HOGY TUDD
Hogy tudd,
mi történik e Hazában,
s tudd minden felvonását
jelentről jelenetre,
egészen a végszóig,
Szentelt Koronánkról,
megvetésük kellékéről,
szólni sem lehet.
Hogy tudd,
jó magyar atyámfia,
mi tartott meg téged,
engem, s minden magyart
szívedben, eszedben,
Istenen tenyerén,
Európa közepén…
tekints a megdőlt keresztre!
Nincs még egy a világon,
miről mindünknek
ugyanaz jut az eszébe.
Járhatsz golgotát,
s gyónhatod a művi semmit,
tisztán ragyogó aranyát
mi mind, s a jövendő
megőrzi egyként.
Hogy tudd,
mi az a gombóc a torkodban,
mikor térdelsz előtte,
s mi az az erő,
mi ugyanúgy imára hív
bárhol, bármikor…
ahhoz magyarnak kellett születned.
S hogy tudd,
most leporolják, vitrinbe teszik
a gyáván hunyászkodók,
hogy nagyobb legyen
a gombóc a torkodban.
Történelmi fuldoklásban
hazugságaik elé földig hajtanak,
s roppanjon belé gerinced,
mammonjuk nem tisztelvén
igazul szólani merészelsz.
Mert hogy tudd,
hazug a kérdésük,
- ezt ők is tudják -
álnok jogficamról szól
zsebükben bankóbélésük
s nehogy túléld,
mi igát ránk testáltak,
szép szívünk rejtekében
facsarnak egyet még,
nehogy lázadj,
s véletlenül se lássad,
hiába szó, hiába harag,
előre megírták,
miről a talár ma szavaz.
Jog volna ez?
Nem éppen fényűző szemfényvesztés?
Hogy tudd, barátom,
nem úgy van ám az!
Légy tudatában,
életed minden percében,
te azért születtél,
a világnak ezt mind felmutasd.
Mint csata után a hírvivő,
ha célba érve holtan is rogy össze,
utolsó suttogásod ordítás legyen a fülükben
s mond el nekik, hogy mindenki megértse:
tolvajok voltatok, álnok hitszegők,
kik kezéből a déli kondítás is előbb csak ima volt,
aztán volt dicséret, hála -
semmi több!
Mond el nekik, helyettünk is,
kik akkor már porladunk,
dőlt keresztje Koronánknak
átviláglik ezrednyi sóhajon.
S most lehetsz dühös,
eredhet akár könnyed is,
elmondtad.
Életre kelt az Igazság,
és élve is marad.
Hogy tudd,
idegen játék űz belőled tréfát
- gondolva, tán észre sem veszed -
jogtalan ad jogot, mint kacska bábok,
nem látván kezükön zsineget,
fent pedig, zsinórpadlás kamatrejtekén
előre orozzák életed.
De hogy tudd,
nincs a világnak oly gazdag földje,
mint épp e bűvös táj.
Akármi jöttment téved erre
a ferde kereszt tövén
menedéket talál.
Nem úgy van tehát, barátom,
hogy holnap törvénynek kikiáltanak bármit,
nélkülünk, helyettünk.
Tőlük a szó csak szolgaság!
Ma mondhatnak akármit,
üthetnek rá még pecsétet is,
vagy éppen kötnek pántlikát….
Téged ne tévesszen, el ne űzzön,
mert utánuk miénk az ország,
s habár övék a hatalom,
rugdalva bárkit felsőfokon
feledhetők
a szégyennemzedék.
Szégyen a gyávaság,
szégyenben marad hát poruk.
Sóhajts egy nagyot nemzetem!
Köröttünk táncra kél és minket vár a kikelet.
Ferencváros, 2011. április 10.
Lengyel Károly
Hogy tudd,
mi történik e Hazában,
s tudd minden felvonását
jelentről jelenetre,
egészen a végszóig,
Szentelt Koronánkról,
megvetésük kellékéről,
szólni sem lehet.
Hogy tudd,
jó magyar atyámfia,
mi tartott meg téged,
engem, s minden magyart
szívedben, eszedben,
Istenen tenyerén,
Európa közepén…
tekints a megdőlt keresztre!
Nincs még egy a világon,
miről mindünknek
ugyanaz jut az eszébe.
Járhatsz golgotát,
s gyónhatod a művi semmit,
tisztán ragyogó aranyát
mi mind, s a jövendő
megőrzi egyként.
Hogy tudd,
mi az a gombóc a torkodban,
mikor térdelsz előtte,
s mi az az erő,
mi ugyanúgy imára hív
bárhol, bármikor…
ahhoz magyarnak kellett születned.
S hogy tudd,
most leporolják, vitrinbe teszik
a gyáván hunyászkodók,
hogy nagyobb legyen
a gombóc a torkodban.
Történelmi fuldoklásban
hazugságaik elé földig hajtanak,
s roppanjon belé gerinced,
mammonjuk nem tisztelvén
igazul szólani merészelsz.
Mert hogy tudd,
hazug a kérdésük,
- ezt ők is tudják -
álnok jogficamról szól
zsebükben bankóbélésük
s nehogy túléld,
mi igát ránk testáltak,
szép szívünk rejtekében
facsarnak egyet még,
nehogy lázadj,
s véletlenül se lássad,
hiába szó, hiába harag,
előre megírták,
miről a talár ma szavaz.
Jog volna ez?
Nem éppen fényűző szemfényvesztés?
Hogy tudd, barátom,
nem úgy van ám az!
Légy tudatában,
életed minden percében,
te azért születtél,
a világnak ezt mind felmutasd.
Mint csata után a hírvivő,
ha célba érve holtan is rogy össze,
utolsó suttogásod ordítás legyen a fülükben
s mond el nekik, hogy mindenki megértse:
tolvajok voltatok, álnok hitszegők,
kik kezéből a déli kondítás is előbb csak ima volt,
aztán volt dicséret, hála -
semmi több!
Mond el nekik, helyettünk is,
kik akkor már porladunk,
dőlt keresztje Koronánknak
átviláglik ezrednyi sóhajon.
S most lehetsz dühös,
eredhet akár könnyed is,
elmondtad.
Életre kelt az Igazság,
és élve is marad.
Hogy tudd,
idegen játék űz belőled tréfát
- gondolva, tán észre sem veszed -
jogtalan ad jogot, mint kacska bábok,
nem látván kezükön zsineget,
fent pedig, zsinórpadlás kamatrejtekén
előre orozzák életed.
De hogy tudd,
nincs a világnak oly gazdag földje,
mint épp e bűvös táj.
Akármi jöttment téved erre
a ferde kereszt tövén
menedéket talál.
Nem úgy van tehát, barátom,
hogy holnap törvénynek kikiáltanak bármit,
nélkülünk, helyettünk.
Tőlük a szó csak szolgaság!
Ma mondhatnak akármit,
üthetnek rá még pecsétet is,
vagy éppen kötnek pántlikát….
Téged ne tévesszen, el ne űzzön,
mert utánuk miénk az ország,
s habár övék a hatalom,
rugdalva bárkit felsőfokon
feledhetők
a szégyennemzedék.
Szégyen a gyávaság,
szégyenben marad hát poruk.
Sóhajts egy nagyot nemzetem!
Köröttünk táncra kél és minket vár a kikelet.
Ferencváros, 2011. április 10.
Lengyel Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése