2011. január 19., szerda

Ősi gyógyítás - természetes gyógyítás

A füves ember öröksége- és tapasztalatai

Szabó Gyuri bácsi, - a Bükkszentkereszti füves ember októberi előadása.

Szeretettel köszöntöm Önöket. Először nagyon röviden magamról és a családról. Nyolcvankét éves múltam áprilisban. Teljesen egészséges vagyok, használom a gyógynövényeket, természetes körülmények között élek.

Mit is tud ez a népi gyógyítás? Egészen meglepő dolgokat és most egyre inkább kerülnek elő az írásos anyagok is, mert eddig csak a régészeti leletek voltak. Hogy van hat vagy nyolc honfoglalás kori harcos koponyája, ami meg van lékelve, és alá van írva - én Szentendrén láttam a Skanzenben -, hogy még élt 12 évet ezután. Most már elkezdik mondani, hogy II. Vak Bélát megvakították, és meggyógyították a sámánok, - életben maradt. Azért vakították meg, hogy ne legyen király - Ő Árpádházi király volt - de király lett, a végén még gyerekei is születtek. Túlélte a vakítást, - amit tüzes karddal csináltak annak idején.

Nagyon-nagyon régi írásos anyagokban, a legrégebbi írásos anyagban, az úgynevezett inkvizíciós peranyagokban van, hogy sámánokat büntették sokszor halállal, mert gyógyították a rákot. Akkor... Az első inkvizítort 1270 körül nevezte ki a pápa, és az úgynevezett kassai kódexben van rögzítve az összes inkvizíciós per, ez dominikánus szerzeteseknél van Kassában, de az egyik ilyen szerzetesnek sikerült kimenteni egy ilyen anyagot és abból írta a könyvét.

Nekem is volt egy bőrrákom, amit magam meggyógyítottam annak alapján, amit a nagymamám tanított nekem.

Most azt mondanám, hogyan védekezzünk, hogyan maradjunk egészségesek, és elkezdenék beszélni arról, hogy fejtől lefelé milyen baj érheti az embert és azt hogyan kell gyógynövényekkel gyógyítani.

Kezdjük a hajunkon - az enyém a lustaságtól ilyen, mert ma is meg tudnám csinálni, hogyha rendszeresen csinálnám, diólevéllel kenném be, diólevél teával. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagynám, és akkor elkezdene nőni a hajam.
A másik módszer, amikor korpásodást akarunk gyógyítani, és kicsi hajerősítést akarunk csinálni, akkor csalánlevéllel történő hajmosás utáni leöblítés, majd beledörzsölni – diólevél teával, és 10-15 perc után leöblíteni.

És van egy olyan, amit kevesen alkalmaznak, pedig nagyon hatékony a hajukra. Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjal összekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.

Van még sok minden más pl. a nagybojtorján gyökere, amit a Bánfi hajszeszbe tettek -a Herbária állította elő -, annak csak az első éves gyökere jó, amikor még nem hoz magot.

Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik a diólevél, a másik a szemvidító fű. A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni féldecinyi diólevél teát. A diólevéllel meglepő eredményeket tudok most Önöknek mondani, amit én tapasztaltam. A népi gyógyítás úgy épül fel, hogy mindig valaki hozzátesz valamit és az marad meg az emberek számára. Én két dolgot tettem hozzá, amit most elmondok Önöknek. Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél. Szürke hályog ellenajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ. A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ. Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Ezek régiek, ezeket tudjuk. Tavaly valamikor novemberben vagy decemberben felhívott egy idős néni, hogy romlik a látása, nagyon rossz már a látása, szeretne valamit és akkor neki a diólevelet ajánlottam. Az idén márciusban felhívott és mondta, hogy Gyuri bácsi megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.

A másik ilyen az idén volt, hívott egy néni szintén, hogy romlik a látása, nagyon rosszul lát, homályosan, ez a szokásos, amikor az idős beteg már rosszul lát. Neki is a diólevelet ajánlottam. Júliusban hívott fel, hogy Gyuri bácsi a ciszta eltűnt a szemfenékről. Ezek a dolgok azok, amiket hozzá lehet tenni, de a diólevéllel további dolgokat is lehet tapasztalni.

A szájon belül rengeteg problémánk van, orvosok mondják, hogy a végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van. Múltkor egy nagyon érdekes fogorvos előadását hallottam, hogy nem jól mossuk a szánkat. A nyelvünket soha nem mossuk meg fogkefével, csak a fogunkat és a fogínyünket, pedig a nyelvünkön a lepedékben nagyon sok kórokozó megtelepszik. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Idős asszony, egy éve antibiotikummal kezelték, mandulagyulladásra, de nem operálják már meg. Ajánlottam neki a diólevelet, csak annyit, hogy gargalizálja és köpje ki, nem kell meginni. Három hét múlva boldogan hív, hogy a doktor úr megkérdezte mit csinált, mert egy szikra genny sincs a mandulájában, egy évig nem volt ilyen lehetőség, egy évig ott volt állandóan a genny a mandulájában. Az antibiotikum már nem használ, mert a kórokozók ellenállóbbak lettek. Valószínű, hogy a gyógyszeriparban is növekedni fog a gyógyhatású készítmények listája, meg maguk a gyógynövények is.

A fogínysorvadásra két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni a fogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele, kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.

Nagyon jó a diólevél, ha arcüreg- vagy homloküreg gyulladásunk van, vagyorrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről. Ha arcüreggyulladás van, akkor az először gargalizálni, majd arcüregre rátenni a diólevelet kívülről dunsztkötésben éjszakára, ha homloküreg gyulladás van, akkor a homlokra rátenni. Így 4-6 hét alatt rendbe jön.

Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellett természtés javító is. Érdemes használni.

Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma.

Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha az agyalapi mirigy, azt a hormont nem megfelelő módon termeli, akkor nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, - akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogyszurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni. Nemcsak arra, hanem a 11-féle hormon termelésére is kedvezően hat (tejtermelésre, peteérésre, here működésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban, a tea keverékben szurokfű is van.

Ha már a pajzsmiriggyel van baj, - vagy ha nincs baj -, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb, majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is, és a harmadik a tejoltó galaj. Ez utóbbi jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.

Az idén valami olyasmi probléma lesz a télen, amihez tejoltó galaj fog kelleni. A veseműködést is segíti.A természet mindig előrejelzi, hogy milyen növényekre van szüksége az embereknek, és meg is termi előre. Nagyon érdekes, hogy most éppen a pajzsmirigy problémával kapcsolatban.

Bükfürdőre mentünk egy orvos ismerősömmel egy konferenciára, és abban az évben nagyon sok volt a közönséges galaj, és mondtam neki: Nézd János, mennyi galaj van. Kérdezi: És azt mit jelent. Mondom: Azt jelenti, hogy pajzsmirigyprobléma lesz az idén biztos. Ő akkor nem szólt nekem rá semmit, később mondta el, hogy a környezetében lévő orvoskollégákat, házi orvosokat megkérte, hogy írják már fel, jegyezzék fel, hogy mennyivel több a pajzsmirigybetegséggel jelentkezők száma. Utána mondta el nekem, hogy majdnem megduplázódott a számuk. De a természet már előre jelezte, hogy szükség lesz a közönséges galajra, mely nyelvrák ellen is jó frissen készítve.

Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galaj füvet, éjszakára dunsztkötésbe.Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen.És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, - kb. egy év múlva.Megelőzésképp érdekesebb.

Érdekes, hogy van egy olyan kézikönyv, hogy MSD Orvosi kézikönyv a családban egy amerikai könyv, és állítólag ők azt írják - nagyon jó orvosi kézikönyv a háznál, lehet használni -pajzsmirigyproblémáknál, hogy (Amerikában amióta minden sót jódoztatnak, kötelező a só gyártóknakjódot tenni a sóba, és minden tehén tőgyét jódos vízzel kötelezően mossák le fejés előtt, azóta nincsen pajzsmirigy probléma.) Ezt írja a könyv.

Azon kívül olyan gondunk lehet még a fülünkkel, hogy az agyi vérellátásunk nem megfelelő.Mindenféleképpen meg kell nézetni, aki ilyen problémával jön, mindenféleképpen küldjék el nyaki ultrahangra. Nézzék meg a nyakán a két nyaki ütőérnek az áteresztő képességét. Idős embereknél nagyon gyakori, hogy beszűkül, mert lerakódik a koleszterin, és 80-85%-os már az áteresztő képessége. Ilyenkor az egész agynak rossz lesz már a vérellátása, - ilyenkor van szédülés, memóriazavar. Többek között a fülünknek is, akkor zúg a fül. Mindenképpen ezt kell kitisztítani, úgy hívják, hogy fokhagymás almaecet. Almaecetbe kell pucolni fokhagymát, almaecet félig legyen összevagdalt fokhagymával, és ezek a kicsi fokhagymák maradjanak benne. 24 óra alatt a hatóanyagok kioldódnak belőle, és ezt a két nyaki ütőeret ki lehet tisztítani tökéletesen 6-8 hét alatt. Napi kétszer-négyszer este otthon megcsinálja, és akkor kitisztul. Ha már ennél anyagnál járunk, akkor ez gerincmeszesedésre is nagyon jó ez a fokhagymás almaecet. Kenegetni kell vele a gerincmeszesedést, gerincsérvet, vagy ha már kopva van, és esetleg a két csigolya egymást éri, akkor étkezési zselatint kell minden alkalommal este rákenni a gerincre és akkor pótolja azt a síkosságot, ami két csigolya között mozog.

Csontritkuláskor, ha a csontsűrűség nem megfelelő, akkor egy tyúktojás héját kell megenni egy héten. Megfőzni, lehámozni, a hártyát kikaparni belülről, a sütőben még egy kicsikét sütni és akkor megdarálni és megenni.


A fülünkre, ha zúg, akkor mindenképpen kell veronikafű. Nagyon jól tisztítja az agyi hajszálereket, egy kicsikét tágítja is. Én ugyan nem vagyok híve a tágításnak, mert a kistéri zöldből csinálták a Cavingtont, egy magyar professzor felfedezte, most már vegyi úton állítják elő, nem is olyan jó, mint volt. A kistéri zöldből csináltak Tiszavasváriban vérnyomáscsökkentőt, az jó volt; amikor pedig vegyileg kezdték előállítani a hatóanyagot az már nem volt jó, és már nem is csinálják. Ilyen egyszerű, hogy nem állnak vissza rá, hanem vegyileg állítják elő, mert az hihetetlenül olcsóbb, mint a gyógynövényt felvásárolni.

A másik probléma a tüdőnk, a légutak rendben tartása, a hörgők működése. Erre nagyon régi növények vannak, talán a legtöbb ilyenből van. A martilapu, melynek 3000 éves írásos anyaga van Kínában, írták, hogy a martilaput asztmára is lehet használni. Szivart csináltak belőle és úgy szívták el a levelét az asztmások, és így tisztította a lég utat. Régen használták a virágát. A másik 2000 éves, úgy hívják, hogy illatos macskamenta. A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.

A diólevélről - közben-közben eltérek, ezért  elnézést kérek -,  de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott.Varró Aladárnak van egy könyve - talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt - még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, - mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában; az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű. (Mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm.) Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekességként van erre egy keverékem, most „Torok barátja” a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét - hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van. Ugyanúgy kell, bepanírozni - és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját - mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.

Mindenféleképpen a diagnózist, egy orvosnak kell felállítania. Egyébként is az orvosok feladata lenne az egész gyógyítás, de a természetgyógyászok is tökéletesen tudnak gyógyítani.


Folytatás:   http://lmv.hu/node/6395

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése