2010. szeptember 24., péntek

Torma Zsófia: Sumér nyomok Erdélyben

Torma Zsófia (az első magyar régésznő) 1894-ben ismertette kutatási eredményeit
"Sumér nyomok Erdélyben" című művében, mely Jénában jelent meg német nyelven.(TZs 1840-ben született Csicsókeresztúron, nemesi, nagybirtokos Torma József és
Dániel Jozefa házasságából. Apja szenvedélyes régészkedő volt és bátyja, Károly -
akivel sok mindenben nem értettek egyet a régészetet illetően - nevéhez fűződik
Aquincum feltárása és szabad múzeumi berendezése, a Csörsz-árok és a sok római
erődítmény, a "limesek" feltárása. Magas tisztséget töltött be, egyetemi tanár és a
képviselőház alelnöke is lett. Elfogultságát Fekete Zsigmond többször idézi azzal,
hogy a Csörsz-árkát és minden vízrendszer-nyomot a rómaiaknak tulajdonított és
szenvedélyesen tagadta az avarság és a hunok műveltségét.)A magyarul megjelent kötetben Jáki Gábor mutatja be TZS életét és munkásságát. A
bevezetőben Fehér Anna - az amerikai magyar nyelvű kiadás kiadója a következőket
írja: "Szándékunk a kis munka kiadásával mindössze annyi, hogy hódolni akarunk a
sokat gúnyolt, lenézett, elmellőzött magyar régésznőnek, szászvárosi jeltelen
sírjára hálánk babérkoszorúját elhelyezzük, és nevét a modern sumerológia nevesei,
rangosai közé iktassuk."
Jáki: "Első nyilvános szereplése a budapesti IX. Nemzetközi Őstörténelmi és
Embertani Kongresszus alkalmával történt. Hunyad megye őt bízta meg képviseletével.
...Ismeretségek, nemzetközi kapcsolatok, holtig tartó barátságok és
ellenségeskedések születtek ekkor az első magyar régésznő körül. Ellenségeinek zöme
az akkori Magyar Tudományos Akadémia és az egyetemi professzorok sorából került ki,
míg legnagyobb barátai, Sayce, Langenschmit, Virkow és főként Schliemann ekkor
ismerték el a zseniális magyar leány eszmetársításait és őskultúrák kényes
problémáinak egyszerűsítésén és kapcsolatán. Ekkor merült fel
Tordas-Trója-Mezopotámia kultúráinak szerves összefüggésének a gondolata, amelyhez
egyre több külföldi tudós csatlakozott, hódolva a magyar régésznő intuitív és mégis
tárgytörténelmi meglátásainak."
....TZS a leletein szereplő jegyek és írások sokaságát, és Tordost Trója
műveltségéhez kapcsolta és rádöbben, hogy Tróján túl is vezetnek szálak, és eljutott
a sumérokig.
"A tordosi kultúra felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye, az 1876-ban lezajlott
nemzetközi Régészeti Kongresszus legnagyobb látványossága volt, és legtöbb külföldi
tudós zsongott körülötte.Zsófiának azonban már itt kellett éreznie az "üröm-cseppeket", amelyeket a
"hivatalos" magyar régészet készített számára. Pulszky, a Nemzeti Múzeum igazgatója
és legbensőbb munkatársa Hampel József nem győzték eléggé kihangsúlyozni Torma
"autodidakta" mivoltát. ... A két "tudós" tekintélyalapon próbálta állandóan rendre
utasítani a zseniális és éles női intuícióval megáldott régésznőt. Ez a
"tekintélyhangsúlyozás" különben az Akadémia részéről azért is groteszk és
nevetséges volt, mert az akkori akadémiai címeket - mint a politikai hatalom nyomása
alatt élő magyarság történetében annyiszor - , nem annyira a tudás, hanem a
mindenkori hatalom tányérnyalói tehetség alapján osztogatták. Bár nem szándékom
megsérteni és leértékelni a mindenkori Akadémiánk "nagyjait", hiszen valóban nagyon
sok emberi érték volt és van közöttük, de soha nem szabad elfeledkezniök, hogy nem a
cím teszi az embert, és hogy Caligula lova - bár szenátorrá avatták - mégis csak ló
maradt örökre."
Miután "Sumér nyomok Erdélyben" című könyve megjelent Európa sumérológusai, régész,
történész, néprajzista tudósai sorra hívják Európa-szerte az egyetemekre, hogy
tartson előadásokat elgondolásairól. De nem tud menni, mert gyógyíthatatlan asztma
kínozza."Egy szíve vágya volt még Torma Zsófiának, amikor már Isten felé hajló árnyékként
élte utolsó éveit: nagy összegező és kedvenc rajztanára a dévai Szinte Gábor sok
száz illusztrációjával ékes munkáját szerette volna kiadatni. Levelezett is az
Akadémiával. Akkor ott Hunfalvyak, Budenzek és hasonszőrű "Caligula-szenátorok"
voltak az urak. Zsófia háromszor cipelte fel Pestre a kéziratot, háromszor vitte
vissza. Az Akadémia "akadékoskodott". Nem az anyagiak voltak a mérvadók. ...
Nehezebb volt Torma Zsófiát meggyőzni arról, hogy úgy írjon, ahogy és amint mások
szeretnék. "Én úgy képzeltem, hogy az akadémiai munkák szerzői magok állítják össze
és írják is be mindazt, amit a legjobb meggyőződésük szerint tudnak és írni képesek.
Hogy ennek ellenkezője állhasson, eszembe se jutott!" -írja Hampelnek. Egy percig se
hitte, hogy előírhatják neki: kéziratából csak azt nyomassa ki, amit mások jónak
látnak, amire pillanatnyilag szükségük van. Nem minden célzat nélkül említi:
"Felszólított volt egy német tudós, dolgoznám fel vele az összegyűjtött anyagot, és
aztán csak abba egyezzem bele, hogy az ő nevét is mint munkatársét tehesse." ... Nem
vállalhatja, hogy "anyaggyűjtő napszámossá" degradálják. "Dolgozzam mint megbénított
néma - kérdi -, kinek gondolatmenetét irányítsák, kijelölvén az utat és pontot,
merre, meddig és ne tovább haladjon?" Ezt nem tudja megtenni. Adatainak
feldolgozását maga akarja elvégezni, s ha ez nem sikerül, jegyzeteivel, naplójával
együtt kész megsemmisülni."
TZs műve régészetileg bizonyította be, hogy a "sumér nép turáni nyelvű, vagyis sem
árja, sem sémi népekhez nem kapcsolható." Gyulai Pál kolozsvári régészíró írja róla:
"Bámulattal és elismeréssel beszéltek az erdélyi nőrégész éles logikájáról a
sumér-akkád szimbolikus jelek nyomkövetésében Babilontól Európáig. Átveszi teljes
meggyőződéssel hirdetett elméletét, hogy az európai népek kultúrájának alapvető
elemei, mint például az írás, a vallás, a népművészet ősi formakincse, az európai
mitológia, keletről veszi eredetét, innen származott és turáni népek közvetítésével
Európába, hogy a műveltség átszármaztatásának egyik fontos állomása Tordos,
illetőleg Erdély."
TZs nagy műve amely a "leírás szerint mintegy 2500 ábrával illusztrált hatalmas
munka és a címe "Dácia a római foglalás előtt" ma ott penészedik, sárgul a
Kolozsvári Múzeum valamelyik irattárában, bár egyre jobban és többen forgatják a
málladozó, sárguló lapokat. Örök szégyene a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy soha
nem került kiadásra. Vajon mitől félt az Akadémia? Talán ugyanattól az esetleg
fellobbanó magyarságszeretettől, régi ősi örökségünk számontartásától, amely pl.
mindent megakadályozott hogy az olyan tartalmú, és Kmoskó Mihálytól megírt hatalmas
orientalista gyűjtemény megjelenjen. Ipolyi Arnold hatalmas "Magyar Mitológia"-ját
is majdhogynem tűzbe dobatták vele, annyi volt az ellenese."
1899. május 25-én a kolozsvári egyetem tiszteletbeli doktorának választotta.
A szerény, sokat gúnyolt, elaggott Torma Zsófia válasza - egy fogalmazvány csupán, s
nem tudható, hogy valóban elküldte a címzettnek:
Schneller Istvánnak 1899.május 26.

"Holt lóra patkó. Először is korlátolt ismereteimmel erre érdemes nem vagyok, azután
annyi szekátura és megaláztatás után aminek engem éppen ott - egyesek kivételével -
kitettek, tekintve hogy haldoklási koromat élem, most már ennek hasznát sem
vehetném. Mindezekért én legszívesebben ezt a kitüntetést nem fogadnám el, mert
nemcsak ok nélküli bajoskodással jár ez - főként időpazarlással, de igen sok
költséggel is. Ellenségeimmel s gúnyolóimmal szemben igaz ennyi elégtétellel
magamnak tartoznám! Most már mégse tudom mit tegyek."
A régészeti ásatások megközelítőleg 11000 tárgyi leletet tartalmaztak. Ezen tárgyi
leletek közül a leghíresebb és legjelentősebb a tordosi korong volt.(Hood a tordosi korong jeleihez hasonló írásjelű korongot talált Kréta szigetén.) A
leletek között agyagtáblák és emberalakú idolok is voltak.Az idolok ruha keresztpántjának elrendezése hasonlóságot mutatott a Mári-ban talált
női szobrok pántjaival. Ennek a bizonyítéknak a jelentősége abban áll, hogy a sumer
nép által viselt öltözetek és a korai kárpát-medencei kultúra viseletében is
fellelhető azonosságok.
Torma Zsófia ÖNÉLETRAJZÁBÓL: " ...Gyűjteményem tárgyairól az összehasonlító régészet
segélyével kivonható eredmények arra a meggyőződésre vezettek, hogy Tordos őskorára
következtetve feltételezzem, miszerint mint Erdély más őstelepein, azokat trák-géta
féle népek lakták, akikről Herodotos Kr.e. 500 évvel úgy emlékezik meg, hogy azok a
"Maris", azaz "Maros" menti területek lakói voltak. Tordos leletein ekkor
felismerém, hogy Babylon-Chaldea kultúrelemeiből keletkeztek, és Egyiptom
művészetével együtt Syriában fejlődött tovább, és hasonló volt Trója trákjainak
kultúrájához, és melyet nem előzött meg az eddigi régészeti felfogás szerint a
gall-kelta, pelazg-hellén vagy római-etruszk kultúra."
Torma rámutat két fontos jelenségre:
"'1. A sumér népet és nyelvet a "turáni" fajhoz és nyelvhez csatolja. Bár ez a
"turáni" név a mai "tudomány" nézette szerint "turáni nyelv" és "turáni faj" nem
létezik, és Torma korában a francia nyelvészek Lenormant és Oppert kardoskodtak
mellette Halévy sémitológus csökönyössége ellenére. Torma a két orientalista
véleményéhez csatlakozott, amikor a "sumér-akkád népeket turáni fajúaknak" tartja.
Tudjuk azt is, hogy Lenormant francia tudóssal személyes kapcsolatai voltak,
leveleztek és valószínűleg találkoztak is.2. Torma "Önéletrajzának" második nagy jelentősége ama szándék, hogy a sumér nyelv
turániságának hangoztatása mellett a rovásírásos jegyek sorait tudatosan kereste. E
szándéka nyilvánvaló, és a magyar tudománytörténészek feladata lenne, hogy sürgősen
felderítsék a múlt század a múlt század híres orientalistáinak, írásszakértőinek
levelesládáiban a Tormától hozzájuk intézett leveleket, hogy az azokban szereplő
rovás-, vagy ahogy a nyugati tudomány inkább szereti nevezni "runák"-ra vonatkozó
tételeket, kérdéseket felderíthessük."
"A rovásírásjelek mindenesetre feltűnő számban szerepelnek, ami a külföldi
tudósoknak semmi esetre sem tűnt fel, ahogyan erre semmiféle megjegyzésük sincs. A
mellékelt Sayce-féle levélben magában egyszerre négy ősi székely-magyar rovásírási
betűt említ meg, amelynek a jelentőségével azonban nincs tisztában. Ezek a betűk: á,
zs, t és c betűk. Sajnálatos módon a szakemberek inkább a piktográfiai jelekkel
foglalkoztak, és így a tatárlakai betűtípusoknak, logogrammáknak sokkal nagyobb
visszhangja volt a nemzetközi vonalon, mint a sokkal jelentősebb tordosi korongnak."
SUMÉR NYOMOK ERDÉLYBEN

"...A Szászváros melletti -Hunyad megye - Tordos őstörténeti lelőhelyén 1875
szeptemberében kezdtem el kutatásaimat. A jelzett idő óta szakadatlanul folytatott
feltárások, és a leletek kulturális kapcsolatainak felderítése azóta több ezer
lelettárgyat eredményeztek. Ezek az adatok arra a fontos és rendkívüli
megállapításra vezettek, hogy joggal feltételezhettem, miszerint a tordosi őslakok a
trák eredetű gétákhoz, helyesebben magukhoz a dákokhoz tartoztak, akikről Florus,
Curtius és mások írtak, és akik rokon kelta népekkel együtt a Herodotos által
említett Maris, azaz Maros folyó mentén megtelepedett Agathyrsek (ugyancsak trák
eredetű nép!) közelében szálltak meg, hiszen vándorlásuk időpontja szintén egybe
esik.Ha az Agathyrs nevet germán szónak venném, fordítása "óriás szörnyet" vagy "ijesztő
szörnyet" jelentene. ... Ha azonban magyarból vezetném le a jelzett szót, akkor Aga
törzsé-nek" fordítanám. ...A gyűjteményemben szereplő szimbolikus kultúrtárgyak határozottan bizonyítják ezt az
állítást (az ősi Babilon hitelvei az ottani summér-akkád népnél már megvoltak, és
még ma is, majd 6000 év után csodálatos módon az árja népek etimológiájában és
szokásaiban éppen úgy megtalálhatók, mint a pelasgok-hellének és a
római-etruszkoknál, akiknek vallási felfogása sokban egyezik) és egyben tökéletesen
azonosak Schliemann által Kis-Ázsiában, Hissarlikban talált trójai leletekkel, ahol
köztudomás szerint az ugyancsak trák eredetű Priamos népe élt.""...A birtokomban lévő szertartási, kultusztárgyak jelentik gyűjteményem különleges
értékét. Ezek elsősorban a vallási fogalmakat kifejező képekkel ábrázoló tárgyak,
melyek teljesen egyeznek a summér-akkád és trójai papok nyelvét jelentő feliratokkal
és hieroideogrammokkal. ... A "Mikro-Pantheonom"-ban szereplő eddig ismeretlen
istenségek bálványocskái azokra vezethetők vissza, akik Babilon Theogóniájában és
Mitológiájában szerepelnek.""... Most, mikor a nyelvészek a szkytha-szarmata és az ezekhez közel álló
trák-géta-dák nyelvelemekből igyekeznek akkád típust bizonyítani (Nagy Géza:
"Ethnographia", 1890, 9-10. sz.) igen fontosnak tartom, hogy az általam megjelölt
jelentős tárgyi adatok valóban bizonyítsák és kimutassák e nyelvemlékek akkád
eredetét és típusát.Ovidius az általa beszélt géta nyelvet azonosnak tartja a szarmatákéval, és
Herodotos szerint a szarmaták valamilyen szkíta nyelven beszéltek. Gróf Kuun Géza
szerint a "szkíta" szónak nem néprajzi, hanem kulturális a jelentése. Ezért egyes
történészek, az agathyrseket, kazárokat, avarokat, gétákat, szákokat, szarmatákat,
jászokat és massagétákat a szkíta népcsaládhoz sorolják, többen viszont a trák
törzsbe tartozó népnek tekintik. A vándorló törzseket a perzsák szakáknak, a
babilóniaiak viszont gimirreinek, míg a görögök "skytho-skolot"-oknak nevezték. Sőt,
Mortmann a "trák" és "szák" formákat egy kalap alá veszi. A kelta skolot, vagy
pontosi szkíta fogalmat viszont többen a szanszkrit "Kalas" - fekete szóból
eredeztetik, tehát a kelta, skolot = sötét, fekete vagyis a turáni faj egyik ágára
vezethető vissza. Ezek - egyesek véleménye szerint - valamely germán törzzsel
keveredtek, elárjásodtak, és belőlük származott volna a szőke, gall (elrómaiasódott)
kelta nép. Szerintök a germánok a keltákat "Walch"-nak azaz idegennek nevezték. A
görögök ezeket a "kelta - szkítákat" állítólag agathyrs név alatt ismerték volna.
Hogy mennyire eltérőek a vélemények, megemlítjük Fressl felfogását, aki a germánokat
a "szák-szkíta turániakból" származtatja, akikhez hozzásorolja a trákokat is,
viszont Müllenhoff a szkítákat az árja népcsalád iráni törzsének tekinti.A sumir-akkád törzse az ural-altáji népcsaládnak és a finnugor és a török-tatár
népek között helyezkedett el. Így fordulhatott elő, hogy a magyar nyelvben az ismert
francia ősrégész, Sayous szerint, sok akkád szó fordul elő. A turáni fajtát illetően
bennünket elsősorban a fajnak négy ága érdekel: a távol-keleti mongolid mandzsurok,
a nagy területen szétszórt turkó-tatárok, az északon élő szamojédek és az ugoros
finnek. Hogy e négy fajta közül melyikhez áll legközelebb a sumer-akkád törzs, azt
döntsék el a szaktudósok. Annyi azonban bizonyos, hogy közelebb állnak a
kelet-indiai dravidákhoz, mint a törökökhöz, vagy az ún. finnugorokhoz."
TZS Lukácsy Kristóf "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei" művéből
idézi: "A tudós világ, különösen a magyar tudósok figyelmét elkerülte, hogy a
magyarságot valamikor chus-nak chusán-nak, kusitának nevezték, és települési helyei
a Káspi-tótól Indiáig és a perzsa határkerületektől a nagy kínai sivatagig terültek
el. A chus vagy chorasán név ismeretes volt az Oxuson-túli részeken (=Turán), míg az
innenső részeknek Irán volt a neve, és az egész nagy területet "Aria"-nak hívták."
Arról is ír, hogy a latin és görög geográfusok és történetírók ezeknek a vidékeknek
lakóit dahoknak, massagétáknak és szkítáknak nevezték, akinek utódjai az örmény
kútfők - köztük Mar Ibas Katina - szerint a pártusok kusiták, kus-hunok = magyarok
voltak, akik, bár különböző néven emlékeznek meg róluk, azonos nyelvűek és
nemzetségűek voltak.Az V. évszázadban megszűnik a szkíta név és helyette a hun, de egész különlegesen az
euthalita vagy fehér hun jelenik meg."...(Ez megkülönböztetést jelentett Attila
hunjaival szemben.)Maspero szerint a kusiták hazája "mely az Oxus vidékén terült el, a vízözön miatt
elkerültek Örményországba, az Ararát-hegy lábához, a Tigris felső folyása, az
Eufrátes és Kyros közé.A legbátrabb kusita törzsek, Maspero szerint, Arábia és Perzsia területein áthaladva
a Nílus mentén telepedtek le. Így terjedt el a kusita fajta a Gangesz és a Nílus
között, illetőleg a Görög-tenger és az Indiai-óceán között. A kusiták három törzse
ezután a Perzsa-öböl partjaitól a Tigris keleti partjáig Kossaos név alatt élt, míg
ez másik részük chaldeus néven az Eufrátesz és a Tigris között telepedett meg, sőt
E. Meyer szerint Babilónia északi, Kus-Meluchának nevezett részeket is betöltötték.Egy harmadik ága a kusitáknak a Földközi-tenger partjain telepedett le (pelasgok,
ionok) és állítólag ezekhez tartoztak a főníciaiak is.Sayous hipotézise szerint a babilóniai bolygók hetes száma, amely őseinknél oly
fontos szerepet játszott, pl. a hét törzs, hét vezér, hazánk erdélyi részén a hét
hegy és hét "szék" vagyis kormányzási kerület. Dr. Szendrey János szerint a mai
Anglia legősibb lakói a szkítákkal rokon nép volt, ősi címerükben hét oroszlán
látható, melyek a hét törzs-vezérre vonatkozhattak. Ezek az oroszlánok még ma is
megtalálhatók az angol címerekben. Őseink nap-kultusza is erre a babilóniai
bolygó-kultuszra vezethető vissza." (69.o.)
"...A nagy trák népcsalád törzseit különböző nevekkel jelölték a történetírók, de
régészeink mindeddig még nem kutatták fel a géta-dák-trák népek kultúrmaradványait,
és eddig nem vettek tudomást a már meglévő leletekről. Eddig minden csak kelta,
pelazg, etruszk és római kultúra volt. Senki sem tudta, hogy mi is volt a trák fajta
népek kultúrája, mitológiájuk forrása, vallásuk és írott műveltségük nem az említett
és elismert népektől ered, hanem egészen más forrásból, a babilóniaiból való, olyan
vallásból és kultúrából, amelynek fejlődéstörténeti megjelenés formája más népeknél
is öröklődött, fejlődött és érvényesült. ....A trákokat egy ősi, közös törzsből
eredő népnek tartom, amely összetartozott a Duna-völgy őslakóival. Továbbá azt is
állítottam, hogy az ősi itálok, etruszkok, illyrek, kelták, pelazgok stb. műveltsége
éppúgy trák örökség, mint ezeknek görög variánsai. Továbbá ugyancsak állítottam már
régóta, hogy a később magas fokra emelkedett görög és latin kultúrák létüket a trák
néppel folytatott kölcsönös érintkezésnek, szociális együttélésnek, egymásra ható
átformálásnak és az ezekből fakadó kultúráramlatoknak köszönhetik. ....Voltak a
római legionáriusok között trákok is. Így pl. a XIII. légió legénysége egy időben
tisztán dákokból állott, akiket Apulia dák területein soroztak......Ázsiával kapcsolatos adataim bizonyos új nyelvészeti eredményeket is mutatnak.
Így pl. Hunyad megye és Déva nevei hangzásuk szerint arra mutatnak, hogy alapítóik
valamelyik ázsiai ősvalláshoz tartozó lakosok lehettek. (DAIVA = RAGYOGÓ, vagyis az
istenek mellékneve!) Gróf Kuun Géza úgy véli, hogy Déva neve trák szó, mert trákok
lakta vidékeken sok a "dava" és "dama" helynév. Hunyad neve is ázsiai eredetű lehet.
Bálint Gábor szerint ezt a nevet a turáni népcsalád egyik ágának nemzetségneveként
tekinti. Gróf Kuun Géza szerint a Hunyad szó a "hun" szóból származik." (124)
"....A tulipán az ősmagyar ornamentika egyik különleges és főmotívuma, és emlékeztet
bennünket a mai magyar népi díszítőművészet tulipánjára és a Turulmadárra, vagy
helyesebben Attila "karuly"-ára. A tulipánt a babilóniai szertartást végző papok
áldozati szimbólumaként használták funkcióik közben. Ha pedig a babilóniai életfa
felett lebegő madár a Nap, vagy még inkább a Nap tüzének a jelképes ábrázolása volt,
akkor az Attila zászlaján szereplő karulymadár a napkultusz kifejezését jelenti.A "Századok" c. folyóirat (1892. év 7. füzet) hasábjain Huszka József professzor
"Adalékok a magyarság őstörténetének ornamentikájához" címmel tanulmányt írt. Az
ebben bemutatott és a Csík megyei székely kapukon látható, valamint a kapufákon
szereplő virágdíszek újabb és meggyőző bizonyítékai az összefüggéseknek Babilon és a
mi Erdélyünk között. ... A székely kapuk keleti eredetű ornamentikája a
pecséthengerek patkószerű vésetein is sűrűn szerepelnek, és így innét is
származhatnak az erdélyi díszítő motívumok." (151)
"Babilon mágusai azt állították, hogy bizonyos mondásokkal, jeligékkel le tudják
varázsolni a Tüzet az égből oltáraikra. Egy ilyen babilóniai mágus megjeleníti
előttünk a babilóniai híres Prometheus-legendát egy pecséthengeren ábrázolt jelenet
keretében, ahol egy térdre ereszkedő alakot láthatunk, amely feje felett egy oltárt
tart, és amelyen a Nap levarázsolt tüzének lángjai lobognak. Ennek a pecséthengeren
lévő jelenetnek mását nagyon sok trójai agyaggolyócskán felfedezhetjük, de
megtaláljuk az egyik tordosi agyagedény fenekén is. ... A Zaránd-hegy erdélyi lakói
ezt az eredetileg babiloni vallási jelképet még ma is beégetik kis faedényeikbe,
mint díszítő motívumot, bár jelentőségét nem ismerik." (155)
"Az erdélyi hegyvidék asszonyainak gyapjúszövedékeiben és fehérneműin ugyancsak
előfordulnak a hengerpecsétek szimbolikus értelmű sumero-akkád írásjelei is, melyek
mindegyike teljes vallási fogalmat képvisel." (159)
A kötet kiegészítése Jáki Gábor "Sumérok magyar földön" címen történik, azaz hogy mi
is történt Torma Zsófia halála után."Azóta ugyanis előbukkantak a Tordostól alig 18 kilométernyire lévő Alsó-Tatárlakán,
Kolozsvárt, Temesvárott stb. olyan leletek, amelyek egyszeriben világossá tették a
tényt, hogy Erdély területén a sumérok nemcsak egyszerűen "átvonultak", hanem
állandóra meg is telepedtek.HARMATTA JÁNOS: "...1961-ben N. Vlassa a Maros völgyében, Tordostól 18-20 km-re
Tatárlakánál ...kultikus célokat szolgáló gödröt tárt fel, amelyből 26 égetett
agyagidol (bálvány), két kyklosi alabástromidol, egy Spondylus kagylóból készült
karperec és három agyagtábla került elő. Az agyagtáblák közül kettőn olyan jelek
figyelhetők meg, amelyek az ásatót az archaikus Uruk és Jemdet Nasr piktografikus
írására emlékeztették. Olyan jelek, amelyeknek valamilyen kapcsolatát a régi
mezopotámiai írásbeliséggel fel lehetett tenni. ...Erdély területén, valóban éltek
sumérok, akik részben korábbi írásjeleket használtak, mint Úr város és vidéke
lakói.".... (175)"Vlassa érdeme, hogy a tordosi, újból felfedezett Torma-féle korong piktográf,
pre-sumir jeleit hasonlónak találta a híres "Blau (kék) Táblák"-kal, amelyek a kora
dinasztiai mezopotámiai kultúrához tartoznak. Ezeket a híres táblákat, amelyek ma a
British Museum birtokában vannak, elsőnek M.E.I. Mallowan "Civilized Life begins:
Mesopotamia and Iran" című munkája közölte (London, 1961). A két egészen külön
földrajzi térségben készült írások nemcsak hasonlóak, hanem kimondottan azonosak is!
Ezt az azonosságot még ki lehet bővíteni egy, a KIS sumér városállamból származó
égetett cseréptáblácskával, amelynek több jele szintén azonos a mai említett két
darabbal, a tordosi korong és a "Blau Tábla" felirataival. (176)
A temesvár-ronáti "Imdugud" istennő
A Közel-Kelet istenségei közt egyik legrangosabb a madártesttel, de oroszlánfejjel
ábrázolt IMDUGUD volt.Legrégibb, eddig előkerült és teljesen ép példánya az Ubaid-kori Úr város címere,
ahol a kiterjesztett szárnyű Imdugud két fiatal szarvas háta felett lebeg.
Elterjedési kultuszköre az Ordos táji Tagar városkától a Kubán-vidéki "Hét Testvér"
sírjában talált áldozókürtjén immár Gh. Lazarovici horvát régész jóvoltából a
Temesvár városába beiktatott hajdani kis magyar falu Ronát dombos részét
elegyengetve a Tisza-partig ér.... A ronáti Imdugud-szoborból csak torzók, darabok
maradtak fenn. Nagyméretű volt, amit csőrének 10 cm-nyi nagysága igazol. Imdugud
"városvédő istenség" volt. Mitológiai szerepét - mint vezetőét - mutatja S.N. Kramer
szerint az egyik legősibb sumér éposz, melynek hőse, Lugalbanda világjáró körútján
eltévedt, és csak Imdugud segíti vissza hazájába. A ronáti Imdugud szemei ékkövekből
voltak, ezeket elrabolták. Vlassa a Kis városi Mesilim korára teszi származását. Ez
azt a feltevést erősíti, hogy Ronát község valamikor sumér település lehetett,
amennyiben "városvédője" volt. (220)
A kolozsvári sumérok
"Megdöbbent egész Kolozsvár, Erdély, Magyarország és az egész kultúrvilág, amikor
Gyulai Pál és I.Mitrofan fiatal régészírók hírt adtak a helyi magyar napilapban,
hogy a Szent Mihály katedrálistól kb. 30 méterre épülő transzformátor
alapépítményének előkészítésekor, 5-6 méter mélyen, neolitkori telepre akadtak. A
kora rézkor, a tordosi sumér telepek jellegzetes használati tárgyainak egész sorát
tárta fel. ....Az 1968-ban megkezdett ásatásnál, amikor mélyebb rétegekre hatoltak,
elérték a Szamos ősi, eredeti feltöltött színvonalát, amelynek rozsdabarna rétegében
ősi lakóházak romjai kerültek elő, a megfelelő házi felszerelésekkel. Akkor már az
ismert kolozsvári régész Vlassa Miklós személyesen vezette az ellenőrző ásatásokat.
Az eredmény meglepő volt. Az "Igazság" c. napilapban az említett újságírók adtak
aztán részletesen számot a régészeti előleges jelentésről. (Igazság, 29., 1968.május
12.)A leletek tömegében legjellegzetesebbek és egyben az ősi, mezopotámiai, közel-keleti
kultúrához kapcsolódó darabok közül kiemeljük az olajmécsest, amilyen Uruk
templomromok maradékai közt sűrűn előfordul. Négysarkú agyagmunka, három
kanócnyílással és egy fogantyúval. Ugyancsak találtak a sumér kerámiára jellemző
fekete bitumenes, sárga díszítésű edényeket. Köztük teljesen épek is voltak.
Tetszetős gölöncsér-korongon készült fazekak és tálak, különleges fogantyúkkal,
melyekről feltételezik, hogy halsütésre használták a hajdani bennszülöttek. Hogy
halásztak az biztos, mert horgok is kerültek elő szép számmal, hajlított bronzból.
Faragott darabok közt szarvasagancsokból és szarvasmarha szarujából sok szép
házieszköz és apróbb díszítések szerepelnek.Az edények közt szereplő négyszögletes darabok is a tordosi kultúra közelségére
vallanak, tehát a Szamos és Maros völgyek lakói egyfajú nép voltak. Mint Vlassa
írja: "A váratlan felfedezés Kolozsvárt, a Kis Szamos völgyben erősen kitágítja a
tordosi kultúrának elterjedési területét, amely kultúráról eddig feltételezték, hogy
a Maros vonalától északi irányban nem terjedt tovább."....A Szamos-parti Kolozsvár ősi sumér telepének azonban az eddig felsorolt leletei
mellett van egy egészen rendkívüli darabja is. .... A rendkívüli lelet egy
vitorláshajót ábrázoló cserép-töredék képe. ... Vlassa így írja le a cserépedény
fenekére karcolt rajzot: " Az edény fenekére "felskiccelte" - felvázolta - a
gölöncsér egy hajó vonalait, középárboccal, háromszögű, kettős vitorlával, valamint
az evezőrudakkal és a hajófal nyílásaival együtt." "Importáru!" - mondhatná valaki.
De a sok ásatás már bebizonyította, hogy a Szamos, Maros, Tisza és az ősi Ister, a
Duna, valamikor sokkal nagyobb mederben folytak, és hajózhatók voltak."
Sumérleletek találhatók Szegváron, Budakalászon (agyagból gyűrt gyerekjátéknyi
kocsi), Zengőbárkonyon, Zsákon, Kökénydombon, Sukorón.

A tanulmányt írta : Benkő Magdolna






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése