2010. június 18., péntek

Kilakoltattak egy családot - Ifj. Hegedűsék fogadták be őket

Kilakoltattak egy családot - Ifj. Hegedűsék fogadták be őket

2010. június 15. 18:34
HunHír.Hu
A négygyermekes család hitelt törlesztett a lakásra, ám a törlesztő betegsége miatt kórházba került, így nem tudta fizetni a részleteket. A kilakoltatási moratórium lejártával azonban a bank ismeretlen körülmények között egy új tulajdonos (Sudár Zoltán) kezére játszotta a lakást, aki azonnali hatállyal követelte a nagycsalád távozását.
HunHír (Szolgai-pólók)
Egy négygyermekes családot lakoltattak ki ma a XXII. kerületi Nagytétényben. A helyszínen legalább 60 rohamrendőr biztosította a kilakoltatást, a Jobbik képviselői útjukat állva próbálták megakadályozni az embertelenséget. Sudár Zoltán korábban többször is testőrökkel jelent meg, hogy tudtára adja a családnak, ki az úr a házban.

A Csöngő utcába érkezett reggel kilencre Baráth Zsolt, Vágó Sebestyén, Sneider Tamás és Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselők, akik jelenlétükkel próbálták megakadályozni a kilakoltatást. Rajtuk kívül mintegy száz békés demonstráló is kiállt a család mellett, tiltakozásul a kilakoltatásuk ellen. Korábbi ígéretéhez híven köztük volt Kiss Róbert, a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom vezetője is.

A jobbikos képviselők elállták a rohamrendőrök útját, amiért szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellenük. Sneider Tamás elmondta: a lakáshitel időközben 22 millió forintra rúgott.

A rendőrök indokolatlanul nagy erővel vonultak ki, és kiszorították a tiltakozókat. Kb. 40 főnek sikerült a kerítésen belül maradni. Elkezdték egy hivatásos feszítővel fölfeszíteni a kaput, ám a helybéliek és demonstrálók egy vizes slaggal nehezítették meg munkáját, mire a droidok rohampajzzsal védelmezték a lakatost.

Mikor már az összes szerszáma vízben úszott, elindult valami ütősebb dologért. Egy hazafi gyorsan előkerített egy hegesztő berendezést, és nekilátott összehegeszteni a kaput.

Időközben óriási riadalom és sikoltozás lett úrrá a házbélieken, az egyik kislány azt kiáltozta, meghalt a nagymama. Kis híján lincshangulat alakult ki. Jó negyed óra után megérkezett a mentő, a nagymamát agyvérzéssel szállították kórházba.

Szabó Gábor, a jobbik pártigazgatója a barikad.hu-nak elmondta, hogy a hatályos jogszabályok alapján kellett a végrehajtóknak eljárni, a Jobbik pedig sajnos nem tudta megakadályozni a kilakoltatást. Megköszönte minden jelenlévőnek a tisztes helytállást. Hozzátette, hogy a nemzeti párt a holnapi nap folyamán be fog nyújtani egy országgyűlési határozatot az ilyen és ehhez hasonló esetek megakadályozásáért.

A Jobbik frakciója 100 ezer forintos gyorssegélyt ajánlott fel a négygyermekes családnak. Hegedűsné Kovács Enikő jobbikos országgyűlési képviselő és családja felajánlásából a bajbajutott négygyermekes család Hegedűsék Pest megyei házában lakhatnak.

HunHír.Hu - barikad.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése