2010. december 28., kedd

Nemzeti Feltámadásunk Ünnepe

Meghívó

2011-ben vízkereszt napján pontosan 33 esztendeje lesz annak, hogy a Szent Koronánk 33 év fogság után ismét haza tért, ezzel reményt adva arra is, hogy legfőbb közjogi méltóságába visszakerülve, a Kárpátmedence újjászülethessen ezer éves alkotmányunk védelme alatt.

Ezen alkalomból
2011. január 9.-én,
szervezzük Verőcén, a
Nemzeti Feltámadásunk Ünnepét,
mely ünnepségre szeretettel hívjuk és várjuk családjával együtt.

Ünneplésünk 10 órakor kezdődik a Verőce-i sportcsarnokban és a Kárpát-Haza Templomban ér véget, ahova fáklyás menetben zarándokolunk el közös imára. A nap folyamán több, szívet örvendeztető meglepetéssel is készülünk megajándékozni a jelenlévőket. Azon Testvéreinket, akik a trianoni határainkon kívül rekedtek és nem tudnak személyesen velünk ünnepelni, arra kérjük, hogy a fogadó országuk magyar követségei előtt ünnepeljenek velünk. Legyünk együtt legalább lélekben.

Kérjük, hogy részvételi szándékát mielőbb jelezve segítse a szervezők munkáját az msz.jogfolytonossag@gmail.com címen.

Akik hisznek MAGYARORSZÁG feltámadásában:

http://www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=jogfolyton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése