2011. március 12., szombat

A Haarp a Nap ellen?

Fordítás a megadott források alapján - Aranyi László, 2007.

A HAARP-pal kapcsolatban olykor a legkülönlegesebb hírek rebbennek fel. Hasonló történt mostanában is. Kent Steadman kutató évek óta tanulmányozza a Napot. Megdöbbenéssel tapasztalta - erről fotókat is készített, illetve a SOHO napfizikai műhold képeit használta fel -, életadó csillagunkba különös, általa "lézertorpedőknak" nevezett "rendellenességek" csapódnak. A kutatását elmélyítve arra a megállapításra jutott, ezek a "rendellenességek" sem nem kisbolygók, sem nem eltévedt üstökösök, sokkal inkább az amerikai HAARP (Nagyfrekvenciás Aktív Magaslégkör-Kutató Program) által bevetett technika megnyilvánulásai, a cél pedig a Föld pólusváltásának felgyorsítása lehet. Ehhez drasztikus módon felfokozzák a naptevékenységet, a már amúgy is melegedő Földbolygónkat további klímakatasztrófával sújtják. Pedig, ugyanezzel a technikával Földünket akár meg is óvhatnák... ati

A HAARP tudósai - állításuk szerint - a felsőlégkört "bombázzák". A jelek azonban nem erre utalnak. Úgy tűnik, éppenséggel a Napot magát "vették célba". Aki rendszeresen követi az "űridőjárást" a különböző honlapokon, tapasztalhatja, központi égitestünk viselkedése egyre inkább eltér a megszokott ciklusától, korántsem olyan "nyugodt" csillag, ahogy azt elvárnánk tőle, egyre gyakoribb és mind erősebb kitöréseket produkál. Ezek a kitörések amellett, hogy teljességgel tönkretehetik a finom elektronikát alkalmazó berendezéseinket, lebéníthatják a teljes légi közlekedést, valamennyi mesterséges holdat, elnémíthatják telefonjainkat, de tévékészülékeinket is használhatatlanná tehetik, súlyos kárt okozhatnak magában a földi légkörben is, hiszen annak bizonyos rétegei éppen a napsugárzás ellen védenek bennünket, az erős napkitörések pedig éppen ezt a védőréteget tehetik átmenetileg teljes mértékben átjárhatóvá, súlyos sugárkárosodást okozva valamennyi magasabb rendű élőlénynek a felszínen.


Hatalmas kitörés a Napon. De vajon mi az a rendellenes fény felül, a SOHO napkutató űrszonda felvételén?

A felsorolásnak itt még koránt sincs vége, a folyamatos napkitörések ugyanis drasztikusan megemelhetik légkörünk hőmérsékletét is, lényegesen felgyorsíthatják a jégpajzsok, gleccserek elolvadását, minek köszönhetően nemcsak a pusztító viharok száma és ereje növekszik meg rendkívüli mértékben, hanem a gyors olvadás miatt a világtengerek szintje is, legrosszabb esetben akár száz méterrel(!) is. Ami az egészben a legdurvább, az az, hogy a Föld összlakosságát kitevő 6.5 milliárd ember közül nagyjából 80% él olyan területen, amelyet vagy közvetlen fenyeget az elöntés, vagy pedig az őket ellátó termőföldeket. S mint tudjuk, a Római Klub már megalakulása idején, 1968. után, jelezte, a Föld képtelen biztosítani megfelelően magas technikai színvonalat nagyjából másfél milliárd embernél többnek.

Újabb összeesküvés elmélettel állunk tehát szemben, vagy valami másról, sokkal kegyetlenebb valóságról van szó?

Ismeretlen eredetű "valami" (lézertorpedó?) közelít a Nap felé, hogy később hatalmas robbanást okozzon.

A naptevékenységnek a legutóbbi maximumot követően csökkenni kellett volna. Nem ez történt. A helyzet mind rosszabbá vált, ennek eredményeként a földi időjárás is teljes mértékben ellenőrizhetetlen lett. Nemcsak a napfoltok számának alakulásával mutatkoznak gondok, hanem ami ehhez szorosan kötődik, a napkitörésekkel is. Napkitörések ugyanis napfoltok közelében keletkeznek. Több a napfolt, több a napkitörés. A napfoltok számának alakulásába pedig mostanában mintha "földi kezek" nyúlnának bele - állítja Kent Steadman.

A Napkitörések nemcsak szép "északi fényt" keltenek, hanem megváltoztatják Földünk felsőlégkörének tulajdonságait, ami közvetett hatást gyakorol mágneses terünkre. Tudjuk, a Föld mágneses térereje egyre gyorsuló mértékben csökken, pólusváltásra számíthatunk az elkövetkezendő évszázadokban, évezredekben. Egyes kutatók szerint a dolog sokkal gyorsabban is végbemehet, hiszen Afrika partjainál, Madagaszkár térségében a föld mélyében a mágneses irány már felcserélődött.

A póluscsere kísérőjeként növekszik a vulkáni aktivitás, a földrengések száma és ereje. Érdekességképpen megemlítem, a tudósok nemrégiben ismerték fel, Köln közelében drasztikus vulkánkitörés készül, de emellett Szibéria közepén is hatalmas "forró folt" terebélyesedik, de ugyanígy Afrika alatt is (a "Fekete kontinens" éppen szétszakadóban van), emellett a Yellowstone Park szupervulkánja is éledezik. A Földünk, mintha belülről (is) melegedne. Talán mindez szintén a pólusváltással függ össze.

És mindez még csak a kezdet.

A Föld belső magja is kibillent egyensúlyi állapotából. Egyes kutatók szerint valamennyi vulkáni ív akár összes tűzhányója is kitörhet pólusváltás idején. Sőt, amint azt láttuk, olyan helyeken is lávafolyamok indulhatnak, ahol korábban, az elmúlt évszázmilliók alatt, sohasem. Nem lesz egyetlen talpalatnyi biztonságos terület sem. Ahol nem közvetlen okoznak kárt a vulkánok, oda eljutnak a hamufelhők, beárnyékolva a Napot lehetetlenné téve a növényi, majd az állati életet is. Igen nagy felelőtlenség ezt a folyamatot felgyorsítani, lehetetlenné téve a lakosságnak még a felkészülést is.

A klímaváltozás ügye már régóta vitatéma az ENSZ keretein belül is, különböző elemzések születnek a lehetséges forgatókönyvekre vonatkozóan; ideértve az üvegházhatású gázok romboló hatását is az ózonrétegre, ám egyre erősebb azok hangja is, akik e kiterjedt hatások mögött újgenerációs, kifinomult "nem hagyományos" fegyverek alkalmazását látják. Mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió kifejlesztette a maga technikai megoldásait a világ klímájának befolyásolására. Az USA-ban az említett eljárást a Nagyfrekvenciás Aktív Légkörkutató Program, azaz a HAARP keretében fejlesztették tökélyre, a "Csillagháborús" törekvések részeként, a hivatalosan "Stratégiai Védelmi Kezdeményezés" (SDI) nevet viselő tervezet keretében. Kutatók a világ minden részéről igazolták, a HAARP teljes kapacitással működik, képes hatalmas áradásokat, szárazságokat, hurrikánokat és földrengéseket előidézni. Katonai értelmezés szerint a HAARP tömegpusztító fegyver. Szerkezeti felépítésének köszönhetően képes teljes régiók mezőgazdasági és gazdasági rendszerének teljes tönkretételére. Habár konkrét bizonyíték igen kevés van arra nézve, hogy egyes pusztításokat megelőzően valóban e fegyver bevetésére került volna sor, az ENSZ-nek sürgősen napirendre kellene tűzni a "természeti környezet fegyverként való használatának" témáját. Bár tudjuk, éppen azok fogják bármiféle határozat megszületését megakadályozni ez ügyben, akik ilyen fegyverekkel már rendelkeznek... Ahogy az lenni szokott.

Amikor a HAARP működésbe lép a természetes folyamatoktól teljesen eltérő felhőmintázatokat kelt.

A rendelkezésre álló hatalmas mennyiségű tudományos ismeret birtokában, a klímaváltozás hátterében esetleg megtalálható katonai alkalmazások, soha nem merültek eddig fel az ENSZ keretében. Sem a hivatalos képviselők, sem a különböző környezetvédő csoportok részéről, még a közelmúltban sem, a Hágai Klímakonferencián, 2000. novemberében. Az USA továbbra is mereven elzárkózik a széndioxid kibocsátásának 1997-es szintre való csökkentéséről, vagyis az 1997-es Kiotói Egyezmény teljesítéséről; sem erről, sem más - a kialakult helyzet miatti felelősségét taglaló felvetésekről - hallani sem akar. A katonai alkalmazások klimatikus hatása szóba sem kerülhet, "ellentétes Washington stratégiai és védelmi céljaival".... Pedig, ha az ózonlyuk keletkezési idejét összevetnénk bizonyos, a felsőlégkörben észlelt ionoszférikus jelekkel - érdekes eredményekre juthatnánk...

Időjárásfegyverek


Dr. Rosali Bertell, a világszerte ismert tudós, az alábbiakat jelentette ki teljes határozottsággal: "Az USA katona tudósai ... fegyverként használható, az időjárással összefüggő rendszerekkel dolgoznak. Az elképzelés a viharok erejének megnövelését, a magaslégkörben kiszúrt anyagok révén pedig aszályok és áradások kiváltását foglalja magában a megcélzott területen." Már az 1970-as években a korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brezinszki mindezt előre látta, a "Két korszak között" című könyvében így ír:

Ám ezeket a felhőket szét is oszlathatjuk általa...

"A technológiai háttér lehetővé teszi a gazdagabb nemzetek vezetői számára, hogy olyan titkos fegyvereket fejlesszenek ki, melyekről a biztonsági erők tagjai közül is csak igen kevesen tudnak... Az időjárás befolyásolása alkalmas arra, hogy időszakosan szárazságokat vagy viharokat keltsünk."

Marc Filterman, egykori francia katonatiszt, különböző típusú "nem-konvencionális", rádióhullámokat alkalmazó fegyverről tesz említést. Utal rá, az USA és a Szovjetunió "mestereié váltak a hirtelen klímaváltozások keltésének (hurrikánok, szárazságok) már az 1980-as évek elejére." Ezek a technológiák képesek kiváltani légköri zavarokat extrém alacsony frekvenciájú radarjelek használata révén (ELF). Szimulációkat hajtottak végre jövőbeni védekezési "módszerekkel" kapcsolatban is, az USA Légierejének parancsnoksága alatt, a cél a következő:

"Az USA világűri erői szándékában áll "birtokolni az időjárást", ehhez kifejleszteni az összes szükséges technológiai megoldást, mindeközben azokra a fejlesztésekre koncentrálva, melyek katonai alkalmazhatósággal bírnak... A baráti hadműveletek támogatása, illetőleg az ellenfél tevékenységének megakadályozása a környezeti-időjárási paraméterek kis területeken való megváltoztatásával teljessé teheti a globális kommunikáció és a közeli világűr feletti ellenőrzést, az időjárás-befolyásolás olyan lehetőséget kínál a hadban álló félnek, ami biztosítja számára a széleskörű csapásmérést az ellenfélre vagy annak leigázását... az USA-ban az időjárás-befolyásolás valószínűség szerint a nemzetbiztonsági politika része, mind hazai mind nemzetközi alkalmazások terén. A kormányzat különböző szintű bevetéseken gondolkozik.

Nagyfrekvenciás Aktív Magaslégkör-Kutató Program (HAARP)


A HAARP központi rendszere Gokonában, Alaszka államban található - az USA Légiereje és Haditengerészete egyesült felügyelete alatt -, mint a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés keretében megvalósított újgenerációs, kifinomult fegyverrendszer. A Légierő Kutató Laboratóriumának Űrszerkezetek Osztálya működteti. A HAARP rendszer nagyteljesítményű antennák alkotta rendszerből áll, "irányított helyi változásokat hoz létre az ionoszférában". Tudósok, mint pl. Dr. Nicholas Begich - tevékenyen részt vesznek a HAARP ellen folytatott nyilvános kampányban - szerinte:

"Hihetetlenül nagy energiájú, rádióhullám-sugárzó technológia, képes megemelni az ionoszféra bizonyos részeit, az adott térségbe juttatott koncentrált sugárzás révén. Az elektromágneses hullámok ezután visszaverődnek a Földre és mindenbe belehatolnak - élő és élettelen dologba egyaránt."

Dr. Rosalie Bertel a következőképpen írja le a HAARP-ot: "Gigantikus fűtőberendezés, hatalmas károkat képes okozni az ionoszférában, nemcsak egyszerűen lyukakat üthet bele, hanem, annak felhasítása révén, a Föld egyes területeit hosszú időn át is képes kitenni a bolygónkat bombázó halálos erejű kozmikus sugárzásnak."

A nyilvánosság félrevezetése


A HAARP a nagyközönség számára úgy van feltüntetve, mint tudományos és akadémikus kutatás. Az USA katonai dokumentumaiba tekintve azonban egyértelműnek tűnik, a fő cél "kiaknázni az ionoszférát a védelmi minisztérium céljaira." A HAARP programra való egyértelmű utalás nélkül, az USA Légierejének tanulmánya rámutat az "ionoszféra módosítások hatásaira", az időjárási viszonyok megváltoztatásával kapcsolatban, illetőleg az ellenfél kommunikációs radarjainak tönkretételével. Dr. Rosalie Bertell szerint a HAARP egy, az alábbi területeken alkalmazható fegyverrendszer része:

...vagy akár újra létre is hozhatjuk.

"Fél évszázada folytatják nagy erők bevonásával és mind rombolóbb technikák bevetésével a felső légkör működésének kutatását. Nehéz lenne nem összekapcsolni a HAARP-pal az USA által tervezett űrlaboratóriumokat. A HAARP egyben a katonai űrkutatással és űrfejlesztésekkel foglalkozó kutatások fontos része is. E program katonai alkalmazásainak következményei több, mint riasztóak... A HAARP lehetőségei egybekapcsolva egy űrállomással hatalmas energiák felszabadítására képesek, akár egy nukleáris robbanás erejével is, bármely pontján a Földnek, lézer- és részecskesugarak bevetésével - mindez rendkívül rémisztő. A programot úgy "adják el" a nyilvánosság felé, mint valamiféle űrvédőpajzs a bejövő fegyverek ellen, vagy ami még vonzóbbnak hangzik, eszköz, az ózonlyuk befoltozására.

Az időjárás befolyásolása mellett a HAARP sok egyéb célra is alkalmazható: "Klímaváltozást képez a légkör folyamatos, nagyfrekvenciás sugarak általi bombázása révén... A légkör felső részéről visszaverődő nagyenergiájú alacsony-frekvenciás hullámok hatást gyakorolnak az emberi agyműködésre és a tektonikus törésvonalak mozgására. Általánosabban fogalmazva, a HAARP képes megváltoztatni a Föld elektromágneses mezejét. Így része azoknak az "elektromagnetikus fegyvereknek", melyeket az amerikai kutatók "gyengédnek és kedvesnek" neveznek...

Az Új Világrend fegyverei


A HAARP a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés, az "Új Világrend" megteremtését célzó fegyverrendszerének része. USA katonai elemzők szerint teljes nemzetek gazdasági rendszere destabilizálható klímájuk megváltoztatása révén. Ami még ennél is fontosabb, mindez úgy hajtható végre, hogy az semmiféle ellenségről nem szerez tudomást, ráadásul minimális a költsége, nem szükséges hozzá katonai szakemberek hada, technikai arzenál tömege, amiként a hagyományos hadviselés során. A HAARP emellett az egész Föld klímáját is képes gyökeresen megváltoztatni. Ami az USA gazdasági és stratégiai céljait illeti, a HAARP bevethető a világ legkülönbözőbb részein, tönkretéve az adott terület mezőgazdaságát és ezáltal a teljes gazdasági életet. Azt is fontos megjegyezni, az USA védelmi minisztériuma további alrendszereket fejlesztett ki és állított rendszerbe az időjárás befolyásolására. A NASA és a Védelmi Minisztérium alá tartozó Nemzeti Fotófeldolgozó és Térképészeti Ügynökség "tanulmányokat folytat az áradások, az erózió, a földcsuszamlások kockázata, földrengések, gazdasági területek, időjárás előrejelzés és klímaváltozások" jelezhetőségéről műholdas felvételek alapján.

Az ENSZ politikai függetlensége


A klímaváltozásról 1992-ben Rio De Janeiróban kötött Keretmegállapodás (UNFCCC) szerint:

"Az egyes államoknak... megfelelve az Egyesült Nemzetek Kartájának és a nemzetközi jog alapelvárásainak, a (...) felelőssége, hogy biztosítsa, tevékenységük ezen jogrendszeren belül marad, illetve irányításuk alatt; nem okoznak kárt más nemzetek környezeti életében, nem lépik túl nemzeti törvénykezésük hatáskörét."

A HAARP antennarendszere Alaszkában

Szintén érdemes megemlíteni, létezik egy nemzetközi Konvenció, az ENSZ Főtitkára által ratifikálva, 1997-ből, mely egyértelműen megtiltja "katonai vagy egyéb veszélyes környezetmódosító technikák alkalmazását, széleskörű elterjedését, hosszantartó, illetőleg súlyos következményei" miatt. Mind az USA, mind Oroszország aláírta a Konvenciót. A konvenció meghatározása "környezetmódosító technikák" mindenféle olyan megoldására vonatkozik, mely változást okoz - a természeti környezet megváltoztatása révén - ideértve a Föld dinamikáját és összetételét, az előforduló fajokat, felszíni kőzeteket, felszíni vizeket, a légkört, de a távoli világűrt is." Miért felejtkezik el tehát az ENSZ a saját Kartájáról, amikor ő maga határozta meg, hogy katonai tevékenység eredményeként klímaváltozás következhet be?

Az Európai Parlament a HAARP hatásairól


1998. februárjában, Mrs. Maj Britt Theorin, svéd parlamenti tag és régi békeharcos jelentésére válaszul, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Biztonsági és Védelmi Politikai Bizottság nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben a HAARP programmal kapcsolatban. Az egyesített bizottság a "Lépés a döntés felé" címmel jelezte az Európai Parlament felé:

"A HAARP-pal összefüggésben... hosszú távú hatása a környezetre globális kihatásokkal bírhat és felveti a törvényesség kérdését, gazdasági és etnikai problémákat is, melyeket nemzetközi és független testületnek kellene kivizsgálnia...; [a Bizottság] sajnálkozását fejezi ki az Egyesült Államok Kormányzatának folyamatos elutasító álláspontja miatt,... hogy eloszlassa a nyilvánosan keringő híreket... a HAARP program környezeti és társadalmi veszélyességére vonatkozóan."
A Bizottság javaslata egy "Zöld Lap" létrehozására vonatkozóan, "a katonai tevékenység környezeti hatásairól" azonban támogatás nélkül maradt az Európai Bizottság érdektelensége miatt, állításuk szerint, "nincs joguk meghatározni a kapcsolatot a környezet és a védelem között". Brüsszel mindent elkövet a kérdés elkerülésére, nem mer ujjat húzni Washingtonnal...

A HAARP működését bizonyító rádiójelek

Teljes kapacitással


Habár nincs egyértelmű bizonyíték a HAARP működésére, a kutatók számos részeredménnyel rendelkeznek, miszerint a rendszer teljes kapacitással működik. Ez pedig azt jelenti, a HAARP képes az amerikai katonai körök szolgálatában szelektíven megváltoztatni a "barátságtalan nemzetek" éghajlatát, vagy "megrendítő helyzetbe" hozni őket gazdasági destabilizálásukkal. A fejlett és a fejlődő országok mezőgazdasága egyaránt krízishelyzetben van, köszönhetően az Új Világrend politikának, a piaci szabályozások megszűntetésének, árúdömpingnek, stb. Bőségesen állnak dokumentumok rendelkezésre az IMF-nél és a Világbanknál a Harmadik Világ és a korábbi szovjet blokk államainak folyamatosan katasztrofális helyzetéről saját mezőgazdaságukat illetően. Ezzel párhuzamosan a Világkereskedelmi Szervezet lelkesen ajánlja a maga nyugati mezőgazdasági-biogazdálkodási telepeit a génkezelt (GMO) és olykor az emberi és állati életre egyértelműen végzetes termékeivel... Ezekkel akarják jóllakatni a világot...

Fontos a kapcsolatok megértése a gazdaság, a stratégia és a katonai tevékenység között, hogy megismerhetjük az Új Világrendet a maga valójában. Amint azt fentebb láttuk, a klíma megváltoztatása a HAARP égisze alatt nagyszerűen megfelel ezeknek a célkitűzéseknek, egyértelműen gyengíti számos nemzet gazdaságát, lerombolva infrastruktúráját, megrázza pénzügyi rendszerüket, tönkretéve a mezőgazdaságból élőket és családjukat hatalmas területeken. Az egyes nemzetek kormányainak és az ENSZ-nek mindent meg kellene tenni ezek megakadályozására, örökre el kellene tiltani a HAARP és egyéb "nem-konvencionális" fegyverek alkalmazását.

Addig is, amíg valamiféle tiltó rendelkezés nem születik, legalábbis rá kellene venni az ilyen fegyverekkel rendelkező országokat, hogy berendezéseik "ellentétes üzemű" használatával, hozzák helyre azokat a károkat, melyeket az emberiség egészének okoztak. Hiszen nekik is tisztában kell lenniük az ősi indián bölcsességgel: "Ha az ember minden fát kivág, ha az utolsó halat is kifogja, akkor döbben majd rá, hogy az aranyat nem lehet megenni..."

Források:

http://www.greatdreams.com/haarp-sun.htm

http://www.mykmu.net/modules.php?name=News&file=comments&sid=5728&tid=18538&mode=thread&order=0&thold=0

http://www.cyberspaceorbit.com/text/newz18x.htm

http://spaceweather.com/

2 megjegyzés:

  1. HAARP? Létezik? És vajon működik? Dehogyis!

    Kedves Lendvai Katalin!

    Elnézést, hogy ezt írom de igen, az amerikai propaganda agymosoda - ahogy olvashatjuk - most is jól működik! Hogy képzelheti is azt bárki, hogy USA képes lenne a napot lőni vagy az időjárást befolyásolni, amikor még egy olajfúrótornyot sem volt képes hónapokon keresztül elzárni és végül csak külföldi segítséggel sikerült végül. Hajszálnyira voltak ahhoz, hogy Isten egész Amerikát felgyújtsa. Az a hazug Istentagadó nemzet, akiről már milliószor kiderült, hogy soha nem is járt a holdon és szinte minden kinyilatkozásának 90%-a hazugsága, még arra sem érdemes, hogy bármilyen hírt ami róla szól meghalljuk, hacsak nem katasztrófa, államcsőd, vagy polgári forradalom, de ezeket meg mindig elhallgatják. Tehát nem tudnak ezek semmit sem csak másoktól lopni és mindenről hazudni, hogy ők nagyon csodálatosnak és erősnek tűnjenek. A helyzet az, hogy USA több éve csődben van, de azóta is mindenkivel elhiteti, hogy köszöni jól van. Aki az időjárásra, pólus váltára, földrengésre, vulkánra hatással van egyedül Isten, senki más, mert Ő maga nem engedi, hogy bárki beleszóljon terveibe. Inkább Isteni büntetésekre kellene fókuszálni, nem HAARp hazugságokkal? Bizonyíték hogy USA semmire nem képes, hogy ha képes lenne időjárást befolyásolni, nem őket pusztítaná mindig a hurrikán, hanem IRÁNT vagy az Arab ellenségeit. Arra pedig bizonyíték, hogy a terror-propagandával szemben ki az emberséges állam jó példa, hogy amikor a mexikói öbölből olajtó keletkezett sok millió hordó és úszó olaj miatt, IRÁN vagy a többi cionistákat nagyon utáló más országok nem dobtak csak egy gyújtóbombát sem oda, amelyet követő tűzviharban legalább a fél USA és annak teljes gazdasága elpusztult volna. Miért nem? Mindenki gondolkodjon el, pedig biztos minden - épeszű ember - tudta hogy milyen kiszolgáltatottá vált akkor USA. Ellenben USA a facebookon lázít minden olyan országban lefizetett egyetemistákat és prostituáltakat, aki hajlandó az éppen aktuális vezető ellen felkelni. Amióta Chavez barátjaként hirdeti Kadhafit csak a bolond nem látja, hogy milyen népbutítás folyik megint az állítólagos "diktátorok" ellen való hangolásra, mindössze azért, hogy USA és Izrael ellenségeit lehető legnagyobb mértékben meggyengíthessék. A III. világháború már elkezdődött a terrorista cionista USA-Izraeli összefogással a FACEbookon. Erre volt Isten publikus válasza a JAPÁN földrengés, cunami és atomkatasztrófa, amiben már félmillióan meghaltak, de hallgatnak róla...
    Tehát Isten büntetését ne hagyjuk, hogy az "áltudományok" csodarombolói eltüntessék a szemünk elől. "Akinek füle van a hallásra, hallja meg!"

    VálaszTörlés
  2. Isten büntetése valós, a HAARP nem működik, mi?

    Gratulálok, nagyon okos lehetsz :)

    VálaszTörlés