2011. április 14., csütörtök

Apostoli Magyar Királyság Közlemény

Figyelemmel arra, hogy az ítélkezést és a törvénykezést is felfüggesztettük - tekintettel arra, ami mára ki is derült, hogy az elmúlt 20 évben is a korábbi diktatúra bírósága a Népbíróság hozta törvénysértő döntéseit, Dr. Ravasz László a Csongrád Megyei Bíróság bírája médiában megjelent nyilatkozatai alapján - a Be. 160§ alapján zár alá vételt rendelünk el a nemzeti vagyon egészét érintően, beleértve a törvénysértő szerződésekkel elszármaztatott állami vagyont és az ugyan ilyen szerződésekkel érintett magánvagyonokat is, mint például a deviza hitelesek ingatlan illetve eszköz vagyonát üzletrészét stb. Zár alá vételt rendelünk el továbbá a semmis szerződések létrehozásában közreműködő, pénzintézetek faktorcégek felszámolók önálló bírósági végrehajtók és tulajdonosaik ingatlan vagyonát érintően is az általuk okozott károk biztosítására, a megindított eljárások jogerős befejezéséig.

A zár alá vétel ügyészi szerv által történő végrehajtását az teszi szükségessé, hogy jelenleg míg a Magyar Királyi Törvényszék szervezeti egysége nem kerül felállításra, illetve még a bírák a Szent Koronára nem teszik le az esküt - és emiatt a kinevezésükre sem kerülhet sor - a Be.159§ foglalt bíróság általi zár alá vétel indítványozására nem kerülhet sor a Magyar Királyi Államügyészség részéről, ezért biztosítási intézkedésként a Be.160§ szerint kell eljárni.

A fenti intézkedésekkel elejét kívánjuk venni az esetleges utcai demonstrációknak - mely utcai megmozdulások kiváló alkalmat kínálnak a provokátorok számára, hogy az illegitim 3.Magyar Köztársaság azaz az Állami maffia érdekeit szolgáló atrocitásokra sor kerüljön- azaz hogy a hitelkárosultak illetve a közüzemi számlájukat már fizetni nem tudó és ezért végrehajtási eljárás alá vont személyek végső elkeseredésükben a provokátorok bíztatására (MSZP, LMP, Jobbik és a kormány) illetve akár önszántukból az utcára vonuljanak.

Korábbi felhívásainkban illetve közleményeinkben (http://www.tempopart.hu/index1024.html; http://sites.google.com/site/tempoparttempo/tempo/hirek/felhivas-a-rendszer-karosultjaihoz; http://tempohirek.com/news.php?readmore=71) már adtunk tájékoztatást arról, hogy a hatalmi elit jelentős része illetve a parlamenti pártok, és a mindenkori kormány tagjai is érintettek / érdekeltek a Magyar Nép kifosztásában (bodoky.blog.hu). Jelentős tulajdon résszel rendelkeznek a hatalmi elit tagjai az ország termőföldjei a korábbi nagy Magyar multi cégek - OTP, MOL, stb. - illetve

a Magyarországon működő kereskedelmi multik vonatkozásában is továbbá óriási vagyonokat halmoztak fel külföldön a Magyar Néptől ellopott Nemzeti Vagyon terhére Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Máltán, Afrikában, Szumátrán stb. http://tempohirek.com/news.php?readmore=58. Az elmúlt hetekben szereztünk tudomást arról, hogy nem csak a Hajdú Bét felszámolásán elhíresült Ország pusztító Kossuth Holdingok működtetnek fantom felszámoló céget hanem a Magyar Állam is a pénzügyminisztérium volt és jelenlegi vezető munkatársai irányításával. Így már érthető a számunkra, hogy a Matolcsy vezette Nemzetgazdasági Minisztérium munkatársai - Dr. Kard Kovács Kolos; Dr. Darányi Péter; Dr. Fömötör Barna; Dr. Kánya András; Dr. Török Rozália- miért nem intézkednek a Kossuth Holdingos érdekkörű felszámoló cégek névjegyzékből történő törlése iránt (Duna Libra Közgazdász Rt., Novum Kft/Rt) hiszen maguk is az állami maffia részére fantomként működtették, egészen 2010-ig az 1996-ban megszűnt ÁFI-t, ezzel nyilvánvaló zsarolhatóvá váltak más felszámoló cégek tényleges tulajdonosai által. A szálak egészen Medgyessy Péterig illetve Hetényi Istvánig nyúlnak vissza, illetve Kocsis Istvánig 1994-re amikor még ÁPV- Rt.-s volt, ahogy az a POLIP I-től XII -es ábrákon is jól kivehető http://tempohirek.com/news.php?readmore=76.

Jól láthatóan sem a kormány sem az "ellenzéki" pártok nem tudják a megoldást a hitelkárosultak problémájának a megoldására, mint ahogy egyébként az országot sem tudják gazdaságilag kivezetni a válságból. Ezen nem is lehet csodálkozni akkor, amikor a tanácsadóik a hírhedt felszámolók faktorcégeiből kerülnek ki, - Euro Faktor Rt.; Németvölgy Consolting Kft. stb. a Fidesz vezette önkormányzatokban is - ugyan is ezek a cégek, tulajdonképpen cégtemetők és újraélesztésre nem képződtek ki és a feladatuk csak a pusztítás volt, a pénzmosás és ezen keresztül a pártfinanszírozás. A megoldás tényleg hosszadalmas, viszont a jogvitára okot adó állapotot fent kell tartani a jogvita lezárásáig ezért a zár alá vétel az egyetlen megoldás mely a további károkozástól meg tudja védeni az ország lakosságát, míg nem történik meg a bankokkal és háttérintézményeivel a tényleges és a tételes elszámolás az adott kapott szolgáltatások valódi figyelembe vételével.

A lefoglalt Nemzeti vagyont újra az Ország működésének szolgálatába kell állítani a köz érdekében, meg kell akadályozni, hogy a törvénysértések elkövetésével ismét újra előtérbe kerüljön a magánérdek. Természetesen a törvényesen szerzett magánvagyon sem sérülhet.

Borbély József
kormányzó



"Új" filmek kerültek fel folyamatosan a TempoNewsTv-re ahol 1997-es riport is van, amiben már pl. Kocsis neve is felmerült, aki a mai napig nyomorítja a Magyar társadalmat, jelenleg a BKV-nál.

Nézzenek minket, mert új TNT filmeket fogunk feltölteti
http://tempohirek.com/news.php

Közvetlen elérhetőség a TNT filmekhez:
http://worldtv.com/temponewstv%3C/span%3E%3C/center%3E

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése