Az alábbi történet annak a mérhetetlen gyáva pimaszságnak az egyik kipattant és nyilvánosságra került esete, ami állandóan jelen van és sokkal kiélezettebb helyzeteket idéz elő napirenden, vegyesebben lakott területeken.
Elhallgatnak verekedéseket, rendőrségi akciókat magyarok ellen.
Jelszavaik máig is az osztrák abszolutizmus által támogatott pánszlávizmus korából származnak, amelyek a magyar nyelv tiltását jelentik kiadott korabeli germán rendeletekre alapozva.
Ehhez csatlakozott a szovjet katonai hírszerzés csehszlovákiai szervezete az "stb", vagyis az államvédelem állományában tevékenykedő kommunista partizán gyilkosokból alakult, a polgári lakosság soraiban működő titkos felforgató és hírszerző hálózat, ami lopakodó propaganda formájában suttogva és a kommunista rezsim tekintélyére hivatkozva terjesztette, hogy "a magyar iskolának nincs jövője" és hogy "itt élünk, tehát csak szlovákul szabad beszélni" és "csak államnyelven lehet érvényesülni".
Ezeket a módszereket a mai napig következetesen alkalmazzák, és van hozzá állami, titkosszolgálati segítség.
Ezért a felvidéki magyarság alapvető érdeke Szlovákia erkölcsi, politikai és gazdasági csődje és bukása.
Ezt a politikát az anyaország kerekasztalos népsége ennek ellenére mindvégig kiszolgálta. Pl. az alapszerződésekkel, ami a felvidéki magyarság őstelepesi jogainak eltiprása volt, sok más egyéb mellett.
Azért nevezzük gyáva pimaszságnak ezt a jelenségnek, mert hiszen a nagyhatalmak mögött belopakodó, gyáva bűnözőkből alakult ez az egész szennyes rendszer. A Felvidéket cseh söpredék szállta meg, fölrúgva a Páduában kötött fegyverszüneti szerződést a Magyar Királyság és a nyugati hatalmak között, amiben semmiféle határmódosításokról szó sem volt és amikor Wilson elnök 1917-ben tett kijelentését is ismerték, hogy legföljebb népszavazás lehetséges, ahol kérik. És mégis, a II. v.h. után ezek a gyáva pánszláv, osztályharcos, gyilkos szovjet elemek a szovjet hatalom árnyékában fészkelték be magukat még a színtiszta magyar lakosságú területekre is. Kitelepítések, tömegsírok, máig rendezetlen halmaza az örökségük. És a tiltás, hogy a gaztetteket föltárjuk.
Mindehhez az illegitim, máig tartó, illegálisan 1946-ban a megszállt magyar államra kényszerített államforma és politikai rezsim a magyarság faji alapon történő üldözését kiszolgáló osztályba sorolhatatlan eredetű lumpen talpnyalók rengeteget hozzá tettek és tesznek a mai napig. A Jeszenszkyk, Martonyik, Antallok és a hasonlók. Horn Gyulát nem említem köztük, mert ő NYÍLTAN a magyarok irtását vallotta élete céljának és ezt tette a mögötte lévő ideológiai holdudvar és a szovjet rendszert máig megtartó, máig, tehát soha föl nem számolt III-as ügyosztály katonai hírszerzés szovjet ügynökhálózata.
Mint látjuk az etnikai tisztogatás máig is fő célja ennek a Páduát követő férges és szennyes világnak.
Velük szemben nincs helye könyörületnek, a legkeményebb szigorral kell őket elintézni. Bárkik legyenek is.
Geönczeöl Gyula
Felvidék
Nyelvbüntetés ötvenszer
"Az iskolában nem beszélünk magyarul"
Tudomásunkra jutott, hogy a dunaszerdahelyi Jilemnický utcai szlovák iskola tanítónője büntetésből ötvenszer íratta le az órán egymás között magyarul beszélgető gyerekekkel, hogy "Az iskolában nem beszélünk magyarul". Felkerestük az illető tanítónőt, majd az iskolaigazgatót, hogy megtudjuk, mi volt a célja ennek a büntetésnek.
A tanítónő:
Miért íratta le ötvenszer a tanulókkal ezt a büntetést?
- Mert szlovák iskola vagyunk, és mindig az én angolórámon beszéltek magyarul.
És ha szlovákul szórakoztak volna az órán egymás között, mit íratott volna le velük? Azt, hogy "Az iskolában nem beszélünk szlovákul?"
- Ez helyettesítésen volt, mindig megmondtam a tanulóknak, hogy csöndben beszélgethetnek egymás között szlovákul. Nem magyarul. Mert igyekszünk rávenni a gyerekeket, hogy szlovákul beszéljenek. Ez szlovák iskola, használják a szlovák nyelvet.
És ha egymás között angolul társalognának?
- Az nem jelentene semmilyen problémát.
Ön tudatában van annak, hogy milyen hatással van a gyerek pszichéjére, ha tiltják az anyanyelve használatát?
- Én nem tiltom. Azt mondtam, igyekezzenek szlovákul beszélni.
Ön tud magyarul?
- Igen, tudok.
Ön, ugye, szlovák iskolába járt.
- Igen.
Ha ön azt mondta a gyerekeknek, hogy beszélgethetnek egymás között, miért kellett ezért őket büntetni?
- Mert konkrét személyeknek többször is elmondtam, hogy ne beszéljenek magyarul, igyekezzenek szlovákul beszélni. Ez a többieket is zavarta, mert hangosan szórakoztak
magyarul.
Ha szlovákul szórakoztak volna egymás között az órán, milyen szövegű büntetést adott volna?
- /Hosszú hallgatás/ Én nem akarok semmi rosszat azoknak a gyerekeknek. Csak igyekszem, hogy tanuljanak meg jól szlovákul. Ha egymás között szlovákul beszélnének, akkor a szlovákot használnák kint is, így gyorsabban megtanulnának szlovákul. Ez az, amit akarok, semmi mást.
Az igazgatójuk korábban azt állította lapunknak, hogy a gyerekek egymás között nyugodtan beszélhetnek magyarul.
- De ez mindig angolon vagy szlovákórán volt, amikor helyettesítettem.
És ha földrajzórán történik, akkor hogyan reagált volna?
- Nem tudom.
Akkor van itt egy bizonyos elv, vagy nincs?
- Van. Azért, mert ez egy szlovák iskola. Tudom, hogy sok gyerek, a többség magyarul is beszél...
Magyarul "is"? Ezek magyar anyanyelvű gyerekek, és jóval kevesebb diákjuk lenne, ha ezek a magyar gyerekek nem járnának ide.
- Itt vannak szlovák gyerekek is, akik nem értik, amit a többiek mondanak.
Szokják meg, hogy olyan városban élnek, ahol magyarok is vannak. Épp itt tanulhatnának toleranciát.
- Én igyekszem nekik mindent tolerálni. Nem csinálom ezt mindig. Csak ha zavarják az órát.
Önnel is büntetést írattak az iskolában, ha magyarul beszélt a társaival?
-Én nem beszéltem magyarul az iskolában. Az ugyanis szintén szlovák iskola volt.
Peter Gajdos igazgató:
"Iskolánk filozófiája nem büntetni a gyerekeket a magyar nyelv használatáért. Ha viszont a magyar szülők megbíztak az iskolánkban és hozzánk adták a gyerekeiket, ezt azért tették, hogy jobban megtanuljanak szlovákul, ezen a nyelven konverzáljanak, kommunikáljanak. Hogy ne féljenek beszélni szlovákul. És ez pont a szlovákórán történt. De a szünetekben és más órákon nem büntetjük, nem is tiltjuk, korlátozzuk a magyar nyelv használatát. Ez kivételes eset volt. A tanítónő a szlovákórán többször kérte a gyerekeket, hogy ne beszéljenek magyarul, és hibát követett el, amikor büntetést íratott velük. Ezért bocsánatot kér, figyelmeztetve lett arra, hogy ilyet nem lehet csinálni, ezek régi módszerek, hogy büntetésből valamit ötvenszer leírat. A tanítónő tudatosította, hogy hibát követett el. Ez egy fiatal, tapasztalatlan pedagógus. Ismétlem: mi nem tiltjuk a gyerekeknek, hogy a szünetekben vagy például a testnevelési órán egymás között magyarul beszéljenek.
Nagyon rossz iskola lennénk, ha tiltanánk. Ez itt, ahol vagy 87 százalékot tesz ki a magyar nemzetiségű lakosság aránya, nagyon érzékeny téma. Nagyon örülünk, hogy a magyar szülők megbíznak az iskolánkban. Ezért nem engedhetjük meg, hogy büntessük a gyerekeket az anyanyelvük használatáért. És ez el van mondva a pedagógusoknak is. Nem lehet azt követelni, hogy a gyerekek csak szlovákul beszéljenek, ezt ostobaságnak tartom. Ez hiba volt, a tanítónő rosszul fogalmazott, nem azt kellett volna íratnia, hogy az iskolában, hanem hogy a szlovákórán nem beszélünk magyarul."
A tolerancia ellenpéldája
Peter Gajdos igazgatónak a tanulók egymás közti magyar beszélgetése iránt tanúsított megengedő magatartása rokonszenves, de igazgató csak egy van, és nem állhat ott folyton minden beosztottja mellett. Ráadásul ő olyan vidéken nőtt fel, ahol az iskolában nem okoztak gondot a szlovákul nem tudó magyar nebulók. A tanító néni viszont több kollégájával együtt olyan iskolában szocializálódott, ahol finoman szólva változatos módszerekkel igyekeztek a magyar gyerekekkel elsajátíttatni a felsőbbrendű nyelvi normaként kezelt szlovák nyelvet. Neki ez a természetes, ebben nőtt fel, pedagógusként is ezt adja tovább. Eszébe sem jut elgondolkodni azon, vajon hogy viszonyulnak majd a tiltott nyelvhez és beszélőihez a tanítványai? Amit tiltanak és büntetnek, az nem lehet jó. Ezt szűri le a gyerek, aki még feltétlenül hisz a tanító néninek, és tapasztalatok híján hajlamos fehérnek vagy feketének látni a dolgokat.
De milyen lesz a magyar gyerek önbecsülése, ha azt tapasztalja, hogy az államnyelvet beszélő társaiéval ellentétben az ő nyelve nem érték? Vajon hogy nevelődik toleránssá a szlovák gyerek, ha nem tanulja meg elfogadni a kisebbség nyelvét? És hogy valósítják meg a Jilemnický utcai pedagógusok az iskola egyik fő feladatát, a harmonikus személyiségfejlődés elősegítését?
VOJTEK KATALIN
dunstreda.sk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése