A magyar Mária-kultusz
Boldogasszony a magyar ősvallás anyaistennője. Szent Gellért püspök javaslatára a térítők Szűz Máriára vitték át e nevet (vö. Boldogságos Szűz Mária). Ősi magyar boldog szavunk így lett a Szűzanya latin állandó jelzőjének (beata, beatissima) magyar megfelelője mind a nép ajkán, mind az egyházi gyakorlatban. A magyarok Mária-kultusza közel egyidős a keresztény hit felvételével, és a nyugati kereszténységben mindmáig csak a latin országok Mária-tisztelete mérhető hozzá. A többi nyugati keresztény országban a korábbiakhoz képest visszaszorult – ebben a reformációnak és a már végbement városiasodással együtt gyengülő vallásosságnak bizonyára szerepe volt.
Szent István királyunk Fehérvárott az „örökké Szűz dicsőségére” emeltet bazilikát, amelybe majd ő és utódai temetkeznek. A kortársak égi jelnek tekintették, hogy Nagyboldogasszony napján, Mária mennybevitelének augusztus 15-i ünnepén hal meg. A ’csodás’ egybeesés magyarázza, hogy a Könyves Kálmán korában keletkezett Hartvik-legenda szerint István „királyságát az örökszűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte, kinek tisztelete s dicsősége a magyarok közt oly nevezetes, hogy nyelvükön még a szűz mennybevételének ünnepét is, tulajdonnevének hozzátétele nélkül, csak Úrnő napjának emlegetik”. Úrnő, ez a Boldogasszony megszólítás jelentése.
Boldog szavunk eredete ismeretlen. Vallásos értelemben áldott, szent a jelentése. Összefüggésbe hozzák varázslat értelmű bűbáj szavunkkal, a bódít, bódul igével, a gazdag, előkelő, vagyis úr (!) jelentésű ótörök eredetű bő rangjelzővel, amivel a szegény, szolga, közember jelentésű ín állt szemben a régi magyar nyelvben. Köznapi értelemben erős, vastag jelentésben is használatos: boldoganyának nevezi a palóc nép a ház mestergerendáját tartó oszlopot. Ez az elnevezés is a boldogasszony név ősiségére vall. (L. még a bot boldogabbik vége.)
Az egyházi év második hónapjának (januárnak) régi magyar neve Boldogasszony hava volt. Az év régi Mária-ünnepeit a hazai katolikusság nem a Mária névhez, hanem a Boldogasszony elnevezéshez kapcsolja. Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.), Sarlós Boldogasszony (július 2.), Karmel-hegyi Boldogasszony (július 16.), Havi (Havas) Boldogasszony (augusztus 5.), Nagyboldogasszony (augusztus 15.), Olvasós Boldogasszony (október 7.), Boldogasszony bémutatása (november 21.). Születésnapján a Szüzet Kisasszony néven tiszteli: Kisasszony napja (szeptember 8.). Újabb kori ünnepeinek viszont más és más nevet ad: Mária szent neve (szeptember 12.), Hétfájdalmú Szűzanya (szeptember 15.), Fogolykiváltó Mária (szeptember 24.), Magyarok Nagyasszonya (október 8.), Szeplőtelen fogantatás (december 8.).
Középkori helységeink gyakran a Boldogasszony után kapták a nevüket. Íme, néhány falunév a történelmi Magyarország különböző tájairól: Boldog (Heves megye, első említése szerint Budogazzonhathauana), Boldogasszony (Frauenkirchen, Burgerland), Boldogasszonyfa (Baranya megye), Boldogasszonyfalva (Gospodjinci, Bácska, Szerbia), Boldogfa (Boldog, Frauendorf, Pozsony megye, első írásos említése szerint Boldogazzonfalua), Boldogfalva (Săntămărie, Erdély, első írásos említése szerint Boldoghazzonfalwa). Legtöbb templomunkat Szűz Mária címére szentelték. Mária hajdan különleges tiszteletére vall, hogy nincs gótikus oltár, amelyen ne szerepelne, s többnyire ő rajtuk a főalak. A csillámpalát, amit az üveg előtt foglaltak a templomablakok ólomkarikáiba, máriaüvegnek hívták. Tanulságos a nagy számú magyarországi Szűz Mária-kegyhely története. Íme, közülük néhány nevezetesebb: Andocs, Baja-Máriakönnye, Bodajk, Budakeszi-Makkos-Mária, Budapest-Máriaremete, Csatka, Gödöllő-Máriabesnyő, Homokkomárom, Jásd-Szentkút, Máriakéménd, Márianosztra, Máriapócs, Mátraverebély-Szentkút, Siklós-Máriagyűd, Szeged-Alsóváros, Tét-Szentkút. Templomaik titulusa (felszentelési címe) kivétel nélkül valamelyik Mária-ünnepre utal. Andocs Nagyboldogasszonyéra, Baja-Máriakönnye Kisboldogasszonyéra, Bodajk a Segítő Szűz Máriáéra stb. E búcsújáróhelyekhez fás – méghozzá tölgyfás! – Mária-jelenéseket fűz a hagyomány, csodatévő kegyképükről, kegyszobrukról, gyógyvizükről, csodás gyógyulásokról híresek. A keresztény kegyhelyek rendszerint pogány szentélyek helyét foglalták el, s egykorú forrásokból tudjuk, hogy a pogány magyarok áldozóhelyei források, berkek, bálványkövek voltak. A Szűzanya egyik-másik külföldi búcsújáróhelyét a magyarok régtől fogva külön tiszteletben részesítették.
Aachent, Nagy Károly hajdani székvárosát már Szent István mintának tekintette. A székesfehérvári „királyi kápolna” előképe a német uralkodók királyi kápolnája, a Nagy Károly által Aachenben alapított Szűz Mária-bazilika volt. Koronázása mintájául a német koronázási ordó szolgált, a fehérvári Nagyboldogasszony-napi (!) törvénynapoknak is Nagy Károly aacheni birodalmi gyűlései voltak a mintái. Szent István érsekkövetétől, Asztrik-Anasztáztól kezdve Aachen a magyar zarándokok áhított úti célja volt.
1358–66 között a magyar zarándokok lelki gondozásának ellátására Nagy Lajos király megépítteti az aacheni dóm magyar kápolnáját. 1367-ben értékes ereklyékkel és műtárgyakkal gazdagítja, köztük István, Imre és László ereklyéivel és a Madonna Anjou-liliomokkal díszített zománcképével együtt. Az ereklyékből jutott az Aachenfahrt, aacheni zarándokút során (amelynek Szent Erzsébet Wartburgja is állomása volt) a kölni Makkabeus-templom számára is. A magyar kápolnát a XVIII. században átépítették és magyar szentek szobraival díszítették.
Mariazell híres zarándokhely Ausztria keleti részén, Stájerországban. A bencések alapították 1170-ben. Világhírű nevezetessége a búcsújáró templom és a jellegzetes lebegő kegykép. Hazánkból érkező búcsúsok kedvelt zarándokhelye. Nádasdy Ferenc országbíró és felesége, Esterházy Julianna a bazilikában oltárt emeltetett István király tiszteletére (1662). A Szent László- vagy selmeci oltárt Szelepcsényi György prímás állíttatta magának nyugvóhelyéül (†1682). Mindszenty József bíboros hercegprímást (1892–1975) halála után itt temették el. Magyarországi rehabilitálását követően (1991) hamvait hazaszállították, és Esztergomban helyezték örök nyugalomra. Magyarországon két helynév utal a Mariazell-lel való szoros kapcsolatra. Pannonhalma fiókmonostorát, a celldömölki bencés apátságot II. Béla alapította. Első írásos említése 1252. Kiscell néven 1749 óta ismert mint búcsújáróhely (Nova cella Mariana ad Dömölk, német nevén Klein-Maria Zell). Koptik Ottó, a mariazelli templom kincstárnoka (1692–1755) dömölki apáttá való kinevezésekor a magával hozott Szűz Mária-szobornak hajlékot, majd kápolnát építtetett, ezzel vetette meg a búcsújárás alapját. Az óbudai Kiscellen a Zichy-család jóvoltából a trintiáriusok alapíthattak rendházat (1738-ban). A rend II. József feloszlatása után nem tért ide vissza. Az épületegyüttes ma a Budapesti Történeti Múzeum birtoka.
Cęstochowa. Pálos központ és búcsújáróhely. A XIII. században kialakult Ó-Cęstochowát és a XIV. századi Jasna Góra települést 1826-ban egyesítették. A Jasna Góra-i pálos kolostort Opuliai László (Władysław Opolski herceg), Magyarország nádora alapította 1382-ben. Egyik kápolnájában őrzik a valószínűleg magyar adományozású Fekete Madonna-kegyképet (XV. század). Cęstochowa Lengyelország leghíresebb búcsújáróhelye (búcsúnapja Kisasszony napja, szeptember 8.). A XVII–XVIII. században több magyarországi pálos templom (Márianosztra, Pápa, Sopron-kertváros, Szeged) kapott a kép jól-rosszul sikerült másolataiból. Fekete Madonna-ábrázolással, úgynevezett loretói vagy Szerecsen Máriával más magyarországi búcsújáróhelyen is találkozunk. Kópházán, Máriabesnyőn például.
A Fekete Madonna pogány eredetű kép- és szobortípus. Közvetlen előképei: az epheszoszi Diana kultikus szobrai, a Rómába vitt pesszinontei fekete Kübelé.
Rómában, a Szent Péter-templom altemplomában (Sacre Grotte Vaticane) az ókeresztény szarkofágok szentélyében található a Magyarok Nagyasszonya-kápolna. II. János Pál pápa 1980. október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentelte fel. Az oltár mögötti falon lévő dombormű a magyarok kereszténység előtti őstörténetét ábrázolja. Előtte Szűz Mária szobra, szemben vele Szent Istváné, amint koronáját és országát az Ő oltalmába ajánlja (Varga Imre műve). A kápolna hosszanti falain 19 magyar vagy magyar vonatkozású szent domborműve látható (Csíkszentmihályi Róbert, Kiss Sándor, Kiss Kovács Gyula, Kiss Nagy András, Kő Pál és Marton László domborműve). A zárófal domborítását Amerigo Tot készítette.
A legjelentősebb határon túli Mária-zarándoklati célpont az erdélyi Csíksomlyó, ami nem is számít igazán külföldnek. Ha van ma a magyar katolicizmusnak a nemzeti összetartozás felekezetek fölé emelkedő jelképes mozgalma, akkor a csíksomlyói búcsú az. Csíksomlyó ma Csíkszereda külvárosa, első említése 1332. Ferences kolostorát 1400 körül alapították. 1442-ben Hunyadi János a székelyek marosszéki csatában tanúsított hősiességéért jelentős adományokkal járult hozzá a templom és monostor építéséhez. 1444-ben pápai bulla engedélyez búcsút Sarlós Boldogasszony napján (július 2.). Iskolája, könyvtára és nyomdája hányatott története ellenére a magyar művelődést jelentősen gazdagította (Kájoni János). A katolikus hit védelméért János Zsigmonddal szemben itt vívott csata (1567) emlékére tartott pünkösdszombati búcsúra a csángókon kívül ma már több százezer ember zarándokol Somlyóra a magyar nyelvterület minden részéről. A 3000 hívőt befogadó templom főoltárának késő gótikus Mária-kegyszobra a Szeplőtelen fogantatás (Napba öltözött Asszony) jelképiségében fogant. A templom fölötti Kis-Somlyó-hegyen áll a gótikus alapú, átépített Salvator-kápolna, a Szent Antal-kápolna, A Szenvedő Jézus kápolnája és ma is lakott remetekunyhó. A Salvator-kápolnát „a hitrege szerint sz. István építette a pogány hitet védett Gyula legyőzetésének emlékére, a hitrege azt is mondja, hogy azt égből leszálló angyalok építék fel. Salvator nevét Losteiner (Topografica I. Sect. I. Art.) attól származtatja, hogy Capistran és a nagy Hunyadi 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján (transfiguratio Salvatoris) augustus 8-án a ’Salvator’ nevét segélyül híva, nyerék meg a csatát” – írja róla Orbán Balázs.
A búcsú fő eseménye a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregben zajló virrasztás, a többségükben ünnepi viseletbe öltözött résztvevők szent és magyar énekeket énekelve, szent és magyar zászlókat lengetve köszöntik a felkelő pünkösdi Napot, remélve, hogy megpillantják benne a Szentlelket. A szabadtéri Hármashalom-oltárnál (Makovecz Imre terve) koncelebrált mise főszereplője Csíksomlyó plébánosa, Gergely István. Neki köszönhető elsősorban, hogy a magyar katolikusság eme ünnepe mára a magyar összefogás szimbólumává vált.
Külön figyelmet érdemel, hogy a csíksomlyói Szent Szűz csángó Babba Mária neve. A régi anyaistennő negatív aspektusát megszemélyesítő mesebeli Bábát juttatja eszünkbe. Pünkösdkor a csíksomlyói búcsúra zarándokló csángók nyírfaágakkal jönnek Babba Mária látására. E szokás, csakúgy, mint a tölgyfán megjelenő Szűzanya, a mesékből ismert, világfán lakó (b)anyaistennő képét idézi fel. De felidézi a bába alakját is, aki a szülő asszonynak segít. A megfelelést, egyben a pogány Boldogasszony kimagasló ősvallásbeli szerepét a hozzá társított csillagnevek is tanúsítják: Bába matullája, Boldogasszony matullája: Sarkcsillag, Nagyasszon társzekere, Nagyboldogasszony csillaga: Kis Medve. A Sarkcsillag körül forog az ég, aki forgatja, nem akárki. A mesei világképben a Sarkcsillag mellett van egy átjáró, ahol az átkelőket anyóka fogadja. Ő a világfán lakó banya alteregója. Vö. a népdallal:
„Puszta malomba’ tölgyfagerenda,
Azon üldögél bagolyasszonyka.”
Feltevés szerint Boldogasszony és Kisasszony, valamint a hiedelmek Szépasszonya a valamikori pogány magyar istennőtriász három személye volt. Boldogasszony az anyai, Kisasszony a szűzi, Szépasszony pedig a démoni aspektusát képviselte. A katolikus népi jámborság – különösen Szegeden és vidékén – Szűz Mária legendabeli édesanyját, Szent Annát nevezte Nagyboldogasszonynak (e hagyományt az egyház nem fogadja el). Legendája szerint Anna hosszas meddőség után, idős korában Isten kegyelméből szüli meg Kisasszonyt (Kisboldogasszonyt). A Nagyboldogasszony és Kisasszony kettős ilyetén értelmezése az ógörög Démétér földanyának és gabonaistennő leányának, Perszephonénak a szerepével mutat párhuzamot. Az utóbbi Koré (Leány) néven is ismert. Ennek nyomán születnek a mesék a Szűz Mária által megrövidített kalászról és a Kalászos Madonna-képmások, melyeknek a valamikor aratásra jelet adó „kalászos” Szűz csillagkép és ógörög megszemélyesítője, Koré (Perszephoné) az előképe. A Szűz legfényesebb csillaga a Spica (Kalász).
A Szent Annával azonosított Nagyboldogasszonyhoz mint égi bábához a meddő, vagy éppen várandós és vajúdó asszonyok fordultak. Szólásaink is erre fektetik a hangsúlyt: „Boldogasszony ágyában halt meg.” (Gyermekágyban.) „Elbírná már a Boldogasszony ágyát.” (Érett a gyermekszülésre.) „Kifeküdte a Boldogasszony ágyát.” (Fölkelhet a gyermekágyból.) „A Boldogasszony markába esett.” (Az elesett gyermekre mondják, ha nem esett baja.)
A katolikus közfelfogás tényként tartja számon, hogy Szent István Mária kegyelmébe ajánlotta az országot, és a Szűzanyát Patrona Hungariaenak, hazáját Mária királyságának tekinti (Regnum Marianum). Kölcsey Hymnusának megzenésítéséig a magyarok himnusza, legalábbis a katolikus többség számára, a Boldogasszony anyánk kezdetű vallásos népének volt:
„Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk,
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról
Ne feledkezzél el szegény magyarokról.”
A boldog = bő értelmezést látszik igazolni, hogy az ínségben lévő haza szól égi anyánkhoz az énekben. (Apró érdekesség: az éneket az írek is éneklik. Ők Brighidhez könyörögnek benne, Brighid Szent Brigittának Írország patrónájának a pogány neve, hasonlóképpen ahhoz, ahogy Boldogasszony Szűz Máriáé. Énekük dallama és egyik versszakának a szövege megegyezik a mienkével.)
A legrégibb ránk maradt magyar nyelvű vers a Fiát sirató Szűzanya szavával szól hozzánk 800 év távlatából. Nyelvünk régiségét bizonyítja, hogy értjük az Ómagyar Mária siralom minden sorát.
Mária magyarországi kultuszának tápláló és ki nem merülő forrása a keleti szomszédság. Az ortodox kereszténység a Szent Szüzet máig a régi rajongással tiszteli. Különösen igaz ez az örményekre, akiknél a Szentháromságban a Szentlélek helyét mintha a vele párba állított Szűzanya töltené be, ahogy a koptoknál is. Ez a felfogás az ősi egyiptomi istencsalád-mintából eredeztethető, amelyben a triászt az atya-, anya- és fiúisten alkotja. (Például Amon, Mut, Hórusz.) Ez azért érdekes, mert Révay Péter koronaőr 1613-ból való leírása alapján tudható, hogy a Szent Koronán az Atya és a Fiú képmásán kívül eredetileg Máriáé is szerepelt. Az Atyáé a felső pántok találkozásában a kereszt alatt, a Fiúé az alsó korona pártájának középső lemezén ma is látható, Máriának az alsó korona hátsó pártalemezén lévő képmását azonban valamikor a Révay Péter beszámolója utáni időben valamiért Dukász Mihály képmására cserélték. Újabban a feliratok és a stílus sajátosságai miatt felmerült, hogy a Szent Koronát a Kaukázusban, vagy onnét való ötvösök készítették.
A Mária-kultusz pogányos formája számos formában élt népünk körében. Legszebb példáival az apokrif imákban találkozunk. Ez utóbbiak bájoló varázsszövegek, már ennyiben is értelmezik, miért Boldogasszonyt szólítják meg. Az egyik ima e szavakkal kezdődik:
„Ó, hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kibe Mária nyugoszik,
Úr tőle születik,…”
A hajnalban nyugvó Mária a Hajnalcsillaggal azonosul, a hajnalból születő fia, a fény-Krisztus pedig a Nappal. Íme, egy másik ima nyitóképe:
„Mária kapuja megnyílik,
Isten fia születik.”
Máriát sok népének hasonlítja a Nap előtt megnyíló mennyek kapujához. És egy harmadik:
„Fehér rózsa, Mária
Gyönggyel gyökerezik
Arannyal virágzik.
A mi házunk négyszögletes,
Négy szép angyal őrizkedik.
Angyalok őrizzetek,
Keresztek forogjatok,
Hadd aluggyam Boldogasszony ágyába…”
Mint ismeretes, számos növényt, különösen gyógynövényeket, és virágot, mindenekelőtt a rózsát és a tövis nélküli pünkösdi rózsát kapcsoltak össze Szűz Mária személyével (Nagyboldogasszony-napi szokás a virág- és gyógynövényszentelés). Ebben, mint sok minden másban is, Jézus anyja Vénusz örököse. Íme, néhány Boldogasszony vadvirágai és gyógynövényei közül: Boldogasszony ága (nehézszagú boróka, Juniperus sabina), Boldogasszony csepegtette fű (közönséges szeplőlapu, Cerinthe minor), Boldogasszony füve (körömvirág, Calendula officinalis), Boldogasszony haja (kakukkfűfojtó aranka, Cuscuta epithymum), Bódog Asszony méntája (Boldogasszony tenyere, Chrysantemum balsamita), Boldogasszony palástja (közönséges palástfű, Alchimilla vulgaris), Boldogasszony papucsa (Mária cipőkéje, Venus-sarucska, Cypripedium calceolus; Boldogasszony papucsának latin neve szó szerint „Vénusz cipellőjének” fordítható), Boldogasszony rózsája (bársonyos kakukkszegfű, Lychnis coronaria).
Se szeri, se száma a Boldogasszonyt, Szűz Máriát nevesítő szokásoknak, tárgyaknak, hiedelmeknek, sőt szer(ve)zetnek (l. Boldogasszony leányai, premontrei kanonisszák, Mária-kongregáció). Nem csoda, hisz’ Mária nem is olyan régen még a legnépszerűbb női keresztnév volt. A két háború között a magyar lányoknak közel egyötödét e névre keresztelték (800 000), és a gyakoriságban második Erzsébet e szám felét sem érte el (300 000).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése