2011. szeptember 20., kedd

Dr Papp Lajos: Magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből!!!!!!


 Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)

Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt – jelentette ki egy német történész csoport: Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!






A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell.
Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem  fordítva !


Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a
Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években
leírta: "Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak." Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.


A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a
föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló .
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget
jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán
a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa
közé tartozik!


Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás
hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának
eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy
a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a
megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja
valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A
Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence
megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem
ért célba, útközben meghalt.


A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel
az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk
megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem
változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a
nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá
vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az
elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A
jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a
magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és
minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld
megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem
kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok
szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.


Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek
hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak
gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból,
mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés
miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek
kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között
nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések
ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.
Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés
termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os
termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be)
feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el
tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása
alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona
erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy
néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!



Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a
paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is
megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves
árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig
a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg
földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve
kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el
földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső
kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a
földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos
ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek
köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a
barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak
minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a
földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.


A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő
okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más
mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik,
az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény
a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni
feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós
pénzbírságra is számíthat.


Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni,
nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy
keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett
élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott
mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról,
a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról,
melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve
a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket,
dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket
naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák,
kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a
kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő
eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,
abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn
belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások
gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta
végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek
idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol
falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a
Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink
földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!


Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.


A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel
ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,
hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem
mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita
(felsőbbrendű) gént találják meg.


Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a
keresett gént, de nem egyet! Kettőt!


Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az
amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében
élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső
jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig,
majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig
megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét
tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte
a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a
jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.


Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is,
melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A
történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló
műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az
1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább
6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor
még a piramisok sem léteztek!


De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük
induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ
tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az
első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes
lelet........de meddig?


Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető
képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak
arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori
kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a
sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!

 Ott van a világszenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor
találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a
vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület ,
magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmányból
Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt
képes lenne visszafizetni!

Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus
szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A
közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a
milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre
való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez
eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már
megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást
Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller István, Dávid Ibolya, és Kovács
László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak
többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó
nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes
nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A
2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a
bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.. Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a
terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel,
konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba
döntésével csökkenteni kell.. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal
generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi
kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10
millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió
majd megvéd minket. "Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton
szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli
gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek
között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben
több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év
múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az
izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig
nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány
támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig
az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. A hazai lakosság
még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még
koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi
betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják,
ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és
ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a
maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV felvétel kíséretében
a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják
származásukat. Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.


Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó
szándékú zsidó közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra
is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a
bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges
kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az
izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már
1-2 évet is kell várni egy műtétre! Számukra nem munkalehetőséget
kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk
a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra. Az
életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét
szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg,
minden tekintetben. És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni
ebből a k. országból! " Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki,
akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy
hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy
tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a
Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával
próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos
visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a
valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden
embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban
befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb
hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a
legtöbb adót fizető magyarok. A privatizálás eredményeként a külföldiek
zsebét "tömjük zsírosra" szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért,
mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU
országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát,
míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép
elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz! A
keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe
jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!


Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége
izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság
létszámához viszonyítva bárhol a világon. Nálunk a legmagasabbak a hitel
kamatok. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé,
hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal
a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs
önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a
lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert,
amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők
éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni! Egy
utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes
kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával
történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a
lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő
magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A
jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le
a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és
különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik
csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan
hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt
rombolni.. A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat,
hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.


Nemzetgyilkosság és népirtás:


A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több
tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a
kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének
energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,
vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség
túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét
már életének kezdeti szakaszán legyengítik.


Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések
ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A
lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is
nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a
felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az
egészségügyi maffiát működtetőknek. A Magyar orvosokat naponta tömegével
induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs
kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az
orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott
orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer
gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben
tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2
megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként
ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül
megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően
bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37
évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van
szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek
az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek,
melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is
előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók
ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.

Dr. Papp Lajos, szivsebész.

Küldd tovább!!!

1 megjegyzés:

  1. Tudom, hogy nagyon szomoru lehet az sokak szamara, amit irok, de a Gaia elmeletnek semmi koze a chakrakhoz. Tudomanyos ertekezlet arrol, hogy ez a csodalatos bolygo hogyan tartja fenn az egyensulyt, hogy az elolenyek eletkorulmenyei hogyan lehetnek a legtokeletesebbek a biologia, kemiai, fizikai egyensulyok altal. Kesobbi muveiben az iro leirja azt is, hogy az ember mikent hat karosan az egyensulyra. Nem ir arrol (James Lovelock egyebkent) az iro, hogy ilyen erovonalak leteznenek.

    VálaszTörlés