Sok szeretettel kívánok ezekkel a gondolatokkal egy szép tanévet! Csaba t.
Van jövő!!!
„Szaporodjatok, sokasodjatok,
hajtsátok uralmatok alá a földet!”
Teremtés Könyve 1,22
Kárpát-medencében, Kelet Európában a nyolcvanas évek végére, a
kommunista ideológiától visszafogott,
elzárt emberekben egy hatalmas éhség uralkodott el. Természetes, hogy
nem csak a szellemi, lelki nyitottság, őszinteség, szabadság iránti
éhség volt az emberekben, hanem a fizikai, anyagi dolgok iránti
vágyódás is. Az emberek a televíziókban és más hírforrásokban látott
finomságokra, luxus cikkekre elemi erővel vágyódtak. Vágytak a finom,
ismeretlen ízek, ételek, italok után. Mindenki reális szükségét érezte
a kényelmes, tágas emberhez méltó otthonra, ruházatra, szórakozásra
is. Vágyódtak arra, hogy megismerhessék, használhassák az emberiség
kutató, kísérletező munkája által
megszületett gépeket, eszközöket, utazási lehetőségeket. Mind többen
és erősebben vágytak arra, hogy az emberi szellem hihetetlen
távlatokat nyitott lehetőségeit, korlátok nélkül bebarangolják. E
hatalmas, követelőző éhségnek útjába álló rendszert taposták szét
kérlelhetetlenűl, a sokféle módon megnevezett 1989-es év végi
eseményekben.
Hiszem, hogy minden egyes bennünket mozgató éhséget, szomjúságot a
végtelen Isten ólt a szívünkbe. Isten vágyaink által vezet, irányít
mindannyiunkat. Egy fiatal, a szíve vágyódása, szerelme által vezérelve
találhatja meg élete társát, és csakis e belső éhségtől űzve, tiszta
part nélküli szerelmük kölcsönösen kimutatott jelei láttán mondhatja
ki a plébánosuk: „megkötött házasságotok érvényes, és amit az
Isten egybe kötött azt ember ne válassza szét.”
Igen, én hiszem, hogy Isten akarta és most is akarja, hogy szép,
kényelmes lakásokban lakjanak a gyermekei, és finom, tápláló ételekkel
oltsák éhségüket. Hiszem, hogy az emberiséget a kutató, felfedező
munkájában, a teremtés hajnalán, még a bűnbe esés előtti isteni
parancsok vezérelik: „Szaporodjatok, sokasodjatok és hajtsátok
uralmatok alá a földet!” Hiszem, hogy a jóságos mennyei Atyánk
rejtette el a világunkban rejlő lehetőségeket, titkokat olyan szinten,
hogy a gyermeke, az ember, úgy ahogy növekszik, lépésről – lépésre
felfedezhesse és megismerhesse, majd azokat saját kényelmére, örömére
felhasználhassa. Csodálatos, ahogyan vezet bennünket őszinte
kíváncsiságunk, éhségünk által a jó Isten. Bennem nincs félelem,
szorongás, mikor látom, hogy az emberiség, mint nagyra nőtt gyermek
kíváncsian bontogatja a mennyei Atyánk által, hatalmas karácsonyfánk
alá rakott ajándékokat. Csodálatos dolgok vannak a szépen becsomagolt
ajándékokban, melyeknek kibontásához, megismeréséhez folyamatosan nő
fel az emberiség. Szerintem természetes, hogy a kibontott, megismert
értékeket az emberiség örömmel ki is próbálja a maga javára. Én
hiszem, hogy nem bűn kinyitni a gyermeknek egy könyvet, melyet a
szerető, gondos szülő elhelyezett fia kis könyvtárába. Nem
bűn kibontani egy-egy csomagot, melyet a szülő ajándékozó szeretettel
átad nekünk. Ha Isten azt akarta volna, hogy gyermeke ne ismerje meg
titkait, akkor azokat olyan magas polcra rakta volna, melyeket nem ért
volna el az Ő drága „szeme fénye”.
Nem tartom rossznak, még kevésbé bűnnek, térségünkben, a kilencvenes
évek elején megjelenő, az anyagi dolgok megismerésére, fogyasztására késztető
éhséget, mely által oly sok új dolog áramlott be az életünkbe.
Örvendek annak, hogy gyermekeimnek finom ételeket tudunk adni, hogy
olyan ruhákban járathatom őket, melyben jól érzik magukat és nem
fáznak a hideg téli estéken, hogy otthonaikban, kényelem és tisztaság
van. Örvendek annak, hogy felhívhatom mobil telefonon a nagyra nőtt
gyermekeimet bárhonnan, ahova az életutam vezet. Annak is örvendek,
hogy kis laptopomon bármikor megnézhetem, hogy mit kérnek, vagy
kínálnak fel családomnak az emberek. Milyen jó, hogy nem csak írásban,
hanem akár kis filmek által is a nagyra nőtt családom tagjai
üzenhetnek, elmondhatják, hogy mi történt velük, és mi az ami szerintük
fontos a nagyvilágban. És milyen jó, hogy éjjel felkelve e kis gépen
megfogalmazhatom és rögzíthetem ezeket a gondolatokat is, és az
internet által szétröppenthetem a nagyvilágba. Hiszem, hogy
mindez az én gondoskodó jóságos Istenem drága ajándéka. Biztos vagyok
benne, hogy Ő vezet lépésről-lépésre nagy szeretettel, de
hihetetlenül biztos kézzel, ahogyan egy atya vezeti gyermekeit. És úgy
gondolom, hogy most a huszonegyedik század elején, Ő bátran tovább
akar vezetni bennünket.
Örömmel látok körvonalazódni egy újabb éhség hullámot a szívünkbe!
Vágyódunk egy meghittebb, békés világ után. Vágyódunk arra,
hogy szorosabban megfogjuk egymás kezét, de arra is, hogy a lelkünk
ajtaján kopogtató Istent beengedjük az életünkbe. Határozottan érzek
egy őszinte vágyódást az emberek szívében egy sokkal mélyebb,
nyitottabb, emberhez méltóbb kapcsolat rendszer után. Vágyódunk arra,
hogy megmutathassuk magunkat, hogy megismerjük egymást ,és hogy
teremtő Istenünkkel egy asztalhoz ülve elbeszélgessünk. Körvonalazódik
egy őszinte lelki igény, egy tiszta éhség, mely magasabb rendű
vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy
nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Nem megtagadom a múltat,
az utolsó húsz évet a maga anyagi javak iránti megkülönböztetett
vágyakozásával,
egyszerűen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy
újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk
örömére. Bennem
hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van e újabb "fogás" iránt.
Hiszem, hogy nem
valaminek a végén, a szárnyalásainkat lezáró plafonnál, korlátoknál topogunk,
hanem a végtelenre nyíló, kitárt ajtó előtti beáramló
hatalmas fényben, bátortalanul, kábán állunk.
Szeretettel bátorítalak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne
hagyjátok, hogy a
mindent beszennyezni akaró gonosz, Isten legszebb ajándékát, a holnapba
vetett hitünket elorozza tőlünk. Mindennapi munkánkban ne csupán az
évezredek mozgásának fáradt inerciája vigyen előre, ne becsületből
játszodjuk végig e "vesztes meccset". Hanem higgyünk a holnapban, higgyünk
abban, hogy az emberiség nagy tornájában, a mi generációnk által
megvívandó meccset igenis megnyerhetjük. Igen, a magunk kis lépésével
előbb vihetjük a társadalmunkat, és egy tisztább, nyugodtabb,
verejtékes munkánk által is szépülő világot hagyhatunk a
gyermekeinkre. Olyan jó lenne, ha a múltban való nosztalgikus
elmerülés helyett bátran előre néznénk, és a holnapban keresnénk a
bennünket mozgató éhségre a választ. Az idők Ura szelíden vezet, és
nem a múltban, hanem a jövőben vár ránk a nekünk szánt csodás
ajándékaival. Én nyugodt vagyok, és bátorítlak, hogy szívetek vágyára
hallgatva elinduljatok, mert tudom, hogy évmilliárdok óta tartó
feltartoztathatatlan utazásunk, a végtelenül szerető Szentháromságos
egy Istenünk karjaiba vezet.
Szeretettel, Cs.t.
Déva, 2o1o aug. 28.
Van jövő!!!
„Szaporodjatok, sokasodjatok,
hajtsátok uralmatok alá a földet!”
Teremtés Könyve 1,22
Kárpát-medencében, Kelet Európában a nyolcvanas évek végére, a
kommunista ideológiától visszafogott,
elzárt emberekben egy hatalmas éhség uralkodott el. Természetes, hogy
nem csak a szellemi, lelki nyitottság, őszinteség, szabadság iránti
éhség volt az emberekben, hanem a fizikai, anyagi dolgok iránti
vágyódás is. Az emberek a televíziókban és más hírforrásokban látott
finomságokra, luxus cikkekre elemi erővel vágyódtak. Vágytak a finom,
ismeretlen ízek, ételek, italok után. Mindenki reális szükségét érezte
a kényelmes, tágas emberhez méltó otthonra, ruházatra, szórakozásra
is. Vágyódtak arra, hogy megismerhessék, használhassák az emberiség
kutató, kísérletező munkája által
megszületett gépeket, eszközöket, utazási lehetőségeket. Mind többen
és erősebben vágytak arra, hogy az emberi szellem hihetetlen
távlatokat nyitott lehetőségeit, korlátok nélkül bebarangolják. E
hatalmas, követelőző éhségnek útjába álló rendszert taposták szét
kérlelhetetlenűl, a sokféle módon megnevezett 1989-es év végi
eseményekben.
Hiszem, hogy minden egyes bennünket mozgató éhséget, szomjúságot a
végtelen Isten ólt a szívünkbe. Isten vágyaink által vezet, irányít
mindannyiunkat. Egy fiatal, a szíve vágyódása, szerelme által vezérelve
találhatja meg élete társát, és csakis e belső éhségtől űzve, tiszta
part nélküli szerelmük kölcsönösen kimutatott jelei láttán mondhatja
ki a plébánosuk: „megkötött házasságotok érvényes, és amit az
Isten egybe kötött azt ember ne válassza szét.”
Igen, én hiszem, hogy Isten akarta és most is akarja, hogy szép,
kényelmes lakásokban lakjanak a gyermekei, és finom, tápláló ételekkel
oltsák éhségüket. Hiszem, hogy az emberiséget a kutató, felfedező
munkájában, a teremtés hajnalán, még a bűnbe esés előtti isteni
parancsok vezérelik: „Szaporodjatok, sokasodjatok és hajtsátok
uralmatok alá a földet!” Hiszem, hogy a jóságos mennyei Atyánk
rejtette el a világunkban rejlő lehetőségeket, titkokat olyan szinten,
hogy a gyermeke, az ember, úgy ahogy növekszik, lépésről – lépésre
felfedezhesse és megismerhesse, majd azokat saját kényelmére, örömére
felhasználhassa. Csodálatos, ahogyan vezet bennünket őszinte
kíváncsiságunk, éhségünk által a jó Isten. Bennem nincs félelem,
szorongás, mikor látom, hogy az emberiség, mint nagyra nőtt gyermek
kíváncsian bontogatja a mennyei Atyánk által, hatalmas karácsonyfánk
alá rakott ajándékokat. Csodálatos dolgok vannak a szépen becsomagolt
ajándékokban, melyeknek kibontásához, megismeréséhez folyamatosan nő
fel az emberiség. Szerintem természetes, hogy a kibontott, megismert
értékeket az emberiség örömmel ki is próbálja a maga javára. Én
hiszem, hogy nem bűn kinyitni a gyermeknek egy könyvet, melyet a
szerető, gondos szülő elhelyezett fia kis könyvtárába. Nem
bűn kibontani egy-egy csomagot, melyet a szülő ajándékozó szeretettel
átad nekünk. Ha Isten azt akarta volna, hogy gyermeke ne ismerje meg
titkait, akkor azokat olyan magas polcra rakta volna, melyeket nem ért
volna el az Ő drága „szeme fénye”.
Nem tartom rossznak, még kevésbé bűnnek, térségünkben, a kilencvenes
évek elején megjelenő, az anyagi dolgok megismerésére, fogyasztására késztető
éhséget, mely által oly sok új dolog áramlott be az életünkbe.
Örvendek annak, hogy gyermekeimnek finom ételeket tudunk adni, hogy
olyan ruhákban járathatom őket, melyben jól érzik magukat és nem
fáznak a hideg téli estéken, hogy otthonaikban, kényelem és tisztaság
van. Örvendek annak, hogy felhívhatom mobil telefonon a nagyra nőtt
gyermekeimet bárhonnan, ahova az életutam vezet. Annak is örvendek,
hogy kis laptopomon bármikor megnézhetem, hogy mit kérnek, vagy
kínálnak fel családomnak az emberek. Milyen jó, hogy nem csak írásban,
hanem akár kis filmek által is a nagyra nőtt családom tagjai
üzenhetnek, elmondhatják, hogy mi történt velük, és mi az ami szerintük
fontos a nagyvilágban. És milyen jó, hogy éjjel felkelve e kis gépen
megfogalmazhatom és rögzíthetem ezeket a gondolatokat is, és az
internet által szétröppenthetem a nagyvilágba. Hiszem, hogy
mindez az én gondoskodó jóságos Istenem drága ajándéka. Biztos vagyok
benne, hogy Ő vezet lépésről-lépésre nagy szeretettel, de
hihetetlenül biztos kézzel, ahogyan egy atya vezeti gyermekeit. És úgy
gondolom, hogy most a huszonegyedik század elején, Ő bátran tovább
akar vezetni bennünket.
Örömmel látok körvonalazódni egy újabb éhség hullámot a szívünkbe!
Vágyódunk egy meghittebb, békés világ után. Vágyódunk arra,
hogy szorosabban megfogjuk egymás kezét, de arra is, hogy a lelkünk
ajtaján kopogtató Istent beengedjük az életünkbe. Határozottan érzek
egy őszinte vágyódást az emberek szívében egy sokkal mélyebb,
nyitottabb, emberhez méltóbb kapcsolat rendszer után. Vágyódunk arra,
hogy megmutathassuk magunkat, hogy megismerjük egymást ,és hogy
teremtő Istenünkkel egy asztalhoz ülve elbeszélgessünk. Körvonalazódik
egy őszinte lelki igény, egy tiszta éhség, mely magasabb rendű
vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy
nagy erkölcsi, lelki forradalom előtt állunk! Nem megtagadom a múltat,
az utolsó húsz évet a maga anyagi javak iránti megkülönböztetett
vágyakozásával,
egyszerűen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy
újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk
örömére. Bennem
hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van e újabb "fogás" iránt.
Hiszem, hogy nem
valaminek a végén, a szárnyalásainkat lezáró plafonnál, korlátoknál topogunk,
hanem a végtelenre nyíló, kitárt ajtó előtti beáramló
hatalmas fényben, bátortalanul, kábán állunk.
Szeretettel bátorítalak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtől, ne
hagyjátok, hogy a
mindent beszennyezni akaró gonosz, Isten legszebb ajándékát, a holnapba
vetett hitünket elorozza tőlünk. Mindennapi munkánkban ne csupán az
évezredek mozgásának fáradt inerciája vigyen előre, ne becsületből
játszodjuk végig e "vesztes meccset". Hanem higgyünk a holnapban, higgyünk
abban, hogy az emberiség nagy tornájában, a mi generációnk által
megvívandó meccset igenis megnyerhetjük. Igen, a magunk kis lépésével
előbb vihetjük a társadalmunkat, és egy tisztább, nyugodtabb,
verejtékes munkánk által is szépülő világot hagyhatunk a
gyermekeinkre. Olyan jó lenne, ha a múltban való nosztalgikus
elmerülés helyett bátran előre néznénk, és a holnapban keresnénk a
bennünket mozgató éhségre a választ. Az idők Ura szelíden vezet, és
nem a múltban, hanem a jövőben vár ránk a nekünk szánt csodás
ajándékaival. Én nyugodt vagyok, és bátorítlak, hogy szívetek vágyára
hallgatva elinduljatok, mert tudom, hogy évmilliárdok óta tartó
feltartoztathatatlan utazásunk, a végtelenül szerető Szentháromságos
egy Istenünk karjaiba vezet.
Szeretettel, Cs.t.
Déva, 2o1o aug. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése