Kuruc.info
A címben szereplő tényközlés aligha érinti a Kuruc.info olvasóit az újdonság és a meghökkenés sokkhatásával, hiszen jó előre borítékolható volt a liberális portál reakciója a Trianon-emléknap ügyében.
A "sokat jelentő" weblap június 2-án "Trianon-emléknap: történelemhamisítás a minisztérium 'sorvezetőjében'" címmel tett közzé egy írást. Mottóként a Horthy-korszak rettenetes "revizionista pársorosát", Papp-Váry Elemérné (született: Sziklay Szeréna) Magyar Hiszekegyének első strófáját idézi. Mivel szívünknek oly kedvesek ezen sorok, idézzük őket szó szerint is, annak ellenére, hogy a nemzeti oldalon állók számára közismert, kanonizált szövegről van szó:
A Hírszerző kifakadásához az ürügyet az szolgáltatta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának megbízásából készült pedagógiai háttéranyag a nemzeti összetartozás napjának iskolai megemlékezését egy 131 oldalas történelmi eligazítással kívánta "a helyesnek vélt irányba" terelni.
Már elöljáróban szögezzük le: a második Orbán-kormány leggyengébben teljesítő - a Nemzeti Színház vezetésére teljességgel alkalmatlan Alföldi Róbertet minden újabb botrány ellenére is következetesen a helyén hagyó - minisztériuma végre kivételesen egy olyan döntést hozott, amellyel a legteljesebb mértékben egyetérthetünk. A Hírszerző szerkesztőgárdája szerint azonban a minisztériumi útmutató számos ponton ellentmond más történelmi munkákban fellelhető tényeknek, bizonyos szövegi elemei pedig - minő borzalom - "letűnt történelmi korok hangulatára látszanak rezonálni".
Bár expressis verbis nem említi, nyilván a Hírszerző számára már az alapvető gondot jelent, miszerint a dokumentum által javasolt megemlékezési óravázlat Trianonra mint a jelenkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára utal. Ami pedig köztudottan a holokauszt volt az egyedül üdvözítő ultraliberális történeti dogmatika szerint.
Ezen ideológiai alapvetés után természetszerűleg a valótlanságok és történelemhamisítások csokorba gyűjtése következhet csupán. A portál szerint az 1919 utáni hivatalos politika által favorizált "tőrdöfés-elméletet" idézi és alapvetően téves annak hangsúlyozása az óravázlatban, hogy a Károlyi-kormány szétverte a magyar hadsereget és kísérletet sem tett a honvédelem megszervezésére. Ezt cáfolandó, a Fülöp Mihály és Sipos Péter által 1998-ban megjelentetett Magyarország külpolitikája a XX. században című monográfia vonatkozó részeit idézi az írás.
Túl azon a módszertani baklövésen, hogy a Hírszerző egyetlen (!) szakkönyv állításai alapján próbál messzemenő következtetéseket levonni 1918 őszének eseményeit illetően, nem árt tudni, hogy a hivatkozott szerzőpáros ideológiailag baloldali kötődésű, és már az 1990 előtti időszakban jelentős karriert futottak be a tudományos élet területén. Az említett könyvben azt találjuk, hogy 1918. október-novemberében "egyetlen hadra fogható csapattest sem érkezett vissza" a frontokról. Finoman szólva is, ez az állítás nem állja meg a helyét.
A magyarokkal nem éppen rokonszenvező német történész, Heinz Rieder Kaiser Karl (München 1981) című művében például ezt találjuk: "Egész csapattestek érkeztek vissza hazájukba, zárt alakulatban és teljes fegyverzettel. Így például a 6. hadsereg katonái, akik az olasz harctérről hazatérve Karintia és Stájerország területén áthaladva, megtagadták fegyvereik átadását, amire pedig a helyi hatóságok kényszeríteni akarták őket. Ugyanez történt Tirolban, ahol a helyi hatóságok minden lefegyverzési kísérletének ellenálltak a magyar csapatok. A leghevesebb nézeteltérésekre Bécsben került sor. Itt a honvéd alakulatok és a nemzetőrséggé alakult osztrák katonák között lövöldözés támadt, a magyarok nem voltak hajlandóak átadni a fegyverzetüket.
Sikeresen vonultak be soproni helyőrségükbe". Korabeli forrásokból azt is tudjuk, miszerint Lehár Antal ezredes egy magyar határhoz közeli stájer kisvárosban ütötte fel hadiszállását, s ide gyűjtötte a csapattestüktől elszakadt, azt kereső katonákat. Itt Lehár fokozatosan növekvő létszámú alakulatával olyan erővé vált, amellyel a későbbiekben számolni kellett.
Ugyanakkor kétségbevonhatatlan tény, hogy a "vörös gróf", az egykori dicső arisztokrata család degenerált sarja, Károlyi Mihály valóban szétzilálta a magyar véderőt. A jugoszláv ügynök, Linder Béla ("nem akarok többé katonát látni") egyhetes miniszterkedése alatt kezdődött ez a tragikus folyamat, majd Böhm Vilmos - eredeti foglalkozását tekintve írógépszerelő - szociáldemokrata hadügyi államtitkár buzgólkodott fáradhatatlanul tovább a honvédség szétzüllesztésén. A példák még hosszasan sorolhatók lennének.
A Hírszerző cikke a Fülöp-Sipos mű alapján kitér arra is, hogy az első bolsevik terrorállam (tanácsköztársaság) ellen indított csehszlovák és román támadást nem befolyásolta annak ideológiai milyensége, s a katonai akciókat a párizsi békekonferencia nem támogatta, tehát az 1919. évi magyarországi kommunista rezsim léte nem áll ok-okozati összefüggésben Trianonnal. Valóban nem igaz az a sommás állítás, hogy a győztes antant büntetni kívánta volna hazánkat a vörös diktatúráért - a politika nem efféle magasztos morális alapelvek alapján működik -, az azonban történeti tény, hogy az 1918 őszén elkezdődött válságot és politikai anarchiát Kun Béláék esztelen közéleti ámokfutása tovább mélyítette, teljes mértékben szétzilálta az államrendet, tovább gyengítve ezzel a nemzet természetes immunrendszerét, s az ellenséges cseh, román, szerb intervenciós haderőkkel szembeni védekezés és siker esélyeit.
A Hírszerző-cikk kitér a nevezetes és kiváló, 1919. január 16-án elhangzott Apponyi-beszédre is. Sajnálatos módon azonban a szerzők az Apponyi korábbi, kultuszminiszteri ténykedéséhez köthető törvénnyel kapcsolatban súlyos történelmi tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Egyszerűen azonosítják, egy artikulusnak veszik az Eötvös-féle 1868. évi 44. törvényt a négy évtizeddel későbbi, Apponyi-féle 1907. évi 27. törvénnyel. Az előbbi a világ első kisebbségi törvénye volt, s olyan széleskörű gazdasági, nyelvi, kulturális, iskoláztatási stb. jogokat biztosított a hazai nemzetiségeknek, amelyre -Svájc kivételével - az akkori világban sehol nem volt példa. A borzongva említett Lex Apponyi pedig mindössze azt követelte meg a nemzetiségi növendékektől, hogy az elemi iskola négy osztályának elvégzése után az állam nyelvén, azaz magyarul, mind szóban, mind pedig írásban érthetően ki tudják magukat fejezni. Ez volt az a bizonyos hazai és soviniszta román, szlovák és szerb politikai körök által rendre emlegetett erőszakos magyarosítás anno jó egy évszázaddal ezelőtt...
Végezetül - hűen a balliberális hagyományokhoz - a hírszerzős opus nehezményezi a minisztériumi dokumentumban fellelhető "az elcsatolt területek mint nemzettestünk részei" nyelvi fordulatot. S ezzel helyben vagyunk: megérkeztünk a nyelvpolitikai harc virtuális terepére. A liberális hírportál szerint ugyanis "a nemzettest kifejezés gyakran előfordul a fajelméleti vagy antiszemita diskurzusban". Horribile dictu, ez a borzalmas lexéma eddig tizenegyszer hangzott el a parlamentben, minden alkalommal jobbikos képviselő szájából, de még a fideszes Mikola István is vette magának a bátorságot, hogy egy interjúban egyszer megemlítse. S innentől már valóban nem tudunk mit mondani drága nemzettestvéreim, akik az egységes magyar nemzettest részesei vagytok: no comment, kifogytunk a szóból.
Ceterum censeo: Trianon így, Trianon úgy, ettől függetlenül a Kárpát-medence az egységes magyar nemzeti és kulturális életteret jelenti számunkra. S minthogy történelmünk során szász és sváb nemzetiségű testvéreink is éltek a magyarsággal együtt széles e hazában, végezetül adjuk meg a szó német fordítását is, amely így hangzik: Lebensraum.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
A címben szereplő tényközlés aligha érinti a Kuruc.info olvasóit az újdonság és a meghökkenés sokkhatásával, hiszen jó előre borítékolható volt a liberális portál reakciója a Trianon-emléknap ügyében.
A "sokat jelentő" weblap június 2-án "Trianon-emléknap: történelemhamisítás a minisztérium 'sorvezetőjében'" címmel tett közzé egy írást. Mottóként a Horthy-korszak rettenetes "revizionista pársorosát", Papp-Váry Elemérné (született: Sziklay Szeréna) Magyar Hiszekegyének első strófáját idézi. Mivel szívünknek oly kedvesek ezen sorok, idézzük őket szó szerint is, annak ellenére, hogy a nemzeti oldalon állók számára közismert, kanonizált szövegről van szó:
"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Ámen".
A Hírszerző kifakadásához az ürügyet az szolgáltatta, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának megbízásából készült pedagógiai háttéranyag a nemzeti összetartozás napjának iskolai megemlékezését egy 131 oldalas történelmi eligazítással kívánta "a helyesnek vélt irányba" terelni.
Már elöljáróban szögezzük le: a második Orbán-kormány leggyengébben teljesítő - a Nemzeti Színház vezetésére teljességgel alkalmatlan Alföldi Róbertet minden újabb botrány ellenére is következetesen a helyén hagyó - minisztériuma végre kivételesen egy olyan döntést hozott, amellyel a legteljesebb mértékben egyetérthetünk. A Hírszerző szerkesztőgárdája szerint azonban a minisztériumi útmutató számos ponton ellentmond más történelmi munkákban fellelhető tényeknek, bizonyos szövegi elemei pedig - minő borzalom - "letűnt történelmi korok hangulatára látszanak rezonálni".
Bár expressis verbis nem említi, nyilván a Hírszerző számára már az alapvető gondot jelent, miszerint a dokumentum által javasolt megemlékezési óravázlat Trianonra mint a jelenkori magyar történelem legnagyobb tragédiájára utal. Ami pedig köztudottan a holokauszt volt az egyedül üdvözítő ultraliberális történeti dogmatika szerint.
Ezen ideológiai alapvetés után természetszerűleg a valótlanságok és történelemhamisítások csokorba gyűjtése következhet csupán. A portál szerint az 1919 utáni hivatalos politika által favorizált "tőrdöfés-elméletet" idézi és alapvetően téves annak hangsúlyozása az óravázlatban, hogy a Károlyi-kormány szétverte a magyar hadsereget és kísérletet sem tett a honvédelem megszervezésére. Ezt cáfolandó, a Fülöp Mihály és Sipos Péter által 1998-ban megjelentetett Magyarország külpolitikája a XX. században című monográfia vonatkozó részeit idézi az írás.
Túl azon a módszertani baklövésen, hogy a Hírszerző egyetlen (!) szakkönyv állításai alapján próbál messzemenő következtetéseket levonni 1918 őszének eseményeit illetően, nem árt tudni, hogy a hivatkozott szerzőpáros ideológiailag baloldali kötődésű, és már az 1990 előtti időszakban jelentős karriert futottak be a tudományos élet területén. Az említett könyvben azt találjuk, hogy 1918. október-novemberében "egyetlen hadra fogható csapattest sem érkezett vissza" a frontokról. Finoman szólva is, ez az állítás nem állja meg a helyét.
A magyarokkal nem éppen rokonszenvező német történész, Heinz Rieder Kaiser Karl (München 1981) című művében például ezt találjuk: "Egész csapattestek érkeztek vissza hazájukba, zárt alakulatban és teljes fegyverzettel. Így például a 6. hadsereg katonái, akik az olasz harctérről hazatérve Karintia és Stájerország területén áthaladva, megtagadták fegyvereik átadását, amire pedig a helyi hatóságok kényszeríteni akarták őket. Ugyanez történt Tirolban, ahol a helyi hatóságok minden lefegyverzési kísérletének ellenálltak a magyar csapatok. A leghevesebb nézeteltérésekre Bécsben került sor. Itt a honvéd alakulatok és a nemzetőrséggé alakult osztrák katonák között lövöldözés támadt, a magyarok nem voltak hajlandóak átadni a fegyverzetüket.
Sikeresen vonultak be soproni helyőrségükbe". Korabeli forrásokból azt is tudjuk, miszerint Lehár Antal ezredes egy magyar határhoz közeli stájer kisvárosban ütötte fel hadiszállását, s ide gyűjtötte a csapattestüktől elszakadt, azt kereső katonákat. Itt Lehár fokozatosan növekvő létszámú alakulatával olyan erővé vált, amellyel a későbbiekben számolni kellett.
Ugyanakkor kétségbevonhatatlan tény, hogy a "vörös gróf", az egykori dicső arisztokrata család degenerált sarja, Károlyi Mihály valóban szétzilálta a magyar véderőt. A jugoszláv ügynök, Linder Béla ("nem akarok többé katonát látni") egyhetes miniszterkedése alatt kezdődött ez a tragikus folyamat, majd Böhm Vilmos - eredeti foglalkozását tekintve írógépszerelő - szociáldemokrata hadügyi államtitkár buzgólkodott fáradhatatlanul tovább a honvédség szétzüllesztésén. A példák még hosszasan sorolhatók lennének.
A Hírszerző cikke a Fülöp-Sipos mű alapján kitér arra is, hogy az első bolsevik terrorállam (tanácsköztársaság) ellen indított csehszlovák és román támadást nem befolyásolta annak ideológiai milyensége, s a katonai akciókat a párizsi békekonferencia nem támogatta, tehát az 1919. évi magyarországi kommunista rezsim léte nem áll ok-okozati összefüggésben Trianonnal. Valóban nem igaz az a sommás állítás, hogy a győztes antant büntetni kívánta volna hazánkat a vörös diktatúráért - a politika nem efféle magasztos morális alapelvek alapján működik -, az azonban történeti tény, hogy az 1918 őszén elkezdődött válságot és politikai anarchiát Kun Béláék esztelen közéleti ámokfutása tovább mélyítette, teljes mértékben szétzilálta az államrendet, tovább gyengítve ezzel a nemzet természetes immunrendszerét, s az ellenséges cseh, román, szerb intervenciós haderőkkel szembeni védekezés és siker esélyeit.
A Hírszerző-cikk kitér a nevezetes és kiváló, 1919. január 16-án elhangzott Apponyi-beszédre is. Sajnálatos módon azonban a szerzők az Apponyi korábbi, kultuszminiszteri ténykedéséhez köthető törvénnyel kapcsolatban súlyos történelmi tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot. Egyszerűen azonosítják, egy artikulusnak veszik az Eötvös-féle 1868. évi 44. törvényt a négy évtizeddel későbbi, Apponyi-féle 1907. évi 27. törvénnyel. Az előbbi a világ első kisebbségi törvénye volt, s olyan széleskörű gazdasági, nyelvi, kulturális, iskoláztatási stb. jogokat biztosított a hazai nemzetiségeknek, amelyre -Svájc kivételével - az akkori világban sehol nem volt példa. A borzongva említett Lex Apponyi pedig mindössze azt követelte meg a nemzetiségi növendékektől, hogy az elemi iskola négy osztályának elvégzése után az állam nyelvén, azaz magyarul, mind szóban, mind pedig írásban érthetően ki tudják magukat fejezni. Ez volt az a bizonyos hazai és soviniszta román, szlovák és szerb politikai körök által rendre emlegetett erőszakos magyarosítás anno jó egy évszázaddal ezelőtt...
Végezetül - hűen a balliberális hagyományokhoz - a hírszerzős opus nehezményezi a minisztériumi dokumentumban fellelhető "az elcsatolt területek mint nemzettestünk részei" nyelvi fordulatot. S ezzel helyben vagyunk: megérkeztünk a nyelvpolitikai harc virtuális terepére. A liberális hírportál szerint ugyanis "a nemzettest kifejezés gyakran előfordul a fajelméleti vagy antiszemita diskurzusban". Horribile dictu, ez a borzalmas lexéma eddig tizenegyszer hangzott el a parlamentben, minden alkalommal jobbikos képviselő szájából, de még a fideszes Mikola István is vette magának a bátorságot, hogy egy interjúban egyszer megemlítse. S innentől már valóban nem tudunk mit mondani drága nemzettestvéreim, akik az egységes magyar nemzettest részesei vagytok: no comment, kifogytunk a szóból.
Ceterum censeo: Trianon így, Trianon úgy, ettől függetlenül a Kárpát-medence az egységes magyar nemzeti és kulturális életteret jelenti számunkra. S minthogy történelmünk során szász és sváb nemzetiségű testvéreink is éltek a magyarsággal együtt széles e hazában, végezetül adjuk meg a szó német fordítását is, amely így hangzik: Lebensraum.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése