2010. szeptember 27., hétfő

Szegedi Csanád: Rend helyett pintéri káosz, 4 hónap alatt 6 rendőrhalál

Jobbik.hu

Már most megállapítható, hogy Pintér "két hét alatt rendet csinálok" Sándor ígéretei finoman szólva nem állják ki a valóság próbáját. Feltűnő, hogy a hatósági fellépés híján még arcátlanabb cigánybűnözők egyre gyakrabban támadnak rendőrökre. A Fidesz-Lungodrom kormány 4 hónapos országlása alatt két rendőrgyilkosság történt, négy egyenruhás pedig önkezével vetett véget életének. Legújabban a diósgyőri őrsparancsnok.

Pintérnek persze sok fontosabb dolga akad a közbiztonságnál, egyszer a rendőrszakszervezeteket oktatja ki levélben, máskor 10 milliárd forintért "terror-elhárító" központot alapít főnökével egyetértésben, ahogy a gárda-üldözésére is rohamrendőrök ezrei állnak készenlétben, míg országszerte szinte szabadon fosztogathatnak, gyilkolhatnak a valódi bűnözők. Eltekintve most attól, hogy milyen sötét üzelmek folynak sok országban "terrorizmus elleni harc" címén, vérlázító, hogy eközben a még bűnüldözéssel foglalkozó kisrendőrök rendkívül alacsony bérért, megfelelő eszközök híján teszik kockára életüket.

Mindezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom EP képviselőjeként a biztonságban élni akaró többség nevében azt kezdeményezem, hogy ütőképes rendőrség híján legalább a tisztességes magyarok önvédelmét ne akadályozza a Fidesz, a teljesen alkalmatlan, Pintért pedig váltsa le Orbán Viktor.

A Jobbik a lehető leghatározottabban kiáll a rendőrök mellett a valódi bűnözőkkel szemben.

Szegedi Csanád
Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke
Európai parlamenti képviselő (Jobbik)

Staudt: Szegedi Márton a lopakodó diktatúra újabb áldozata

A Jobbik Magyarországért Mozgalom főpolgármester-jelöltjeként a leghatározottabban tiltakozom Szegedi Mártonnak, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltjének a letartóztatása ellen - írja közleményében Staudt Gábor, alább a folytatás.

A nemzet ellen szolgáló erők példátlan pimaszsága minden képzeletet felülmúl. Miközben az országban romokban hever a közbiztonság, a rendőrséget a demokratikus magyar pártok képviselői ellen vetik be. A választási kampány közepén, egy választási akció keretében letartóztatott Szegedi Márton a kommunista retrográd erők törvénytelenségét kívánta saját kezűleg orvosolni. A cigánybűnözéssel szemben tehetetlen, példa nélkül impotens rendőri erők képtelenek a választási bűnözők tetteit megakadályozni, az arcátlan megélhetési és politikus bűnözés ellen a kormány nem lép fel, intézkedésével bátorítja, támogatja őket. Ugyanakkor a magyar nemzet érdekeit megalkuvás nélkül képviselő Szegedi Mártont letartóztatták azért, mert a Jobbik plakátjait jogtalanul letakaró, illegális ragasztásokat el merte távolítani.

dr. Staudt Gábor
a Jobbik főpolgármester-jelöltje

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése