2011. szeptember 29., csütörtök

Igyál fehérbort, száz évig fogsz élni

Azt mondják, a vörösbor egészséges. Kicsit utána néztünk, és kiderült, hogy a fehérbor is az, csak más miatt. Ha például kis kortyokban isszuk, és a kortyok között tartunk egy rövid szünetet, akkor még a fogaknak is jót tesz.

Öt ok, amiért minden este érdemes elkortyolni egy pohár fehérbort.

Nem csak a szőlő héja miatt jó a szívnek a bor

Az amerikai Connecticut Egyetem kutatói néhány olasz kollégájukkal karöltve arra jutottak, hogy nem csak a szőlő héjában találhatók meg azok az anyagok, amik a vörösbort olyan nagyon jó hírűvé teszik. A vörösbor ugyanis magas antioxidáns tartalma miatt nevezhető egészségesebbnek a fehérbornál. Az antioxidánsok pedig a szőlő héjában találhatóak, és úgy kerülnek a vörösborba, hogy a mustot a szüret után a héjjal együtt áztatják, míg a fehérbornál a héjat nem használják fel préselés után.

Az előbb említett vizsgálatok során patkányokkal végeztek kísérleteket, melyeket három csoportra osztottak, és míg az egyik csoportnak szőlőhéj kivonatot, a másik csoportnak szőlőhús kivonatot, addig a harmadiknak csak hagyományos táplálékot adtak. Harminc nap után mesterségesen infarktust idéztek elő náluk, majd megvizsgálták az elhalt szívizom kiterjedését. Azok a patkányok, akik hagyományos patkánykoszton éltek, sokkal nagyobb szívizom elhalást mutattak, mint azok a társaik, akik szőlőhéj vagy szőlőhús diétán voltak. A két utóbbi csoport között nem találtak különbséget. Vagyis nem csak a szőlő héja, de a húsa is jót tett a szívüknek.

A fehér szőlő héja is polifenolt tartalmaz, és az jó

Az előző hírt biztosan nem olvasták azok az izraeli kutatók, akik a haifai Technion-Israel Institute-ben olyan fehérbort fejlesztettek ki, amely ugyanannyi antioxidánst tartalmaz, mint a vörösbor, vagyis ugyanolyan jó hatással van az egészségre, mint az utóbbi. Szerintük ugyanis a bor jótékony hatásának kulcsa a szőlő héja, ugyanis csak ez tartalmaz polifenolokat, ami a szívet védi. Ezért a fehér szőlő héjából igyekeztek minél több polifenolt kivonni.

A szemeket kipréselték, majd héjastól 18 órára alkoholba áztatták. A szőlőhéjat csak ezután távolították el. Így olyan fehérbort kaptak, amelyben a polifenol-szint hatszorosa az átlagos fehérborénak, és még a vörösbor szintjét is meghaladja. Mivel kereslet mutatkozik az „egészséges fehérbor” iránt, már meg is kezdték a gyártását, nem meglepő módon az egészség mániás Amerika felé kacsingatva.
Véd a káros UV sugarak ellen

A Barcelonai Egyetem kutatói szerint a szőlőben és a szőlőszármazékokban található egyik vegyület védelmet nyújt a bőrsejteknek a káros ultraibolya sugárzás ellen. A flavonoidok ugyanis leállítják azt a kémiai reakciót, amely a bőrsejteket pusztítja, és a nap káros hatását okozza.

A Journal of Agricultural and Food Chemistry szaklapban megjelent tanulmány szerint azonban különösen a fehérszőlő fajtákban lévő flavonoidok csökkentik a reaktív oxigéngyökök termelődését az UVA és UVB sugárzásnak kitett bőrsejtekben. Marta Cascante kutató ezek alapján abban bízik, hogy az eredmények hatékonyabb napvédőszerek kifejlesztéséhez vezethetnek.

Igyunk, és nem szuvasodik a fogunk

Másfél deci száraz fehérbor csersavtartalma ugyanis felér egy alapos fogmosással. A csersav ugyanis kitisztítja a szánkat, illetve fertőtlenítő hatásánál fogva alaposan megritkítja a szájban található kártékony baktériumokat. Nem véletlenül ajánlják a száraz pezsgőt aperitifként fogyasztani: mivel semlegesíti a szájban az ízeket, így ezután sokkal jobban érezzük az ételek illatát és ízét is.

Viszont tény, hogy ugyanezek a csersavak felszívódnak a fogzománcba, amivel meggyengítik azt. Bár szerencsére a nyálunk egy pillanat alatt semlegesíti a hatását, a fogorvosok azt javasolják, hogy igyunk bátran fehérbort, de két korty között teljen el legalább egy perc. Fontos viszont, hogy borozás után legalább húsz percig ne mossunk fogat, mert a csersav által igénybevett fogzománc könnyen megsérülhet a fogkefe sörtéitől.

... és még influenza ellen is hatásos

Ami viszont mégiscsak a legjobb a fehérbor fogyasztásban, az az, hogy állítólag még az új típusú H1N1 influenza ellen is hatásos. A védelmet nem az alkohol fertőtlenítő hatása nyújtja, hanem a jó minőségű fehérborokban található Quercetin és Sikiminsav.

Azt, hogy a jó minőségű fehérborok Quercetint és Sikiminsavat is tartalmaznak, méghozzá literenként 30-40 mg-ot, Bertelli professzor fedezte fel. A tudományos magyarázat szerint, az influenza vírusa RNS vírus, tehát az örökítő anyag benne nem DNS. Ahhoz viszont, hogy egy sejtet megfertőzzön, szükséges egy enzim, az RNS függő DNS polimeráz, aminek a segítségével a vírus a genetikai anyagát beleírhatja a megtámadott sejtbe. Na, ezt az enzimet gátolja erősen a Quercetin. A vírusnak azonban még egy akadályt le kell győznie: valahogy be kell jutnia a sejtbe. Ehhez egy neuraminidáz nevű enzimet használ, amit hatékonyan roncsol a Sikiminsav.

Mindezek után már csak annyit mondunk, hogy napi 2 deciliter jófajta fehérbor bátran bármikor fogyasztható. Ha pedig mégsem kapnánk el az influenzát, akkor is nagyon jót tettünk a szervezetünknek.

divany.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése