2011. május 3., kedd

EZ F O L Y I K G Ő Z E R Ő V E L E L L E N Ü N K!

Ezúttal egy történetbe ágyazott, nagyon figyelemre méltó írásnak csak a kivonatát küldöm tovább. Ezt azok számára is nagyon ajánlom, kik olvasták a cion bölcseinek jegyzőkönyveit, és az ehhez hasonló témájú dolgokat is.
Mottó: Ne feledd! -- a parazita, ha vesztét érzi, akkor is öl, ha tudja, hogy a gazdaállattal maga is elpusztul.

Egy öreg zsidó az alábbiak szerint adja tovább a nagy zsidó titkokat:

1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a
mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.

2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket
kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.

3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az,
aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.

4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, még pedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelel~o módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illet~o száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a magyarok hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a h~ozöng~o hazafiakat, de megfelel~o vezetés mellett, egy helyben kell topogásra kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy nem mi általunk vezérelt csoportosulás, akkor azonnal rágalom hadjáratot kell indítani ellenük, még pedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelel~o média támogatással, jogerősen elítél.

5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz
munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.

6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.

7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.

8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, közreműködésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon.

Eredeti történelmüket el kell venni. Annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni,
tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet érzetét kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a
hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény vágyáig.

9. A közhivatalokba elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi fajtánk érdeke.

10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.

11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkre tettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A nem zsudák származásúak között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenérzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.

12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.

13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a zsuda nemzet fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.

14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartandó. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek a közműhálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.

15. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lév~o orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt és a megfelel~o hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi fajtánk ismerheti és használhatja. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi génállományunkban ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.

16. Tűzzel - vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.


18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyen a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek bérlőkké válhatnak saját
otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő fajtatestvéreink számára.

19. A semmire való igazgatókat ragyogóan fel lehet használni a magyarok ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a magyarok vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben minden esetben a tzigót részesítsd előnyben.

20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.

21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát meg kell mindenáron szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a magyar se tehesse. Az utolsó lehetősége lenne az életben maradásukra. Nem engedheted!
(Drága testvéreim, továbbra is törekedjünk, hogy minden pozícióban ott legyünk, ahogyan eddig is tettük, mert csak így tudjuk befolyásunk alatt tartani a gojokat! Mózes segítsen minket).


Légy büszke reá, hogy Magyarnak teremtett az Isten!
Hittel, Szívvel, Becsülettel, Erővel!

www.jovonk.info
http://www.magyarhon.eu/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése