Kedves Nevelők, Tanárok!
Elkezdődött a 2011-2012-es tanév! Az első tanítási héten több napközit
és bentlakó otthont hosszan látogattam. Ha Isten segít, jövő héten még
több otthont is felszeretnék keresni. A házakat, a gyermekeket
látogatva, bár sok panaszt is hallottam, mégis úgy tűnt, hogy
mindenütt megvannak a külső feltételek a becsületes munkához,
haladáshoz. A helyi hatóságok, iskolák, mindenütt támogatják a
munkánkat, a gyerekeket, diákokat. Több plébánossal, polgármesterrel,
iskolaigazgatóval elbeszélgettem az elmúlt nyárról, és az előttünk
álló tanévről, a nehézségekről, gondokról, örömökről. E találkozások,
beszélgetések után, egyetlen nagy kérdés
fogalmazodott meg bennem: hogy lehetne a szárnyakat adó vágyat,
a reményt felébreszteni, vagy tovább éleszteni a pedagógusok, a
gyermekek szívében?
Úgy gondolom, hogy nem a fizetések, nem a külső körülmények, hanem az
emberben való kíváncsiság, egy belső éhség vezeti lépteinket. A
szíveinket feszítő vágy az, mely szárnyakat adhat a mezítlábas
vándornak, de melynek hiánya, még a legjobban felszerelt autóst is
egyhelyben rostokolásra készteti. Régi szép mondás, hogy ha valaki azt
szeretné, hogy az emberek hajót építsenek, akkor ne gerendát vegyen
meg köteleket, hanem beszéljen a távoli szigetek szépségeiről,
gazdagságairól, és akkor a szívekben felébredt vágy az embereket
ráveszi arra, hogy nekiálljanak hajót építeni és a távoli óceánokon
útra keljenek.
Nagyon fontos lenne sokkal többet beszélni a
távoli szigeteinkről, az ember céljairól, arról, hogy Isten meghívott
bennünket, a marék porból született gyermekeit, hogy felnőjünk, a bennünk
lévő értékeket kibontakoztassuk, és majd egyszer Vele, a Teremtőnkkel
és testvéreinkkel egy asztalhoz ülhessünk. Az ember előtt álló
távlatok határtalanok! Jó dolog élni, létezni, mozgásban lenni,
álmodni és alkotni, látni,
hogy itt - ott elhintett kis magvaid szárba szökellnek, és bimbót,
virágot bontanak. Isten végtelen bölcsességéből, szeretetéből
született világunk útjait bejárni, csodálatos, izgalmas, és az életünk
végén a végtelenre tárt ajtón keresztül menve, Teremtőnk karjaiba
omlani, egyedül emberhez méltó feladat.
Fontos lenne megértetni a gyermekeinkkel, hogy tanulva, küzdve, a
külső világot építve, igazából önmagukat szülik, építik fel. A tanár,
a nevelő, a bajnok mellett csak egy edző, a bér a fizetés, kenyér,
táplálék tarisznyádban, de igazából az út, a kibontakozás a fontos! Tetteink,
erőfeszítéseink, mindaz a munka amelyet becsülettel, szeretettel
felvállalunk, visszahat ránk. Holnap minden ember azzá válik, amit ma
tesz, amit gondol, mond, cselekszik. A tanév és annak minden egyes
órája, igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy - egy újabb
lépcsőfoka. Fizikai testünket megszülte édesanyánk, de szellemi, lelki
énünk mi magunk szüljük mindennapi munkánkkal, erőfeszítéseinkkel.
Születésünkkor kapott izmainkat, kis pufók végtagjainkban a mindennapi
erőfeszítések, a mozgás, a munka bontakoztassa ki. Nagyon
fontos, hogy a gyermekek, fiatalok megértsék, hogy nem kell félni az
erőfeszítéstől, a sokszor monoton, hosszú meneteléstől, mert minden
lépés erősebbé tesz és az ismeretlen, csodás holnapba vezet. A
tanulás, egy - egy lecke elsajátítása, megértése, nem szellemi
képességeink kis kamráját tölti zsúfolásig, hanem emberi
képességeinket, -mint a torna az izmainkat-, teszi acélosabbá,
erősebbé, robbanékonyabbá. Hihetetlen távlatok állnak az útra bátran
rálépő ember előtt!
Merd kibontani vitorláidat a szélben! Merd életedet, testedet, mint
egy járművet, nagyobb sebességekre kapcsolni, akaratoddal tedd 5-ös,
6-osba a kapcsolókart. Ne félj, ne remegj! Ha haladni akarsz, éld
életedet padlógázzal. A bátor lendület téged is erősebbé, nagyobbá
tesz és csak így törheted át repülésedet lefogó korlátaidat. Ha csak
topogva, félve sodródol, nem leszel képes ledönteni az akadályokat,
hanem felmorzsolódol, felkenődsz a falra.
Minden ember egy csodálatos nagy hajó, arra született, hogy büszkén,
nyílt vizeken hasítsa a hullámokat, és nem arra, hogy a partmenti
sekély pocsolyákban rozsdásodjon, szétrohadjon. Biztos, hogy veszélyes
és nehéz elszakadni a parttól, de aki felakar nőni oda, hogy
megismerje a végtelent és átölelje Teremtőjét, annak el kell
indulnia, annak mernie kell, vállalni az út porát, a fáradalmakat, a
küzdelmet.
Idődet ne fecséreld ócska lim - lomok gyűjtésére! Ne terheld
tarisznyádat olyan kincsekkel, melyeket a moly úgyis szétrág és a
rozsda megemészt - mondja mestered, és ő nem akar becsapni téged.
Miért csinálnál magadnak az egyiptomi fáraók kriptájának
hasonlatosságára piramist, zsúfolt raktárt? A kincs te magad vagy! Te
vagy az érték, az egyetlen, az örök, mit magaddal vihetsz, minden más
csak ballaszt, mely lefogja szárnyalásodat!
Tudom, egy mozgó, úton lévő embert balesetek érhetnek. Akaratod
ellenére is fájdalmat okozhatsz környezetednek, és te is
megsebesülhetsz, de ne félj, nem vagy porcelánból, és Isten nem
szisszen fel minden apró tévedésed, botlásod láttán. Ő azt szeretné,
hogy a rádbízott talentumokat kamatoztasd, ötvenszeres, százszoros
termést hozz, és ne félve elásd a rádbízott kincseket. Isten nagyon jól
tudja, hogy egy marék porból teremtett, és gyengeséged, gyarlóságaid a
te korlátaid, melyek újból és újból lehúznak. Ő maga is elesett, de felállt!
Bár a munkás megérdemli bérét, és tarisznyánkba útravaló, hamuba sült
pogácsa kell, mégis meg vagyok győződve, hogy csak a tiszta vágy, az
élő remény adhat szárnyakat a tanároknak, diákoknak. Enélkül csak
olcsó béres vagy, ki a jegyeket, vagy a napszámát számolgatva tengeti
életét.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Istentől megáldott, eredményes tanévet!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Déva, 2o11 szeptember 17
Elkezdődött a 2011-2012-es tanév! Az első tanítási héten több napközit
és bentlakó otthont hosszan látogattam. Ha Isten segít, jövő héten még
több otthont is felszeretnék keresni. A házakat, a gyermekeket
látogatva, bár sok panaszt is hallottam, mégis úgy tűnt, hogy
mindenütt megvannak a külső feltételek a becsületes munkához,
haladáshoz. A helyi hatóságok, iskolák, mindenütt támogatják a
munkánkat, a gyerekeket, diákokat. Több plébánossal, polgármesterrel,
iskolaigazgatóval elbeszélgettem az elmúlt nyárról, és az előttünk
álló tanévről, a nehézségekről, gondokról, örömökről. E találkozások,
beszélgetések után, egyetlen nagy kérdés
fogalmazodott meg bennem: hogy lehetne a szárnyakat adó vágyat,
a reményt felébreszteni, vagy tovább éleszteni a pedagógusok, a
gyermekek szívében?
Úgy gondolom, hogy nem a fizetések, nem a külső körülmények, hanem az
emberben való kíváncsiság, egy belső éhség vezeti lépteinket. A
szíveinket feszítő vágy az, mely szárnyakat adhat a mezítlábas
vándornak, de melynek hiánya, még a legjobban felszerelt autóst is
egyhelyben rostokolásra készteti. Régi szép mondás, hogy ha valaki azt
szeretné, hogy az emberek hajót építsenek, akkor ne gerendát vegyen
meg köteleket, hanem beszéljen a távoli szigetek szépségeiről,
gazdagságairól, és akkor a szívekben felébredt vágy az embereket
ráveszi arra, hogy nekiálljanak hajót építeni és a távoli óceánokon
útra keljenek.
Nagyon fontos lenne sokkal többet beszélni a
távoli szigeteinkről, az ember céljairól, arról, hogy Isten meghívott
bennünket, a marék porból született gyermekeit, hogy felnőjünk, a bennünk
lévő értékeket kibontakoztassuk, és majd egyszer Vele, a Teremtőnkkel
és testvéreinkkel egy asztalhoz ülhessünk. Az ember előtt álló
távlatok határtalanok! Jó dolog élni, létezni, mozgásban lenni,
álmodni és alkotni, látni,
hogy itt - ott elhintett kis magvaid szárba szökellnek, és bimbót,
virágot bontanak. Isten végtelen bölcsességéből, szeretetéből
született világunk útjait bejárni, csodálatos, izgalmas, és az életünk
végén a végtelenre tárt ajtón keresztül menve, Teremtőnk karjaiba
omlani, egyedül emberhez méltó feladat.
Fontos lenne megértetni a gyermekeinkkel, hogy tanulva, küzdve, a
külső világot építve, igazából önmagukat szülik, építik fel. A tanár,
a nevelő, a bajnok mellett csak egy edző, a bér a fizetés, kenyér,
táplálék tarisznyádban, de igazából az út, a kibontakozás a fontos! Tetteink,
erőfeszítéseink, mindaz a munka amelyet becsülettel, szeretettel
felvállalunk, visszahat ránk. Holnap minden ember azzá válik, amit ma
tesz, amit gondol, mond, cselekszik. A tanév és annak minden egyes
órája, igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy - egy újabb
lépcsőfoka. Fizikai testünket megszülte édesanyánk, de szellemi, lelki
énünk mi magunk szüljük mindennapi munkánkkal, erőfeszítéseinkkel.
Születésünkkor kapott izmainkat, kis pufók végtagjainkban a mindennapi
erőfeszítések, a mozgás, a munka bontakoztassa ki. Nagyon
fontos, hogy a gyermekek, fiatalok megértsék, hogy nem kell félni az
erőfeszítéstől, a sokszor monoton, hosszú meneteléstől, mert minden
lépés erősebbé tesz és az ismeretlen, csodás holnapba vezet. A
tanulás, egy - egy lecke elsajátítása, megértése, nem szellemi
képességeink kis kamráját tölti zsúfolásig, hanem emberi
képességeinket, -mint a torna az izmainkat-, teszi acélosabbá,
erősebbé, robbanékonyabbá. Hihetetlen távlatok állnak az útra bátran
rálépő ember előtt!
Merd kibontani vitorláidat a szélben! Merd életedet, testedet, mint
egy járművet, nagyobb sebességekre kapcsolni, akaratoddal tedd 5-ös,
6-osba a kapcsolókart. Ne félj, ne remegj! Ha haladni akarsz, éld
életedet padlógázzal. A bátor lendület téged is erősebbé, nagyobbá
tesz és csak így törheted át repülésedet lefogó korlátaidat. Ha csak
topogva, félve sodródol, nem leszel képes ledönteni az akadályokat,
hanem felmorzsolódol, felkenődsz a falra.
Minden ember egy csodálatos nagy hajó, arra született, hogy büszkén,
nyílt vizeken hasítsa a hullámokat, és nem arra, hogy a partmenti
sekély pocsolyákban rozsdásodjon, szétrohadjon. Biztos, hogy veszélyes
és nehéz elszakadni a parttól, de aki felakar nőni oda, hogy
megismerje a végtelent és átölelje Teremtőjét, annak el kell
indulnia, annak mernie kell, vállalni az út porát, a fáradalmakat, a
küzdelmet.
Idődet ne fecséreld ócska lim - lomok gyűjtésére! Ne terheld
tarisznyádat olyan kincsekkel, melyeket a moly úgyis szétrág és a
rozsda megemészt - mondja mestered, és ő nem akar becsapni téged.
Miért csinálnál magadnak az egyiptomi fáraók kriptájának
hasonlatosságára piramist, zsúfolt raktárt? A kincs te magad vagy! Te
vagy az érték, az egyetlen, az örök, mit magaddal vihetsz, minden más
csak ballaszt, mely lefogja szárnyalásodat!
Tudom, egy mozgó, úton lévő embert balesetek érhetnek. Akaratod
ellenére is fájdalmat okozhatsz környezetednek, és te is
megsebesülhetsz, de ne félj, nem vagy porcelánból, és Isten nem
szisszen fel minden apró tévedésed, botlásod láttán. Ő azt szeretné,
hogy a rádbízott talentumokat kamatoztasd, ötvenszeres, százszoros
termést hozz, és ne félve elásd a rádbízott kincseket. Isten nagyon jól
tudja, hogy egy marék porból teremtett, és gyengeséged, gyarlóságaid a
te korlátaid, melyek újból és újból lehúznak. Ő maga is elesett, de felállt!
Bár a munkás megérdemli bérét, és tarisznyánkba útravaló, hamuba sült
pogácsa kell, mégis meg vagyok győződve, hogy csak a tiszta vágy, az
élő remény adhat szárnyakat a tanároknak, diákoknak. Enélkül csak
olcsó béres vagy, ki a jegyeket, vagy a napszámát számolgatva tengeti
életét.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Istentől megáldott, eredményes tanévet!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Déva, 2o11 szeptember 17
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése