2010. november 30., kedd

Magyarigazság

Szívből ajánlom mindazok figyelmébe ezt a csodálatos honlapot, akik netán még eddíg nem ismernék.

 \"Mihi\", /Mihályfalvi János/, Svédországban él, 2000-ben kezdte gyűjteni, és weblapjára feltenni a magyarsággal kapcsolatos különleges, és értékes anyagait.
Vannak benne prózák, vannak benne népzenék, és vannak olyan, - ma már máshol nem hallható - hanganyagok is, amely egészen komoly szellemi, művészeti, és egyéb....pl:  (lelki) értékeket jelentenek nem csak neki, hanem minden magyarérzésű ember részére.

Mintha egy igazi kincsestárba lépnénk, (számomra legalább is olyan érzést keltett).

Azt hiszem Mihi olyat nyújt gyüjteményével, ami mindnyájunk részére nagyon-nagy élményt szerez, ezzel a munkájával, - példát és utat mutat minden magyar embernek.
A fiatalabb generációnak, hogy tanulják, és ismerjék elődeik hagyományait, és értékeit, az idősebbek részére pedig, lehetőséget teremt, hogy feleleveníthesség emléküket, megerősítve ezáltal lelküket és hitüket ezeken az anyagokon keresztül.

Becsüljük meg ezt a gyüjteményt, és kérlek titeket küldjétek tovább ismerőseiteknek is, ne fosszunk meg másokat ezeknek a kincseknek megismerésétől.
Az elmúlt évek alatt többször elhallgattatta weblapjait a cenzúra, többször rövid ideig nem volt található az anyaga sehol, de mindíg újra, és újra felállt a támadásokból.
Most itt látható a gyűjtemény.

Köszönjük neked Mihi!!!!!

MAGYARIGAZSÁG.eu
http://magyarigazsag.euroweb4you.eu/

1 megjegyzés:

  1. BoérJánosJobbikManó47péntek, december 03, 2010

    Kedves Katika! :) Nem találok méltó szavakat,megköszönni e Csodálatos Honlap közzétételét,hisz Erdélyi lévén,mélyebben érintenek,e témák!Áldjon meg érte a Mi Urunk a Magyarok Istene! Ez még TÖBB is mintha egy kincstárba lépnénk,hisz ezt az eszmei értéket nem lehet anyagiakkal megfizetni!!! Ezt az alább belinkelt képet csekély köszönetként ajánlom Neked,Szívböl,szívesen :)

    http://lh5.ggpht.com/_hF85LQhkU34/TPj9m8YVaoI/AAAAAAAAAV8/njUVFZ4ma48/%C3%81ldjon%20meg%20az%20%C3%9Ar-v%C3%B6r%C3%B6s%20r%C3%B3zs%C3%A1kkal.jpg

    VálaszTörlés