás alapelvét kell követnünk, és figyelnünk kell rá, hogy ne vigyünk be ártalmas anyagot szervezetünkbe. Vannak egyoldalú, egykomponensű és komplex programok. Mindegyiknek megvan a maga helye, de általánosan nehéz javaslatot tenni. A legjobb a komplex léböjt, de érdemes lehet kipróbálni a szűkebb spektrumú programokat is.
A rövidebb programok csak alkalmankénti tisztításra szolgálnak, de a nagytakarítást minimum 1-2 hétig érdemes végezni. Ennek ideje tavasszal, és ősszel esedékes.
Klasszikus léböjt
Egy 7 napos felvezető szakasszal kezdve jobban viseljük a szilárd táplálék hiányát (min. 4 nap).
  • 1. nap >>> Hagyd el a hús és a cukor fogyasztását!
  • 2. nap >>> Hagyd el a tejtermékek fogyasztását!
  • 3. nap >>> Hagyd el a kenyér és a tészta fogyasztását (marad a zöldség, gyümölcs)!
  • 4. nap >>> Hagyd el a gyümölcs fogyasztását (marad a zöldség)!
  • 5.nap  >>> Ekkor kezdődik igazán a lébőjtkúra, ami azt jelenti, hogy az étkezések helyett facsart gyümölcslevet vagy zöldséglevet és sok-sok tisztított vizet iszunk. Általában az étkezéseket érdemes a levek ivásával pótolni és a többi időben sok vizet inni, hogy a mérgeket ürítse ki a szervezet.
A gyümölcsöket és a zöldségeket keverhetjük , de figyeljünk a ízekre, mert nem minden finom együtt! Fontos, hogy zöldségekhez csak almát keverjünk a gyümölcsök közül, gyümölcsökhöz pedig csak répát tegyünk.
A kúrát kiegészíthetjük 1-2 liter Innerlight Supergreens porból és LL pH-ból készített zöld lével, ami kitűnően lúgosítja a szervezetünket és táplál!
A végén levezető szakasszal kell zárni a kúrát, ami pont a felvezető fordítva végrehajtva! Ilyenkor egyszerre csak egy maréknyi ételt együnk; amíg lehet, ne tágítsuk vissza a gyomrunkat!
Egy ilyen kúrát, a fent említett étrend-kiegészítőkkel ki lehet egészíteni, amivel a hatás fokozható.
Léteznek egy-egy összetevőre épülő kúrák is, melyeket a változatosság kedvéért ki lehet próbálni. Ezek a kúrák, nem igazi tisztítókúrák, hanem az adott növény életani hatását használják ki.

Paradicsomkúra
Reumatikus betegségekre, vese- és epekő-bántalmakra, gyomorsav-túltengésre.
A háromhetes kúra idején éretten és nyersen kell fogyasztani a paradicsomokat. Az első héten délelőtt csak paradicsomot egyen, majd szokás szerint ebédeljen és vacsorázzon. A második héten délig és vacsorára fogyasszon paradicsomot, és ebédeljen a megszokott módon.
A harmadik hét ritmusa ugyanolyan, mint az első hété. A bátrak beiktathatnak 2-3 paradicsom-napot, amikor mást nem, csak ezt a zöldséget eszik.
Almakúra
Általános tisztításra, méregtelenítésre, újjáépítő célra.
Öt hétig tart a kúra. Az első héten délig csak almát egyen, majd szokás szerint ebédeljen és vacsorázzon. A második héten délig és vacsorára almát fogyasszon, és ebédeljen a megszokott módon. A harmadik héten egész nap almát egyen, öt részre elosztva. A negyedik héten ismételje meg a második hét menetét, az utolsó héten pedig az első hét programját.
Méregtelenítő italok
A lékúrát lehet napi szinten is alkalmazni. Az egynapos lékúra két okból is jótékony hatású. Megtisztítja a szervezetet a beépült méreganyagoktól, melyek esetleg már közrejátszottak valamilyen betegség kialakulásban. Ugyanakkor az esetleges napi kellemetlenségek (fejfájás, stressz, stb.) kivédése ellen is kiváló módszer.
Greenpeace
Ez a zöld ivólé kiváló méregtelenítő ital, segít az energiaszint fenntartásában. A leveles zöldségek különösen hasznosak a mérgekkel teli májnak. A petrezselyem enyhén vizelethajtó, cinket és nyomokban ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek elősegítik a máj hatékony működését. A zeller megtisztítja a májat és a nyirokrendszert, valamint javítja az emésztést.
Hozzávalók: 100 g brokkoli, 100 g kelkáposzta, 25 g petrezselyem, 50 g zellerlevél
Elkészítése: Facsarjuk ki az összetevőket, és egy pohárban jégkockával szolgáljuk. Kelkáposztával díszítsük, tetszés szerint.
Szuper méregtelenítő
Egyszerű, ám nagyszerű ivólé: a legjobb általános ital a belső tisztításra és az immunrendszer megerősítésére. Az alma és asárgarépa kifejezetten magas arányban tartalmaz ásványi anyagokat és vitaminokat.
Hozzávalók: 4 db sárgarépa, 2 db zöld alma
Elkészítése: Facsarjuk ki az összetevőket, és magas falú pohárban, jéggel szervírozzuk. Díszíthetjük almaszeletekkel.
Dr. Gulyás Tamás 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése