2011. június 6., hétfő

„Tényleg van mennyország!” – egy négyéves gyermek halálközeli élménye

Egy nebraskai protestáns lelkész fia, Colton Burpo műtétje után megdöbbentő halálközeli élményekről számolt be, többek közt arról, hogy van a mennyországban egy nővére – akinek létezéséről nem tudhatott.
A most tizenegy éves fiún 2003-ban egy későn felismert vakbélgyulladást követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Válságos állapotban 17 napot töltött kórházban. Négy hónappal később, amikor egy alkalommal a kórház mellett hajtottak el, apja tréfásan megkérdezte, van-e kedve visszamenni. A gyerek így felelt: „Itt volt az, hogy énekeltek nekem az angyalok.” – „Belenéztem a tükörbe: halálosan komolyan beszélt” – emlékezett vissza az apa. Colton ezután elmondta, hogy a túlvilágon járt, ahol találkozott Sámsonnal, Keresztelő Jánossal és Jézussal, aki „hatalmas nagy volt, ragyogó, tengerkék szemekkel.”

A szülők hitetlenkedve hallgatták; úgy vélték, ezek a képzetek a gyerek által ismert bibliai történetekből származhattak. Ám amikor Colton elmondta, látta, hogy hol voltak a szülei, miközben ő a műtőasztalon feküdt, megdöbbentek. Anyja – mint mondta – egy másik szobában telefonált, apja pedig egy kis szobában imádkozott, miközben ő végig Jézus ölében ült. „Megdöbbentett, hogy tudja, hol voltam a műtét alatt – mondta az apa. – Mert ezt sem az orvos, sem a nővérek, sem a feleségem nem tudta. De a gyerek igen.”

Ugyancsak meglepte őket, amikor Colton elmondta, hogy apai dédnagyapjával is találkozott, akit részletesen le is írt, noha nem ismerte.
A z igazi megdöbbenés azonban az volt, amikor azzal állt anyja elé, hogy neki két nővére van. Anyja azt felelte, hogy bizonyára a nővérére és az unokanővérére gondol, de Colton így válaszolt: „Nem. Két nővérem van. Volt egy kisbaba, aki meghalt a hasadban, nem?” Az anya egy interjúban elmondta: a család soha egyetlen szóval sem említette a vetélést Coltonnak, sőt ők maguk sem tudták, hogy az elvetélt magzat kislány volt. „Olyan belső fájdalom volt ez, amiről még a barátainknak sem beszéltünk. Amit Coltontól hallottunk, először nagyon mellbevágott, de utána megkönnyebbültünk, hogy a kislányunk – akiről nem is tudtuk, hogy lány – jól van. Colton elmondta, milyen, és hogy úgy ölelgette, mintha sohasem akarná elengedni.”

„A mennyországban levő nővérét, akiről nem tudhatott, nem találhatta ki; semmiféle emléke nem lehetett vele kapcsolatban. De micsoda béke töltött el bennünket, micsoda gyó gyulás! Olyasmi, hogy hurrá, van egy kislányom, aki a mennyben vár rám – azt hiszem, sok embernek van szüksége erre a reményre és gyógyulásra” – mondta az apa.
Colton elbeszélése szerint a mennyországban rengeteg a szín. Nagyon sok ember és angyal van, mindenki huszonévesnek látszik, nincsenek öregek, senki sem visel szemüveget, és mindenkinek szárnyai vannak.
Todd Burpo nemrég közre is adta fia tanúságtételét. „Tényleg van mennyország!” című könyve novemberi megjelenése óta másfél millió példányban kelt el az Egyesült Államokban – írja az msnbc.com.
A Burpo családdal készült (angol nyelvű) stúdióbeszélgetés videofelvétele itt tekinthető meg.

Magyar Kurír
(mk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése