2010. október 18., hétfő

Az egekbe szökött a gabona ára



Kevesebb a termés (Fotó: Sárközy György)
A tavalyi árakhoz képest harmadával drágábbak a gabonatermények, a kevesebb és rosszabb minőségű gabonatermés miatt a termelők fele nem tudja teljesíteni a felvásárlókkal kötött szerződést. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke lapunknak elmondta, hogy a száznyolcvanezer mezőgazdasági termelő több mint a felének szerződést kellett módosítania. „Ez teljesen bevett és általános szokás, hiszen vetéskor még nem lehet tudni, hogy mekkora lesz a szezon termésátlaga” – mondta Vancsura József. Jelezte: a gazdák általában tavasszal kötnek szerződést, amelyben rögzítik a vételárat és a lekötni kívánt mennyiséget. A kereskedők harminckétezer forintos tonnánkénti, világpiaci árral kalkuláltak, ezért 29 ezer forintra szerződtek le a termelőkkel. A rossz idő miatt nőtt a gabona iránti kereslet, és negyvenezer forint fölé emelkedtek a felvásárlási árak. Sok gazda a teljes mennyiségre leszerződött, de látva a magas átvételi árakat, most szabadulni szeretne a kontraktustól. Azok a termelők, akik óvatosak voltak, és a termeltetési szerződés szerint jártak el, vagyis idejében jelezték a várható terméskiesést a felvásárlóval, könnyedén módosítottk szerződést. Az ágazatra jellemző, hogy sok gazdának nincs pénze vetőmagra, illetve műtrágyára, ezért olyan szerződést köt a felvásárlóval, amelyben inputanyagot biztosítanak számára.

http://www.magyarhirlap.hu/a_videk_magyarorszag/az_egekbe_szokott_a_gabona_ara.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése