2010. június 28., hétfő

Új Ország

http://kuruc.info/r/26/61923/

Új ország: megbüntetnék az árvízkárosultakat, ha nem bontják le házaikat

Fizethet a ház tulajdonosa, ha nem bontja le "haladéktalanul"
(Képünk csak illusztráció)
Nagy felháborodást keltett néhány árvízkárosultnak kiküldött határozat az árvíz sújtotta Felsőzsolcán, ahol 170 ház vált lakhatatlanná. Az érintettek szerint nem elég az őket ért sokk, most az önkormányzat arra szólítja fel őket, hogy 10 napon belül bontsák el életveszélyessé vált házukat, máskülönben akár 500 ezer forintra is büntethetik őket. A helyi jegyző szerint nem erről van szó, ám ez sokkal inkább tűnik utólagos nyugtatgatásnak - vagy inkább a sajtóbotránytól való félelemnek -, mint igazmondásnak.
A határozatban megfogalmazottak szerint a bontást a határozat kézhezvételét követően haladéktalanul meg kell kezdeni. Sáhó Zoltánné jegyző szerint azonban nem kell félni, a haladéktalanul nem számít határidőnek. Akkor mégis, minek?
Csakhogy a határozatban foglaltakat az érintettek nem így értették. Az RTL Híradó által megkérdezett jogászok szerint is a haladéktalanul azt jelenti, hogy azonnal. Az egyik kárt szenvedett helyi lakos, Bordás László azt mondta: szerinte tíz napon belül le kell bontania és saját költségén el kell szállíttatnia az egész házat, törmeléket, nehogy megbüntessék 500 ezer forintra. Csak azt nem tudja még, hogy miből. Pénze ugyanis nincs, a bontás viszont sokba kerül.
Kőműves Krisztián már elbontotta a háza egy részét, így tisztában van az árakkal. Mint elmondta, az építész megtervezte a bontást és nagyságrendileg körülbelül 800 ezer forintba kerül az, hogy lebontsa az első két szobát. Ehhez jön még majd a szintén tetemes szállítási költség.
A polgármesteri hivatalban a Független Hírügynökségnek azt mondták: a határozat leegyszerűsíti és olcsóbbá teszi a bontási engedélyeztetési eljárást, sok biztosító pedig az előleg kifizetését a dokumentációhoz köti. A házak lebontására és a törmelék elszállítására 40 millió forint támogatást kért a helyi önkormányzat. Az igényről várhatóan június 30-án dönt a kormány. Az önkormányzat pedig nyugodtan megvárhatta volna, amíg döntés születik, ha már mindeképp ki akart küldeni egy felszólítást.
Tessék, magyarok: erre az új országra ébredtetek!
(FH)
Kapcsolódó anyagok:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése