2010. december 18., szombat

Tomory Zsuzsa: TURUL

Tomory Zsuzsa

Én mellettem egy égen ülő madár van

Közepében Krisztus Urunk…[1]

 TURUL

 Amikor a csillagok fénye halványulni kezd, az éjszaka vándorai visszatérnek odúikba, néhány pillanatra elcsendesül a világ. Az áhítatos csend felett szinte varázsütésre emeli fényszárnyát a látóhatár fölé az égen menő szép madár – szép Napunk, kit népünk Turul néven is ismer,-- hogy átölelje a világot fényével. Ősi imáink  így emlékeznek meg róla:

 Égen menő szép madár,

De nem madár, szárnyas angyal

Szárnya alatt szent oltár

Szent oltárban igaz hit,

Igaz hitben Boldogasszony...

 Ebben az ősemlékeket átörökítő imában szép napunk mint égen menő szép madár jelenik meg, ki szárnya alatt hordja lelkünk fényét, igaz hitét, melyben Boldogasszonyunk nyugszik. Az imádkozók angyalokkal vonják egy gondolatkörbe, s ezzel Turulunk messze felülemelkedik a „kerecsensólyom”, „totemállat” mindennapi fogalmán, s hozza Istenközelbe e világban betöltött szerepét.

Az Égen Menő Szép Madárban nem nehéz Turulunkra ismernünk. Karácsonyi népi énekeink egy lépéssel tovább is mennek: „Állj meg gazda megállj, Isten szállott házadra..”. Itt madár képében maga a Jóisten száll le áldást hozni a házra, s a szárnya alatt óvja ősi Nagyboldogasszonyunkat, ki ősemlékeink szerint Isten érintésére szülte időtlen idők vajúdásával a teremtett világ anyagi részét. A Turul szárnyai védte Anyát ezek a képek kiragadják Etelközi környezetéből, s népe Boldogasszonyává, az Ég csillagkoronás királynéjává teszik, kit különböző őstörzseink más-más néven tisztelnek, de ugyanazon tartalommal. Ő szüli számunkra fiacskáját, a fény szárnyán hozzánk érkező Életet, kinek megjelenítője éltető Napunk. Az Égen menő szent madár szívében Krisztus Urunk nyugszik, s így Isten szent küldötte. Ő vonja magához és tartja pályáján bolygóinkat, ő melengeti fényével e világi életünket. Népi imáinkat igazolja: nem is madár, szárnyas angyal.... Ellenségeink ezért félnek tőle, ezért akarják ledönteni, hiszen tudják, amíg a Turul jár az égen, Istenközelben él a magyar.

 Népünk szent jelképeit mindig az adott környezetükből meríti. Erdős-hegyes vidékek ágas-ékes világa fölé Csodaszarvasunk ágai-bogai fonnak koronát, agancsán  napok és naprendszerek tündökölnek, csillagok ragyognak, s így válik a Világmindenség megszemélyesítőjévé, Isten hírnökévé. Ezen legősibb jelkép néha már homályosult emléke megőrződött hazánktól távolra került vándorok életében, sőt új műveltségi központok létesítése után ezen új területek idegenjei is átvették e képet szépsége miatt, bár értelmének mélységes rétegeibe már nem láttak bele. Az Isten hírnöke Csodaszarvas lassan üldözendő vaddá alacsonyult, de isteni szerepét még ekkor is elárulta változó színekben pompázó alakja, de e szerep őstartalma már ekkor feledésbe ment. Hazánkhoz közelebb fekvő területeken a Csodaszarvas szent alakjának értelmét hívebben megőrizték az átvevő idegenek, mint például a Hubertus rege szarvasának esetében, ki keresztet véd agancsai között, s a nyugati egyház beleegyezésével  Jézus-jelképként is szerepel.

Fűves, sík területek lelkét a fenti, égen menő szép madár, a Turul élteti. Ő már nem a világmindenség, hanem világunkat megvilágító napnak a jelképe, s számtalan ábrázolása maradt fenn számunkra.

Levegő birodalmát meghódító, magas mennyég felé könnyűszerrel röppenő madarak ősi idők óta a lélek Isten közelébe való szárnyalásának jelképei. Székelykapuink dúcában fészkelő galambok e kapu anyag-erőny jelképén túlmenően az anyag, erőny és a lélek egységére emlékeztetnek.

Kiváló helyet foglal el hitvilágunk Turulja. Mint a Csodaszarvas, a Turul is fény-jelkép. Amint Csodaszarvasunk maga a csillagos ég, ága-bogai naprendszerek tömege, s így a világmindenség megjelenítője, úgy Turulunk maga a fény mezében megjelenő, örök körforgású Élet. Szittya ötvösmunkák repülésre tárt szárnnyal ábrázolják, szárnyai alatt egy-egy emberi alakot, vagy védelemre szoruló életkét hordoz.

Népi imáink madara is mindig rejt valamit szárnya alatt:

 „Égen megy egy kis madár,

Szárnya alatt szent ótár,

Szent ótárban igaz szűz... (HHLL 212-213)

 

Szittya ötvösmunkák szinte életrekelt mása az alanti ima:

 

„Ebben a házban négy szög van,

Minden szögben egy angyal,

Közepiben Krisztus,

Ablakban Szűz Mária,

Fiát kollászgattya.

Odaszáll egy angyal,

Szárnya alá kapja,

Viszi a mennyekbe,

A mennyek megnyílik,

Az angyalkák szépen énekelnek,

Dicsőség a magasságban Istennek, ámen.” (HHLL 256.)

 Különösen értékes fenti ima-emlékünk, mert megőrizte számunkra ősi Karácsonyunk ünneplésének emlékét:

„...eztet mink Karácsony este...Karácsony este a sarkokat megajándékozzák: mind a négy sarokba dobnak diót, hogy: ’édes sarkocskáim mással nem ajándékozhatlak meg csak ezzel az egy dióval’, s keresztbe dobják a diót, s keresztet vetnek: ’Atyának és Fiúnak Szentlélekistennek... négy sarok felé... még most is szokjuk’.” (HHLL 256. old.)

Turulunk az évente megújuló égi fény, az örökké megújuló élet jelképe, s ünnepe a Karácsony, az új nap, új élet születésének szent ünnepe. Világűr sötétjéből előtörő égi fény, — anyaméh védő sötétjéből kilépő, megkoronázott új élet, magok védett sötétjében pihenő rügy, illetve székely szóval ügy, az egyetemes élet születését ünneplik. Az Élet körforgását tökéletesen jelképezik az égen keringő vadászmadarak, mint a sólyom, sas, kerecsen. Ősanyáinkat látogató Turul madár kiemelt lény, nem a római hitvilág otromba, Léda és hattyú-szerű történetét mondja el, hanem őseink magas szellemiségű jelképe, mely tudja, hogy férfi és asszony egyesülésének soha nem lenne folytatása, ha Isten nem rejtené az élet fényét jövendő élet magocskáiba. Minden magyar édesanya tudta, hogy gyermeke nem az övé, nem az uráé, hanem a Teremtő Istené. Tőlünk már csak a jelképet vették át az alakuló késői műveltségek, s így született a Léda történet ma ismert alakja, az átvevő nép szellemi szintjének tüköreként. Így áll náluk rokontalan, s előzmény nélküli magánosságban Jézus születésének története, melynek minden mozzanata — a napkeleti mag papoktól kezdve az angyali üdvözleten át, a galambig, mint Isten jelképéig, — mind a Turul monda- és gondolatkörbe tartozik. Itt emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy Decapolist valamikor Scythopolis (Szittyaváros) néven tartotta számon a történelem, s e hagyományok közötti hasonlóság nem véletlen.

Fenti tárgyhoz tartozóan meg kell említenem, hogy népünk a tavaszi légben szállongó szárnyas magocskákat lelkecskének, angyalkának is hívja. Az angyal ennek fényében tehát éppen úgy a lélek, az élet hírnöke, mint a madár. Imáinkban tehát az angyal és a madár igen okszerűen egymást helyettesítheti. Említésre érdemes itt, hogy imáink madarai nem légben szállongnak — noha a lélek és lég szavaink igen okszerűen összetartoznak, hanem égen mennek, s így emlékeztetnek fényjelkép voltukra.

Csodaszarvas dalával kapcsolatban tudjuk, hogy népünk tudta, lég nélkül, anyag nélkül hang nem lehetséges. Turul mondakörünk bizonysága szerint őseink tudták azt is, hogy a fény megjelenési közege is anyag, melynek jelképe az önmagába visszatérő vonal, a kör, illetve annak felmagasztosult, fényes alakja, a korona.

 „Amott jön egy madár, de nem madár szárnyas angyal,

Szárnya alatt korona,

Koronában igaz hit,

Igaz hitben Boldogasszony...”  (HHLL 348-49. old.)

 Igaz szavunk azonos a fénnyel, s az éggel mind hangtanilag, mind értelemben az igazság fényében mondásunk szerint. Koronában igaz hit, igaz hitben Boldogasszony ismét teremtés történetünk tanait idézi: a teremtő fénybe burkolva pihen Ősanya-, Ősanyag-Nagyboldogasszonyunk.

Szent ótárunkban is igaz szűz nyugszik. Őseink ótára lehetett maga a föld, sík mezősége aranyaszta", amelyen az „eleveny ostya”, a nap hirdette Isten éltető erejét; lehetett villás-fa ága, lehetett kiskapu, székelykapu, de egyben megegyeznek: anyagból vannak, s befogadásra képesek. Anyagi valójukat Istenfia Élet emeli Istenközelbe, „szárnya alá kapja, viszi a mennyekbe...” akár Csodafia szarvas, akár Turul mezében jelenteti meg népünk a valóságot is meseszépnek látó és tudó lelke.

 Szerves nyelvünk a következőket árulja el Turul szavunkról:
 A T-R szócsoporthoz tartozó nyelvájárásunk az erőnyt (energiát) a mély magánhangzóinkkal (tur, tűr) fejezte ki. Turulunk tehát a Teremtő életerejének hordozója és továbbadója. Ugyanezen szócsoport a nőiség fogalmát magas magánhangzókkal fejezte ki (tér, tár), a befogadó gondolatkört, s ezzel a visszatérés, kitárulás gondolatát is képviseli. Nagyboldogasszonyunk napot hordozó, élet-közvetítő hírnöke, kerecsen madara, turulja az örökké megújuló világosság jelképe, melynek már meg nem értett másai jelennek meg ismét utódműveltségek szárnyas napkorong ábráiban, s keresztény templomok szárnyas oltáraiban. A katholikus templomok szárnyas oltárai megannyi Turul ábrázolás. A Turul a lélek-élet kapcsolat szent hírnöke, maga az élet, kit népünk imái „fényős Jézus”-nak neveznek. Egy kiragadott példa szerint:

Én mellettem egy égen ülő madár van

Közepében Krisztus Urunk…[2]

 Az ősi imákban láthatjuk, hogy az angyaloknak szárnyuk van, s szárnyuk alatt hordozzák fényes Jézust, vagy a fényes kápolnát, koronát, venyicsét. Alanti imánk az angyalokat zászlókkal hozza kapcsolatba:

 É’ hun gyünnek

Angyalok,

A mönnyeji

Szép ’ászlók!  (HHLL 328)

 A zászlókat párhuzamba állítom gyermekmondókánk „arany kendőjével”, mely a napsütötte lég jelképe volt. Egy más imában „ezer angyal” között ül a Boldogságos Szűz Mária, kire itt Tündér, illetve Magyar Ilonánk szerepkörét ruházták, aki földünk, s a lég megszemélyesítője. Maga a gyakorta említett paradicsomkert is kapcsolatban van légkörünk pörgő, forgó, földünket körülvevő parányaival.

Valamikor ős idők hajnalán Korasszonyunk csodás kerecsenmadara, más őstörzsünk szerint Turanyánk Turulmadara szárnyára bízta szűz ölelésük egyszülöttjét, a Fényt, s küldte hozzánk Magor személyében.

A szent születés magyar jelképeinek egyike a Turul szárnya alatt hordott korona. Szülötte „koronabéli” gyermek. E gondolatkör teszi a betlehemi újszülöttet „hercegecskévé”, s minden magyar anya gyermekét álruhás királyfivá. Napjaink irodalmában Mécs László állított e gondolatnak gyönyörű emléket, mely szerint csak édesanyja tudja, hogy királyfinak született.

Álmos és népe a Turul nemzetségből származtatta magát, s tudták azt is, hogy a Turul az égi körpályáját járó napnak a jelképe, égi hírnök éppen úgy, mint Magor és Hunor idejében Csodaszarvasunk. Tudták, hogy életük napból pattant szikra, s Istentől nyert ajándék. Minden újszülött gyermek Istené, az ő küldöttje. A nap közvetítésével nyert életszikra nyomán Isten fiainak tudták magukat mindenkoron. Istenfiúságuk tudata, s az ezzel járó felelősségtudat emeli mindannyiukat nemesi rangra. Duma István kortársunk, az árva csángó magyar költő ezt így fogalmazza meg egyik költeményében:

 Csillagokon tapogatunk

Királyoknak születtünk

 Őseink világa az Ég földreszállt mása, tükörképe. A Turul nem „totemállat”, s Emese története nem nyugati érzékiséggel magyarázandó Léda történet. (Itt meg kell említenem zárójelben, hogy Léda története sem az, de átvevő műveltségei a megértésnek csak ezt a határát súrolgatják.) A Turul a világot vigyázó, őrködő, életet adó, jövőt teremtő Istenre emlékezteti népét, s erejének hordozója.

Tőlünk elszármazott műveltségek világában ősi idők óta követhetjük Turulunk  reptét. Egy Kr.e. 3.000-ből származó főniciai pecséten szétterjesztett szárnyú Turul látható, a pecsét kör-olvasata Tas.

Kr.e. 2.000-ből származó érmén szétterjesztett szárnyú arkangyal minőségben jelenik meg Tasiával kapcsolatban. Mindkettő népünk ősi imáiból  lép elő:

 Égen menő szép madár,

De nem madár, szárnyas angyal…..

 Turulunk nyugat felé vezető útja a T-R szócsoporton belül látható tisztán. Az angolok dédelgetett kedvence, az Arthur rege például a Turul mondakör  tőlünk átvett parányain nyugszik:

Geoffrey Ashe – ki e mondakör elismert szakembere -- megállapítása szerint a keltáknak olyan hitregéjük nincsen, melyben egy Arthur nevezetű istenség lenne.

Magyar hagyományainkban az Arthur név a T-R-es szócsoportot képviselő őstörök-magyar néptörzsünk nevéhez, az etruszkok, s a turáni népek őstörténetéhez vezet. Artur nevének „tur” része bikát, hímet jelent. E szó népünk „Turkajárás” hagyományában őrződött meg. E szócsoportba tartozik Turul szavunk a térül, gurul szavakkal együtt, s ezek az önmagába visszatérő kör mozgással kapcsolatosak. Ezek a szavak szép napunk napontai útjának, visszatérésének folyamatát szemléltetik éppen úgy, mint a Nap jelképének, a köröző, térülő-forduló vadászsólyomnak, s a Turul madárnak a röpte is. Arthur neve tulajdonképpen Turkát, azaz bikát, tehát Bika embert, Tűz embert, Nap embert jelent, s szerepének szerves része a visszatérés. A magyar tárkány naptiszteleti méltóságnév és az etruszk származásu Tarquiniusok nevének eredete is ide vezet. E gondolatkör a Túr folyó nevében és számos magyar helységnévben mentődött át a jelenbe. Néhány Kárpátmedencén kívüli példát felhozva ide tartoznak az angol turn (fordul) return (visszatér), az angol-francia tour, a spanyol toro (bika) és tornare (visszatér) szavak. A Földközi tenger melletti Tarsus, az olasz Turin, a francia Tours városnevekben ősi naptiszteleti helyeket sejtek annál is inkább, mert a bikaszarvat tartó földanya domborműve, kit bátran nevezhetünk Turán, Túr-anya első ábrázolásának, Nyugateurópában maradt fenn a legkorábbi kőkorszakból.[3]

Egy nyugati hagyomány szerint Tours városát trójaiak alapították. A legkorábbi földközitengeri műveltségek kiemelt jelképe a turka-szarv, amit hatalmas épitmények alakjában is megjelenítettek, s a turkával való vetélkedés is népszokásaik része volt. A legkorábbi csavart turena-nak is nevezett zigguratok neve is tűr-tér szavunkkal rokon, ezzel a Turul hagyományt, kárpátmedencei központtal nyugaton egészen Angliáig, keleten a Folyamközön át Indiáig kísérhetjük. A hagyomány, s a nyelv együttes ereje mindenütt a magyar nyelvi egységet támogatja a T-R szócsoporton belül. Érdekes módon egyesül itt Trója, a Brit szigetek tündéreinek trójai nyelve magyar nyelvünkkel és hagyományainkkal. Ide sorolható egy késő kapcsolatot találunk a szombathelyi (savariai) születésű Szent Márton személyében, ki Tours püspökeként szolgált, de egy ősi naptiszteleti helyet Pannonhalmán róla nevezték el Szent Márton hegyének.

Az Arthur legendához szorosan kapcsolódnak a tündér hagyományok. A magyar, s a Brit szigetek őstörténelme is a Tündérkorral kezdődik. Ezek közül magyar szempontból érdemes ismét megjegyezni, hogy a Brit szigetek hagyományai szerint a tündérek a trójaiak nyelvén beszéltek. Mind Arthur, mind Trója neve a magyar túr (bika) jelentésű szóval rokon, s mássalhangzótorlódás nélküli alakja Turuja kellett legyen. A gyermek Jupitert, mint Herkulest a szittyák a Trója melletti  Ida hegyen tanították, mely a magyar idő szavunkkal, s Cronossal kapcsolatos naptiszteleti hellyel azonosul. E regék egyöntetűen arra mutatnak, hogy valaha az emberiség a „trójaiak nyelvén” beszélt. Mindaddig, amíg Arthur neve egyetlen kelta istenség nevéből sem eredeztethető, a magyar szókapcsolódások egyértelműen a magyar népek egyikének törzsi emlékeivel hozzák összeköttetésbe, ahol Arthur, illetve Artur a Nap megszemélyesítője éppen úgy, mint Toldi Miklós is, kinek neve ugyanebbe a mássalhangzós szócsoportba tartozik. Későbbi Germán hitregék Tor istensége, Tell Vilmosa ugyancsak e mythologiai kör, s szócsoport terméke. E szóbokor nőiségi jelképei közé tartozik a magyar tér (zárt egység), az etruszk Turán istennő, ki a föld megszemélyesítője volt; innen ered a későbbi latinok terra (föld) szava, s az angol turn (fordul, megfordul). Fentiek szerint őseink azt is tudták, hogy a föld kerek és forog olyannyira, hogy e tudásukat nyelvük szerkezetébe is beépítették.

Ha a sokat hangoztatott ázsiai származásunk igaz volna, ezek a szókapcsolódások nem volnának lehetségesek. Turulunk neve és szerepe, mint mindig, e téren is hazánkhoz  köt bennünket.

 A magyar hagyományok, s a történelem eltagadása az egyetemes műveltséget csorbítja, mivel népünk műveltségének láncszeme ha hiányzik, az európai ősműveltség összefüggéseinek a maga egészében való felismerése lehetetlen.

Turulunkkal kapcsolatos ismereteinket összegezve a  következőket mondhatjuk:

 1.      Nyelvünk szerkezete szerint Turul szavunk a T-R szócsoport része, melyben a mély magánhangzók (túr, tűr) az  erőny, a teremtő erő kifejezői. A magas magánhangzók (tér, tár) nőiséget, anyagi tulajdonságot fejeznek ki. (Megjegyzem, hogy szerves nyelvünk egyik alkotórésze, szájunk alakja is e tartalomnak megfelelően mozdul, e fogalom ősiségének bizonyságaként).

2.      Turulunk Isten teremtő ereje kifejezőjeként a fény és élet hordozója, benne nyugszik az  Élet Ura, mindannyiunk éltetője.

3.      Megjelenése mind nyelvi, mind regebeli, mind ősemléki síkon Isten és kárpátmedencei őshazánk felé mutat, különössen akkor, amikor irányra, s az  irány  követéséhez erőre van szükségünk.

4.      Turulunk figyelmeztet Istenfiúságunk valóságára a bennünk élő fény jogán.

5.      Figyelmeztet, hogy miként ő is e teremtett világ gondját viseli, a mi feladatunk is ez.

 Mindennek felismerése és élése szent kötelességünk, s a világ tulélésének záloga.

 IRODALOM

 Benkő Lóránd Név és történelem, Tanulmányok az Árpád korról,  Akadémia kiadó Budapest, 1976

Berze Nagy János Baranyai Néphagyományok, Kiadja Baranya Vármegye Közönsége, Pécs, 1940 Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Társai.

Erdélyi Zsuzsa Hegyet hágék lőtőt lépék, archaikus népi imádságok, Magvető Könyvkiadó Budapest, második kiadás, 1976

Ipolyi Arnold, Magyar mythologia III. kiadás, Zajti Ferenc kiadása Budapest, 1929

L.A. Waddell The Phoenician Origin of Britons, Scots and Anglo-Saxons The Christian Book Club of America, Hawthorne, CA90250

Magyar Adorján Az ősműveltség, A Magyar Adorján Baráti Kör kiadása Budapest.

Tomory Zsuzsa,  Égen menő szép madár. A magyar ima.

Tomory Zsuzsa, A hét vezér nevének kapcsolatai Heraldika Kiadó Budapest

Tomory Zsuzsa, Kezdeteink, Nagy Lajos Király Egyetem Bölcsész Egyes. Miskolc



[1] Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lõtöt lépék 459. old.
[2] Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lõtöt lépék 459. old.
[3] Vanished Civilizations of the Ancient World. (Az ó-világ eltünt civilizációi)

http://www.magtudin.org/Turul.htm


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése