Tomory Zsuzsa : A MAGYARSÁG HELYE E VILÁGBAN

Több mint ezer év tudatromboló munkájának eredményei a mára már igen belénk idegeződött, számunkra életcélnak előírt mondatok: „Fel kell zárkóznunk Európához”, s ezt bizonyítandó, fel kell vállalnunk „Európa védőpajzsa” szerepét. Igyekeztünk mindkét idegen eszménynek eleget tenni, noha lelkünk mélyén tudtuk, hogy Európához nem kell felzárkóznunk, hiszen Európa közepén elhelyezkedő országunk maga Európa, s Hazánk az európai ősiség szülőanyja. Ha hitvilágunk rablói nem akarták volna elfelejttetni velünk őshitünket, melyből aztán maguknak készítettek rosszul szabott ruhát, akkor tudnánk azt is, hogy az abból merített fény elég lett volna megaranyozni nemcsak saját, de Európa lelkét, életét is.

Napjainkban is tart ez a felzárkózási folyamat, naponta látjuk a XXI. századunk híreiben. Amint ez a felzárkózás a múltban életünket, vérünket követelte, ez a mában is nyomon követhető: legjobb esetben is nemlétező ország nemlétező népének tekintenek bennünket. A régi viselkedés mely nyíltan hangoztatta Európa szerte, hogy a magyarokat ki kell pusztítani, mára visszafogottabb, de így még sokkal kártékonyabb. E magyargyűlölet ádáz hulláma átcsapott a tengeren túlra is. Itt egy példát hozok csupán:

Fergus Bordewich: A Fehér Ember Indiánjainak öldöklése.

„New England-ben (Connecticut, Main, Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island és Vermont államok összesítő neve) vakbuzgó emberek, mint amilyen Cotton Mather, arra bíztatták a puritánokat, hogy úgy tekintsenek az indiánokra, mint egy kozmikus dráma főszereplőire, kik az élet legkisebb részét is igazgatják,  melyben „Isten küldötteiként az Ő különleges eszközei”, s az eltévedt lelkek büntetésére vannak elrendelve, a jó és gonosz örök harcában. Ilyen körülmények között az indiánok gyilkolása nem csupán hadviselés kérdése, hanem maga a bűntől való megtisztulás.” (Ford.: T.Zs.)

(Fergus Bordewich: Killing the White Man’s Indian

„In New England, zealots like Cotton Mather encouraged the Puritans to regard the Indian as a principal actor in the cosmic drama that governed even the smallest details of life, a “special instrument sent of God” to punish errant souls in the eternal stuggle between good and evil. In such a climate, killing Indians became not merely warfare, but the cleansing of sin itself.”)

*

Cotton Mather: Narratives of the Indian Wars című könyve 203. oldalán a következőket mondja: „Igen, csekély kétség férhet ahhoz, hogy északi indiánjaink eredetileg szittyák....”

(Cotton Mather: Narratives of the Indian Wars p. 203

“There has been little doubt that our Northern Indians are originally Scythians;…”)

Az amerikai indiánok nagy kutatója, Kenneth Roberts Arundel című művében ezt mondja: „Lehet, hogy elátkoznak, amiért a következőket mondom; de hacsak rosszul nem olvastam a Bibliát, több kereszténységet és emberi jóságot találtam a Rabomis, a Hobomok, a M’téoulin, a Natawammet és a Mogg Chabanoke és Natanis indiánoknál, s a többi indián barátaimnál, mint a mélyen tisztelt és kegyetlen bostoni Cotton Mathernál, aki írásaiban kijelentette, hogy minden vörösbőrű szittya, s a rajtuk elkövetett kegyetlenkedések, a velük kötött szerződések be nem tartása Istennek tetsző cselekedet.”[1]

[1] Kenneth Roberts Arundel, Doubleday and Company, Inc. Garden City, New York, 1956

Majdnem szóról szóra azonos kijelentést hallottam a távolbalátó hírein 2004-ben az orosz elnök szájából a csecsenekkel kapcsolatban.

Ezen magatartás és erkölcsi hozzá állás elárulja azt is, hogy a magyarirtás gyakorlása nem ezerben kezdődött, de a szittyák világában is ismert eseménynek számított.

Hozzánk közelebbi történelmi eseménynek számít, amikor a Habsburg uralkodók megegyeztek a fiatal Amerikai Egyesült államokkal, hogy engedje be a nincstelenség elől „Amerikába tántorgó” magyar családokat azzal a feltétellel, hogy olyan helyre telepítse őket, mely számukra biztos halált jelent.

E megegyezés közvetlen következménye a magyar bevándorlóknak főként szénbányákban való alkalmazása. A Johnstown-Windber Congregatio ez évben ünnepelte egyháza fennállásának 110 évfordulóját, mely öt magyar nemzedéket gondozott. Ezzel kapcsolatban emlékeztek meg a pennsylvániai szénbányák magyar munkásairól, kiknek munkája segítette a XX. század acél iparát megalapozni. A legborzalmasabb bányaszerencsétlenséget egy 1907 december 19.-i robbanás okozta, melyben legalább 289 bányász vesztette életét Pennsylvania Westmoreland County-ban,136 özvegyet és 263 gyermeket hagyva maguk után.. Az áldozatok túlnyomó többsége magyar volt. Csupán 1907 december havában több, mint háromezer bányász  halt meg az amerikai bányaszerencsétlenségek következtében. E hónapot tartják az amerikai bányászat történelmében a legrosszabbnak. (http://christianobserver.org/hungarian-reformed-church-of-johnstown-windber-pennsylvania-elects-the-rev-albert-w-kovacs-new-minister/)

Egy másik hírközlés vonatkozó száma:

http://www.clevelandmemory.org/hungarians/pg108.htm

A  Szabadság  című lap, 1911-ben ünnepelte 20. évfordulóját, melyben közzétette a magyar bevándorlók acélkohókban, vagy bányákban történt halálát:

1901	December 19	Pittsburgh  acélkohó robbanás  12 magyar halott
1904	Január  25	Harwick Coal Mine szerencsétlenség Cheswick, Pa. 51 magyar halott, összesen 180 halálesettel
1907		Arnold City bányaszerencsétlenség 24 magyar halott
1907	December	Monangah bányaszerencsétlenség 100  magyar halott; összesen 362 halottal
1911	Augusztus 8	Youngstown Steel vaskohó robbanás 14 magyar halott; összesen 30

Az  1911 évi Bluefield-i bányatűz és az 1902 évi júliusi  bányarobbanás magyar áldozatainak a száma is igen jelentős. Meg kell jegyeznünk, hogy abban az időben a sérültek, özvegyek, árvák semmi segítséget nem kaptak. Ezekben az években segítséget, enyhülést csak a zene és a dal hozott a magyar szenvedőknek.  A következő dalszöveg ebből az időből származik: Szénpor szárítja fel könnyeinket, Füstbe fullad kacagásunk, Kis falunkba hazatérni vágyunk, Hol minden fűszál ért magyarul. (The coal powder absorbs our tears, Our laughter is drowned in smoke, We yearn to return to our little village Where every blade of grass understood Hungarian.) Bányaszerencsétlenségek vannak. De az itt dolgozó magyarok halála Habsburg egyezkedések eredménye volt és szándékos magyar pusztítás. Ha már a kivándorlásokról beszélünk, Amerikába 1920 és 1930 között hárommillióhétszázezer magyar érkezett. (www.spartacus.schoolnet.co.uk/USAEah.htm ) A magyarság hírnevét rendszeresen romboló másik amerikai intézmény Hollywood, hol a Székelyföldet vámpírok honaként árulták, honfitársainkat rendszeresen nevetség tárgyává tették. Azóta, ha a világ magyar hazánk nevét hallja, csak legyint, legfeljebb Zsazsa Gaborral teszi agyában elérhetővé. Világháború előtti történelmünkben már idegen ügynökök dolgoztak egy kommunista “puccs” szervezésén, mely bármilyen rövid életű volt, Trianon-i feldarabolásunkhoz adott alapot. Tervezett magyar irtás volt ez is! De mennyivel több ilyen példa van hazánk történelmében! A magyar egész történelme során “Jótett helyébe jót várj” elmélet szerint élt, e szerint  rendezte be életét, ezt éli ma is. És ezt használja ki nagyszerűen, kárunkra a világ. Viselkedésünk, jóra igyekvő életünk Isten áldása. Így indított bennünket útnak, s ezt az adományát őrizzük a Teremtés hajnala óta, hogy maradjon jóság e világban. De ismernünk kell a bennünket kihasználók lelkületét: eddig mindig gyilokosainkhoz fordultunk segítségért. Amerikában járó magyar orvos a hetvenes években egy előadás keretében bocsánatot kért a magyarságtól. Feltartott két kezét mutatva kínos fájdalommal tört ki belőle a vallomás: “Ezzel a két kezemmel egy falunyi magyart abortáltam!” E folyamat azóta sem szűnt meg. Az amerikai u.n. műveltség cédává neveli az amerikai társadalmat, korra, nemre való tekintet nélkül. S most ezt veszi át a “művelt” nyugat, s rombolja le hazánk magas erkölcsre alapozott történelmi múltjának mai folytatását. Lassan viszont, a XXI. század hajnalán a magyarság ébredezni kezd, s  készül lerázni magáról az eddigi nyugati átkot. Keletre, Török ország felé tekint, hiszen nemzeti nagyjaink utolsó mentsvára Török ország volt. Ott élt Nagyságos Fejedelmünk, Kossuth Lajos, Mikes Kelemen, hogy csak a legismertebbeket említsük. Amíg az osztrák császár és magyar király békeidőben több várat pusztított el hazánkban, mint a török ellenség háború idején csak azért, mert magyarpusztítási kedve így kívánta, addig a török mecseteket, fürdőket épített, rózsakertet ültetett. De mindenek felett az elesett magyar ellenség vezéreit méltósággal temettette el. Kufstein börtöneiben milyen méltósággal kezelték a Habsburgok nagyjainkat? Különös tekintettel a következőkre: A Nemzeti Hirháló 2006. november 18.-i számában közölt cikk Ferenc Ferdinánd következõ szavait idézi: „E célból Magyarországot négy részre bontom fel, nyelve kizárólag német lesz. Ha szükséges Magyarországot eggyel többször a kard élével kell meghódítani. Nem látom, hogyan tudnánk ezt a szükségszerûséget elkerülni. Meg fogom találni a módot arra, hogy Magyarországot letöröljem a térképrõl. Erdélyt át kell engedni Romániának azzal a feltétellel, hogy a kialakult Nagy Románia a Habsburg hatalomhoz csatlakozzék, mint a federáció tagja.” A török vallási, nyelvi és mûveltségi téren türelmet tanúsított. Viszont hány magyar kisfiú vált janicsárrá megszállásunk 150 éve alatt? – S az uralkodó egyház hány Törökországból hazaszökött magyart égettetett meg élve, nehogy pogánysággal fertõzzék meg a népet? Közben hány kereskedelmi egyezményt kötöttek  a törökkel hatalmuk, pénzük gyarapítására, míg mi, „bûnösnek” kikiáltott magyarok védtük egyházukat és a nyugatot? Az ébredezõ magyar nép most kelet felé kezd fordulni, s mint vezércsillagra, Törökországra tekint. De ezt a kapcsolatot népszerûsítõ kiadványokon feltûnõ, hogy a magyar zászló másodlagos helyet foglal el a töröké mellett. E tény azt sejtteti, hogy most kelet felé akarunk menetelni, felzárkózni, mint ezt eddig Európával tettük. Ez már jelképesen azt bizonyítja, hogy még mindig nem találtuk meg helyünket sem e földön, sem Európában. Tudom, önmagunkra, önmagunk erejére támaszkodás majdnem lehetetlennek látszik a belénk sulykolt „kicsi nép vagyunk” állandó hangoztatása miatt. De itt nem errõl van szó. Nem arról, hogy a törökök lélekszámban sokszorosan felülmúlják hazánk lakósságát, még a világ össz-magyarságát is. Itt nem számokról beszélünk, hanem arról, hogy Isten egy áldott hazát adott nekünk, ott ringatta az emberiséget embernyi emberré, magyarrá. S ez a Kárpátok védte drága fészek Európa közepén az emberi fejlõdéstörténet szempontjából központi helyet kapott Tõle. Innen indultak tanítóink már a legõsibb korokban is tanítani, mûvelni az emberiséget, a szépség, jóság, erkölcs és bölcsesség terén. Hazánk Isten kegyelmébõl az emberiség õsanyja, az emberiség Aranykorának hordozója. Innen vándoroltak ki egyedeink a világ minden tájára, s éppen ezért nyelvünk valamennyi utódnyelvben fellelhetõ. Nem azért, mert ezeken a helyeken ringott a bölcsõnk. Ezen utódnyelvekben a teremtés menetének szerkezeti egysége nincsen jelen, csak a magyarban. Merjük elfoglalni a Teremtõtõl reánk ruházott központi helyet, s késõi gyermekeink – a sumir, az egyiptomi, a török, kelta, japán és a többi -- zarándokoljanak hozzánk, idõs édesanyjukhoz tanácsért, útmutatásért. Bizonyíthatóan õk az ifjak, õk gyermekeink. Néha büszkék lehetünk reájuk, néha rakoncátlanságaikat kell gyógyítanunk „síppal, dobbal, nádi hegedûvel”, de még inkább jó szóval, szelídséggel, hogy végre õk is hinni tudjanak a jóság erejében, s abban, hogy rajtuk múlik a minden mûveltség áhította régi Aranykor, a fény kora visszatérte. E központi helyet jelentõ szülõi méltóság népünknél soha nem válik dicsekedés tárgyává, hanem felelõsségtudattá, hihetetlen komolysággal vett feladattá, hiszen e tárgyból jelesre vizsgáztunk sokezer éves történelmünk során. A mostan alakuló, növekedõ mûveltségek számára sem szégyen ifjúságuk, hiszen életük teljén hatalmas részt vállalhatnak majd õk is a Teremtésben. Nem „elmaradottak”, csak még nem volt idejük mûveltségük teljes kidolgozására. Minden ember, s minden nép valami megbízatást hozott magával a Teremtõtõl. Ezt a megbizatást kell felismernie, s a teremtés céljaira használni. Ebben adhat Hazánk hathatós segítséget. A világnak meg kell tanulnia hinni abban, hogy az Isten szeretet, s a közötte és közöttünk levõ szer (szerzõdés) a szeretet, mely szerez (teremt). Korábban felelõsségrõl beszéltem. Hogy e szerepnek valóban eleget tehessünk, a világ népeinek tanítóivá válhassunk, ismét fel kell fedeznünk önmagunkban, a Teremtõ szeretet belénk és nyelvünkbe ültetett tanításait. Merjünk szembe nézni a ténnyel, hogy jelen voltunk e földön, mielõtt a sumir, maya, finn, török és a többi, késõbb belõlünk kiváló nemzet megszülethetett volna. Isten nyelvünkbe, nyelvünk szerkezetébe rejtette a teremtés rendjét. Ennek részleteit nyelvjárásaink tették életük központjává, s éppen ezért meg kell ismernünk a Kárpát medence magyarságának nyelvét, hagyományait, értékeit, mondanivalóit. Nem könyvekbõl, hanem a személyes kapcsolat zsigeri bizonyosságával. Egy korábbi írásomban kitértem annak elkerülhetetlenül fontos voltára, hogy évi rendszerességgel látogassuk egymás mûveltségi területeit: ne csak hírbõl halljunk a lebegõ beszédû palócokról, lófõ székelyekrõl, pannon fénymadárról, s sorolhatnám tovább, hanem váljon a Kárpát medence õsmûveltsége saját, élõ mûveltségünkké. Ugyanígy ismerjük meg nagyjainkat, ihletett mûvészeinket, költõinket. Magyarságtudatunk fokmérõje annak felfedezése, elfogadása, hogy életünk, mindenünk a Kárpátmedencébõl ered, s eredetért nem megyünk senki máshoz. Nem korcsosítjuk el szavainkat csak azért, hogy egy-egy utódnyelv vélt elsõbbségének adjunk ezzel helyet. Tudományban se lelkendezzünk például a most divatos Gaia elméletért, hanem tudjuk, hogy Tündér Ilona, életünk anyja volt születésünk pillanatától, millió évekkel ezelõtt már. Nyelvünk a teremtésben gyökerezõ, abból fejlõdõ, lombosodó õsnyelv. Aki ismeri nyelvünket, otthon van a teremtés rendjében, mely nyílt titok mindaddig, amíg él magyarja a földön. És ez a magyarpusztítás soha nyíltan ki nem mondott oka. A hatalmat keresõk szemében ez a legfõbb hatalom e földön, melytõl meg kell szabadulniuk. Hagyományainkból épített magának vallást az ótestamentumi nép, s századokkal késõbb ennek kinövése, a Római Egyház anélkül, hogy magyar hitvilágunk lelki lényegét keresték, vagy megértették volna. Újonnan fellelt õsmûveltségünk legyen az a csodakút, melyhez a világ népei mindenkor eljöhetnek, felüdülhetnek. Kérdéseikre választ adhatunk, s segíthetjük õket emberi fejlõdésük útján, hogy most már ne csak a földhöz kötött anyagban lássák boldogulásuk nyitját, hanem vegyék észre a mindenütt mûködõ szellem szabadságát, erejét is. Ne szaladjunk felvilágosodásért se nyugatra, se keletre, északra, délre, hanem forduljunk mindig, mindenben az Ég Urához, szeretõ Atyánkhoz, s akkor nem csalódhatunk. A koronázandó magyar király, kardjával üt a négy égtáj felé, de õ maga egyenes háttal áll kapocsként ég és föld között, Istene elõtt. Erre a sorsra jelölte ki az Ég a magyart. Rajtunk múlik, hogy teljesítjük akaratát. Rajtunk múlik, hogy tudatosítsuk ezt az utat a világ népeiben.  Ezen és rajtunk múlik e világ sorsa is.

Az idei Kurultáj szervezésekor írt néhány gondolatom továbbra is érvényes, s talán segítséget nyújthat, így utóiratként csatolom: Amilyen õszinte örömmel olvasom, s amennyiben az itt lehetséges: hallgatom a  kárpátmedencei õshazánkkal kapcsolatos elõadásokat, olyan bánat számomra ezek ellenkezõjét bizonygató emberek bennünket Ázsiába küldõ igyekezete. Tegnap kaptam kézhez az idei Kurultájjal kapcsolatos you-tube közvetitést, melyben az egyik rendezõ a keleti testvérek összehozásának nehézségeirõl és sikerérõl számolt be, s arról, hogy az idei találkozó számára Bugac milyen szép diszlet, mely terület az õsi lovasnomád hagyományok ápolására kiválóan alkalmas. Ezek között a lovasnomád népek között említi a szittyákat, hunokat és avarokat akkor, amikor már a nyugati történészek is beismerik, hogy pl. a görög városok szittya városok mintájára épültek, s lovas-nomád életmódról szó sem lehetett közöttük. A jelenlegi hagyományvédõk jóhiszemû, jólelkû, de tájékozatlan elképzelései egy, a Kárpátmedencében soha nem létezett lovasnomád mûveltséget akarnak bevezetni, ezzel megkönnyítve ellenségeink magyarpusztitó munkáját. Az elõadó  ugyanekkor a népet arra eszmélteti – s ezen igyekezetében nincsen egyedül --, hogy Belsõ Ázsiában ringott a bölcsõnk. Így lassan elfelejtjük, hogy kárpátmedencei hazánk nem díszlet, hanem õshaza. Innen indultunk el emberré válásunk idejétõl a mába vezetõ úton. Innen indultak el a most érkezõ vendégek is, s ide jönnek vissza látogatóba. A lovasnomád elképzelések ellen már Dr. László Gyula történész, a kettõs honfoglalás gondolatának képviselõje is felszólalt. A lovasnomád társadalmak sátoros életvitele már a jégkorszak elõtt is idejét múlt volt kárpátmedencei õsmûveltségünk embere elõtt, kik megõrizték magyar nyelvünk tisztaságát, magasrendû szerkezetét. mely Magyar Adorján szerint a teremtés hangokban való kifejezése, s nem magyar nyelvészek hasonló véleményeket fejeztek ki. Ilyen nyelv megõrzése igen magas szellemi mûveltséget követel meg, ezredek békés fejlõdésének lehetõségét, amit a lovas, vagy ló nélküli nomád mûveltség adni nem tud már jellegénél fogva sem. A kurultáj elõadója hangsúlyozta, hogy a keleti származást el nem fogadó egyének történelmi nézetei „délibábosak” (mintha hallottuk volna ezt már néhány évtizeden át....) A Kurultáj és a Turán csoport szervezõje a magyar valóságot közelkeleti történelmünk – Baján Kagán, Árpád fejedelem – idejétõl számítja. A látogatóba érkezõ keleti rokon népek viszont jó megérzéssel kis zacskó földet hoznak magukkal hazulról, hogy elhelyezzék „Az õsök fájánál” – Bugacon. Innen egy lépés felhivni e látogató rokonok és barátok figyelmét arra, hogy milyen jó õket kárpátmedencei õshazájukban, az össz-magyarság õshazájában viszont látni, ahonnan ezredekkel ezelõtt vándoroltak ki „szerencsét próbálni”, ahogy népmeséink emlékeztetnek is erre. Milyen jó érzés, megnyugvás számukra és az emberiség számára, ha tudják: hazaérkeznek, amikor Magyarországra jönnek...

---

MAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZET
Visit our Website:
www.magtudin.org