2010. július 20., kedd

A kormánypárt vonakodik az elszámoltatástól

barikád.hu

A Jobbik az egyetlen párt ma az Országgyűlésben, amelynek valódi szándéka van az elszámoltatásra. Volner János a Jobbik országgyűlési képviselője, sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz egy évvel ezelőtt kezdte azt hangsúlyozni, hogy keményen, de törvényesen elindulnak az elszámoltatások, a szocialista pártot körülölelő korrupciós ügyeleteknek komoly büntetőjogi következményei lesznek.

Hozzátette: ahogy múlt az idő a Fidesz részéről egyre inkább azt lehetett hallani, hogy az elszámoltatás miért nem hozza meg a várt eredményt - jelentette ki Volner János.
Közölte: a Jobbik konkrét ügyekben több büntetőeljárást is elindított már.

Példaként hozta fel az Idom 2000 Zrt. ügyét. A cég, mint mondta, egy építőipari cégnek engedte át a választási rendszer szoftverének forráskódját, szoftverdokumentációit. Ennek a társaságnak a tulajdonosa pedig jelenleg egy olyan marokkói állampolgár, aki még soha sem járt Magyarországon - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, a Jobbik még májusban tett feljelentést a Malév privatizációs ügyletei kapcsán különösen jelentős kárt okozó csalás és a számviteli fegyelem megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt. Volner János akkor újságíróknak azt mondta: a menedzsment eltitkolta, hogy 32 millió euró viszontgaranciát nyújtottak a 32 milliós vételár mellé.

Volner János elmondta azt is, pártja büntetőfeljelentést tett a Postabank-üggyel összefüggésben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Hozzátette: a Postabank-perben a magyar állam 171 milliárd forintot, illetve ezen összeg elmaradt kamatait szerette volna visszakapni a nem megfelelő könyveléssel vádolt könyvvizsgáló cégektől, köztük a korábban Oszkó Péter vezette Deloitte-tól.

Emlékeztetett: a Legfelsőbb Bíróság 2010. februári részítéletében elutasította a könyvvizsgálókkal szembeni keresetet, mivel az állam lekéste a bizonyítási indítvány előterjesztésének határidejét. Az államot képviselő ügyvédek valamiért nem a törvényes határidőn belül terjesztették elő keresetüket, így óriási vagyonvesztés érte az államot - mutatott rá a párt országgyűlési képviselője.
Kiemelte: a Fidesz egyik ügyben sem tett érdemi lépéseket, nem tett büntető feljelentést.

Volner János közölte: a Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos által vezetett ügyvédi iroda az első Orbán-kormány idején az informatikai államtitkárságtól 240 millió forintos megbízáshoz jutott.
Az ellenzéki képviselő beszélt arról is, hogy az Országgyűlés által június elején elfogadott az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás új szabályait tartalmazó törvény értelmében a Magyar Fejlesztési Bank alá rendelnének jó néhány állami vállalatot, így ezeknek a vagyongazdálkodását nem teszik ellenőrizhetővé.
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése