2011. március 9., szerda

Magyar valóság 2011 - Mentsük meg hazánkat!

Röpirat a Magyarsághoz
Magyar valóság 2011 - Mentsük meg hazánkat!

A magyarországi társadalom legnagyobb problémája, hogy közel egymillió, tehát a teljes lakosság tíz százaléka, a munkaképes és dolgozó lakosság pedig közel egynegyede él segélyből. Ez azt jelenti, hogy nem, hogy magát ellátná az említett negyed és adóként a közösbe akár csak egy forintot is beleadna, hanem abból kap folyamatosan alanyi jogon, amit mások, akik dolgoznak járulék vagy adó címszó alatt befizetnek az államkasszába.

Köztudott tény az is, hogy ezen segélyezett tábor kilencvenöt százalékát magyarországi cigányok adják, ahol már időközben a harmadik, negyedik generáció születik és nő fel úgy egymás után, hogy a segély az egyetlen megcélzott legális jövedelemforrás. Magyarországon a segélyezés mértéke ezen kívül a nemzeti össztermékhez mérten pedig a legmagasabb egész Európában.

Arról ne is beszéljünk, hogy különféle segélyekkel és kellően sok gyermek számával, a rendszert jól ismerve legalább annyit össze lehet szedni egy hónap alatt, mint teszi azt egy másik ember tisztességes munkával.

Az a koncepció tehát, hogy valaki ne dolgozzék, hanem segélyre és mindenekelőtt gyermekek után járó segélyre alapozzon teljes mértékben kifizetődő. Ez nem csak az elmúlt húsz év hibás, "szájbetömő" segélyezési politikájának a bűne, de az aktuális FIDESZ-KDNP kormányé is, hiszen nem tesz semmit a tisztességes és dolgozó emberekkel szembeni megalázó rendszer megszüntetése érdekében, pedig közel egy éve hatalmon van! Ellenkezőleg!

"A mi felfogásunk szerint az európai kultúrkör erkölcsi kiindulópontja az, hogy felesleges élet még nem született. Minden ezzel ellentétes állítást elutasítunk. (...) Felesleges és indokolatlan élet pedig nincsen". Mondja Orbán Viktor 2011 Februárjában a nevezett, elképesztően súlyos problémára reagálva. Ezzel pedig porig alázva minden tisztességes, munka után kapott bérből élő, gyermekét becsülettel nevelő magyar polgárt!

Ezek szerint teljesen rendben van az, hogy egy a harmincas éveiben járó tisztességes, munkát és törvényeket tisztelő magyar párnak átlagosan 1,2 !!! gyermeke van, mivel anyagi okokból nem mernek többet felvállalni. Eközben egy segélyből élő cigány párnak ebben a korban már átlagban nyolc gyermeke és már egy-két unokája is van!
Rendben van az, hogy úgy születik meg egy cigány gyermek 2011-ben, Európa szívében, hogy nem egy értelmes életnek néz elébe, hanem szó szerint csak egy számtani darab, azaz további eszköz a segélyhez? (Nem pusztán azért kilátástalan egyébként a cigány gyermekek jövője, mert otthonról semmi kulturális vagy szociális alapokat nem kapnak, hanem azért is, mert gyakran igen alacsony értelmi képességi szinten is vannak és már szüleik is, hiszen a legtöbb magyarországi faluban általában két-három cigány családból gyarapodott egymás között tízzé, hússzá, harminccá, negyvenné a helybeli populáció.)

A cigányság körében egyébként nem volt szokványos sok gyermekes család. Általában legfeljebb két gyermek volt egy családon belül a szokványos, míg a hibás szociális támogatási rendszer el nem kezdte népszerűvé tenni a feleslegesen sok gyermek nemzését.

Orbán Viktornak pedig íme a válasz!

Valós, igaz keresztény felfogás szerint az európai kultúrkör erkölcsi kiindulópontja az, hogy minden pár annyi gyereket vállaljon, amennyit a munkájából tisztességgel fel is tud nevelni, európai, kulturális és szociális normák szerint, nem pedig ősember módjára.

Hiszen minden nemzedék egy lépcsőfok kellene legyen, amelyre a következő lép.

Minden felelőtlenül, megélhetésért vállat gyermek bűn, hiszen ezen gyermekek számára szenvedés az élet. A rablás, a lopás és a betöréses bűncselekmények elkövetőinek számát kilencvenöt százalékban cigányok teszik ki, akik ezekből a gyermekekből kerülnek ki. Ezt Lakatos Attila borsodi cigányvajda is nyilvánosan és sokszor hangoztatja! Jelenleg Magyarországon mintegy egymillió cigány él, ami már 2030-ra a jelenlegi, rohamos szaporodást nézve meg fog duplázódni. Tehát húsz év múlva már annyi segélyből élő cigány lesz Magyarországon, mint dolgozó magyar.

Ez egyértelműen az ország összeomlásához fog vezetni minden szempontból! Ennek bekövetkezését egyedül MOST lehet még megállítani. Már egy-két év múlva is késő lesz!

A magyarországi falvak és kistelepülések összességének zömében ma a segélyből élő és felelőtlenül, hét, nyolc, tíz, tizenkettő gyermekkel szaporodó cigány családok veszik át rohamléptekben a népességi arány többségét. Magyarul egyre több az olyan falu és község ahol a népesség 50-100% már most nem magyar, hanem segélyekből élő, munkát és szocializálódást kerülő, analfabéta cigány. Ezekre az emberekre nem, hogy a vidék felvirágoztatását nem lehet építeni, hanem ellenkezőleg meg kell akadályozni terjedésüket, egy az észtelen szaporodásukat nem támogató segélyezési politikával. Ahol 25-30 éve még lelkesen szántották és művelték becsületes magyar parasztok a földeket, nevelték a háztáji jószágaikat ott ma ennek nyoma sincs. A magyarországi falvak már zömében teljesen elcigányosodnak. Aki csak teheti elmenekül onnan. Amiért ez különösen veszélyes az az, hogy nem csak, hogy egyre kevesebben lakják tisztességet és rendet szerető emberek a magyar vidékeket, de ezekről a egyébként nagyon értékes területekről a magyarság teljesen elvész. Húsz-huszonöt esztendő múlva így Magyarország két részre fog szakadni. Egyrészt lesznek a magyarok mentsváraként funkcionáló városok, másrészt lesz a Magyarország kilencven százalékát adó vidék, ami a segélyből élő cigányok országa lesz.

Ezen írás a 2011-es magyarországi állapotot mutatja be és nem rasszista indíttatású! Magyarország az elmúlt évszázadok során megmutatta, hogy befogadó, békés más nemzetekkel és kultúrájukkal szemben. Lehetőséget és életteret adott olyan dolgos és békés emberek számára, akik saját hozzáadott értékükkel gyarapították országunkat, miközben saját kultúrájukat s szokásaikat megtarthatták. Gondoljunk csak példaként és a teljesség igénye nélkül a több hullámban letelepedett német ajkú bevándorlókra, vagy hazánkban élő szlávokra, görögökre.

A kialakult helyzet azonban tűrhetetlen!

A cigányság szaporulata az indokoltnál nagyobb és teljesen értelmetlen! Mind ez nem azért történik, mert ez náluk kulturális jelenség. Azért, mert a hibás szociálpolitika erre ösztönzi őket, a megélhetési gyermek vállalásra. Mindenközben a dolgozó emberek adóit nem, hogy csökkentené a kormány, hanem folyamatosan emelik, hogy az egyre emelkedő segélyezettek számát ki tudják fizetni! Gyáva struccpolitika ez az álnemzeti, álpolgári jelenlegi orbán-kormánytól!

Éppen ezért kezdeményezzünk Népszavazást az igazságtalan szociális támogatási rendszer miatt! Ne az adókat emeljék, hanem a pénzszórást állítsák meg! Követeljük a szociális rendszer teljes és AZONNALI átalakítását a következők szerint:

1. Maximum két gyermek után járjon szociális segély. A többi gyermek után csak adókedvezmény! A segély első sorban dologi értékű legyen. Az iskolai étkezés és a tankönyvek egyformán legyenek ingyenesek minden gyermek számára.

2. Amennyiben egy gyermek nem látogatja az iskolát vagy bűncselekménynek minősülő tetteket követ el, úgy ne járjon utána segély.

3. Amennyiben egy szülő nem tesz eleget a tőle elvárható gondos nevelésnek, úgy
vonják meg a nevelési jogot (mint más európai országokban is) a szülőktől és kerüljön nevelő intézetbe a gyermek.

4. Segélyre jogosultságot csak minimum napi 4 óra közmunka teljesítése után lehessen kapni

5. Azonnali rendőrőrsök felállítása a legkisebb településen is (Erre a FIDESZ-KDNP kormány és Orbán Viktor a választások előtt ígéretet tett...)

6. A büntető törvénykönyv szigorítása

7. Szavazati jog csak becsületes adófizetők számára, akik Magyarországon élnek , dolgoznak és adóznak! (Nem pedig a legújabb FIDESZ-es javaslat után minden gyermek után is, ami ismételten a Cigányságnak kedvez!!!)

8. Olyan komplex szociális felzárkóztatási és támogatási rendszer kialakítása, halmozottan hátrányos cigány családok számára melyek az egy gyermekes családformát részesítik a legnagyobb előnyben. (Nevelkedjen fel inkább egy gyermek kellő ráfigyeléssel és tisztességben, mint akár kettőből egy is elhanyagolva, így bűnöző sorsra jutva.)

Egyedül ez mentheti meg Magyarországot egy fenyegető polgárháborútól! Ha egyetért ezen írással, küldje tovább minél több embernek!

Az egyedüli lehetőség a népesség teljes körű felvilágosítása!

Vegyük észre, hogy ami szeretett hazánkban most folyik az nem más mint egy figyelem elterelő, az igaz, becsületes magyarokra szégyent hozó álmagyarkodás, ami mindenre jó csak arra nem, hogy szebbé és jobbá tegye a Magyarországon élő becsületes emberek életét, jövőjét!

Magyar Demokratikus Nemzeti Összefogás Mozgalom 
 

55 megjegyzés:

  1. A BTK további szigorítása értelmetlenség. a LEX TALIO elve nem csak igazságos büntetési forma, de az adófizetőket sem terheli le az, hogy napi 8000 ft-ba kerül példaként egy fogvatartott. A szabadságvesztés primitív és igazságtalan, súlyos és aránytalan büntetési forma és csak visszaesőket termel.
    Röviden: a nehéz gazdasági körülmények másodlagosak, a női emancipáció (liberális - kisantant propaganda) az akadálya a gyermekvállalásnak. Ez a média tudatos bűne.
    Megoldást csak az iszlám vallás felvétele jelentené, mint annak idején megmaradásunk záloga a kereszténység volt. Egyiptomban az iszlám hatására 20 év alatt 25-30 millió lakosból mára közel 80 milliós ország lett. 20 év alatt 20 millióan lehetnénk!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az iszlámot akarod felvenni, akkor húzzad a beled a közel keletre, de gyorsan! Magyarország keresztény ország, nem pedig iszlám! Takarodj innen, te nemzetáruló senkiházi!

      Törlés
  2. Meg tudom érteni a pamflet írójának lelkiállapotát. Valószínűleg emésztő aggodalom gyötri és minden bizonnyal őszintén szeretne kiutat találni a fojtogató nemzetpolitikai válságból.

    De sajnos ennek a röpiratnak az elkövetése során ostobaságok és tárgyi tévedések tömegét ontja.
    Nehéz így bárkit is komolyan venni, még akkor is, ha ilyen hangzatos név mögé rejtőzik, mint "Magyar Demokratikus Nemzeti Összefogás Mozgalom"...
    (ezt meg eszik-e vagy isszák? mert hallani ugyan senki sem hallott róla)

    Üdv
    Batka

    VálaszTörlés
  3. Arra hivatkozni, hogy ez nem egy rasszista irat éppen az ellenkező érzést váltja ki az olvasóból. Ugyanakkor az előző kommentekhez is írnék. Egyrészt tárgyi tévedésekre akkor hivatkozzunk, ha legalább egy-két példát kiemelünk a szövegből. Ám ez igaz az eredeti szövegre is, mert én sem szeretem az ilyen megjegyzéseket "90%-a cigány." Ezt honnan veszi az író? KSH-ból? ;)
    Tartarossznak meg csak annyit, hogy egyrészt nem egy jogi fórumban van, hogy lex akármikről írjon (tudom: szemet szemért, na de...), a másik, hogy az iszlám felvétele helyett ennyi erővel írhatna kommunizmus felvételét is, mert Kínában sem rossz a születési arány, vagy akár ennyi erővel lehetnénk hinduk is, mert India áll a legjobban ilyen téren.
    Mindezeket túl tény, hogy MO óriási probléma a fent boncolgatott téma, amit a politika egyszerűen a szőnyeg alá söpör.

    VálaszTörlés
  4. Az írás alapfelvetése igaz, az eltartottak problémája valóban óriási, de a számok tényleg légből kapottak, még akkor is, ha feltehetően az igazság közelében járnak. Van azonban valami, ami sokkal fontosabb a számoknál is, ez pedig a rasszizmus. Azt állítani, hogy egy népcsoport szaporodása súlyos gond, de ez nem rasszizmus, önmagában is egy vicc, ráadásul nevetségessé, szélsőségessé teszi azt a személyt vagy szervezetet, amely ilyet ír le, és éppen ez taszítja kudarcba a fenti szervezet minden nemű törekvését. Feltehetően soha nem fog értékelhető sikert elérni olyan párt vagy szervezet, amely erre alapozza a programját. A probléma megközelítése tele van gyűlölettel egy népcsoport iránt, és erre alapozza a kommunikációt. Rossz, hogy az említett népcsoport ennyire szaporodik, ezért büntessük meg őket azzal, hogy nem kapnak segélyt. Ez a megközelítés kivitelezhetetlen a 21. században, pedig a cikk írója feltárja az eltartó kontra eltartott problémát, de mégsem erre koncentrál, hanem a gyűlölködésre. Ha meg sem említené a cigány szót, és nem azzal foglalkozna, hogy milyen szaporodási szokásai vannak ennek a népcsoportnak, hanem az eltartotti problémával foglalkozna, akkor akár sikereket is elérhetne. Észre kellene már venni, hogy bármennyire is egyszerű lenne, nem kivitelezhető az eltartottak eltávolítása vagy elpusztítása. A polgárháború sem megoldás, mert ha kitörne, akkor mit csinálnánk? Az a sok kedves Magyar ember legyilkolna 2 millió cigányt?
    Azzal, hogy a segélyeket elvesszük, még nagyobb bűnözésre kényszerítjük őket, aminek az a vége, hogy a börtönben tartjuk el őket, tehát nem értünk el semmit. Azt sem várhatjuk el tőlük, hogy hát segélyt nem kapok, munkát sem, bűnözni nem szabad, akkor éhen halok az asszonnyal, a 12 gyerekkel, meg a 20 unokával.
    Folyt köv...

    VálaszTörlés
  5. Az eltartottakból adófizető, dolgozó embereket kell csinálni, különben valóban összeomlik a rendszer. Először is felkellene mérni azt, hogy ebben a pillanatban pontosan mennyi az eltartott, de munkaképes lakosság száma településenként. Azután megvizsgálni, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek ezek az emberek. (nagy részük nyílván semmilyennel) Ennek megfelelően munkát kell nekik biztosítani, és majd csak ezután lehet azt mondani, hogy megszüntetjük a segélyezést. Az eltartottak ellátását csak akkor lehet elvenni, ha munkát adunk nekik, mert azt nem hagyhatjuk, hogy éhen haljanak, vagy börtönben üljenek, és el sem zavarhatjuk őket.
    A politikusoknak összefüggéseiben kellene látni a dolgokat, nem pedig külön-külön kezelni a különböző célokra elkülönített pénzeket. Most azt mondják, hogy x milliárd megy erre, y milliárd arra.
    Példa: Rendőrautó kell a rendőrségnek. Versenyeztessük meg az autó gyárakat, ki mennyiért tudja megoldani ezt a kérdést. A legolcsóbbat az opel mondta, ezt választottuk. Vette-e a fáradságot a döntéshozó politiks, hogy kiszámolja azt, hogy ha nem opel rendőrautókat, hanem suzukikat vennénk, (a rendőrautók többsége nem vesz részt autós üldözésben, és amit tud egy astra azt tudja egy swift is városon belül) akkor mennyivel több munkanélküli dolgozhatna a suzuki gyárban és a szakszervizekben, akiknek nem kellene segélyt fizetni, és még adót is fizetnének. Próbáltak-e olyan megállapodást kötni, hogy Ti lesztek a rendőrség beszállítója, x millióba kerül 1 autó, y ezer forint a szerviz, plusz felvesztek adott számú embert az ágazatba adott fizetéssel?
    Az eltartottakat nem a közmunka irányába kellene tolni, mert a közmunkáért járó fizetést az állam fizeti a mi pénzünkből. Tehát ugyan úgy az adóból finanszírozza az eltartottak életét, mint amikor segélyt osztott, csak most dolgozik az illető, ami nyílván nem elhanyagolható, de nem old meg sok mindent. Az eltartottaknak olyan munkát kell biztosítani, amelynek a végtermékéért a piac fizet. Az így megszerzett jövedelem pedig adózik. Amíg ezt nem érjük el, addig az állam csak egyik zsebből a másikba csoportosítja a pénzt, amelyből ugyan úgy eltartja ezeket az embereket.
    De ami a legfontosabb, hogy ezt nem etnikai hovatartozásra kell bontani és kommunikálni, hanem eltartóra és eltartottra. Amelybe ugyan úgy beletartozik a segélyből élő cigány, mint a munkanélküli tanár. Az embereknek munkát kell adni. Ha egy eltartottat felvesz egy cég, akkor annak az embernek nem kell segélyt fizetni, ami egyből megtakarítás az eltartóknak. Ez az ember fizetni fog TB-t, Szja-t, nyugdíjat. Ez épp elég előny arra, hogy azt mondják a politikusok a cégeknek, hogy ha az eltartotti rétegből veszel fel valakit, úgy, hogy közben nem rúgsz ki senkit, tehát a céged alkalmazotti létszáma 1 fővel nő akkor az után az ember után nem kell még neked is adót fizetned. Az azért mégis durva, hogy ma Magyarországon ha egy cég felvesz valakit egy 100ezer forintos nettó fizetéssel, ami annak az embernek csak arra elég, hogy ne haljon éhen, az a cégnek durván 250ezer forintba kerül úgy, hogy még nincs megteremtve a munkakörülmény, az üzemorvos, a védőital, meg még egy sor minden. Miért jobb az államnak az, hogy ennek az embernek kifizet 50-60ezer segélyt az adófizetők pénzéből, (ennyit ilyem olyan jogcímen kifizet, különben éhen hal az emberünk) ahelyett, hogy azt mondaná a cégeknek, hogy vedd fel ezt az embert, adj neki 150ezret havonta, amiből én leveszek 50ezer adót, és mindenki boldog. Így az állam megspórolna 50ezret a segélyen, plusz kapna 50ezer adót. Az 100ezer forint/fő/hó. Az 1 millió új munkahely létrehozásához ez nem lenne egy rossz indítás.

    VálaszTörlés
  6. Száz százalékban egyetértek a "névtelen irta" 2011.márc. 19-i " folyt.köv." utánni mondataival. Az előttel lévőkkel már nem egészen....
    Lehet itt bárki kormányon, mondhatnak akármit,sőt tehetnek is bármit, HA NEM TUDNAK MUNKÁT ADNI emberek százezreinek, ezek a gondok nem oldódnak meg,csak súlyosbodnak,s Nemzetünkre, Magyarországra még sötétebb jövő vár.
    A rendszer- /gengszter-/ váltásnál lett elrontva minden. A buta ?/gazember?,hazaáruló?,/ semmitérő politikusaink elprivatizáltak, elherdáltak minden gyárat, üzemet. Átjátszottak minden munkahelyteremtő, munkahelymegtartó vállalatot. Tönkretették a mezőgazdaságot. A kereskedelmi láncok beengedésével ellehetetlenítették a hazai kisebb - nagyobb boltokat, üzleteket,miáltal szintén jelentős munkahely semmisült meg.
    Politikailag egyáltalán nem díjazom a régi rendszert,de abban mindenkinek volt /kellett lenni!/ munkahelye. Még bizony a cigánynak is!! Nem dőzsöltünk de megélt mindenki. Nos a politikai váltás után nem kellett volna a "fürdő vízzel a gyereket is kiönteni" Az uniós csatlakozás meg csak mindenen rontott. Mondhatjuk mi cigánynak,magyarnak hogy tessék kérem dolgozni!!, ha nem tudjuk biztosítani hol teheti ezt meg. A MUNKA AZ ALAPJA MINDENNEK. Újra kell szerveznünk mindent, alulról,szinte a nulláról. Ahol kell,államosítással,UNIÓVAL, vagy anélkül. Álljunk végre a saját lábunkra ! Ne hagyjuk, hogy mások diktáljanak.
    mala

    VálaszTörlés
  7. Egyetértek a röpirat írójával! A Cigányokat senki sem kérte, hogy ilyen mértékben szaporodjanak! Hova fog ez vezetni? Ha emiatt pedig rasszista vagyok, akkor legyek az, és? Én bünhődjek és éljek rettegésben mások miatt?

    VálaszTörlés
  8. Röpirat a Magyarsághoz
    Aki ezt a röpiratot írta az nem volt még munkanélküli és talán gyermektelen is. Egyik problémával sem szembesült még, saját bőrén még nem érezte, milyen ha végzettségének megfelelő állást még minimálbérért sem talál, nemhogy reális jövedelemért. Nem csak cigányok vannak munka nélkül!!!! Bár ők talán több támogatást kapnak, több forrásuk van. Azt viszont tudom, hogy nem lenne munkanélküliség, ha meglenne tiltva, hogy olyan terméket hozzanak be amit nálunk is meg lehet termelni, vagy létre lehet hozni, és ezt kellene támogatni, hogy a gazdaság minél hamarabb helyre álljon. Nem a magyar cukrot kivinni Németországba, nem a Lengyel tejet behozni, nem a kínai ruhát behozni, működnének a varrodák, a könnyűipar, kerékpárt is lehet itt gyártani és nem kell a kínai vacak. A primőr áru a magyar a legjobb a mi földünkből, hogy tudják külföldről olcsón behozni, a hús ugyan ez.

    VálaszTörlés
  9. Nem értek vele egyet!!!

    Nem azért mert amiket állít nem igazak, de azért mert akik ezt írták maguk is sok évig kormányon voltak és nem hogy nem tettek semmit, de a válságot tovább mélyítették!
    A mai társadalmi problémák nem 10-20 évesek! Évszázadosak! Urak-szegények, gazdagok-nincstelenek! Mi a különbség? Akik ezt írták biztosan nem a szegények vagy nincstelenek soraiból kerülnek ki! Nemes gondolatokból pedig tele van már a padlás!
    Ez az iromány is csak a politikai harc eszköze! Semmi köze a társadalmi problémákhoz! Nem szabad bedőlni ezeknek. Majd létrehoznak egy-egy bizottságot, vagy néhány hivatalt és a gond le van rázva! A lényeg hogy ki hozhatja ezeket létre!? A győző mindig az éppen aktuális politikai hatalom! A jelenlegi hatalom rövid időre megvédett néhány százezer családot az utcától (füldönfutóvá válástól), de ez csak tüneti kezelés. De mégis csak egy csepp a tengerben. Mit tettek ezügyben elődeik? Netán hagyták őket eladósodni? Itt lép be az anyagmegmaradás törvénye! Mint tudjuk a pénz nem vész el, csak máshoz vándorol! Ne feledjük: ezek a gondok csak részben a társadalmi újratermelődés magvai, a többit az uralkodó gazdagok (nem politikusok) hozták/hozzák létre! A politikusok csak aszisztálnak!!! Nem Orbán vagy Horn zsákmányolja ki az embereket! Ők csak teret biztosítanak nekik! Amit nem szoktak reklámozni: a nemzeti jövedelem 70 %-a a nemzet 1-2 %-ához vándorol! Vajon mi következik ebből? …

    pálnik lászló

    VálaszTörlés
  10. Az írás állításainak többsége nem tény hanem előítélet. Olyan kis sumák uszítás.

    VálaszTörlés
  11. Lényegtelen. A tény, hogy a Magyarok nagy része gyűlöli már azt, hogy a gyerekét megverik az iskolában, hogy az utcán megagyalják a barátait, mert nem adnak cigit a cigánynak. Itt az alapötlet JÓ. Nem arról van szó, hogy most akkor munkanélküliség van, vagy nincs. VAN. LESZ is. De még több lesz, ha még több kis cigány porontyot kell eltartatni. Az írás arra vonatkozik, hogyan állítsuk meg azt a tendenciát, hogy 2 magyar gyerek vs. 8-10 cigány (roma vagy ki hogy szereti). Valóban, nem kell őket ebben támogatni. Gumit a népnek! xD
    Lényeg a lényeg... névtelenségbe burkolózni és várni, hogy majd valaki megy és kezdeményezi a népszavazást... Rendben, legyen névtelen (én is az lennék, veszélyben az életed, ha ezt megteszed), rendben, legyen egy szervezet neve mögött, de akkor kezdődjön el valami! Hol írjam alá?

    Üdv: A.

    VálaszTörlés
  12. Érdekes módon a vezetéshez kell jogosítvány, ahhoz hogy bizonyos munkákat elvégezz, kell a szakirányú végzettség, a gyermekvállaláshoz nem kéne valami...?
    Az olyannak minek még egy gyermek akinek van 5 és azok is középkori állapotok közepette nőnek mint a gaz (mert nevelni nem neveli őket senki)?
    DE EZ SEM ÉRDEKEL! Kapjon a közösből mindenki mert segíteni kell felzárkóztatni... de, legyen valami arányosítás, hogy ki mennyit kap és annak is legyen valami limitje, hogy meddig.

    RASSZIZMUS:
    Mindenki rasszizmusról beszél ha egy magyar, csak kiejti a száján a cigány szót! Ha olyan baromi rossz lenne nekik már rég elmentek volna kis hazánkból, de amikor elmentek akkor is vissza ette őket a fene(vagy kitoloncolták őket, aztán MO-ról meg vízumköteles lett kiutazás az adott országba pl.:Kanada)! Az indok nagyon egyszerű: itt jobban érzik magukat! Én meg kussoljak mert rasszista vagyok!

    Aki annyira szereti őket az vegyen magához pár családot tartsa el ő és ne az állam. Javasolnám Orbánnak (neki amúgy is telne) hogy Ő maga fogadjon örökbe egy borsodi (vagy zalai, tolnai, somogyi) falucskára való cigányt.

    Aki úgy érzi hogy a fenti iromány (minden hibájával vagy túlzásával együtt) légből kapott és aggodalomra semmi okunk, annak javasolnám, hogy nyissa kicsit nagyobbra a szemét, vagy pucolgassa meg a lencséket a szeme előtt, mielőtt késő nem lesz!

    egy-két év és kiderül...
    ...menekülhetünk a "saját" hazánkból...

    Az utolsó kapcsolja a villanyt!

    üdv: Misi

    VálaszTörlés
  13. Sok bolsi!Nyolc év 13.000 milliárd mínuszáért miért nem pofáztok?Ez a baj!

    VálaszTörlés
  14. Hozzászólások a Magyar Demokratikus Nemzeti Összefogás Mozgalom röpiratjához.

    A röpiratban szereplö koncepció szerintem egy téves világot tükröz. Miért?
    Kezdem azzal, hogy a röpiratban hangsújozott ellentét Cigány-Magyar már magában véve diskrimináló és téves. Ugyanis mindenkit, aki etnikailag cigánynak nevezi magát, negatív módon elkülönít. Amellett, mindenki, aki etnikailag cigány eredetü, egyben Magyar is, de természetesen nem minden Magyar etnikailag cigány.
    Kérdés: ki az pontosan aki Magyar? Van-e, visszamenöleg mondjuk 1000 évet, eredeti etnikai Magyar egyén? Hova szívódtak be a Német, Szláv, Török, Ormény, Görög, Zsidó, Arab, Ázsiai stb. bevándorlók a Kárpát Medence lakóiba? Hova lettek azok akik a honfoglalás idelyén már itt éltek?
    Egy számtalanszor kimutatott tünemény: ha egy ország gazdaságilag rosszul aktál, a nép - gyakran a kormány rejtett támogatásával - a kissebségek vagy az elnyomottak ellen fordul és a nacionalizmus, az u.n. 'hazafiasság' rendkívül népszerüvé válik.
    Tekintsük meg az Eurostatban szereplö adatokat a mostani Magyar gazdasági helyzetröl. A munkanélküliség az átlagnál nagyobb, igy láthatjuk az UNEMPLOYMENT táblázatban.
    A DISPOSABLE INCOME táblázat mutatja, hogy a Magyar családi jövedelem Európában a legkissebbek közé tartozik.
    Aki érdekelt, olvassa tovább a több mint 200 oldalas Eurostat, Books European economic statistics,
    S t a t i s t i c a l b o o k s (ISSN 1831-4759).
    Ezekböl következthetö, hogy a Magyar közgazdaság jóval az átlag alatt muködik. A szegénység növekedik, a nép elégedetlen és morog. Ilyenkor könnyen beletapos az etnikai csapdába és kezdi üldözni a kissebbségeket aki minden nemzeti csapásnak az oka lenne.

    Mi lennén ha a nemzet egy kormányt választana mely egy okosabb gazdasági, bel- és kulpolitikát gyakorolna? Kellene-e fékezni a rablókapitalizmust? Nem lenne okosabb a kizárt kissebbségeket mint igazi Magyarokat elfogadni és akinek szükséges oktatással, tovább felylesztéssel felemelni. Nem lenne jobb az adót rendesen befizetni, a feketepiacot csökkenteni, a korrupciót kitörölni, a külpolitikában szomszédországok jogait és territoriális függetlenségét elismerni és a legközelebbi alkalommal egy kormányt választani aki ezeket az elemi társadalmi értékeket betartaná.
    A mostani kormány érdekes külpolitikája döbbentö. Szemrebbenés nélkül állította a kormány egy alkalommal, hogy 'Nem Magyarországnak kell alkalmazkodni Európához, hanem Erópának Magyrországhoz' és 'Nem tudnak az Európái Unióban olvasni (az alkotmánnyal kapcsolatban, amley minden nemzetben szent és amit a mostani kormány felhasználta a saját pártpolitikai érdekében)'.

    A röpirat szerintem megfordítja a dolgokat. Nem a Cigány vagy akár a Zsidó veszélyezteti a nemzetet, senem akár melyik kissebbség, hanem a nép úszítása kissebbségek ellen, a lenézés, kizárás és tisztelet nélküli kezelése mindazoknak akik ezen a földön de mégis más kulturában szeretnének élni. És, last but not least, elbujás a valóság elöl. Én úgy gondolom, hogy a valóság az emberek elégedetlensége, a gyenge és elaggott általános életszinvonal miatt. A mostani Orbanokració - éppen úgy mint az akkori Gyurcsányia - közben nem az optimális megoldásokkal felel, hanem sajnos azokkal amelyek a legtöbb tapsot és szavazást hoznak nekik.
    Három év mulva lesz egy új lehetöség egy képes és kieggyensújozott kormányt választani. Egy kormányt amely nem hamis 'hazafias álmokat' terjeszt, hanem ugy rendezi a társadalmat hogy mindenkinek jusson munkalehetöség és kenyér.

    VálaszTörlés
  15. Hozzászólások a Magyar Demokratikus Nemzeti Összefogás Mozgalom röpiratjához.

    A röpiratban szereplö koncepció szerintem egy téves világot tükröz. Miért?
    Kezdem azzal, hogy a röpiratban hangsújozott ellentét Cigány-Magyar már magában véve diskrimináló és téves. Ugyanis mindenkit, aki etnikailag cigánynak nevezi magát, negatív módon elkülönít. Amellett, mindenki, aki etnikailag cigány eredetü, egyben Magyar is, de természetesen nem minden Magyar etnikailag cigány.
    Kérdés: ki az pontosan aki Magyar? Van-e, visszamenöleg mondjuk 1000 évet, eredeti etnikai Magyar egyén? Hova szívódtak be a Német, Szláv, Török, Ormény, Görög, Zsidó, Arab, Ázsiai stb. bevándorlók a Kárpát Medence lakóiba? Hova lettek azok akik a honfoglalás idelyén már itt éltek?
    Egy számtalanszor kimutatott tünemény: ha egy ország gazdaságilag rosszul aktál, a nép - gyakran a kormány rejtett támogatásával - a kissebségek vagy az elnyomottak ellen fordul és a nacionalizmus, az u.n. 'hazafiasság' rendkívül népszerüvé válik.
    Tekintsük meg az Eurostatban szereplö adatokat a mostani Magyar gazdasági helyzetröl. A munkanélküliség az átlagnál nagyobb, igy láthatjuk az UNEMPLOYMENT táblázatban.
    A DISPOSABLE INCOME táblázat mutatja, hogy családi jövedelem Európában a legkissebbek közé tartozik.
    Aki érdekelt, olvassa tovább a több mint 200 oldalas Eurostat, Books European economic statistics,
    S t a t i s t i c a l b o o k s (ISSN 1831-4759).
    Ezekböl következthetö, hogy a Magyar közgazdaság jóval az átlag alatt muködik. A szegénység növekedik, a nép elégedetlen és morog. Ilyenkor könnyen beletapos az etnikai csapdába és kezdi üldözni a kissebbségeket aki minden nemzeti csapásnak az oka lenne.

    Mi lennén ha a nemzet egy kormányt választana mely egy okosabb gazdasági, bel- és kulpolitikát gyakorolna? Kellene-e fékezni a rablókapitalizmust? Nem lenne okosabb a kizárt kissebbségeket mint igazi Magyarokat elfogadni és akinek szükséges oktatással, tovább felylesztéssel felemelni. Nem kellene inkább az adót rendesen befizetni, a feketepiacot csökkenteni, a korrupciót kitörölni, a külpolitikában szomszédországok jogait és territoriális függetlenségét elismerni és a legközelebbi alkalommal egy kormányt választani aki ezeket az elemi társadalmi értékeket betartaná?
    A mostani kormány érdekes külpolitikája döbbentö. Szemrebbenés nélkül állította a kormány egy alkalommal, hogy 'Nem Magyarországnak kell alkalmazkodni Európához, hanem Erópának Magyrországhoz' és 'Nem tudnak az Európái Unióban olvasni (az alkotmánnyal kapcsolatban, amley minden nemzetben szent és amit a mostani kormány felhasználta a saját pártpolitikai érdekében)'.

    A röpirat szerintem megfordítja a dolgokat. Nem a Cigány vagy akár a Zsidó veszélyezteti a nemzetet, senem akár melyik kissebbség, hanem a nép úszítása kissebbségek ellen, a lenézés, kizárás és tisztelet nélküli kezelése mindazoknak akik ezen a földön de mégis más kulturában szeretnének élni. És, last but not least, az elbujás a valóság elöl. Én úgy gondolom, hogy a valóság az emberek elégedetlensége, a gyenge és elaggott általános életszinvonal miatt. A mostani Orbanokració - éppen úgy mint az akkori Gyurcsányia - közben nem az optimális megoldásokkal felel, hanem sajnos azokkal amelyek a legtöbb tapsot és szavazást hoznak nekik.
    Három év mulva lesz egy új lehetöség egy képes, kieggyensújozott kormányt választani. Egy kormányt amely nem hamis 'hazafias álmokat' terjeszt, hanem ugy rendezi a társadalmat hogy mindenkinek jusson munkalehetöség és kenyér.

    VálaszTörlés
  16. bocsi, csak 1 kérdés: ha én mint átlagos adózó magyar ember, párommal összehozunk 5-6 gyereket, akkor nekem is ugyanannyi segély járna? ja nem mert nem trükköznék, igaz? de így lehetne tartani az arányt, előnyt....

    VálaszTörlés
  17. Szabad vélemény nyilvánításra van lehetőség. Becsületsértésre nincs. Ezt tartsuk szem előtt. Ne általánosítsunk, így sértve meg embereket. A problémával kell foglalkozni. Van sok lusta ember ki nem hajlandó dolgozni, és így munkájával építeni az országot. Ez a sok lusta kitapasztalta hogy lehet úgy megélni, hogy az állam segélyekből eltartja. Az ilyen ember hozzáállásán kell változtatni.
    Hogyan azt én nem tudom. De biztos van valakinek ötlete.
    A bűnözés, neveltetés hiánya, a lustaság hozadéka.

    VálaszTörlés
  18. Gondolatok! /ittis/

    Ma Magyarországon a cigánykérdés egy iszonyúan összetett probléma. Sokan mondják, hogy menjenek dolgozni, de a mai világban az úgymond „képzettebbeknek” is kevés a munkahely. Egyszerű megoldás nincs, a munkahelyteremtés az iskolázottság önmagában kevés, mert ha azt a példát látom, hogy két hét alatt kéregetésből, apróbb stiklikből összejön annyi, mint egy minimál bér közeli fizetés vagy jóval több, nem igazán érzek késztetést, hogy napi 8 órában dolgozzak, korán keljek, oda-vissza nyomorogjak a buszon, cincáljam a gyerekeimet óvodába, iskolába stb. mindezt 80-90ezer Ft-ért.
    Egy hajléktalan mondta, hogy az áruház előtti kocsitologatásból, kéregetésből heti 10-15 ezer összejön „Majd bolond leszek dolgozni”. Tehát a bérek nagyságrendi rendezése a legsürgetőbb feladat, mert ha nincs miért dolgozzam nem is akarok. Vissza kell állítani a munka becsületét mind anyagilag, mind erkölcsileg.
    Természetesen ez újabb komplex problémát vet fel- Miből?- egyfelől Magyarországon kevés a megtermelt tőke de, ez is nagyon igazságtalanul van elosztva, sajnos nem a régi jól bevált „élni és élni hagyni” elvet valljuk. Némelyeknek annyi vagyonuk, pénzük, jövedelmük, fizetésük van, hogy már nem tudják mire költeni, de akkor sem fizetnének egy fillérrel sem többet az alkalmazottjaiknak. Pedig csak a megbecsülés hoz megbecsülést mind anyagilag, mind erkölcsileg. Másfelől Magyarországon termelt árukat kell erősíteni, mert csak az teremt munkahelyet, ha szükség van arra a termékre, tehát meg kell nehezíteni a külföldről jellemzően Kínából importált termékek behozatalát. VÉDŐVÁM. A TV-ben láttam, hogy egy gazda szeretett volna Németországba exportálni marhahúst. A Német hatóság azt mondta, hogy náluk van egy olyan szabály „csak olyan húst lehet forgalmazni, ami Német földön született, nevelkedett és ott is vágták le.” Magyarországon jellemzően Német, Osztrák és Holland marhahúst eszünk. Hogy is van ez? . Itt rögtön jöhet az ellen érv: Nincs elegendő marha az országban –itt a négylábúra gondoltam-
    Ha hiány van valamiben, mit mond a magyar gazda? Akkor azt tenyésztek, mert eladható. De ehhez a szabályozást kell könnyíteni, mert ma Magyarországon nagyon meg van nehezítve az állattartás. Az EU-s szabályokat mind annyi mást ezt is túlreagáljuk. Pl.: Csempézett istálló stb. –csoda hogy nem haltunk ki az elmúlt 1-2 ezer évben-. Vagy: nem tudok Magyar fokhagymát venni, Kínából kell hozni Magyarországra!!!!!! Agrár ország vagyunk fél Európát el tudnánk tartani, jók a földek, van vizünk. A kevésbé képzett munkaerő csak a mezőgazdaságban és az építőiparban tud elhelyezkedni, tehát ezt fejlesszük, lesz megtermelt tőke, munkahely, nem kell segélyt osztani.
    „ Amit Magyarországon meg lehet termelni azt tilos legyen behozni”
    Persze erre mondhatjuk, hogy az olcsóbb, de ha a bérek legalább duplák és a magyar termék átlag 30-50százalékkal drágább is, akkor is jól járok. Természetesen evvel egy időben, a médiákban folyamatosan tájékoztatni kell a polgárokat, hogy miért jó és szükséges, hogy Magyar terméket vásároljunk. Pl.: Ha a városomban van egy üzem, gyár stb. és én az ő terméküket vásárolom meg ez az én munkahelyemet is védi, mert ha az a cég bezár, lehet, hogy az a kirúgott ember az én állásomat vállalja el kevesebb fizetésért.

    VálaszTörlés
  19. Közalkalmazott vagyok én és a felségem is (nem az élettársam, feleségem). Tanulmányaink befejezése óta, egyetlen napot sem töltöttünk munka, járulékfizetés nélkül. Vettünk fel devizahitelt, otthont akrtunk teremteni 2 gyermeknek. Ha az élet kegyes legfejebb háromnak. Még igénybe tudtuk venni az ugynevezett szocpolt, 2 gyermek után. Jelenleg az elszállt svájci frank miatt (hajdanán 165 forint volt...) ellehetetlenült az életünk. Megszületett első gyermekünkünk, most nem merném bevállalni a másodikat, mert persze a gyerek az csak úgy jön, megnyomom a gombot, napra pontosan tudom mikor érkezik. Jelenleg ezt az egyet sem tudnám biztonságban felnevelni. Nem tízmilliókat vettünk fel ész nélkül! Semmilyen támogatásra nem vagyunk jogosultak, ahhoz már pont jól keresünk, a bérünk 2 éve befagyasztva. Egyébként se támogatást, tisztességes bért adjanak. Dolgozni akarok nem támogatásért kuncsorogni. A gyermekemet is erre fogom nevelni.
    Jelenleg 2 lehetséges út adódik: 1. A szocpol teljeítése miatt (és persze gyermek utáni vágyunk miatt) bevállaljuk a 2. gyermeket és végleg eladósodunk, utcára kerülünk. 2. nem merjük bevállalni a második gyermeket, így a szocpol összegét kamatos kamattal kell visszafizetnem (mivel jövedelemmel rendelkezem behajtható) és ezért kerülnk hármasban az utcára. Mindeközben a 6-9 gyermeket "nevelő" "családok" ingyen kapnak mindent, lakhatást, közművet, étt, utazást nem nyeli be a pénzintézet a rálhozamukat, mivel nem kell járulékfietés miatt aggódniuk. A segélyt folyósítják, a bért előfordl, hogy késve...
    Hol van itt az igazság? Kik lesznek a gyermekem iskolatársai, kik fognk róla gondoskodni, Kik lesznek orvosok, pékek, tanárok?
    Én viszont csak egy adó és járulékfizető rasszista magyar állampolgár vagyok, akinek joga van tönkremenni. Senki nem gondoskodik helyettem rólam és a családomról...Nekem kötelességem dolgozni!!!

    VálaszTörlés
  20. Ezt a kialakult helyzetet ember már meg nem oldja.

    VálaszTörlés
  21. Hát, ha ember meg nem oldja, akkor (ezért talán nem bélyegeznek rasszistának):

    "Szánd meg, isten, a magyart
    Kit vészek hányának,
    Nyújts feléje védő kart
    Tengerén kínjának.
    Bal sors akit régen tép,
    Hozz rá víg esztendőt,
    Megbűnhődte már e nép
    A múltat s jövendőt!"

    VálaszTörlés
  22. Olvasgattam a hozzászólásokat. Hihetetlen némely ember mennyire nincs képben. Vagy a cigányok oldaláról jött. Gondolom máris sokan rasszistát kiáltanak, pedig ezek amiket leírok tények. Valamiért nagy divat védeni őket, de biztos vagyok benne ezek az emberek nem élnek köztük.Megjegyzem ha manapság sok a rasszista annak is oka van, ők csinálnak azt belőlünk. Mi itt élünk velük, ezért merek hozzászólni. Akik messziről játsszák a nagy embervédő aktivistát, azoknak üzenem "lakva ismerni meg a másikat". Ide kell költözni , kelet Magyarországra melléjük, csak pár hónapra, aztán visszatérhetünk a témára. Egyébként tényleg már csak pár év és ide sem kell jönni. Ott is lesznek. Már a múlt rendszerben is az volt a terv hogy felzárkóztatjuk őket, és azóta is. Milliárdokat költünk erre a célra, de akár önthetnénk a Dunába. Rá kell jönnünk hogy nem akarnak beilleszkedni. A kulturált viselkedésre sem hajlandóak, ami pedig minimális elvárás lenne. A helyi boltban dicsekedett egy cigány, miközben megmarkolta a "micsodáját", hogy ő ebből is megél. De hát mi nem mondhatjuk ki, csak ő. Higgyünk neki. Az iskolába nem járnak, de hiszen minek is mikor az életcélja hogy "segílyes" legyen. Ez egy televíziós riportban hangzott el, szintén cigánygyerek szájából. Mint az is hogy "mi ilyenek vagyunk, nem szeretünk dolgozni", vagy az hogy "nekünk megvannak a saját törvényeink". Megjegyzem akkor legyen meg a saját országotok is hozzá. Bízom benne, más is látta. Tudom én hogy nem mind ilyen, és azokat sajnálom is, de pár kivétel miatt nem tudom eltűrni a többség viselkedését. Itt vidéken már az utcára sem érdemes kimenni, a rendezvényeket tönkreteszik alpári viselkedésükkel. Ellopnak mindent amit érnek. A fánkat kivágták a kertben, mire a rendőr azt mondta, "jobb ha a többit te vágod ki, mert azt is elviszik". Segélyosztáskor tök részegen az árokban takaródznak, pici gyerekeikkel. Arra nevelik őket hogy nem bűn a Magyartól lopni, hazudni neki. Úgyis mindegyikük a mennyországba kerül, mert őseik ellopták Jézus keresztjéből a szöget. Megjegyzem ezzel nagyobb szenvedést okoztak neki. Apropó, már azt sem szabad mondani cigány, újabban roma. Miért: Elhasználták a nevüket. Pár szólás, mondás: Ne cigánykodj! Gány munka, cigány munka ! Nem szokta a cigány a szántást! Ezeket nem a jobbik találta ki, hanem a nép tapasztalatán születtek. Nagyon sokat tudnék még beszélni róluk, de ez azért van mert ismerem őket. Ha nem változtatunk valamit akkor mindnyájan meg fogjuk ismerni őket....Higgyétek el nem lesz ennyi rasszistát kiáltó ember. Már aki nem cigány.

    ui: Névtelenül küldöm, mert sajnos ilyen világban élünk. Ahelyett hogy kimondanánk a bajokat. Sokkal jobb lenne ha a kormány betartatná velük a törvényeket, de a sok rasszistázó miatt csak minket büntetnek, akik a tapasztalataikat el merik mondani. Ezzel az ellenkező hatást érik csak el.

    VálaszTörlés
  23. 1987-ben költöztünk egy észak-magyarországi faluba. Osztálylétszám: 22, ebből 5 roma és 17 magyar volt. Az öcsém 10 évvel fiatalabb nálam, osztálylétszám náluk is 22 volt, ebből 11 roma és 11 magyar. Most, azaz 2011-ben kezdte el a kislányom az első osztályt. Öten vannak magyarok és tíz a roma. De a felsőbb osztályok közül van rosszabb arány is... Mi lesz velünk újabb 25 év múlva?

    VálaszTörlés
  24. Szülői feltételrendszer kell:

    1. Életkor: Tizennyolcadik életévét betöltött, cselekvőképes
    2. Iskolázottság: Mindkét szülő alapfokú iskolai végzettsége (legalább a 8. évfolyam elvégzése); Legalább az egyik szülő szakmunkásképző iskolai vagy középiskolai (érettségi) végzettsége; Tanfolyamon való részt vétel (ez alól bizonyos végzettség mentesítést adna)
    3. Lakhatás: Személyenként legalább 6 m² lakószoba-terület; Fűthető legyen; WC használat; Vízvétel lehetősége;
    4. Előélet: Ne lehessen szülő, aki ellen gyermek sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény miatt eljárás folyik, vagy akit jogerős bírósági ítélettel ilyen cselekmény miatt elítéltek
    5. Jövedelem/munkaviszony: Ebben az esetben a jövedelem valószínű, hogy támadható a 1997. évi XXXI. Törvény 7. § (1) alapján, amely kimondja, hogy "A gyermek szüleitől vagy más hozzátartozóitól csak saját érdekében, törvényben meghatározott esetekben és módon választható el. A gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani." Ezért inkább munkaviszonyhoz kellene kötni az alkalmasságot. Tehát legalább egy év munkaviszonyt kellene valamelyik szülőnek bizonyítani.

    Abban az esetben, ha az apa kiléte nem tisztázott, úgy az anyának kellene minden feltétellel rendelkeznie. Ez ugyanis már az ő felelőssége lenne.

    A lényeg, hogy csak az válhasson szülővé, aki ezen feltételeknek megfelel és így nevelhesse gyermekét, ez a gyerekek jogainak védelmét is szolgálja.
    Ha valamelyik pontnak nem felel meg, akkor ne tarthassa meg gyermekét és eljárás is induljon ellene.
    Aki viszont alkalmas, több segítséget kapjon, hogy nevelhessen a lehetőségekhez mérten minél több gyereket. Aki meg nem alkalmas, ő pedig késztetést érezzen, hogy megfeleljen a követelményeknek.
    Egyébként a nevelőszülőkkel vagy örökbefogadó szülőkkel szembeni elvárások meglehetősen magasak, míg az igazi szülőkkel szemben semmi nincs. Tehát a gyermekek jogainak védelme, a szülői alkalmasság megkövetelése a cél.

    VálaszTörlés
  25. Rossz megközelítés. Gyökeresen kell változtatni.

    Mélyszegénység felszámolása:

    1. A kocsmai játékgépek betiltása (csak nagyobb településeken, nagyobb kaszinójellegű épületekben engedélyezném). Miért? Függőség,pénzrablók.

    2. Jogosítvány feltétele 8 általános.

    3. A GYES,GYED stb alapfeltétele a 8 általános (ezzel "megakadályozni" a korai gyerekvállalást). VAgy visszaszorítani. MERT az iskoláztatás hiánya okozza a munkaerő-piaci hátrányt is.

    4. Választójog szigorítása! Min. 8 általánoshoz kötném, hogy ne a manipulálható barmok döntsenek a haza sorsáról.

    VálaszTörlés
  26. Mai napon történt: bankban 10-20-an állunk sorban. Roma úriember bevonul, némi ténfergés után, szemrebbenés nélkül beáll a sor elejére. A többi sorban álló (magyar) egy szót sem szól... Kussol, mert az úr visszavágna: azért nem tetszik, mert cigány?
    Szóval valóban napi probléma a cigánykérdés, a röpirat felvetései talán már minden jóérzésű magyarban megfogalmazódtak. De ebből nem lesz népszavazás, az ezer százalék. A benne lévő alapvető tévedések miatt egyszerűen KOMOLYTALAN. Tárgyi tudás nélkül hogy mer valaki ilyet leírni? Csak, hogy egyet kiemeljek: a segély nem gyerekek után jár!!! A gyes és a családi pótlék igen. Ezek tekintetében viszont tény, hogy korlátozások kellenének.
    Tehát, mielőtt valaki ilyen irományt kibocsát a kezéből, tájékozódni kellene! Így csak a szemellenzős tudatlanok uszítására alkalmas.

    VálaszTörlés
  27. Üdv

    Undorral tölt el a legtöbb hozzászólás. Valós fenyegetést jelentenek a cigányok! Magyarországon, ennek az értelmetlen szaporulatnak és kizsákmányolásnak véget kell vetni. Ez történhet békés, az ország irányításával vagy a dühös és megszégyenült nép módszereivel. Magyarország veszélyben van, a magyarokat szétosztják a különböző pártok meséivel,(mindegyik párt a kizsákmányolásra megy)és közösségi szinten pedig a cigányok (akik a disznókhoz közelebb állnak mint az emberekhez) bomlasszák. Így a fenti hozzászólásokban is látszik, az emberek nagyon meg vannak osztva. Vannak akik az emberi jogokért harcolnak, de sajnos nincsenek tisztában az ember fogalmával.
    A legtöbb ember nem akar ezekkel foglalkozni, nem vesz róla tudomást. De ez valós probléma, hiába próbálja a saját kis "álomvilágát" élni, ezek a veszélyek előbb utóbb kihatnak rá.

    Üdvözlettel Egy szemellenzős tudatlan

    VálaszTörlés
  28. A cikkben egy hiba van. Méghozzá az, hogy nem most kellene valamit tenni, hanem már rég kellett volna...Már késő....Ez már egy folyamat, akinek egy hangyányi esze van, már azon törekszik, hogy az országot elhagyja, s ne lássa a közeljövőben összeomló országot. Ezt visszaforditani a mi politikusaink soha nem lesznek képesek (és nem is igazán látom, hogy akarnák....) Ez tény..Pár év, vagy évtized, s ennek az országnak befellegzett. Menjetek vidékre, s a saját szemetekkel láthatjátok...Ott már bizonyos szörnyű dolgok most történnek..Menjetek, csak bizonyos helyekről még ha autóval mentek sem biztos, hogy élve visszatértek.......

    VálaszTörlés
  29. JOBBIK, ÚJ MAGYAR GÁRDA A SZEBB MAGYAR JÖVŐ!

    VálaszTörlés
  30. egyszoval - szarvanapalacsintába

    VálaszTörlés
  31. Egyetértek vele. 1,5 éve szereztem a diplomámat, azóta munkanélküli vagyok. Mit kapok az államtól? Semmit! Pályakezdő vagyok, ez van. Nem kapok semmit. Azért mert én Fehér ember vagyok? És nem kátrányos helyzetű? 27 éves vagyok és van 2 000 000Ft diákhitelem. Szép kezdet az élethez.

    Toca voltam.

    VálaszTörlés
  32. Aki nem ért egyet a cikkel annak kívánom legyen mind a két szomszédja cigány és utána irkáljon ide véleményeket!! Ja és fél fizetését utalja át a cigányoknak!!!

    VálaszTörlés
  33. Van pénzetek magyarok ne sirjatok! Csinálok még pár gyereket, hagy döljön a pénz a zsebembe!!

    VálaszTörlés
  34. Volt rendőrként alátámasztom a cigánysággal kialakult ellenérzéseket. Ingyenélő, dologtalan csürhe az egész, akik a tisztességesen élni akaró MAGYAR embereken élősködnek! Aki kivétel, az még azt is szégyenli, h cigánynak született. Nincs cigánybűnözés??? El kell menni egy bíróság elé és számolni, h egy nap hány cigánynak van jelenése. Vagyí be kell menni a helyi rendőrségre és megszámolni a napi cigány delikvensek számát. Egy ismerősöm is a lakhelyemen lévő bíróságon dolgozott sokáig gondnokként, tudna mit mesélni, h kikkel van állandóan tele a bíróság. Persze ezeknek a dögöknek a sitt is paradicsom. Ott legalább tuti nmem kell dolgozni, van tető a fejük felett és még kaját is kapnak. Mindezt többek között az én pénzemen...Aztán kiszabadulnak és megy minden tovább. Talán nem is találkoztam rendőri pályafutásom során olyan cigánnyal, akinek ne lett volna hosszú priusza.
    Volt olyan cigány, aki kerek perec megmondta, h idézem: "Én a faszomból élek." Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Aki nem látja, h ezek a magyar népet idővel eltapossák, ha nem lépünk fel, akkor az a Holdon él, vagy annyira jó helyen lakik, h még életében nem látott cigányt! Igenis, hatalmas probléma az országnak és hatalmas teher a magyar államkasszának! Milliószor volt velük dolgom, ismerem a trükkjeiket a pénzszerzésre és egyik sem a munkáról szó. Lopni, csalni, hazudni! Ebből élnek, amíg egy tisztességes ember megdolgozik a kevés fizetéséért. Amíg egy magyar ember reggel dolgozni megy, addig ezek már kártyáznak, isznak, verekednek. Millió példát, esetet tudnék leírni arra, h miért gyűlölöm őket! Ez kb. olyan, mintha a csótányokat, férgeket, szúnyogokat szaporítanánk, h minél több legyen belőlük. Mert úgyis hasznosak... Orsós, akarom mondani Orbán is csak azért nem csinál velük semmit, mert közéjük való! És előbb, vagy utóbb biztos vér fog folyni miattuk. Egyébként nem nyugdíjba mentem korkedvezménnyel, hanem otthagytam a rendőrséget. És nem azért, mert épp ahhoz volt kedvem, hanem ezek miatt a tetvek miatt, akik a munkánk 95%-át teszik ki!
    Azért dolgozzam, h ezeket eltartsam!??? Közben tőlem meg elvesz mindent az állam, h ezeknek adja!??? Nekik minden ingyen van, amiért nekünk fizetni kell!???? Mi ez, ha nem negatív diszkrimináció!??? Ezeket soha a büdös életben nem fogja senki beleintegrálni a társadalomba, mert nem lehet őket! És ha már ezt egy cigány mondja, akkor biztos igaza is van. Én örülök, h munkahely változtatással megszabadultam tőlük, de attól még jobban szaporodnak, mint a kínaiak... Aki meg írja az okos okfejtéseit, költözzön oda a helyi cigány utcába, két putri közé, éljen le pár évet, aztán majd megkérdezem szívesen, h mit tapasztalt. Ha még élni fog...
    A cigányság nekünk olyan, mint amerikának a négerek. Persze erről mi tehetünk fehérek, akik idehoztuk őket.

    VálaszTörlés
  35. Na amúgy sem vagyok egy nagy politika megszállott. De amennyire környezetemből leszűröm.. elolvastam az utolsó 8 pontot. 4 óra munka? Oké nekem simán jó,

    !!CSAK LEGYEN MUNKAHELY!! mert ahogy látom az sincs.

    Én így is 12 órát dolgoztam éjszaka aztán megszűnt sajnos, és most az említett segélyen vagyok, éppenséggel most épp közmunkát végzek napi 8 órában. Szóval én dolgozok ha van mint, nem is tervezem hogy segélyen élem le az életem, ha jövőre ugyan itt tartok akkor már inkább elhunyatom magam.. Ja és persze így nem fogyasztom tovább a kasszát.

    De igen azért ez a cigányos dolog tényleg nevetséges, hogy.. hát szerintem több milliót simán benyelnek. Mert mondjuk az se állapot hogy nincs semmi, munkahely se de azért még szülők 10 gyereket mert én szeretnék.

    VálaszTörlés
  36. Nos nem olvastam el az összes hozzászólást, de szeretném megjegyezni, hogy a nagy többség egyetért a cikk alap gondolatával. Szerintem ez egy igazi ördögi kör, mert az hogy munkát kell számukra teremteni az egy dolog és igaz is, de nem hiszem hogy sok munkaadó szívesen dolgoztatna a társadalom egy olyan rétegével akik eleddig a bűnözés formájában is keresték a megélhetést. A közmunka nem megoldás, véleményem szerint ez a probléma 20 éve kezdett kibontakozni, és szerintem több generációnyi embert rávenni olyan dolgokra amiket eddig nem igazán csináltak pl: nem dolgoztak, igen nehéz feladat, és személyes tapasztalat alapján én nem igazán látok hajlandóságot bennük a változásra, az integrálódásra, de nem szeretnék általánosítani. Nyilván vannak kivételek akik becsületesen dolgoznak,ők is fizetnek abba bizonyos közös kalapba. Az állam "talán" azt már felismerte hogy kevés a szakmunkás, úgy gondolom ha munkát szeretnénk teremteni akkor ezt a végzettségi szintet kell számukra a legelérhetőbbé tenni, ezért is kívánja szigorítani az állam a felső oktatást, és az oda való bejutást a középiskolások számára. És Őszintén emberek! Ki az az ép eszű magyar ember aki a születésüket kívánja szabályozni? Ilyen alapon akkor akár a mi a magyar születések számát is lehetne szabályozni, szóval az ilyen ötletek és azok az emberek akik ilyeneket kitalálnak azok még rosszabbak mint azok akikről a cikk végső soron íródott, és embertelen magatartás lenne.

    Üdv

    VálaszTörlés
  37. Olvasgattam comenteket, Háát ez mi már éhen halok 12! gyerekkel 20! unokával hát meghülyülök, most nem azért de akkor ha én úgy döntök na én 40 gyereket és 120 unokát szeretnék akkor simán elvárhatom hogy az állam lásson el, csak mert alapon. Szerintem itt az alapvető gond az hogy ők azt a pénzt kapják amit azért más is tudna hova tenni szerintem.

    És érdekes erről eszembe jut egy levél amit Svájcból kaptam, ott valamiért nem számít rasszizmusnak hogy nem látják el őket csak úgy.

    " Most már értem, miért nem mennek a cigányok Svájcba - csak Kanadába, Franciaországba, Dániába... Hat napos tanulmányi útról tértem haza Svájcból. Ott is rengeteg a cigány, de ott azt látjátok, hogy keményen dolgoznak.
    A következő motivációjuk van:
    - munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak.
    - ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak.
    - ha a munkát saját hibájuk miatt vesztik el - alkoholt fogyasztanak a munkahelyen, akkor támogatást nem kapnak.
    - ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönbe és ott dolgozni, míg ki nem fizeti az adósságát.

    Érthetetlen számomra, hogy senki sem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a hátrányos helyzetűeket.

    És Európában senki sem beszél svájci rasszizmusról..
    Ezért azt szeretném, hogy a parlamenti pártok fizessék a különböző szociális segélyeket, ha már ilyen megfordított rasszizmust tettek lehetővé..."

    Ja és például Kínában 1 gyerekért jár támogatás többért nem úgyhogy igen is lehet mit tenni a 21. században az ilyen problémákkal szemben.

    VálaszTörlés
  38. Lehetne változtatni még mindig a lejelnlegi rosz helyzeten, nem rasszizmusról van itt szó, hanem egy alapjaiban elhibázott szociális rendszerről, meg a sok buta emberről, nem egy ismerősöm ment el gyesre melóhelyemről pl, mert nem volt kedve dolgozni, ha már összejött a gyerek, akkor inkább elmegy gyesre... 20 éves nő... lakás, és autóhitellel a fején... az ilyenek se normálisak, nemhogy a romák, ők is a könnyebb utat választják...én dolgozó ember vagyok, hálisten még szüleimmel lakom, és csak egy autóhitelem van, de nemsoká kilesz fizetve...célom az, hogy elhagyjam ezt az országot, itt a magunkfajta becsületes emberre csak szenvedés vár... idővel úgyis elkerülhetetlen lesz a polgárháború...SZEBB JÖVŐT MINDEN IGAZ MAGYARNAK!!!!!!

    VálaszTörlés
  39. Az összes magyarérzelmü, nem rasszista, értelmes embernek üzenem! Lépjetek túl a pénzen és a vele meg körülötte levő hatalmi harcon. Tényleg a megoldást keressétek, ne csak még több agresszió szülte problémát csináljatok! ITT A LEHETŐSÉG: http://video.google.com/googleplayer.swf?docid=-2180391045907034369&hl=en&fs=true

    VálaszTörlés
  40. A cigányság akut probléma volt mindig is, és most, a válság idején még inkább megtapasztaljuk.
    Mi Bp.-től 30 km-re lakunk nyugatra. 10.000 lakosból már min. 1500-2000 a cigány. Messziről megismerni a helyet, ahol laknak: fák kiírtva, autóroncsok és szemét mindenütt, állatok megkínozva, méteres madzagon, purdék mindenhol. Kivéve, ha xar az idő, akkor az odúkba bújva lesik a lehetőséget vagy várják a jobb időt.
    Ha jön a segíly, ellepik a várost, kiöltözve szórják a pénzt, kötözködnek.
    Némelyik Audikkal mászkál, üvölt benne a cigányzene, zebrát, indexet nem ismerik..
    Gykran fekete füst lepi a környékent-kábelt találtak.
    Dolgozni egyik sem, nekik csak jogaik vannak!
    Ez vár erre az országra, ilyen lesz minden település, ahová ezek a vérszopók beszivárognak.
    Aki védi őket..költözzön közéjük! Nem akarnak ezek semmit, főleg nem beilleszkedni, felesleges minden próbálkozás.
    Lehetne regényeket írni, végül csak annyit: megérdemeljük! Mert hagyjuk..

    VálaszTörlés
  41. Az írás komolytalan és nyíltan uszító jellegű, ennek megfelelően a szemellenzősök idegsejtjeit kellően megmozgatta, ám a higgadt és mérsékelt (civilizált) értelmiségét nem. Pusztán előítéletekre alapozott "ál-hazafiskodás" csupa gyűlölettel átitatva és nyakon öntve egy rakás baromsággal. Ez semmi másra nem alkalmas mint a primitív gyűlölködésre, de közel sem áll a hazamentéshez vagy a valódi megoldások kereséséhez. Aki csak a romákban látja a "nemzetünk" vagyis társadalmunk és gazdaságunk hanyatlásának okát az nem hiszem, hogy teljesen normálisnak mondhatja magát. Ez a dolgok egészen primitív leszűkítése.

    VálaszTörlés
  42. teljes mértékben eggyetértek a röpiratban leirtakkal!csak a saját példámat tudom felhozni becsületes és dolgozó magyar családban nevelkedtem 1 öcsém van soha nem szorúltunk rá semilyen segélyre vagy szociális juttatásra,a munka szeretetére és a becsületre neveltek a szüleim.szomorúsággal tölt el a kukákban turkáló cigányok látványa,de ők választották,AKI AKAR AZ TALÁL NORMÁLIS MUNKÁT amiből becsülettel eltarthatja a családját.ha nem játékgépbe nőkre és italra költenék a pénzt(segéjt)talán még elnézőbb is tudnék lenni.üdvözlettel:gábor

    VálaszTörlés
  43. az egész témáról az a véleményem, hogy a drága politikusaink ebből a cigány kérdésből nagy hasznot húznak. mert rengeteg pályázatot tudnak irni hátrányos helyzetűek cimszó alatt, de ez csak egy a sok közül amire rengeteg pénzt lehet igényelni, ezért kell nekik a cigányság, ha nem hasznot akarnának akkor már régen megoldották volna

    VálaszTörlés
  44. Tetű egy hely lett ez a Magyarország sajnos. Több ismerősöm kényszerül külföldön munkát vállalni, hogy valahogyan megéljen. Sterilizálni kéne a cigányokat, másképp nem lehet a szaporodásukat visszavenni! Finnországban tilos az olyannak gyereket vállalni aki nem tud írni olvasni! Szigorúan büntetik! És az humánus, hogy a zsidók a magyarokat akarják kiírtani? Ez is egy érdekes téma. Nekünk kötelességeink vannak, nekik jogaik. Én se merek gyereket vállalni, mert félek, hogy nem tudnánk eltartani a rengeteg adó, járulék, stb... miatt. Ma az is luxus, hogy autóval járunk dolgozni, pedig havonta 1x tankolok, nem hogy még egy gyerek!? Szemét világot élünk, aki annyira imádja a cigányokat az tényleg költözzön közéjük! Igaz a mondás: "Az optimisták angolul tanulnak, a pesszimisták héberül, cigányul, a realisták pedig lőni tanulnak!"

    VálaszTörlés
  45. ezt az egészet a zsidok generálják, hogy a cigányokkal foglalkozzunk, ne pedig azzal, hogy a zsidok elakarják venni az országunkat,mert az ővék már gázos nekik, mi az,hogy nemlehet zsidózni, meg cigányozni, ezek is csak egy nemzet semmi különleges nincs bennük. tisztán látszik, hogy leakarják magukat védeni és a rohadt politikusok a pénzért el is adják nekik az országunkat

    VálaszTörlés
  46. Ez az írás rasszista, uszító és IGAZ. :(

    VálaszTörlés
  47. sőt, a titkosszolgálatnak tetszik is, mert azóta a kémprogram kereső jelzett, pedig évek óta nem történt még ilyen és ezt magyarázom ez nem rasszista, és nem lázító, ezt csak a köcsög politikusok állítják,hogy rasszista én nem utálom a zsidókat, cigányokat,csak a politikusokat aki ilyen korrupt állatok, hogy a sok szemét lopást amit ellenünk és az ország ellen elkövetnek ezzel takargatják

    VálaszTörlés
  48. Pumukli-TE NE A ZSIDÓKTÓL FÉLJ HANEM A KINAIAKTÓL ÉS ÁSD BELE MAGAD A TÖRTÉNELEMBEN MIVEL A RÓMAIAK ÓTA AKIK FELÉGETTÉK PALESZTINIÁT (AMI SZENT FÖLDET JELENT)ÉS ARRA KÉNYSZERITETTÉK A ZSIDÓKAT HOGY VÁNDOROLJANAK IGY CSAK A KERESKEDÉSBŐL TUDTAK MEGÉLNI SEHOL A VILÁGON NEM ENGEDTÉK LETELEPEDNI ŐKET,,,,HA IRIGYLED A TEHETSÉGÜKET CSINÁLD UTÁNUK...DE ŐK LEGALÁBB ÖSSZETARTANAK....
    KÁRYA

    VálaszTörlés
  49. nem én a gátlástalan élősködést utálom, nem vagyok irigy, és valószinű mindenhonnan ezért űzték el. de mia helyzet a cigány kihasználással arról is kérek véleményt

    VálaszTörlés
  50. Rózsa Sándor földjét, a Dél-alföldet ellepték a román cigányok, és van munkájuk, szállásuk, valószínű kint már elfogyott a segíly.
    Nem értem a nagygazdákat (akik Közpénzből és Uniós pénzből fejlesztettek, gazdagodtak) hatóságokat nincs nekünk elég cigányunk ?
    Nagymagyaroszágon annak idején is fokozatosan beengedték a oláhokat, szerbeket stb. az lett a vége, kétharmadát elvették országunknak.

    Mhalom

    VálaszTörlés
  51. A legnagyobb baj a rend és következetesség hiánya! Vannak nagyon egyenlők-Autóból ki lehet húzni következmény nélkül,egy másik vezetőt, mert nem ment elég gyorsan a miniszteriális "eltárs" autója előtt- vannak egyenlők, akik garázdálkodhatnak kedvüre, mert " megveszi kilóra" a nekik ellent modókat,aztán vannak elitéltek, akik olyan "példás"büntetést kapnak, hogy minden percéről beszámol a Média, hogyan védik fürdés közben... " a törvény aztalánál -ugye -mindenki egyformán foglal helyet". Először kötelessége legyen, aztán majd joga is,ha törvények ellen vét,kérjék számon haladéktalanul,ez a 3 alptényező sokat javíthatna a helyzetünkön. A cigányságnak pedig az un vezető politikusaikat is el kellene számoltatni! Az EU-s, és a hazai miliárdok hova lettek, mert munkahely nem teremtődött belőle, a felzárkóztatás sehol a példák szerint.A rendhez még egy kis adalék: Ha a magyar ember nem gondozza a kertjét, földjét megbüntetik, ha az utcai fronton lévő házát nem tartja tisztán, esetleg ráfogható, hogy rontja a városképet, szintén büntetés tárgya lesz a dolog.Látott valaki a" nagy védők" közül olyan cigányportát amelyinél kertet gondoznak?-pedig megélhetéshez ez is segítene- Más:
    X falu polgármeterét majnem elcsapták a feljelentésük miatt, mert a faluban veszettségben elhullt állatot talátak a portájukon, és a tisztiorvos elrendelte a falu takarítását, fertőtlenítését! Megkapták a hozzávalókat, de munka helyett feljelentést tettek, mert a polgármester elrendelte, hogy addíg nincs segélykifizetés, amíg fertőtlenítő takarítást el nem végzik, amíg a portákon legalább egy árnyékszéket nem létesítenek. A szégyen az volt, hogy ilyen állapotok után, még a polgármesternek, és a tisztiorvosnak kellett magyarázkodni,az eset nem a mult században volt, hanem 2 évvel ez előtt. Szóval a törvény asztala ismét.

    VálaszTörlés
  52. Még egy kevéske az életből:
    Un. rendes cigány szomszédok,
    - csak lopják az áramodat, amit az ELMŰ neked számol el, mert sem az Önkormányzatot,mint tulajdonost-sem pedig az ELMŰ-t nem érdekli, hogy a kivűl elhelyezett órából idegen vezeték lóg ki az ELMŰ-s szakember ajánlata: vezetékeltessük át a lakást természetesen saját zsebből.150-ért, a lopott áram értéke 160 ezer a visszakapcsolás 30 ezer.
    -csak lopják a vizedet.Az önkormányzat vízórákat szerelt fel. Jeleztük, hogy az óra akkor is forog, amikor nálunk nincs vízhasználat.Szakember, jegyzőkönyv,ajánlat Hívjunk szakembert,mert feltehetőleg a fürdőszobában csatlakoztak rá a csőre valahol. Szétverték a fürdőszobát, saját pénzen helyreállítás 60 ezerért, és a másik 60ezer volt a vízszámla nekünk természetesen.
    Felszereltünk egy kamerát, mert éjjel gyakran engedtek be idegeneket az udvarba."Személyiségi jogokra" való hivatkozással, feljelentéssel fenyegetőzött a szomszéd asszony aki jogszerűen nem is lakhatna ott a szomszéd lakásban.
    Ám amikor a sok disznóságért nem felelősségrevonás jár, hanem felzárkóztatni akarunk, pesze, hogy hangos az udvar a röhögésüktől.
    Ezek a dolgok senkit nem érdekelnek, mert fel kellene vállani a döntés felelősségét.Egyszerűbb elbújni hanzatos szavak mőgé, mint cigányozás zsidózás, rasszizmus stb. Mert ugye aki nem dönt az hibát sem követhet el.
    Zárásként hadd említsem meg szeretettel azt a házaspárt,akikkel egy munkahelyen dolgoztam 30 évig, akik szintén cigányszármazásúak, két gyermeket neveltek fel, egy napot sem hiányoztak a munkából, soha nem jártak segélyért, saját erőből valósították meg amit felvállaltak. Nem szívták senk vérét sem. Ez is az igazsághoz tartozik, csak sajnos ők vannak kevesebben, és ezt is kellene látni!

    VálaszTörlés
  53. az előső megjegyzésekből néhányat elolvastam, és a véleményem:
    a baj az, hogy a cigányság egyszerűen nem akar dolgozni, csak otthon dögleni, kölykezni stb...
    egyszerűen hiába adnánk munkát nekik sz*rnák le magasból, inkább élnek segélyen, meg lopnak.... ez kényelmes nekik
    ja meg pumukli, a te megjegyzésed szerintem alaptalan...
    mi a f*sz közük van a zsidóknak meg a titkosszolgálatnak a cigánysághoz? ezt magyarázd már el nekem...

    VálaszTörlés
  54. Mond meg mi és ki vagy hogy,itélkec egy fajon mert szerintem,nem vagy tisztában azal amit irsz és gondolsz igaz vanak kősztünk akik roszat tesznek de szeretnék kérdezni valamit tőled ha valami gondod van a ciganyokal akor szerintem minden másfajal bajod van FIGYEJ most rám mindegy hogy ki vagy nem is érdekel a fajok kőszti kűlőbség csak anyi ahogy emberiség tartya .De ez,nem hejes hisz DEMOKRACIA kimongya egy mindenkiért mindeki egyért viszont a kérdésem hozád pedig az hogyha kitőrne 3 dik világaháború akor szerintem nincs szűkség a cigányokra sem a hozánk hasonlo fajokra őn szerint. Nem képesek elfogadni hogy mi is emberek,vagyunk ez itt a nagy baj

    VálaszTörlés