2011. január 30., vasárnap

Alapítvány ? SAZ Dialog Agentur Kft!



Alapítvány ? - jó tudni!

Borzasztó!
Nem is gondolnánk, hogy ilyen létezik!
Minél több emberrel kell ezt megismertetni, hogy oda kerüljön a pénzünk,
ahová tényleg szánjuk!

FONTOS!

Közeleg az adóbevallások időszaka.
Amit onnan is tudni, hogy a különböző adománygyűjtő szervezetek tömegével
küldik ki az adománykérő leveleket.
Ilyenkor gyűjtik be ugyanis éves szinten az adományok több mint felét.
Azonban nem árt az óvatosság.

Számos alapítvány mögött valójában nem más, mint egy direkt marketing cég
áll, amely "nonprofit direkt marketing" címen bezsebeli a pénzek 90, egyes
esetekben 95%-át.

Ez a külföldi tulajdonú cég a *SAZ Dialog Agentur Kft.,* melyről az Echo TV
a közelmúltban forgatott egy leleplező filmet:


A dokumentumfilm hatására a cég időközben levette ügyfelei listáját a
honlapjukról, ám köztudott, hogy közéjük tartozik a Négy Mancs Alapítvány,
amely áldásos tevékenységének köszönhetően több száz magyar munkahely szűnt
meg,
s amely alapítvány a valóságban egy magyarországi állatmenhellyel sem
rendelkezik.

További *SAZ-*ügyfelek, azaz kiket NE támogassunk!


- Gyermekrák Alapítvány

- Bársonyszív Alapítvány

- Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány

- Williams Szindróma Alapítvány

- Down Alapítvány

- Greenpeace

- Négy Mancs Alapítvány

Aki teheti, hívja fel erre az ismerősök figyelmét és küldje tovább!




8 megjegyzés:

  1. Ez egy totális félreértés, a SAZ ezeknek az alapítványoknak csak az anyagait nyomtatja, meg szöveget ír nekik, amire az alapítványok kérik meg. Az alapítványoknak kellenek a források, de nincsenek kommunikációs szakembereik.
    Sajnos Magyarországon még mindig azt hiszik, hogy a kampányokat meg a kommunikációs és reklámtudást ingyen meg lehet kapni, csak mert valaki egy alapítvány. Szomorú, hogy nem értik az emberek, egy non profit szervezet nem azért non profit, mert nem termel profitot, hanem azért, mert a profitot a saját tevékenységébe, céljaiba, szolgáltatásaiba forgatja vissza, és nem haszonként kiveszi. Ezeknek az alapítványoknak a túléléshez (szűkös állami források!) kampányolniuk kell, ahhoz pedig kell egy profi partner és pénz. Sajnos ez a realitás. Közben ezek az alapítványok igen jó munkát végeznek, el lehet menni és megnézni, hány szülő hálás a Down Alapítványnak például, amiért a gyereküket megtanították egyedül öltözni, enni, vagy később egy szakmára.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos a videó 2007-es, ami azt jelenti: régi. Az intelligens emberek tudják hogy az egy százalék az APEH számlájára folyik be. Az adomány pénzek szintén a szervezetek számlájára érkeznek. A SAZ (de már nem is ez a neve, miután hazug cikkekben lejáratták) szerződése hírlevelek szerkesztésére, statisztikákra, marketing tevékenységre szól. A szervezet ahol dolgozom mintegy 50.000 rendszeres adományozót kapott ezáltal. Szerintem mi jól jártunk. Nem értem a feltámadó rosszindulat okát. Hacsak nem az a Balog Tamás, aki kilépett a saz-tól anno, és névtelen riportot adott, ismét tevékenykedni kezdett, hogy bosszút álljon... Szóval furcsa, hogy már megint hazudnak. Méhész Marcsi , mert én vállalom a nevemet!!!

    VálaszTörlés
  3. Elsősorban arra kéne koncentrálni, hogy mit mondanak és nem arra, hogy ki mondja. A "bosszúálló" is felfedhet megfontolandó tényeket, és a köztiszteletben álló úriember is lehet inkorrekt.
    Laikusként és a rendszer működési mechanizmusát csak felszínesen ismerőként a kérdésem indokolt: vajon az adományok hány %-a jut el a címzettekhez? Bizony - ha ez így van - az alapítványoknak átadott 5 % arcpirító, viszont sok sunyi ember élhet jól a megmaradt 95 %-ból. Jó lenne tudni, hogy ennek a 95 %-nak hány %-a kerül a sunyikhoz bérekre és egyéb személyi költségekre. Vagyonosodási vizsgálat alá kéne venni őket. Jó lenne - ha lehetne - a családtagjaikat is.

    VálaszTörlés
  4. Sima hazugság ez a cikk..

    VálaszTörlés
  5. Mi is dolgoztunk velük, és ez a video egyszerűen nevetséges! Ha az adományok 90-95 %-át át kellett volna adnunk az ügynökségnek, akkor mi értelme lett volna együttműködni? Én más ügyfelükről nem tudok nyilatkozni, de velünk végig korrektek voltak. Kíváncsi vagyok, mi van emögött, miért akarják ennyire lejáratni őket.

    VálaszTörlés
  6. Remek film, zseniális csúsztatásokkal. Majdnem bedőltem, csak mivel ismerem a konstrukciót, ezért elmondom, hogy semmi sumákság nincs benne. Van egy for-profit cég, aki non-profitoknak gyűjt pénzt úgy, hogy ő finanszírozza a marketing akciókat és a bevételekből részesül. Minél hatékonyabb a kampány, annál több jut a szervezetnek is. Egy szerződés mindig két ember akarata…

    VálaszTörlés
  7. Aki ismeri, tudja, hogy Miha Tamás remek szakember és emellett a kevés becsületes egyike…

    VálaszTörlés
  8. Nocsak, védőügyvédek is járnak erre?

    VálaszTörlés