2010. november 23., kedd

Címlap Lendvai folytathatja Magyarországot lejárató kampányát?

Néhány napja az egyik nemzeti médium bebizonyította, hogy az egykori Szabad Nép-es Lendvai Pál önkéntes informátora volt a hajdani diktatúra Külügyminisztériumának. Éppen ebből új fegyvert kovácsolva, Paul Lendvai folytatja Magyarországot lejárató kampányát a német nyelvterületen Németországban, Ausztriában és Svájcban.
Ez év október elején az Ecowin salzburgi kiadónál megjelent "Mein verspieltes Land: Ungarn im Umbruch" című könyvében azt állítja, hogy "a Fidesz-siker totális hatalom kiépítéséhez vezet", hogy "Magyarország a múlt felé tart, hasonló gyűjtőpártot hoztak létre, mint ami a harmincas években volt" és hogy a mai Magyarországon "az antiszemitizmus, a rasszizmus, és a sovinizmus vidáman ünneplik ébredésüket" Az október 21-i salzburgi és november 9-i zürichi könyvbemutatója után, most Paul Lendvai november 24-én Frankfurtban egy "vitaesttel" folytatja Magyarországot lejárató kampányát. Az első két rendezvényen a helyi magyarok kivételével nem tiltakozott senki,  sem a magyar diplomácia, sem a magyar média, sem a nyugat-európai magyar szervezetek akik határozottam felléphettek volna a magyar nemzet gyalázásai Lendvai ferdítései, hazugságai és rágalmai ellen a németnyelvű közönség előtt. A kérdés, hogy ezúttal hogyan fognak reagálni a magyar hatóságok, a magyar média és a németországi magyar szervezetek az újabb provokációra? Kérdés, hogy a Frankfurtban november 24-én a jelen lévők tanúi lesznek-e a felelőtlen érdektelenségnek és nemtörődömségnek? Valóban nem érdekli a magyar nemzeti sajtót a Lendvai-k féle hazudozás, a Magyarországról készített és befeketített kép és hogy az hogyan jelenik meg a nyugati médiában?
Minderre nemsokára megkapjuk a választ!
Nemzeti Jogvédő Szolgálat - MTI - barikad.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése