2010. július 24., szombat

Mi az Alkotmány?

Nagymamám négy elemit és két ismétlőt járt parasztasszony volt.
Már elmúlt nyolcvan éves, amikor még mindig a madarakkal kelt, vetett, gyomlált, kaccsozott, kapált, szüretelt, ellátta a jószágokat, ahogyan mindig is tette. Mindig mosolygott, énekelt munka közben is, szóval sugárzott.
Egyszer mondtam neki, hogy ne dolgozzon, majd megcsinálom én, amit kell. Azt felelte: \"Nem úgy van az fiam! Ezt neköm írják!\"

Ki írta neki, hogy hogyan éljen?
Ki írta neki, hogy a család mindennél fontosabb? Hogy a tanya a család életének helye? Hogy a ház, az istálló, az ól, az udvar, a kút, a kert, a magtár, a szekér, az eke, a borona, az ásó, a kapa, a kasza, a góré, a szántó, a gyümölcsös, a legelő és az állatok részei az életnek, mert vele együtt tudja megtenni, amit neki írnak?
Ki írta neki, hogy a gyerek a család szemefénye, mert a jövőt neki írják? Hogy a szüle és az apó lassan egyre kevesebbet tesz kezével, de egyre többet ad mosolyával, simogatásával, szüliüktől, apójuktól kapott, évezredekkel és saját életükkel veretezett okos szavával?
Ki írta neki, hogy amit a család munkájával megteremt, az a családé, és azt meg kell védeni, kerítéssel, komondorokkal, ha kell, a kamrában őrzött, mindig zsírban tartott puskával?
Ki írta neki intve, hogy az adóssággal a szegénység költözik a házba?

Ez az ő lelkébe és minden magyar ember lelkébe van beírva. A házi áldás, ami a konyha falán van, ahol éber életünket éljük, erre emlékeztet, ha kísértés érne bennünket, mint nagyapámat, aki, amikor 1919-ben az agitátorok istentagadóvá akarták tenni, lekapta a veranda faláról a kaszát és kikergette vele azokat udvarából.

Rossz hírem van számotokra, tanult szakmabeliek, jogászok, akiket tiszteletben álló tudósként, ember kért fel arra, hogy írjatok Alkotmányt.
És számotokra is, akik az írás meghamisításával a Magyar Tanyára, Hazára idegeneket szabadítottatok, mondván, hogy az írás szerint \"jövevény nemesek\" szolgájaként kell saját Tanyádon, Hazádban élni.
A magyar lelkekbe az Élet Örök Rendjét, Alkotmányát, nem jogász és nem íráshamisító, hanem a Magyarok Istene írta.

Nem kell mást tenni ennek a nem betűkkel írt írásnak a megértéséhez, mint meghallani azt a hangot önmagadban, amit a \"nyugati civilizáció\" megpróbált elnémítani.

Írd le magyar, házi áldásként, és tedd fel oda, ahol életed éled, hogy amikor egy bróker, egy hitelt ajánló, egy befektető, egy spekuláns, egy kufár, vagy egy olyan ember keres meg, aki hamisított írást lobogtatva el akarja venni azt, ami a tied, ne tétovázz elővenni kaszádat, hogy kikergesd Tanyád, Hazád környékéről is!

Kelt Szegeden, 2010. Áldás havának 21. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája

Az írás változatainak címei:
A levél nyomtatható változata: http://szkszhu.szksz.com/ISz100721.pdf,
http://szkszhu.szksz.com/ISz100721.doc
Ígéretbehajtó Szemle változat: http://szkszhu.szksz.com/ISz07024.pdf
Honlapcím: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ100721.html

Magyarország Szent Korona eszme szerinti

Szabadság Alkotmánya

1. §
(1) Magyarország örökké szabad.

2. §
(1) A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez, amely nem szűntethető meg és nem korlátozható.

(2) A Szent Korona tagja:
a./ az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint
b./ az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek

3. §
(1) Ami a Szent Korona Országa földjén, földje alatt és földje felett van, a Szent Korona örök és elidegeníthetetlen alkotórésze, amelyet csak a Szent Korona másik alkotóeleme, a Szent Korona tagjai birtokolhatnak.

(2) A birtokos jogai azonosak a tulajdonjoggal, kivéve:
a.) Nem semmisítheti meg a birtokot.
b.) Nem változtathatja meg a birtok rendeltetését.
c.) Csak a Szent Korona tagjára ruházhatja át (örökítheti) a birtokjogot.

4. §
(1) Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.

5. §
(1) Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

(2) A Szent Korona értékrendjének megsértését jelenti:
a./ az állam szabadságának,
b./ a Szent Korona tagjai egyéni vagy társadalmi csoportot érintő szabadságának,
c./ a birtoklás szabályának,
d./ a vendégjog szabályainak,
e./ a tevékenység végzésével kapcsolatos szabályok megsértése, veszélyeztetése és minden erre irányuló magatartás.



2010.07.24. 20:15:34

Kecskeméti Magyarok Háza hírlevele


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése