2010. július 7., szerda

Magyarország, 2010 – Valami nem kóser – Csütörtökön jelenik meg a bar!kád hetilap (x)

http://kuruc.info/r/50/62426/

A tartalomból:
Vona Gábor: Miért? - Július 4-én egy rémálom vált valóra. Azt hittem, hogy a Gyurcsány-Bajnai érában végigküzdött időszak után még egyszer már nem kell átélnem, átélnünk azt az ismerős, keserű érzést, amikor az ember megérkezik a rendezvényére, és megpillantja az állig felfegyverzett rendőrök hadát. Azt hittem, hogy Draskovics és Szilvásy már a múlt…
Az elvtárs örök - Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár MSZP-s polgármestere lett az Állami Számvevőszék alelnöke: Fideszes forradalom helyett MSZP-s forradalom zajlik az állami pozíciók székfoglalásánál. A Gyurcsány-érában kinevezett Balajti László az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója, Gubcsi Lajos KISZ KB-tag, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, a KISZ ifjúsági lapjának főszerkesztője a Honvédelmi Minisztérium, Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatója, Warvasovszky Tihamér, az MSZP-SZDSZ támogatásával pozícióba került fehérvári polgármester pedig az Állami Számvevőszék alelnöke, és még csak egy hónap telt el a kormányzásból.

Neveket akarok hallani!
A Kárpátia zenekar dalszövegénél és Wittner Mária gondolatainál pontosabban nehezen lehetne összefoglalni a kommunista rendszer felelősei megbüntetésének lényegét.

Elszámoltatás vagy elszabotálás? Az elszámoltatás jelenlegi állásáról Balsai Istvánt, a Fidesz képviselőjét kérdeztük.

Független alkotmányvédelem?
- A nemzetbiztonsági kockázat a Fidesz-érában is szubjektív fogalom - Múlt héten hivatalában fogadta Pintér Sándor belügyminiszter Staudt Gábort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. A találkozón az ellenzéki politikus személyesen adta át panaszát az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójával összefüggésben. Balajti László, a Gyurcsány-Bajnai korszak embere még mindig a helyén van, és ezek szerint csak a jobbikosok jelentenek “nemzetbiztonsági kockázatot” a Gárdával kapcsolatos tevékenységük, megszólalásaik miatt. A szcientológusokkal, Hit Gyülekezetesekkel, vagy a népirtó izraeli állammal, netán az egykori III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatot tartó politikusok nem.

Nemzet, biztonság és bizonytalanság - Ismeretes, hogy négy jobbikos képviselő fennakadt a „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen, magyarul az említett honatyák nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Remélhetőleg az alább felsoroltak is magukra vonták a biztonságunkért felelős szakemberek figyelmét.

Kiszögezett demokrácia - Elszámoltatás helyett pártpolitikai nyilatkozat - Kerüljön elő a kalapács! – adta ki Orbán Viktor a parancsot. A kormányfő által aláírt kormányrendelet értelmében a központi államigazgatási szervek, azok területi egységei, a Magyar Honvédség szervezetei kötelesek egy szöget ütni az általuk használt középület falába, hogy jól látható helyre kifüggesszék meghatározott formátumban és méretben a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot.

A veretlen Overdose kész a visszatérésre: Overdose patagyulladása meggyógyult, és készen áll rá, hogy két felhozó verseny után rajthoz álljon a világ egyik legrangosabb sprintversenyén Párizsban - nyilatkozta lapunknak Mikóczy Zoltán, a pej mén felvidéki tulajdonosa. A ló népszerűségére és ismertségére jellemző, hogy ottjártunkkor a Euronews hírcsatorna forgatott az alagi lóversenypályán.

Kormánydöntésre várnak az árvízkárosultak: A második Orbán-kormány megalakulását követően a kezdeti udvariassági körök után már nyoma sincs az alkotmányosság és a demokrácia iránti alázatnak. A médiatörvény módosítása elnémíthatja a kritikus véleményeket. Nyolc év küzdelem, az ország tönkremenetele árán lezárult a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-korszak. Ezután elkezdődött az építkezés, formálódik már a narancsköztársaság...

