2010. október 31., vasárnap

Jobbik: az államnak támogatnia kell az ópusztaszeri emlékparkot

"Botrány, hogy a megye nyakába varrták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fenntartását" - jelentette ki Toroczkai László, a Jobbik megyei közgyűlési képviselője. A párt megyei és szegedi elnökével, Tóth Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, a parlamentben Zagyva György Gyula fog interpellálni ebben az ügyben, ők pedig a megyei testület elé terjesztik javaslatukat.

Míg Írországban minden grófságnak van az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkhoz (ÓNTE) hasonló intézménye, addig hazánkban csak ez az egy van. Toroczkai László jobbikos közgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy azért különösen fontos az egész ország szempontjából az emlékpark, mert addig semmiféle gazdasági felemelkedésre való lehetőséget nem lát, amíg a nemzeti önazonosság-tudat nem erősödik meg. "Az elmúlt MSZP-s vezetésű kormányok alatt azt láthattuk, hogy mostohán kezelték az emlékparkot, hiszen nemcsak az állami támogatást vonták meg, hanem megváltozott a korábbi szemlélet is. Nem az lett a fontos, hogy hány magyar család érkezik oda, hanem az, hogy hány forintot fizetnek a bejáratnál. Ezen változtatni kell" - szögezte le Toroczkai.

A megyei képviselő az állami finanszírozás visszaállítását követeli, amit tízmilliárdos nagyságrendben képzel el. Hozzátette, hogy Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő interpellálni fog a kérdésben, várhatóan már a jövő héten.

"Botrány, hogy a megye nyakába varrták az emlékparkot, hiszen az egész Kárpát medencei magyarság szempontjából fontos intézményről van szó. Botrány, hogy egyedül kellett fenntartania eddig, amit elég jól végzett a megye, de állami támogatással sokkal többet fejlődhetett volna" - mondta el portálunk kérdésére.

Tóth Péter jobbikos megyei képviselő a pénzügyi és gazdasági bizottság tagjaként arról számolt be, hogy a költségvetési számokból kiolvasható, hogy hiány van. Ezért is szeretnének kiemelten foglalkozni az emlékpark ügyével, első lépésként úgy, hogy kormányt ösztökélik támogatására.

A jobbikos képviselők leszögezték, hogy a fenntartói jogokat nem szeretnék átadni az államnak, de anyagi támogatást várnak a kormánytól, hiszen ezzel a jövő nemzedékébe fektet be az állam, ami megtérül.

(Szeged Ma - Kuruc.info)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése