2011. március 27., vasárnap

Gyógyteák




Az Egészségügyi Világszervezet Konferenciája összefoglalta, hogy tanítani kell a népi gyógyászatot, de az Európai Unió ellensége ennek a tevékenységnek. 2011-től nem ismeri el az EU a gyógyfüvekkel való gyógyítást, csak a termék-kiegészítőket.
Szabó György 81 éves és teljesen egészséges. A lányának adja át tudását, hogy továbbvigye az Ő gyógyító munkáját. Rajtuk kívül van még egy asszony, akit úgy hívnak, hogy Reza asszony.
Egy konferencián kérdezték Gyuri bácsitól, hogy miért nem használja Magyarország a rengeteg gyógynövényt, hiszen 400 féle gyógynövényünk van. Elmesélte, hogy a Bükkben nagyon sokat tartózkodik napon, és így keletkezett az arcán egy melanoma. Az orvos azonnal azt mondta, hogy meg kell műteni ezt a rákos foltot és kemoterápiát is javasolt. 3 hónap kezelés után saját magát gyógyította meg Gyuri bácsi.
BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.
KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.
AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.
AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.
FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr (egy csapott evőkanál) diólevél 2 dl felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.
CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, majd megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.
PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL: A boltokban kapható ételzselatint (a ráírt elkészítési mód szerint) elkészítjük, és amikor már dermed, öntsünk még rá forralt vizet, és villával törjük át, hogy kenhető legyen, a fájós részre rákenjük esténként, úgy,hogy bevizezzük, vagy a térdünket, vagy a könyökünket, vagy a gerincünket és belemasszírozzuk, teljesen beszívódik, ami még marad a bőrünkön, azt nedves ruhával töröljük le. Naponta egy
mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé.
KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl vízzel leforrázni, 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.
SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea, egy csapott evőkanál, 2 dl víz, leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni. Ha zöld hályog van, akkor 1 évig kell használni.
HOMLOK, ORR, FÜL- ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl . forró vízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre. A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.
Mandulagyulladás esetén: közönséges galaj teát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.
LEGTÖBB PENICILLIN A PÓKHÁLÓBAN VAN.
PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK: Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl . vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.
ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea, ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dl forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni. EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER. A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl forró vízzel forrázni, 10 perc állás után inni. Egyébként lehet kapni a Gyuri bácsi féle Bronchitis teakeveréket, interneten is megrendelhető www.gyorgytea.hu-n
MÁJ ÉS EPE: Nagyon sok bennünk az idegen anyag, sok a különféle vegyszer az élelmiszerekben, volt egy konferencia és ott elmondták, ha továbbiakban is ennyi vegyszeres ételt eszünk, a fehér emberekből csak 7% marad meg a földön.
KESERŰ ÉTELEKKEL KELL A MÁJAT TISZTÍTANI ÉS INGERELNI AZ ÜRÜLÉSRE AZ EPÉT. Ilyenek: a pemetefű tea, az ezerjófű tea, a gyermekláncfű leveléből készült tea, a rukkola saláta (nagy bevásárló központokban lehet kapni lilás színű saláta), nagyon keserű, de minden nap a salátánkba keverjünk bele egy kicsit.
HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.
MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.
EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi a szervezetet a retek.
GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg. 6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl forró víz, 10 perc állás után minden nap meginni.
A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.
Lúgosításra fehér árvacsalán tea.
A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről. 2 naponta meg kell inni 2 dl vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.
Széklet: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó. Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől. Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:
Gyujtoványfű-tea,
mezei katáng virág
hígabb széklet: kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.
Hasmenés: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat. Diólevél tea fogyasztása 6 hétig. Vadsóskamag nyersen darálva.
Aranyér: Nagyútifüvet zöld állapotában megmosni, megcsipkedni és sűrűre elkészíteni, éjjelre rá kell kenni, még ha belül is van az aranyér, akkor is rá kell kenni. Télen szárított állapotában nem olyan hatásos, mint nyáron, de ha leforrázzuk az 1 csapott evőkanál nagyútifüvet, és utána leöntjük róla a vizet 10 perc állás után, ugyanúgy használhatjuk, mint zöld állapotában.
Izület: pld. Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapott evőkanállal 2 dl forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.
Rheuma: réti legyezőfű
Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél (még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén), tejoltó galaj, csalántea (de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét).
Lábizzadás, vagy körömgomba, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.
Magas vérnyomás: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van. Ha a vesétől van (ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk), akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.
Ha a szívvel van a gond (orvos), akkor a galagonya virágos hajtásából készült teát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust pedig szabályozza.
Baloldali hátsófali szívinfarktus elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea.
65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark tea egy nap, két csésze hirtelen szívhalál elkerülése végett.
Vashiány: szederlevélből készült tea a legjobb.
Immunerősítés: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin pld. csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom, citrusféle gyümölcsök. Megfázásos időszakban pedig naponta inni a bugás macskamenta teát, nagyon finom.
Prosztata: Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet:1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kell szakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott a prosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ, KISVIRÁGÚ FÜZIKE; ezeket össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le kell forrázni 2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.
Klimax: Ösztrogénhiány - cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea (1:1. arányban) összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.
Női szőrösödés: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.
Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½-1 l. készíteni, ebből 2 dl-t meginni és a maradék 3 dl-vel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.
Cukorbetegség esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint. Megelőzésre:  szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inni
Ha már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad  enni.
Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol. Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.
agydaganat: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret, kell bekenni és belemasszírozni  napjában többször.
A teák elkészítésének módja minden zacskón rajta van, hogy áztatni, forrázni, vagy főzni kell-e?
ÉJFÉL  ELŐTT KELL 2-3 ÓRA ALVÁS, EZ A LEGFONTOSABB ALVÁSI  PERIÓDUSUNK.
DIÓLEVELET VI. hónap közepétől VII. hónap végéig kell begyűjteni és árnyékos helyen megszárítani, de jobb biztonságos gyógynövényeket árusító boltokban megvenni.
Add tovább!!!!!! Már sokaknak segített!!!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Kati!

    Ezt az e-mailt én is megkaptam a minap, de most utána néztem. Ajánlom figyelmedbe, sőt, mindenki figyelmébe az alábbi linket: http://www.harmonet.hu/szepseg-wellness/55341-vigyazz!-gyilkos-gyogynoveny-tippek-egy-artatlan-korlevelben!.html
    Persze mindenki döntsön a maga belátása szerint.

    VálaszTörlés
  2. Kedves!
    Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a cikkre, amit a forrás megjelölésével meg is jelenítek az oldalamon.

    VálaszTörlés