2011. március 29., kedd

Ó, édes hazám, te szép Magyarország

Ó, édes Hazám, te szép Magyarország.
Köszönöm a Teremtő Úristen mérhetetlen kegyelmét, hogy a Kárpát-medencébe születtem és nyelvem a magyar.

Meggyőződésem szerint, az idők kezdetétől, őseink a világ legszebb földrajzi egységében a Kárpát-medencében éltek.
Vérüket, verítéküket adták azért, hogy a ránk mért isteni küldetésünket teljesíthessük.

Nem vagyunk kiválasztott, választott nép.
De magyarságunk okán, küldetésünk van-e földi létben. Küldetésünk a Kárpát medencében a teremtett világ megőrzése, ápolása, szépítése.

Különleges képességeinket azért kaptuk az Úristentől, hogy többet és jobbat tegyünk a világért, mint mások, másutt a Föld bármely részén.

Sok ezer éves történelmünk során bizonyítottuk, hogy a sátáni időkben is képesek voltunk ég és föld egységét megteremteni.
Képesek voltunk küldetésünket teljesíteni, képesek voltunk a szeretet parancsát romlott világunkban is megtartani.

Nem uralkodni természet és nemzet felett, hanem megőrizni, megtartani, amit a Teremtő nekünk rendelt.
Befogadni, hazát adni a vándorló, üldözött népeknek, nemzeteknek.
Menedéket, kenyeret adni az ide érkezőknek.

A tudás népe vagyunk.
Nyelvünk bizonyítja, hogy ősidőktől kezdve növények, állatok nemesítői, az emberi lét jobbítói vagyunk.
A törvényeket Isten oltotta a szívünkbe.
Ezért is mondhatta Herakleitos, görög filozófus hogy a magyaroknak nincs szükségük írott törvényekre, mert a szkíta magyarok a törvényeket a szívükben hordják.

A műveltség, az ősök emlékezete az írásbeliség megjelenése előtt csak szóban és dallamban, zenében terjedhetett.
Kétszázezernyi a népdalkincsünk.
Meséink, a nép ajkán terjedő regéink, egyedülállóak a világon, mert meséinkben soha nem a pusztítás, soha nem a mások legyőzése, hanem önmagunk, önmagunk gyengeségeinek legyőzése áll.

Győzelmet csak magunk felett arathatunk.
A szeretet a legnagyobb erő.
A megtartó erő.

Ezért nem értik sokan, Attila királyunk Róma kapui előtt vezéreinek, katonáinak tett kijelentését, mert soha nem értették meg a magyar szellemet, a magyar nagylelkűséget.
Attila nagy királyunk Róma kapujánál megállva nem rombolta le, nem fosztotta ki Rómát. Egyes történészek szerint a következőket mondta:

"ami a szeretetemben vagyon, az a hatalmamban vagyon."

A szeretet parancsának megtestesítője az Szent Korona eszmeisége.
A Szent Korona országaiban egymásmellettiség, egymás teljes jogú elfogadása volt az eszme.
A magyarnak küldetése mindenkoron a Kárpát-medencében élő népek, országok testvéri segítése, tanítása volt.
Az utóbbi ezer éves történelmünkben írásos bizonyítékok sokasága igazolja, hogy megmaradásunknak egyik záloga, a Szent Korona.
A Szent Korona eszmeisége.

A Szent Korona Tan a vérszerződéstől napjainkig az emberi együttélés, és országlás főtörvényei, történeti alkotmányunk biztosítéka volt.

Köszönjük a Teremtőnek, hogy sok év reménytelenség után a készülő Alaptörvényben méltóképpen emlékezhetünk meg a Szent Korona Tanáról, a Szent Korona eszmeiségéről, történeti alkotmányunk jelentőségéről.

Kocsis István szavaival:
"Mit jelentett a magyar történelemben az alkotmányozás?
Legtöbbször éppen a méltó választ jelentette a nagy fenyegetésekre...
A biztonságos jövendő felé vezető út megépítését jelentette."

Kérem a Magyar Nemzet minden tagját, hogy illúzióktól mentesen, reálisan ítéljük meg lehetőségeinket.

Egy hosszú út elején állunk. Ennek az útnak az első lépéseit tettük meg.
A Magyar Nemzet ébred. De sokan alszanak, vagy kábulatban vannak.
A csipkerózsika álomból ébredő Nemzetnek időre van szüksége, hogy megértse és teljesítse a Szent Korona tanát, és annak üzenetét.

Egyszerű szavakkal egyszerű mondatokban kell fogalmaznunk, hogy mindenki értse, megértse az üzenet légyegét.

Ezért engedjék meg, hogy báró Perényi Zsigmond koronaőr 1933-ban az Ország házában elmondott beszédéből idézzek, amelyben pontosan és világosan fogalmaz.

   "...Most a mi időnkben minden magyar ember egyformán tagja a Koronának, származás, vagyon- és felekezetkülönbség nélkül egyforma jogokkal. Csak a kötelezettségekben lehet köztünk különbség, mert azoktól, akik erősebbek és gazdagabbak, többet kívánunk.

...A magyar történelem századain át mély vallási kegyelet környezte a Szent Koronát, keresztény legendák és krónikák hirdették és a hívők erős hittel hitték, hogy a Korona az egyház apostoli feje által csodás módon isteni sugallatból és angyali közbenjárással adományoztatott. Ma is szentnek hisszük a Koronát. Törpe nép (az), amely nemes eszményekre nem tekint fel tisztelettel, amely múltját semmibe veszi és így önmagát, a maga faját alacsonyítja le. De boldog nemzet az és csak annak a nemzetnek van jövője, amely a múlt hagyományait és eszményeit a sors viharai között is megőrzi. Mert a múlt az a szilárd alap, amelyre építeni lehet és az eszmények hevítenek munkára, küzdelemre és áldozatra. A Szent Korona egyetértést, közösséget, békességet hirdet a magyarok között. És ha majd eljön az idő, alkotmányunk szellemében külső befolyás és kényszer nélkül, párt- és magánérdek félretolásával az egyetemes nemzet lesz hivatva megvalósítani a Szent Koronának történelmi hivatását."

A mának szóló üzenet legfontosabb része: áldozat nélkül nincs jövő.
Áldozatot kell hoznunk Krisztus Urunk példáját követve.
Önfeláldozó szeretet Istenért, családért, Hazáért, az élő világmindenségéért!
Mert Magyarország volt, van, lesz!
Mindörökké Ámen!

Dr. Papp Lajos
Elhangzott: 2011. március 27.-én Verőcén
az Ima Magyarországért rendezvényen


Csatlakozó települések 2011. Verőce
A mai napon ugyanebben az órában, a következő települések imádkoznak velünk Hazánkért, a Szent Korona főhatalomba való visszahelyezéséért, a Szent Korona Alkotmányban való elfogadtatásáért, a történeti jogfolytonosság helyreállításáért.
Imádságukkal hidat teremtve a Verőcén imádkozókkal. Ezzel erősítve a Hazánkért imádkozó közösségeket.
Baracs
Békéscsaba
Budaörs
Budakalász
Budapesten az Albertfalvai Szent Mihály plébánia közössége
Csorvás
Csömörön a Glória Victis emlékműnél
Eger
Gelse
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Hosszúhetényen a Mérték Műhely
Kecskemét
Kemecse
Kisapostag
Dunaújváros
Pécs
Ménfőcsanakon a Magyar Szívek dombján
Markaz
Mezőfalva
Mosonmagyaróvár
Nagyvenyim
Pereszteg
Perkáta
Rácalmás
Sopron
Szegeden a Szent József Jezsuita templomban
Szentendre
Szolnokon a MAG csoport Partos kápolnában
Téglás
Veszprém
Úri

Felvidéken:
        Ipolybalogon
        Ipolyszécsénykén
        Kelenyén
        Dunaszerdahelyen

Isten áldását kérjük a Verőcén összegyűltekre és a velünk együtt imádkozó településre, és mindenkire, aki egyénileg, otthonában teszi ugyanezt Hazánkért.
Segítse ez a lélekhíd az összefogást és a megértést!
Erősítse és segítse a döntéshozó helyzetben lévő igaz magyar politikus munkáját!

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése