2010. október 12., kedd

Magyarok Vására - 2010 ősz

Magyarok Vására - 2010 ősz
Egy járásnyi hagyomány és egészség, testnek-léleknek

Immáron harmadszor rendezzük meg a Magyarok Vásárát Kecskeméten a
Széchenyivárosi Kispiacon 2010. október 17-én vasárnap
napkeltétől-napnyugtáig.

Most is láthatók lesznek a magyar kultúrát és hagyományt ápoló
kézművesek, készítők illetve mesterségek munkái. Megízlelhetjük a
kűrtőskalácsot, mangalica kolbászt, a 100%-os gyümölcslevet, a
kemencében sült kunsági kenyérlángost illetve házilekváros buktát is.
Természetesen ismét eljönnek a népigyógyítók, képviselteti magát a Hírös
Rovókör és lesz Baranta-bemutató valamint a forgatagban feltűnik majd
maga Lúdas Mátyás is. Fellépnek különböző hagyományörző együttesek,
népzenészek, énekesek. Ismét hallhatjuk majd pl. Vesztergám Miklós
tárogatójátékát és a lajosmizsei Jászok fiataljainak lendületes
muzsikáját. A legkisebbek pedig szakképzett foglalkoztatók segítségével
ismerkedhetnek meg a magyar népi díszítőművészet jelképeivel.

Ez alkalommal az eddigi hagyományos, már jól ismert vásári forgatagon
kívül, több újítással is jelentkezünk. Ezentúl mindig kiemeljük majd
valamelyik szakma képviselőit, akiket szeretnénk a figyelem
középpontjába állítani. Az idén a méhészekre illetve a mézre esett a
választás. A környékbeli méhészek adnak ízelítőt az általuk termelt
mézekből, illetve bemutatják a szakma fortélyait. Megismerkedhetünk pl.
a kaptárral, a pörgetővel és a védőruházattal, de lesz mézfelismerő
verseny, valamint tombola is, ahol természetesen különleges mézeket
lehet majd nyerni. A célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a méz
jelentőségére, egészségmegörző szerepére, valamint a méheknek a
természetben végzett pótolhatatlan munkájára.

Hosszas előkészítés követően útjára indítjuk azt a folyamatot, ahol a
környékbeli, kecskeméti járásban tevékenykedő gazdákra alapozva a
helyben termett, egészséges élelmiszer fogyasztását segítjük elő. Ennek
első lépéseként olyan gazdák mutatkoznak be, akiktől a saját termékeit
közvetlenül is beszerezhetjük. Ez lehet burgonya, étolaj, lekvár,
gyümölcs, házi füstölt húsárú, tej, sajt, kacsa, liba stb. Ebben
segítségünkre van a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara is, aki támogatóként
vesz részt a vásárban és az általa működtetett Kamra-Túra programot
népszerűsíti, amellyel pontosan egybeesnek a mi törekvéseink is. Az itt
megjelenő gazdák termékeiből kedvcsinálóként a helyszínen tárkonyos
libalevest főzünk, ami önmagában is nagyon látványosnak ígérkezik,
hiszen nem bográcsban, hanem a parázsló tűzet körülvevő agyagedényekben
készül majd az ebéd.

Szeretettel várunk mindenkit kiállítóként és látogatóként is.
Jöjjenek el, töltsünk el közösen egy kellemes és tartalmas hétvégét.

Sipos Sándor
Magyarok Szövetsége
30 / 376-4707
sipisanyi@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése