2011. május 21., szombat

MÉLTATLANSÁG NYÍLT LEVÉL KÖVÉR LÁSZLÓNAK

Kövér László méltatlan a Magyar Országgyűlés elnöki posztjára,
avagy MAGYARORSZÁG ma tanúja volt a politikai nyaktiló első működésének
http://barikad.hu/k%C3%B6v%C3%A9r_l%C3%A1szl%C3%B3_kitiltotta_parlamentb%C5%91l_toroczkait-20110520


Laszlo Kover!

Amit maga ma megtett, még a vérkomcsik sem engedték meg maguknak! Legalább a látszatra adtak. Nem kívánom vissza őket, de a maga mai tette egyenesen gyalázat volt.

Több szempontból.
Először is, mert magának nem áll jogában választott képviselőt kitiltani a Magyar Országgyűlésből, ha annak érvényes parlamenti belépője van.
Másodszor, mert semmi nem indokolhatja tettét. Semmi. Még külügyi kellemetlenség sem! Olyan önkényességet valósított meg, ami által azonnali hatállyal le kellene mondania még a képviselői mandátumáról is. Ugyanis senkit nem érdekel ki az Laszlo Kover, ha olyat tesz, mint ma maga. Az sem számít, hogy a jelenlegi politikai elitnek mondott kaszt tagja. Azt meg magukról mondják, terjesztik, hogy elit. Miféle elit az ilyen? Semmi.
Harmadszor, döntését követő utasítását nem előzte meg a fülkényi alaptörvényben is garantált tisztességes eljárás, amihez az intézkedés alá vont személynek joga van, minden egyéb következményt beleértve.

Kinek képzeli magát? Maga nem Isten! Csak egy szolga, érettünk és általunk a mi keserves adóforintjainkból el és kitartva, szájalási munkakörben. Szolga, érti? Vagyis dehogy érti!
Maga, és a többi társa semmit nem tett a Hazáért, csak járt a szája. Igaz, sok éven át, de mégis ezt tette. Sőt, akut letargiával asszisztáltak MAGYARORSZÁG kifosztásához, gyarmati sorba taszításához. Mindeközben havonta szépen felvették a vérforralóan hatalmas illetményüket. Egy darab bementi és egy darab kimeneti nyílásuk van, mint az embereknek általában. Mit akarnak még többet fogyasztani, felhalmozni. A halotti ruhának nincsen zsebe! Tán késő öregségükre gondolnak? Nem. Hatalomhalmozók, és natúr harácsolók. Semmi több. Minden egyéb szócséplés, miközben az országot engedték csődbe kergetni.
És most széttárják a kezüket, hogy úriember viseli a kockázatot, meg a következményt. Csak úriember nem más kárára adósodik el. Márpedig ezt tették mind. Nincs kivétel. Hogy ezek után ki minek gondolja a magyar politikai elitnek mondott emberfajtát, azt a szabad fantáziára lehet bízni. Nem találok megfelelő betűket rá.

Visszatérve Toroczkai Lászlóhoz, a Jobbik érvényes megyei mandátummal rendelkező képviselőjéhez, el kell mondani, hogy ő valóban radikális szemléletű ember. Sokak szemét csípi egy-egy markáns megfogalmazása. Ám hosszú évek alatt egyszer sem lehetett hazugságot rábizonyítani. Ettől még nem teheti meg a Magyar Országgyűlés Elnöke, hogy fegyveresekkel állja útját.
Hol él maga, Laszlo Kover? Ez nem diktatúra! Tudjuk, majd tesznek róla, köszönik az ötletet. De emlékezzenek a hátig érő homlok korszakának végére! Emlékezzenek!

És arra is emlékezzenek, hogy 2006. október 23-án a koraesti órán vezérük elmondta ünnepi szófordulatait, amint gondolta, hogy illik és elegendő - a vége felé ugyancsak sietősen - majd beugrott a kormányfői posztot bitorlótól alamizsnaként kapott páncélozott akármibe. Úgy elhajtatott a helikopterek, meg a könnygáz alól, hogy csak úgy porzott utána az út.
Ez a maguk vezére! Maga meg a társa, akitől fentiek alapján más nem is várható.
Akárhogy tagadják az üleptisztogató firkászhadaikkal együtt, azon az estén az egész nemzet egyetlen szóra várt. Ez a szó az: UTÁNAM! Senki nem gondolkodott volna, és ma nem itt tartunk. Bármi következménye lett volna ennek a szónak, a maga vezérének a sok gyerek mellett bármit vállalnia kellett volna a nemzetért. Nem tette.
Maguk gyávák voltak! Méltatlanok történelmi nagyjainkhoz.

Akik pedig valóban a bőrüket vitték vásárra, azokat ma is tapossák, és maguk engedik, támogatják mindenféle ürüggyel, mindenféle hazugságot elfogadva, a magyar hazafiak meghurcolását mind a mai napig a jogásznak nevezett kommunista ivadékok által.
Bűnösök, mert olyanoknak engedik meg a bosszút, ami egyébként önmagában helytelen, akik miatt a mai politikai foglyok az utcára mentek.
Nem elég, hogy gyávák voltak, és még a sajátjaikért sem álltak, de egy egész nemzetet hűtlenül elárultak a gyávaságukkal. Azért az árulásért maradhatott egy paprikajancsi az egyik közjogi méltóság további gazdasági szőnyegbombázással felérő évekig. Egyéb származtatott, és kamatoztatott vonzatokról szó se essék!

Javaslom, önként vonuljon tartós betegszabadságra. Azt követően pedig lelkesen fogadjon el más fontos beosztást. Például a munkaruházati üzletekben fényvisszaverővel ellátott narancssárga mellényeket lehet kapni, a hozzá való vesszőseprűvel és lapáttal együtt. Narancsosnak narancsos. Oda való, mert mai tettével egyben látványosan arcul köpte a magyar demokráciát.
Ha ezt ma elnézi az ország, holnap az éjjeliedényt borítják a magyarok fejére. A legkevesebb elvárható a távozása előtt, hogy nyilvánosan bocsánatot kér a meghurcolt képviselőtől.

Igen, ma saját fejére mondott erkölcsi ítéletet.
Ezt nem! Senki ember fia meg nem engedheti magának még egyszer ebben a rendszerben és ebben az országban!


Ferencváros, 2011. május 20.

Lengyel Károly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése