Újra újpogányság???

 

Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 1.

Molnár V. Józsefet több mint húsz éve ismerem. Akkor is és azóta is, ő és az az egész kör, amelyhez tartozik, a tudomány látszatát használja fel arra, hogy az embereket a kereszténységtől elszakítsa, és a pogányságba vigye. Mivel nem nyílt eszközökkel dolgoznak, és nem mondják ki nyíltan a céljukat, nagyon sok embert megtévesztenek.

A nyolcvanas évek második felében a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében egy olyan kutatást végeztem, amelyben azt vizsgáltam, hogy a különféle alternatív életforma-modellek követése milyen hatással van az egyének identitásra. Mivel az interjúalanyaim egy része Molnár V. Józsefet és Papp Gábort tekintette mesterének, meg kellett ismerkednem a tanításaikkal.

Mindkettőjük elmélete úgy épült fel, hogy önmagukban akár igaz tényeket teljesen megengedhetetlen módokon kapcsoltak össze:

- Azokat a tényeket, amelyek látszólag igazolták az elképzeléseiket, figyelembe vették, azokat, amelyek ellentmondtak annak - még ha az adott téma szempontjából rendkívül fontosak is voltak - figyelmen kívül hagyták. A paraszti világ szépségeit például figyelembe vették, de az erőszaktól, elnyomástól, szûkösségtõl és embertelenségtől, ami ennek a világnak ugyancsak mindig szerves részét képezte, eltekintettek.

- Tényként állítottak be feltételezéseket, majd a feltételezésekre, mint tényekre építették elméleteket. Így azt a látszatot keltették, mintha az elméleteik tényeken alapulnának - ahogy tudományos állítás esetén ez alapkövetelmény -, valójában azonban soha be nem bizonyított feltételezésekre épültek.

- Olyan szintű általánosításokat tettek, amelyekre a birtokukban lévő tényanyag messze nem jogosította fel őket. A társadalomtudományokban nagyon alaposan kidolgozott módszertana van annak, hogy milyen empirikus anyag alapján milyen elméleti általánosításokat lehet tenni. Egyes egyedi, szétszórt és összefüggéstelen adatok alapján nem lehet például nagy általános következtetéseket levonni. Így egy-két - gyakran csak egy adatközlõ anyaga alapján megírt - néprajzi tanulmányra hivatkozva nem lehet a magyarság egészére és ezer vagy akár többezeréves történetére érvényes kijelentéseket állítani.

- Elméleteiket gyakran arra alapozták, hogy teljesen visszaéltek azzal a képi nyelvvel, amely a népi kultúrában is megtalálható. Ezt a nyelvet a mélylélektan nagyon alaposan leírta a huszadik század elején. Ennek során kiderült, hogy noha ennek a képi nyelvnek más a rendszere, mint a formális logikának, de ugyanúgy a valósághoz kapcsolódik és ugyanúgy vannak szabályai, mint annak. Attól, hogy valaki ezt a képi nyelvet használja, sem a valóságot nem hagyhatja figyelmen kívül, sem a szabályoktól nem tekinthet el. A képi nyelv asszociációkra, hasonlóságok összekapcsolására épül. Ezek a hasonlóságok lehetnek lényegiek vagy külsődlegesek. Ezeket nem lehet felcserélni. Ha az ember ezt megteszi, akkor kb. olyan szintû abszurd állításokhoz jut, mintha azon az alapon, hogy karmester frakkja is fekete, meg a macskám bundája is, azt állítanám, hogy a macskám nagy zenész. Molnár V. József és Papp Gábor azonban annak érdekében, hogy a valóságot az elképzeléseiknek megfelelõen hajlítsák, külsődleges hasonlóságokat lényeginek tekintették.

- Együttjárásokat gyakran meghatározott irányú ok-okozati viszonynak tekintették. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy veszünk néhány országot és megvizsgáljuk, hogy az elmúlt tíz évben hogyan alakult a vastermelés és a levelibékák száma. Azt találjuk, hogy azokban az országokban ahol magas volt a vastermelés, alacsony volt a levelibékák száma. Ebből arra következtetünk, hogy a levelibékák alacsony száma okozza a magas vastermelést.

- Mindketten úgy építették fel az elméleteiket, hogy gyakran kapcsoltak össze néprajzi, antropológiai, pszichológiai - méghozzá mélylélektani - történeti, vallástörténeti, szociológiai, művészetttörténeti anyagot. Ezeket azonban egyáltalán nem lehet minden további nélkül összekapcsolni egymással. Hogy csak egy nagyon látványos példát mondjak a saját szakmáimból: A szociológia gyakran több ezres reprezentatív mintán végzett vizsgálatok alapján, komoly matematikai módszereket használva teszi meg állításait. Egy pszichológus pedig esettanulmányt ír egy páciens álmainak elemzésébõl. Az egyik érvenyességi köre nyilvánvalóan nem ugyanaz, mint a másiké, nem lehet az egyiket közvetlenül a másikkal igazolni vagy megcáfolni. Molnár V. József és Papp Gábor azonban gyakran ennyire különböző érvényességû dolgokkal igazolt vagy cáfolt - ha az elméleteik gördülékeny felépítéséhez éppen erre volt szükségük.

Akkor - még nem lévén keresztény - kizárólag pszichológusként és szociológusként tekintve ezeket a tanításokat, számomra gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a fiatalok nagyon csúnya csalás áldozataivá váltak. Ezek az elméletek azt az érzést keltették a hallgatóban, hogy rendkívüli tudományos teljesítménnyel találkoznak. Azonban ezek az elméletek valójában a tudományos normák legcsekélyebb mértékének sem feleltek meg.

Az a szép régi fényes nap ... Molnár V. József, Papp Gábor és és az újpogányság Magyarországon 2.

Az elmúlt húsz év alatt ezek az emberek semmivel sem kerültek közelebb a tudományos tisztesség minimumához.

S - immár jóideje keresztényként nézve - világos, hogy nem is kerülhettek, mert Molnár V. József és Papp Gábor nem tudósok, akik a valóságot kívánják leírni, hanem az újraéledő pogányság ideológusai, akik ennek az új pogányságnak akarnak híveket toborozni.

Azon emberek közé tartoznak, akiknek a tevékenysége közvetlenül arra irányul, hogy támadják az Egyházat.

Vannak az Egyháznak olyan ellenségei, akik nyíltan támadnak. Megpróbálják anyagilag ellehetetleníteni, rágalmazzák a vezetőket, bántalmazzák a tagokat, tagadják Istent, stb. Molnár V. József és társai az Egyháznak nem ezek közé az ellenségei közé tartoznak.

Az ő stratégiájuk azon alapul, hogy a tisztelet és a szeretet álarca mögé bújva, visszaélve a tudománnyal - anélkül, hogy az átlagos olvasó észrevenné vagy rajta tudná kapni õket - az emberek keresztény hitét alapjaiban zilálják szét.

Az első részben tárgyalt módszerekkel a keresztény hit és vallásgyakorlat elemeiről "bebizonyítják", hogy azok valójában pogány képzetek továbbélései.

Papp Gábortól például megtudhatjuk, hogy a református templomok kazettás mennyezetei valójában nem egyebek ősi pogány asztrológiai jelképeknél.

Molnár V. József pedig többek között arról világosít fel minket, hogy Máriában valójában az ősi anyaistenséget tisztelik a hívek.

Ebben nem az a csalás, hogy a kereszténység ne épített volna a megtérítendõ népek vallási motívumaira, hogy ezáltal könnyebben befogadhatóvá tegye az azoknál sokkal magasabb rendű keresztény tanítást. Hanem az, hogy sok szent dolgot felemlegetve, sok szép képet bemutatva, sok meleg érzést felkeltve, szépen észrevétlenül eltávolodnak Jézustól és az Ő megváltó keresztáldozatától, és visszalépnek a pogányság szintjére, a mindig meghaló és feltámadó természethez és a termékenységrítusokhoz.

Írásaikban egy-két oldal után már ott tartunk, hogy a kereszténységet pusztán a pogányság egyik megnyilatkozási formájának, alesetének mutatják be.

A pogányságot mindig úgy értékelik, mint az alapvető jót: mint az ősit, az időtlent, a bölcset, a jót, a harmonikust, a szépet.

A kereszténységet pedig úgy, mint valami ehhez képest másodlagos, efemer, időleges, önmagában értéktelen jelenséget, amely onnét nyeri az értékét, hogy benne az ősi pogány bölcsesség, jóság és szépség álruhában ugyan, de meg tud jelenni.

Mivel a csaláshoz nagyon bonyolult eszköztárat használnak, könnyen megtörténhet, hogy a keresztény elolvas egy tanulmányt és sok szent dolgot talál benne, amit mind szépnek tart. S nem veszi észre, hogy közben hite alapvető tanításai lettek megtagadva.

A sok szimbólum, értelmezés és utalás közepette már nem veszi észre, hogy Molnár V. József például a nagy tisztelettel és melegséggel emlegetett Máriát nem emberi személynek, Jézus Krisztus anyjának tekinti, hanem az ősi termékenység-istennők egyik megjelenésenek.

Számtalan példát lehetne még sorolni. Ezeknek az előadásoknak és ezeknek az írásoknak minden esetben az a hatásuk, hogy lassan, észrevételenül, lépésről-lépésre összezavarják és elbizonytalanítják a keresztények hitét.

A szent dolgokra való állandó hivatkozással biztonságba ringatják a őket és meleg érzéseket keltenek bennük - s közben eljuttatják őket oda, hogy hitük alapvető tanításainak megtagadását elfogadhatónak tekintik.

Az első évszázadok keresztényeitől az akkori pogány hatalom pontosan ezt várta el: hogy egy önmagában teljesen jelentéktelen pogány rítus - néhány szem magot kellett tűzbe szórni - elvégzésével igazolják, hogy a kereszténységet a pogányság egyik alesetének tekintik. A keresztények tömegével vállalták inkább a kínhalált, de ezt nem tették meg, nem tagadták meg a hitüket.

A kereszténység és a pogányság szembenállása azóta sem változott. Isten nem békült ki a gonosszal és a bálványimádással.

Aki a kereszténységet a pogánysággal és a bálványimádással akár csak kibékíthetőnek tartja - hát még ha a kereszténységet a pogányság alesetének tekinti - hittagadást követ el. Ez halálos bűn. Aki ezt nyilvánosan teszi, az ezzel automatikusan kizárja magát az Egyházból.

Aki Molnár V. Józsefet, Papp Gábort és a körükbe tartozókat bármilyen módon támogatja, az - pontosan úgy, mint aki az Egyház vezetőinek a rágalmazását támogatja - a gonosz működését támogatja.

Aki bármilyen módon bekapcsolódik a tevékenységükbe, akár elméletgyártóként, akár követőként, az - pontosan úgy, mint aki az Egyház kifosztásában tevékenyen részt vesz - a gonosszal működik együtt.

http://www.hortuscarmeli.ms/blog/hu/2007/05/az-szp-rgi-fnyes-nap-molnr-v-jzsef-papp.html

Az újpogányság a nemzeti öntudat vadhajtása

Az ősmagyar szinkretizmus például kereszténynek tűnő nyelvezetet használ, így sokakat megtéveszt

„A keresztény apologetika Julianosz császárt hitehagyottnak, aposztatának szokta nevezni, mert a gyerekkorában rákényszerített keresztény vallástól megszabadult, s visszatért ősei hitére. Vajon nem inkább Vajk volt a hitehagyott, aki nemcsak ősei hitét és a Vérszerződést tagadta meg, de még a teljes magyar kultúra kiirtását is életcéljának tekintette” – írta néhány évvel ezelőtt Bognár József, akit az úgynevezett újpogányság egyik hazai „élesztgetőjeként” tartanak számon. Az elmúlt években egyre inkább megerősödött irányzattal szemben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tavaly szeptemberben körlevelet is kiadott. „Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük. Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is” – írták a püspökök, hozzátéve, a vadhajtások egyike a különböző vallási elemeket keverő „ősmagyar szinkretizmus”. Ez a jelenség – olvasható a körlevélben – azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ, és könnyen megtévesztheti a hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások, mint pél­dául a „Jézus, pártus herceg-elmélet” vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb elemeinek újraélesztése. Legutóbb Bátor Botond, a pálos rend tartományfőnöke nyilatkozott meg a témában. Az Új Emberben azt írta, amikor sok ember tudatában a nemzet és a nemzeti múlthoz kapcsolódó jelképeink isteni jelleget öltenek, bizony nem vagyunk messze attól, hogy egyértelműen megtagadjuk a világ megváltóját, Jézus Krisztust. „Ha nemzeti kincseinken keresztül akarom megközelíteni a természetfeletti világot, akaratlanul is hamis istenképet fogok megformálni. Lehet, hogy erre az útra lépve érzelmileg felfokozottabb állapotban közelíthetek a Szent Koronához vagy éppen a turulmadár mítoszához, de soha nem fogom őket abban az igazi nagyságban és méltóságban szemlélni, mint amikor Isten öléből tekintek rájuk” – írja Bátor Botond. Kacsoh Dániel

http://www.magyarhirlap.hu/hitelt/az_ujpoganysag_a_nemzeti_ontudat_vadhajtasa.html

A katolikus egyház az újpogányság ellen

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a figyelmet az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívja fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasták

A püspökök szerint Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Leírják: ők a tiszta katolikus hit őrei, akik nem hagyhatnak figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban is terjed.

A testület azt tapasztalja, hogy az országban ismét erőre kapott egyfajta pogányság, amely támadja a kereszténységet. A püspökök néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartották szinte az egyetlen veszélynek.

Az öntudatra ébredést, a magyar értékek tudatosítását fontos feladatnak tartja az egyház. Ennek az öntudatra ébredésnek azonban szerintük vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő úgynevezett „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások - vélik.

A testület körlevelében megemlíti a keresztény hit igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is: az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.

A püspökök arra kérik a hívőket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.


A körlevél szövege itt olvasható - KLIKK!

A újpogányság ellen, a kereszténység mellett

Három napja már, hogy megjelent az a körlevél a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától, amelynek évekkel ezelőtt kellett volna megjelennie. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel most a híveket, és minden érintett figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levele, amelyet szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvastak, egy kicsit elkésett, de még nem végleg.

Az újpogányság tapasztalható mai jelei ("táltosvallás", pilisi szívcsakrások, Arvisúra, neopaganista szinkretitzmus) elsősorban a szélsőjobboldalon figyelhetőek meg szembeötlően, de azt hiszem, hogy ezek csak az extrém esetek, amelyek mindenkinek azonnal szembeötlőek. E mellett nekem is simán van Arvisúrát böngésző jobbközepes ismerősöm, sőt liberális is, aki e mellett keresztelte a gyermekét. Mert a legnagyobb gond a társadalmi és alanyi katyvasz a fejekben. A vallástalanság léte önmagában szüli meg, hogy valaki valamilyen valláspótlékhoz menekül, ha szellemire vágyik. Isten teremtményeiként pedig mindannyian vágyunk előbb vagy utóbb a szellemire, a lélek táplálékára is.

Az újpogányság adott persze mindenhol a világban, Magyarországon pedig ennek a specifikuma az "ősmagyar szinkretizmus", de nagyon helyesen e mellett a körlevél beszél az elivilágiasodásról, a hedonizmusról, az élvhajhászásról, okkultizmusról és a bálványimádásról (!), szélsőséges és értékmentes liberalizmusról, a relativizmus diktatúrájáról (!+!) is. Merthogy ezek ugyanolyan pogány, értsd a kereszténységtől mentes dolgok. Senki ne dőljön hátra mert nem imád bakkecskefejet rovásírással az agancsán, de mondjuk szépen mélyen mindennap Mammon fenekében tölti az óráit. A körlevél nekik is szól, konkrét szavakkal, maximális aktualitással, zsigeri szinten érintenek is mindenkit, ha észreveszi, ha nem.

Az Egyház számára a hit védelme alapvető funkció, mégis manapság kevesebbet gyakorolja. A határozott hangú vélemény kiváltó oka csak sejtjük, hogy az, hogy manapság ezzel a divattal tömegeket is lehet vonzani, nemcsak az, hogy rosszul megírt könyveket jól el lehet adni. A neopaganizmusban az a legrosszabb, hogy nem realizálható belőle semmi sem, mert nem élő hagyományt, nem élő vallást adhat csak, maximum egy posztmodern kulturális jelenséget, ami elringathat, de nem építhet. Ez pedig Mária Királyságban (Regnum Marianum) nem lehet megoldás. Lehetnek pozitív hatásai (a nemzeti hagyomány ápolása, amelyet egyébként a körlevél sem firtat), de alapvetően, mint "hit" nem működik, hacsaknem rosszul, destruktívan működik.

E mellett azonban a legnagyobb érdemének azt érzem, hogy a körlevél nem megbélyegző, hanem megértő és az okokat tisztán látó véleményt fogalmaz meg. A körlevél - megengedem magamnak ezt - visszafogadó gesztussal bír, benne van a krisztusi "térjetek meg!" határozott szelídsége, sőt ez az uralkodó benne. Határozott, mint Szent István (jó is, hogy rá hivatkozik), aki folyókban keresztelte a népét, de aki nem tért meg, azt levágták. Ugyanakkor szelíd is, mint Szent Ferenc, aki a keresztes háborúban is szóval akarta megtéríteni a szultánt (meglehet a kard ellen sem volt kifogása). Nagyon fontos, hogy nem tesz különbséget a magyar társadalomban; a megtévedés, az megtévedés, az eretnekség az eretnekség, amelyben - észrevétlen, vagy tudatosan - de mindenki beleeshet.

Utat mutat és egyetemes. Az össznemzetre tekint. Nagyon katolikus. Reményt ad és eligazít a jó irányba.

Számomra azonban a magyar politikai-, és közéletben való hiányosságot is megmutatja; nincsen keresztény politika ugyanis jelenleg itthon. Egyházra, hitre mutogatnak, kitűzik a gomblyukba, de nem érvényesül a tanítás. Olyan van, hogy keresztények politizálnak, de olyan kevésbé, hogy a keresztény normák betartásáért küzdjenek a társadalomban (tisztelet a kivételnek). A vallás nem magánügy, nem állhat meg a templom falain belül, főleg most, amikor a templomok kiüresednek. A liberális álláspont az ateizmus és az értékek relativizálásának az előszobája. Reszakralizáció, a hitélet megújítása, keresztény politika - egyházi iránymutatással. Ilyesmik adhatnának egy kis reményt, még több motivációt nekünk.

 http://monarchista.blogspot.com/2009/09/ujpoganysag-ellen-keresztenyseg-mellett.html

Keserű pirula a szívcsakrásoknak: magyarellenes az újpogányság

A katolikusok folytatják a szellemi küzdelmet, ezúttal a pálos tartományfőnök bírálja az újpogány kultuszokat. Szerinte baj lenne, ha visszatérnénk egy olyan világba, amelyről csak homályos fogalmaink vannak.

Turistaút Dobogókőn - Az egyház szembemegy az újpogánysággal

Kocsis Zoltán

A katolikus egyház régóta, az utóbbi időben egyre nagyobb intenzitással próbál fellépni az újpogány tanok terjedése ellen. A jelet Pápai Lajos püspök adta meg 2003 őszén, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyik győri rendezvényén. Előadásában hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van a pogány tanításokat követni, de ki kell jelenteni, hogy „nyílt, keresztényellenes támadássorozattal állunk szemben”. A püspök arra figyelmeztetett, hogy a sok tudománytalan írás megzavarhatja azokat, akiknek nincsenek „értelmiségi szintű” ismeretei hitükről. Negatív példaként Szörényi Leventét említette, aki a kereszténység helyett a pogány, ősi valláshoz való visszatérésre buzdít.
Szörényi és a hozzá hasonlók úgy tartják, hogy a Pilis szakrális hely, az „ősök szellemeinek kiemelt gyülekezőhelye”, Dobogókőnél pedig egyenesen a Föld szívcsakrája található. Mivel a legenda szerint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendet, a pálos rendet is Pilisben élő remeték hozták létre, a szívcsakrás hívek sajátos kapcsolatot vélnek felfedezni a pálos lelkiség és a magyar ősvallás között.
Ezért lehet csalódás számukra, hogy immáron Bátor Botond pálos tartományfőnök is bírálja az újpogány kultuszt, emlékeztetve arra: a pálosok életében a legelső helyen mindig is Jézus Krisztus állt.
A tartományfőnök a katolikus egyház félhivatalos lapjában, az Új Emberben közölt cikkében előrebocsátja, hogy büszke a kereszténység előtti magyar legendárium alakjaira. Ugyanakkor – állapítja meg – „baj lenne, ha lemondanánk egy ezeréves küzdelem gyümölcseiről, sőt, károsnak és semmisnek tartva őket visszatérnénk egy olyan világba, amelyről csak homályos fogalmaink vannak, s amely épp ezért túlságosan ki van szolgáltatva az egyénieskedő, hangzatos és a valóságtól gyakorta elrugaszkodó következtetéseknek”.
A pálos tartományfőnök szerint a kommunizmus korszakát idézi az a vád, hogy az egyházához hű, gyakorló katolikus nem lehet eléggé magyar érzelmű honpolgár. Ennek épp az ellenkezője igaz. Amikor azonban „sok ember tudatában a nemzet és a nemzeti múlthoz kapcsolódó jelképeink isteni jelleget öltenek, bizony nem vagyunk messze attól, hogy egyértelműen megtagadjuk a világ Megváltóját, Jézus Krisztust”. Ha nemzeti kincseinken keresztül akarjuk megközelíteni a természetfeletti világot, akkor – írja Bátor Botond – akaratlanul is hamis istenképet fogunk kapni. Lehet, hogy ily módon felfokozottabb állapotban közelíthetünk a Szent Koronához vagy a turulmadár mítoszához, de soha nem fogjuk „abban az igazi nagyságban és méltóságban szemlélni, mint amikor Isten öléből” tekintünk rájuk.
Hasonló megnyilvánulásokkal mind gyakrabban találkozni, főleg azóta, hogy a katolikus püspöki kar tavalyi körlevele veszélyes jelenségként említette: „ma az újpogányság szelleme is erősödik”. Székely János püspök például a mátraverebélyi kegyhely Szentkút című lapjában a Jézus magyar gyökereiről szóló rögeszmével szállt szembe, nemrégiben pedig a nagy keresztény egyházak püspökei nem voltak hajlandók templomként elismerni azt a verőcei építményt, amelynek középpontjában pogány jelkép látható.
Vallási vonzatán túl a vita erős politikai töltetet hordoz, hisz – Tomka Miklós vallásszociológus korábbi nyilatkozatát idézve – a pogánykultusz gyakran szélsőjobboldali ideológiával párosul. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke az év elején nevén is nevezte a gyereket. Az újpogány irányzatok elvitatják a kereszténység meghatározó szerepét Magyarország kialakulásában és fejlődésében. „Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy az újpogányságnak magyarellenes vetülete is van, ami egyfajta politikai radikalizmusban ölt testet. Való igaz, hogy mindezt elsősorban a Jobbik jeleníti meg” – mondta Osztie Zoltán, hozzátéve, hogy a keresztény értelmiségiek ezzel a szellemiséggel mindig is szembe fognak helyezkedni.

http://www.nol.hu/belfold/20100903-keresztes_hadjarat_az_ujpoganysag_ellen

Újpogányság és a pálosok

* www.nemzetihirhalo.hu *************

Újpogányság és a pálosok

2010.01.15. 20:00 hallgassa meg!
(a lejátszáshoz szükséges RealPlayer letölthető innen.)

Újpogányság és a pálosok. A KKA mai vendége Bátor Botond pálos tartományfőnök Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

A legmagyarabb szerzetesrend tagjai, a pálosok nehéz helyzetben vannak. Egyesek ugyanis a pálos hagyományokat félremagyarázva és a rend mai tagjait negligálva beszélnek pálosságról, amin valamiféle újsütetű magyar ősvallást értenek. Az újpogányság jelenségével állunk szemben. A műsor vendége Bátor Botond, a magyarországi pálosok tartományfőnöke.

A pálosok nem táltosok
2009. Január 03. 18:25:27 Máriaországa.hu

Egy pálos szerzetes temetésének körülményei korbácsolják fel a kedélyeket a kereszténységet sajátos módon megélők, illetve az ősmagyar vallás iránt rajongók körében. A rendből négy éve elbocsátott Árva Vincéből a táltoshit mai letéteményesei kultuszfigurát akarnak faragni, s ezért nekirontanak még a fehérvári megyés püspöknek is.

"Magyarországon nagyon sok hamis próféta van. Azok a hamis próféták, akik azt hangoztatják, hogy a magyar népnek vissza kell térnie az ősi magyar valláshoz.... Rólunk, pálosokról azt szokták mondani, hogy mi táltosok vagyunk, és azt hangoztatják, hogy Boldog Özséb atyánk táltos volt, és a táltosokat gyűjtötte össze az ő szerzetesrendjébe' - fakadt ki egy prédikációjában Imre Csanád pálos szerzetes. A budapesti sziklakolostor perjele így folytatta: "A Szent Koronának tulajdonítanak olyan magnetikus erőt, olyan kisugárzó erőt, amely majd visszavezeti, vagy elvezeti a népet a nem tudom, milyen magaslatra. Hát igazában ez már a Szent Koronának az istenítése. Igen, természetesen tiszteljük, szeretjük a Szent Koronát, hiszen a magyar népnek nagyon szép és nagyon értékes ereklyéje, de nem Isten!'

Nem véletlenül idézzük e mondatokat. A 2008 végén Magyar Örökség-díjjal kitüntetett, alapításának 700. évfordulóját ünneplő pálos rend - mint az egyetlen magyarországi alapítású szerzetesközösség - körül régóta forr a levegő, s egy friss esemény csak tovább élezte a helyzetet. Történt, hogy a pálos rendet az ötvenes évektől újraszervező, a budapesti Gellért-hegyen álló legendás sziklatemplomot felélesztő Árva Vince december 15-én 76 éves korában elhunyt. A január 5-re tervezett temetés körülményei pedig felszínre hozták azokat az ellentéteket, amelyek régóta terhelik a katolikus egyház, benne a pálosok, valamint a magyarságot és a kereszténységet sajátos szimbiózisban elképzelő, illetve a kereszténység előtti vallást helyreállítani szándékozó csoportok kapcsolatát. Utóbbiak ugyanis - köztük az Ősbuda Várvédői Egyesület és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom - decemberben levelekkel bombázták Spányi Antal székesfehérvári megyés püspököt és a pálosokat, hogy ne Székesfehérváron, hanem, az elhunyt állítólagos végakaratának megfelelően, Pilisszántón temessék el Árva Vincét.

Ez a rend nem az a rend?

Pilisszántó, sőt maga a Pilis meghatározó jelentőségű mind a pálosok, mind a magyarság életében. A községben korábban kisegítő lelkészként szolgáló Árva Vince - legalábbis kijelentései szerint - itt lelt rá a rendalapító Boldog Özséb sírjára, s közismertek azok a nézetek, melyek szerint ez a térség a magyarság máig mágikus erővel bíró szellemi központja. A püspököt és a rend vezetőjét kérlelő levélírók erre alapozva szorgalmazták, hogy Árva Vince földi maradványait itt helyezzék örök nyugalomra.

Csakhogy van egy bökkenő. Nevezetesen: Árva Vince 2004 óta nem tagja a pálos rendnek; s távozása nem éppen önszántából történt. El lehet képzelni, milyen kínos volt ez a lelkésznek, miután életét annak szentelte, hogy a rend történetét kutassa, s kieszközölje Boldog Özséb szentté avatását. Igaz, Árva Vince mindent megtett, hogy kapcsolata ne legyen feszültségmentes elöljáróival. Addig kutatta például a pálosok múltját, mígnem azt találta megállapítani: ez a rend nem is az a rend. Vagyis az a közösség, amelyet a XIII. században alapítottak, majd a XVIII. századtól II. József felszámoló rendelete következtében Lengyelországban élt tovább, hogy 1934-ben ismét gyökeret verjen hazánkban - nos, szerinte ez a rend két különálló, vagyis egy lengyel és egy magyar ágra bomlott. Árva, miután arra eszmélt rá, hogy úgymond a lengyel ág fennhatósága alatt tevékenykedik, utóbbit akarta helyreállítani, úgy is, mint a magyarság fennmaradásának szellemi zálogát.

"Ha tudni akarod, hogyan áll Magyarország szénája, nézd meg a pálosok szénahordóját. Ha ott jó rendben látod a szénát, tudd meg, akkor jó kezekben van Magyarország' - idézte előszeretettel Pázmány Péter egykori esztergomi érsek szavait, melyet követői így értelmeznek: "A magyar nemzet a pálosokkal emelkedik, a pálosokkal hanyatlik'. Árva Vince és hívei szemében tehát a lengyel ág - mely ma is meghatározza a hazai pálosok életét - sok minden lehet, csak jó magyar nem; és e vélekedésüknek bizony hangot is adtak.

Lengyel-magyar, két rossz barát

Az ellenségeskedés az utóbbi években végletesen elmélyült. A lengyelek "kisajátították a rendet, engem pedig annyira gyűlölnek, hogy amikor 1988-ban Zemljuski Mihály, az itteni tartományfőnök, a pécsi püspöktől jövet felkeresett a központi szemináriumban, közölte velem, hogy a generális azt üzeni, érvénytelenek a fogadalmaink' - jelentette ki Árva Vince egy korábbi interjújában. Az utóbbi években sorra összekülönbözött elöljáróival, rend- és paptársaival; amint annak idején felidézte, az egész ország papsága ellene fordult, sőt egy plébános egyenesen legazemberezte. A Szentszék sem akart meghajolni a renitens szerzetes érvei előtt, így a végén szinte szükségszerű volt a szakítás. 2004-ben szűkszavú közlemény tudatta, hogy Árva Vince többé nem tagja a pálos közösségnek, nem jogosult nyilatkozni a rend nevében, s "mezei' katolikus papként tevékenykedik tovább - az őt befogadó Spányi Antal püspök jóvoltából - a székesfehérvári egyházmegyében.

Bár vannak alapjai Árva Vince tapasztalatainak, miszerint a lengyelek meghatározzák a magyar alapítású pálos rendet, az egyházi jog nem ismer efféle megkülönböztetést. Nincs tehát két pálos rend, hanem egyetlen rend létezik, melyet hol innen, hol onnan irányítanak; napjainkban történetesen Lengyelországból. A korábban az Osztrák-Magyar Monarchia területén szintén feloszlatott jezsuitákhoz vagy piaristákhoz hasonlóan - melyek Európa más államaiban éltek tovább, hogy később újra gyökeret verjenek hazánkban - a pálosok is ugyanazt az örökséget viszik tovább, még akkor is, ha nemzetiségtől függően lehetnek hangsúlyeltérések.

A földanya kultusza

A rendből való távozása után, s - egyes ismerői szerint szellemi leépülésével párhuzamosan - Árva Vince mind közelebb sodródott az ősmagyar vallást helyreállítani szándékozókhoz, a karácsony előtt a földanyát ünneplő csoportosulásokhoz. A közösségéből eltávolított szerzetes emléke ezért hívei körében töretlenül él. A "pánmagyar' eszmékre mindig nyitott Magyarok Világszövetsége és a már idézett csoportosulások ezért mindent elkövetnek, hogy afféle kultuszfigurát faragjanak az elhunytból. Ezért balzsamozták be a pap testét (felettébb megkérdőjelezhető módon), ezért készíttettek számára üvegkoporsót, és ezért hivatkoznak Árva Vince végrendeletére - mellyel csak egy baj van: az, hogy nem létezik. Amint pedig Spányi Antal a Heti Válasznak elmondja, a lelkészt, miután mentális állapota miatt nem volt képes ellátni kisegítő lelkészi hivatalát, az egyházmegye fehérvári papi otthonába fogadta be, és ott sem írásban, de még csak szóban sem utalt rá, hogy Pilisszántón akarna nyugodni.

"A kánonjog szerint egy pap temetéséről az egyházmegye rendelkezik. Árva Vince pedig a mi kötelékünkben állt, és semmi okunk nincs rá, hogy ne itt temessük el' - mondja a püspök. Hozzáteszi azonban, hogy ennek ellenére nyitottnak mutatkozott a kompromisszumra, ám hamar egyértelművé vált: a pilisszántói templomkertbe nem lehet temetkezni, és még a település régi, használaton kívüli sírkertje sem bizonyult alkalmasnak a célra. "Árva Vince így a fehérvári papi temető egyik kiemelt pontján kap helyet; azt hiszem, igazán méltó megemlékezés, ha valakit itt, Szent István és Kaszap István városában helyeznek örök nyugalomra' - mondja Spányi Antal.

Sz. Sz., itthon@hetivalasz.hu

*** www.nemzetihirhalo.hu *************