Vérnarancsos „forradalom” - Orbán MSZMP-s levelezőtársa a HM kommunikációs cég élén - Az MSZMP KB volt osztályvezető-helyettesét, Orbán Viktor levelezőpartnerét, Gubcsi Lajost nevezte ki a fideszes honvédelmi miniszter a tárca felügyelete alá tartozó Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójává.

Békés magyarokra rontottak Orbán rendőrei: Orbán Viktor rendőrsége derekasan felvette a versenyt Gyurcsány és Bajnai egyenruhásaival. Július 4-én, a Bajtársiasság Napjának egyéves évfordulóján - ami egyben a Magyar Nemzeti Gárda avató ünnepsége is volt - a készenléti rendőrség egységei nyílt provokációval próbálták megbontani a méltóságteljes ünnepség rendjét annak ellenére, hogy az előre bejelentett rendezvény megtartása ellen nem volt kifogásuk a hatóságoknak.

Az iszlám reneszánsza, határozott külpolitika, erős gazdaság: Törökország a világhatalommá válás útján - A hazánkhoz hasonlóan a versailles-i békediktátum igazságtalan döntéseit elszenvedő Törökország a szemünk láttára válik a világ egyik legbefolyásosabb országává. Mára visszafizették korábbi nemzetközi hiteleiket, a gazdaság prosperál, külpolitikailag pedig egyre inkább vezető szerepre törekszik világpolitikai szinten is. Korábbi szövetségesükkel, a népirtó Izrael állammal minden együttműködésüket felmondták.

Egressy Béni: Klapka katonája, a szabadságharc hőse - A magyarországi reformkor a nemzeti ébredés időszaka volt, amely a művészetekre is nagy hatást gyakorolt. A kor nagy alkotói kivétel nélkül a nemzet szolgálatába állították tevékenységüket. A festőink nemzeti témájú képeket festettek, íróink műveik nagy részében a nemzettel kapcsolatos témákban alkottak, s a zenében Erkel Ferenc révén megszületett a magyar nemzeti opera. Erkel árnyékában tevékenykedett a kor nagy zenei géniusza, Egressy Béni, aki a Szózat megzenésítésével örökre beírta magát történelmünkbe, így válva halhatatlanná. A zeneszerzés mellett írással is próbálkozott, több zenemű szövege is az ő keze munkáját dicséri. Hazája iráni elkötelezettsége azonban nem csak alkotásaiban nyilvánult meg, hiszen - bár sokan nem tudják róla - főhadnagyként részt vett az 1848/49-es szabadságharc küzdelmeiben is.

Székely honvédek jubileumi találkozója - Augusztus 7-én Erdélyben, a Kovászna megyei Baróton rendezik meg az erdővidéki székely honvédek hagyományos találkozóját. Húsz évvel ezelőtt még közel ezren voltak, mára alig nyolcvan öreg honvéd lehet ott az eseményen - mondta lapunknak Krizbai Imre baróti református lelkész, a találkozó szervezője. Lapunkat két öreg székely honvéd látta vendégül a napokban, akik meséltek háborús élményeikről, zokogó „ruszki kölykökről”, hadifogságról.

A kuvasz: Minden ország büszke a nemzeti, az adott országra jellemző állatfajtákra, mivel ezek a fajták a kultúránk, a történelmük részei, tanúi. Bizonyos szempontból szerencsés helyzetben vagyunk, a magyarság hagyatékaként nemzeti kutyafajtáink széles körben alkalmazhatóak, szinte minden feladatot el tudnak látni. Ősi pásztorkutyáink a kuvasz és a komondor kiváló őrkutyák. Terelő pásztorkutyánk, a puli híres az eszéről, a pumi és a mudi napjainkban is végez terelő munkát, de kiválóan helytállnak sportkutyaként is. A sima szőrű magyar vizsla a legintelligensebb vadászkutyák közé tartozik, drótszőrű változata alkalmassá teszi az extrémebb körülmények közötti munkára is. A magyar agár kiválóan dolgozik valós terepviszonyok között, de sportteljesítménye is lenyűgöző, az erdélyi kopó a vadászat mellett nagyszerű, értelmes társ.

Magyarok igaz harca a „szabadság hazájában” - „Jesus is Lord – viva hungarians”, vagyis: Jézus az Úr – éljenek a magyarok! Ezt a feliratot húzta maga mögött egy repülő az egyesült államokbeli Cleveland városa felett. A város, ahol a legnagyobb lélekszámú magyar közösség él. Magyar közösség, amelynek templomát most gazdasági okokra hivatkozva bezáratná egy bizonyos Lennon püspök. „Aki identitását elveszti, annak lelke elvérzik” – nyilatkozta lapunknak Szabó János, a Szent Imre Egyházközség hívője, a bezárás elleni tiltakozó akció főszervezője, aki társaival együtt elbarikádozta magát a templomban.

Ki jár jól az egykulcsos adóval? A magas jövedelműek, vagyis az amúgy is tehetősek, ráadásul a legkevesebbet keresők kárára. Nem csupán látszólag ilyen egyszerű a képlet, és ne is vádoljon senki osztályharcos elfogultsággal, a számok igazolják ezt a helyzetet: a minimálbér megadóztatásától kezdve bruttó 280 ezer Ft-os jövedelemig mindenki kevesebb nettót fog kapni a mostani helyzethez képest. Vagyis két évvel a 2008-as szociális népszavazást követően, amikor a „független” elemzők – nem is alaptalanul – populizmussal vádolták a Fideszt a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt, kezd lefoszlani a nosztalgikus kádári lepel a kormányzati felelősséget elnyerő pártról, akik a kisemberek érdekeinek képviselete helyett, most a pénzügyi és gazdasági háttérhatalom szempontjait helyezték előtérbe.

Ezért nem szeretjük Károlyit - A XX. század és a jelen idők egyik szimbóluma a tabu- és a szobordöntögetés. A Jobbik képviselői letakarták a „vörös grófot” fekete lepellel, amire a balliberális oldal közírói a néhai, magyarokat utáló Pulitzer Józsefhez hasonlóan tollat ragadtak, hogy érveljenek az egykori politikus védelmében. Tamás Gáspár Miklós filozófus a 168 Óra magazinban veszi védelmébe Károlyit, egy sor érvet hozva annak érdekében, hogy belássák az állandóan akadékoskodó jobbik oldal képviselői, akinek a szobrát letakarták, mennyire a korabeli korszellemnek megfelelően cselekedett. Ez az a korszellem, amely mint a spanyolnátha söpört végig Európán, legalábbis annak keleti felén, vért és könnyeket hozva.

A kiátkozott király: IV. László (1262-1290) - A tatárdúlástól sokat szenvedett ország állapota leképződött a tragikus életű IV. László sorsában. Nem lehet bizonyossággal egyértelműen megítélni őt, hiszen uralkodása alatt voltak olyan cselekedetei, amelyek alapján azt lehet gondolni, méltó volt nagynevű elődeihez, mégis sokan átkozták, és a halálát kívánták. Egyszerre akart keleti módon uralkodni, mint a nagy elődök leszármazottja, és erős keresztény Magyarország királya lenni. Ő volt az utolsó bizonyítottan Árpád véréből való uralkodó.

Nyitott, érzékeny, határozott
- Beszélgetés Kocziha Tündével: Békéscsabán él, a helyi Jobbik elnöke, megyei alelnök. Tanári diplomájával nyolc évig egy többségében hátrányos helyzetű diákoknak otthont adó kollégiumban volt nevelőtanár. Gyermekei nevelése mellett több szakmát is tanult, jelenleg családi kisvállalkozásukban dolgozik. A szülői munkaközösség tagjaként komoly szerepe volt az egyik helyi óvoda bezárásának megakadályozásában. 2004-től érdeklődik a közélet eseményei iránt, 2006-ban főszervezője lett a békéscsabai kormányellenes tüntetéseknek, majd a Békés megyei Magyar Gárda létrehozásában vett részt, maga is gárdista lett. 2008-ban egyik alapítója, azóta is elnöke a Jobbik békéscsabai szervezetének, később megyei alelnöknek is megválasztották, emellett az Attila Király Népfőiskola megyei referenseként a nemzeti kultúra ápolásának elkötelezett híve.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése