2010. október 18., hétfő

Az otthonszülés szabályozhatóságáért demonstráltak + FOTÓK

otthonszules_it (09) Szegeden is demonstrációt tartottak az otthonszülés jogi, szakmai hátterének törvényi szabályozásért vasárnap délután. Több mint száz résztvevő, felnőtt és gyermek transzparenssel majd gyertyákat gyújtva hallgatták a beszédeket. Az eseményen megjelent a múlt héten letartóztatott, több ezer otthonszülést vezető szülész-nőgyógyász Geréb Ágnes fia.
Mint ismeretes, múlt hét kedden vette őrizetbe a rendőrség Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, miután egy otthonszülés során komplikációk léptek fel. Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Szerdán, Budapesten demonstrációt tartottak az államtitkárság Arany János utcai épülete előtt, amelyen az otthonszülés szabályozatlanságára és a Geréb Ágnessel történtekre hívták fel a figyelmet több százan.
Ehhez a megmozduláshoz csatlakoztak most vasárnap Szegeden is a Széchenyi téren, a bíróság épülete előtt 17 órai kezdettel, a következő megmozdulás pedig kedden 9 óra kezdettel történik, melyen a Markó utcai parktól a parlamentig alkotnak majd élőláncot a demonstrálók.

“Engedjék szabadon az édesanyámat!”

Szegeden több mint száz felnőtt írta alá a bíróság épülete előtti demonstráción azt a petíciót, ami a szülészeti ellátás reformjának 10 pontját tartalmazza, s amit a mindenszules.hu oldalon is gyűjtenek, hogy eljuttassák majd a törvényhozás megfelelő szervéhez.
A szegedi demonstráción először a főszervező, Kovács Anita Anna mondott beszédet, melyben kiemelte: huszonkét éve nem sikerül olyan törvényt hozni, amely jogi úton szabályozná az intézményen kívüli szülés lehetőségeit, tisztázná az ebben segédkezők jogi helyzetét. Mindez annak ellenére van így, hogy hosszú évek óta szűnni nem akaró az igény az állampolgárok körében az otthonszülésre, s ezt a sok ezer otthon született gyermek is bizonyítja.
Több szülő is beszédet mondott, személyes élményekről beszámolva. Akadt olyan is, aki Amerikában élt hatgyermekes édesapaként, és az ottani tapasztalatairól beszélt. Majd Geréb Ágnes fia, Herner Dániel is a mikrofonhoz lépett, s megköszönte a jelenlévőknek, hogy kiállnak édesanyja mellett, aki egész életében nem tett mást csak másokon segített. Kérése annyi volt: “Engedjék szabadon az édesanyámat!” A résztvevők ezután mécseseket gyújtottak a világba elindult, de meg nem érkezett gyermekek emlékére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése