Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc ötvennegyedik évfordulója alkalmából sajtószolgálatunk közzé teszi Gordon Gaskill 1958-ban megjelent tudósítását arról, hogy mi történt New Yorkban, az ENSZ székházában, 1956. november 1-4. között, miközben egy ország hiába várta lélegzetvisszafojtva a Nyugat és a Nagyvilág segítségét. Az írás magyarul a Magyarságtudományi tanulmányok c. kötetben jelent meg, a magyarok Világszövetsége égisze alatt. Kiadó a HUN-idea Szellemi Hagyományőrző Műhely.
A kötet megrendelhető itt: http://mvsz.wordpress.com/
EGY KUDARC MENETRENDJE[i]
Magyarország és az Egyesült Nemzetek
1. rész a 10-ből
Egy magát meg nem határozó hívó ezt kérdezte:
– Egyesült Nemzetek, New York... Ott vannak?
Az ENSZ gépkezelője válaszolt:
– Igen, még itt vagyunk.
Az ismeretlen állomás igazolta magát:
– Itt Diplomag Budapest.
Az ENSZ gépkezelője, nem ismerve fel a Diplomag jelzést, a jelzéstárhoz fordult segítségért, s megtudta, hogy a szó a Magyar Külügyminisztériumot jelenti. Ebben a pillanatban a távoli Magyarországon történteket oly sok zavar és titokzatosság takarta, hogy ez a hívás akár a Marsról is érkezhetett volna.
Ilyen hívás soha nem érkezett azelőtt az ENSZ-hez, s azóta sem. Átlagos körülmények között a tagállamok az üzeneteiket a saját ENSZ-hez kirendelt futáraival küldik, akik a főtitkárhoz továbbítják ezeket. Ebben az órában viszont Nagy Imre magyarországi kormányának nem voltak megbízható küldöttei. Tehát ezen a napon, s csakis ezen a napon az ENSZ épülete közvetlen összeköttetésben állt Budapesttel egy telex kapcsán, mely Budapest és Bécs között hálózatos vonallal működött, s innen New Yorkig hálózat nélkül. Bármit is gépelt a névtelen gépkezelő a teleprinter BP 679 száma alatt Budapesten, azonnal megérkezett a MNY 0544 számú teleprinteren az ENSZ-hez.
A budapesti hívás olyan szokatlan volt, hogy az ENSZ gépkezelői a gép köré gyülekezve kíváncsian nézték, hogy mit fog nyomtatni. Budapest bizalmatlannak és habozónak tűnt, mintha teljesen biztos akart volna lenni abban, hogy az ENSZ-szel áll összeköttetésben és nem egy más készülékkel, talán éppen Moszkvában. Budapest kilenc különböző időben kérte az ENSZ-et, hogy igazolja magát, az ENSZ kilencszer türelmesen eleget tettek a kérésnek! Budapest ezen felbátorodva egy hamarosan küldendő üzenetről beszélt. New York várt, a gép zúgott, az összeköttetés Budapesttel állandó maradt, de üzenet nem jött. Csak műszaki beszéd foszlányait adta tovább a gép. 10:42-kor Budapest a következőket gépelte:
– Az ENSZ titkárságának: Ha el vannak foglalva, néhány perc múlva ismét jelentkezem. Üzenetünk készen lesz. Rendben? Kérjük, válaszoljon!
Az ENSZ, aki eddig nem jelezte, hogy el lenne foglalva, így válaszolt:
– Nem vagyunk elfoglalva, várunk, ha akarja.
Visszatekintve, az első négy szónak jóslat jellege van. Budapest 11:14-kor megszakította az összeköttetést. Semmi tényleges üzenetet nem küldtek. Az ENSZ gépkezelői egy darabig pletykáltak a különös beszélgetésről, de senkinek sem jutott eszébe a főtitkár hivatalát értesíteni azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Külügyminisztérium egy üzenetküldés előtt állt, amely jelen körülmények között igen fontos lehet. Az összeköttetés 48 percig állt fenn.
Budapesten ez alatt a 48 perc alatt Nagy Imre miniszterelnök pályafutása legsúlyosabb és legnagyobb horderejű kabineti ülését tartotta. Kétségtelenül ő rendelte el, hogy a teleprinter ENSZ-hez vezető vonalát kössék be és tartsák készenlétben ezalatt, szükségintézkedések miatt. A 48 perc utolsó 10 percében visszavonhatatlanul elvetette a kockát. Ez az ülés volt az egész reggelen át tartó lázas tevékenység tetőpontja – félelemteljes és baljóslatú.
New York-i idő szerint körülbelül 6 órakor (Budapesten délben) Nagy tiltakozott Andropovnál, a szovjet követnél „új orosz csapatok Magyarországba jövetele” ellen. Andropov békülékeny volt, azt mondta, hogy az orosz csapatok csak segédcsapatokként érkeznek, hogy leváltsák a távozó, eddig harcoló csapatokat, s hogy megvédjék a Magyarországon levő orosz polgárokat. Nagy nyíltan megmondta, hogy ezt nem tartja elegendő válasznak. Mondta, ha az orosz csapatok benyomulásának nem vetnek véget azonnal, az ENSZ-hez fordul segítségért. Andropov megígérte, hogy több katona nem érkezik.
New York-i idő szerint 8 órakor (Budapesten 14 órakor) Nagy ismét telefonált Andropovnak, s méltatlankodva mondta, hogy a csapatok bevonulása nem maradt abba, sőt ellenkezőleg, folyamatosan új orosz katonák özönlöttek be az utolsó három órában. Emiatt, mondta, Magyarország ezennel kilép a Varsói Szerződésből. Andropov továbbra is békülékeny maradt, de óva intette Nagyot az ilyen meggondolatlan cselekedettől.
(New York-i idő szerint) 10 órakor (Budapesten 16 órakor) Nagy összehívta a kabinet különleges és történelmi ülését. Értesítette a minisztereit azon elhatározásáról, hogy kilép a Varsói Szerződésből. A miniszterek szavazatukkal egyöntetűen mögötte álltak, és egy, a Magyarország semlegességével kapcsolatos nyilatkozatot írtak, továbbá támogatták Nagy Imrének az ENSZ-hez írt folyamodványát. Azután javasolták, hogy magát a szovjet követet, Andropovot idézzék maguk elé, hogy saját füleivel hallja, mit határoztak.
11 órakor, míg a teleprinter-összeköttetést létrehozták New York-kal, ami akkor még nem működött, Andropov megérkezett a magyar kabinethez. Nagy méltóságteljesen felolvasta a szöveget, teljes tudatában a saját és kabinete tettének hatalmas jelentőségével. Andropov közömbös, de még mindig békülékeny maradt. Többször is biztosította Nagyot, hogy az összes orosz csapatot rövidesen visszavonják Oroszországba, s könyörgött, hogy Nagy vonja vissza tervezett, az ENSZ-hez írott kérvényét. Nagy azt mondta, hogy mindenképpen elküldi New Yorkba (a vonal akkor már létrejött és a kapcsolat készen állt), de visszavonja akkor, de csak akkor, amikor a szovjet csapatok valóban elhagyták Magyarországot.
Mindezek közepette egy miniszter sem látszott olyan lelkesnek és eltökéltnek, mint Kádár János, Nagy közeli és megbízható munkatársa. Mélyen meghatva, könnyekkel a szemében, Kádár a szovjet követhez fordulva ezt mondta: „Tudom, hogy politikai jövőm most elég homályos, de mint magyar, kimennék az utcára, és puszta kézzel küzdenék tankjaitok ellen.”
Mindeddig a nagy elhatározások már megtörténtek, de még nem hozták őket nyilvánosságra. Nagy minden diplomáciai főnököt értesített Budapesten következő lépéseiről, de ez még mindig titok volt a hivatalos közegeknél. 12:15 perckor tette meg az utolsó, visszafordíthatatlan lépést. A budapesti rádió nyilvános adásában értesítette az egész világot határozatáról. Nagy most már felégette az Oroszország felé vezető hidat, s elindult az ismeretlenbe. A továbbiakra engedélyt adott azzal, hogy a magyar kérelmeket az ENSZ-hez küldte.
Alig, hogy ez az adás befejeződött, az ENSZ teleprinterje majdnem ugyanabban a pillanatban működésbe lépett – 12:21-kor:
– Itt Budapest, készen áll, kérem?
Az ENSZ ismét kétszer igazolta magát. Ekkor Nagy Imrének az ENSZ-hez küldött segítségkérése fürgén, kiváló angolsággal, habozás és majdnem minden gépelési hiba nélkül érkezett meg. Dag Hammerskjöldhöz, az ENSZ főtitkárának volt címezve, és a következőket tartalmazta:
– A Magyar Köztársaság kormányához megbízható hírek érkeztek, miszerint szovjet egységek érkeznek Magyarországra. (A miniszterelnök) magához hívatta M. Andropov szovjet nagykövetet, és leghatározottabb tiltakozásának adott hangot a szovjet csapatok Magyarországra történő bevonulása miatt. Követelte ezen szovjet csapatok sürgős és azonnali visszavonását.
Felvilágosította a szovjet követet, hogy a magyar kormány azonnali hatállyal felmondja a Varsói Szerződést és ugyanakkor kijelenti Magyarország semlegességét, s az ENSZ-hez fordul, a négy nagyhatalom segítségét kérve országuk semlegességének megőrzésébe.
Ezért kérem Őkegyelmességét, hogy azonnal tűzze az ENSZ nagygyűlésének következő napirendjére Magyarország semlegességének kérdését és e semlegesség négy nagyhatalom általi védelmét.
Aláírás: „Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Elnöke, a külügyek felhatalmazott minisztere.”
A végén Budapest megkérdezte:
– Megkaptad, kérlek?
New York válasza:
– Rendben megkaptuk, nagyon szépen köszönjük –, és legépelte a hivatalos elismervényt pontosan a keleti standard idő szerinti 12:27-kor az Egyesült Nemzetek, New York.
[i] A tanulmány megjelent a The Virginia Quarterly Review 34. kötetének 2. számában, 1958 tavaszán. Copyright © 2000 Bell & Howell Information and Learning Company. Copyright © University of Virginia. Fordította: Tomory Zsuzsa
Folytatás következik
MVSZ Sajtószolgálat
7059/101026
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése